Új Dunántúli Napló, 2004. április (15. évfolyam, 90-118. szám)
2004-04-17 / 105. szám
2004. Április 17., szombat ÉLET & STÍLUS 15. OLDAL Karambol zeneszóra Amikor Richard Wagner az 1850-es években megírta A valkűrt, bizonyára nem gondolt arra, hogy erőteljes műve bármilyen veszélyt jelenthet majd a XXI. század autósai számára. Pedig így van. A valkűr az első azon zeneművek között, amelyeket nem ajánlatos játszani vezetés közben - egy autós alapítvány vizsgálatai szerint ugyanis a hangos zene baleseteket okozhat. A brit RÁC Foundation for Motoring most elkészített listáján Wagner után Verdi következik, a Dies irae a Rekviemből. A további három helyezett korunk dala: a Firestarter a Prodigytól, a ‘ Red Alert a Basement Jaxxtől és az Insomnia a Faithlesstől. De hogy a zeneszerető autósok ne maradjanak muzsika nélkül, az alapítvány készített egy ötös csúcslistát azokról a zenékről is, amelyek nyugodtan hallgathatók vezetés közben. Norah Jones nagy slágere, a Come Away With Me elég nyu- godtnak ítéltetett ahhoz, hogy az első helyre kerüljön, utána a Mad World következik Gary Jules-tól. A többi három az Another Day (Lemar), a Too Lost In You a Sugarbabes lánycsapat előadásában és a Breathe Easy a Blue nevű fiúbandától. ■ Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. Ütőn a boldogító igenhez Milyen esküvők a legdivatosabbak nyalatai töretlenül vezető szerepet kapnak, ma? A nagy, elegáns vagy a szeré- A rózsaszín ugyanolyan régóta divat, mint a nyebb a trend? Szakemberek szerint fehér. Halványzölddel, barackszínnel színez változó, elképzelés és pénztárca tén szívesen díszítenek esküvői ruhákat, de függvénye. Egy házasság boldogsága arannyal és ezüsttel is. Van, aki álmaiban egyébként nem az esküvő milyensé- extrém ruhát képzel el, ám az esküvőn végén múlik - de persze aki teheti, az gül mégsem olyan bátrak a menyasszonyok szereti megadni a módját élete leg- általában, így ha tetszik is nekik egy-két iz- szebb napjának. galmasabb ruha, végül a násznép összetételét, az anyós-após ízlését is mérlegelve Egy esküvőhöz óriási szervezés szükséges, mégis a konszolidáltabb mellett döntenek. Ruhakölcsönzők, éttermek, party-service- A férfi esküvői ruháknál még mindig a sötét ek, fodrászok, sminkesek, fotósok, videó- színek - fekete, sötétszürke - dominálnak, sok hadával kell tárgyalni, esküvői meghí- Igazi színfolt, ha egy vőlegény például hófe- vó, köszönetajándék után nézni, nászaján- hér szmokingban, vagy valamüyen más, vidék-ötleteken, utazási irodák nászutas lágos ruhában mondja ki az igent, ajánlatain töprengeni. Aztán jön az anya- Mostanában néhány külföldi esküvői könyvvezető, az ékszerész, az autóköl- szokás itthon is divat lett, például a csokor- csönzés, a dekoratőr, a virágkötő és min- dobálás. A hagyományos magyar lakodalom denki más. Palásti Andrea, a téma egyik menyecsketánca azonban éppoly vonzó le- hazai szakértője a legújabb trendekről be- hét, mint a még lány barátnőknek a menyszélt egy fórumon az érdeklődőknek. asszonyi csokor eldobása. A templomi eskü- Az esküvői ruha most egyszerűbb, ne- vőről az a szakértő tapasztalata, hogy sokan mesebb, kevésbé habos, kevésbé gyöngyös, csak az esküvőjük előtt keresik fel a templo- annál elegánsabb. Letisztultabb vonalveze- mot, mert díszletnek tekintik, és nem a lelki- tés jellemzi, színesebb is, bár a fehér és ár- ek, hanem a külsőségek miatt fontos nekik, hogy ott kösseMilliós menyegzők SÄS ! Egy esküvő ára nagyon változó lehet, a néhány százezertől a az igazi vidéki hatóbb millióig is terjedhetnek a költségek, a helyszín, a vacsora, az gyományőrző laegyéb szolgáltatások függvényében. kodalmak sosem ■ Egy átlagos ruhakölcsönzés 60 és 120 ezer forint közé tehető. fognak kimenni a De lehet kapni már húszezer forintért is, és 300 ezerért is meny- divatból, a vároasszonyi ruhát. 100 ezer forint körül már kiváló anyagból, neves sokban viszont tervező is elkészíti. egyre jobban ked• A menyasszonytánc általában nem finanszírozza a lagzit. Fő- vélik a szabadtéri ként roma esküvőknél hallani, hogy az összetáncolt pénz több a helyszíneket, az kiadásoknál. egyedibb, nem a házasságkötő teremben tartott polgári szertartásokat. Fontos tudni, hogy az igen kimondásakor bent kell lenni egy épületben, különben akár érvényteleníthetik is a házasságkötést. Az anyakönyvi okiratban szereplő helyszínnek jól köriil- határolhatónak kell lennie, és egy park például nem egy konkrét cím. Vannak anyakönyvvezetők, akik vállalnak külső helyszíneket, de ezt többnyire meg kell indokolni. Az esküvői szezon kitolódott áprilistól októberig. A kedvenc hónap a szeptem- Keleties tünemény a libanoni tervező, Walid Atallh esküvői modellje. Egyszerűbb fátyollal bér, aztán a má- tökéletesen európai. fotó: epa jus, és harmadik helyre szorult az augusztus, mert sokan de ezért a hófehér, hosszú elejű díszes autóolyankor nyaralnak. Egyre elterjedtebb szó- ért műidig irtózatos sorbaállás van. Palástí kás nászajándéklistát vezettetni valamelyik Andrea úgy tudja, csak egyeüen van belőle szaküzletnél, ahol ki-ki összeírhatja a kíván- Magyarországon. Újdonságnak számít a kö- ságait, és a násznép ezek közül válogathat szönetajándék, amelyet a megjelenteknek kedvére. A listát vezető cég ki is értesíü a le- adnak emlékbe. Ennek igazán különleges hetőségről egy kedves levélben a meghívót- válfaja, ha az ifjú pár fotóját lézerrel egy kris- takat. A legtrendibb autó jelenleg a Tiffany, tálykockába gravírozzák. _______________■ Po rnócsali fiataloknak Egyes pornólapok stratégiája kifejezetten az ifjúság megnyerésére irányul. Az egyik ismert szexmagazin példányainak egynegyedét például középiskolások veszik meg. Egy amerikai kutatónő szerint e lapok némelyikében tudatos értékromboló munkát folytatnak. A korábban gyakorlatilag ismeretlen jelenségnek számító gyermekkori brutalitás és szexuális erőszak kiváltó okai között jelentős szerepet játszhatnak a kiskorúak részére készült rajzfilmek, reklámok, zenei klippek és számítógépes játékok mind erőteljesebb agresszív vonásai és sokszor a pornográfia határát súroló (vagy éppen átlépő) erotíkus ingerei. Judith A. Riesman szociológus a „Könnyű pornó valódi szándékai” című könyvében leírja: van olyan nagy pornólapkiadó, aki személyesen válogatja ki a lapjába a gyermekeknek készült karikatúrákat és fotókat. Az eddig megjelent több mint 3000 ilyen témájú ábrázolás háromnegyede szexuális vagy erőszakos jellegű. Riesman szerint egy szexmagazinban különleges jelentőséggel bír a - különben más, nem szexuális témájú képregényben vagy filmen megismert - hősök ábrázolása. Superman, Batman Álomhozó Az egyik legkedveltebb újdonság az idei ágyneműdivatban az úgynevezett „Body Lotion” paplan, amelyik több mosás után is megőrzi kellemes illatát. A technológiai változások az ágyneműdivatban is egyre gyorsabban követik egymást: a gyártók minden évben igyekeznek kirukkolni valami újdonsággal. A legújabb ötlet, amelynek vélhetően nagy lesz a sikere, az illatosított paplan. Ennek az anyaga pamut, amelyik egy újfajta technológiai eljárás révén illatanyaggal van átitatva, még kellemesebbé téve az alvást. Az illatanyag a mosást is bírja - akár 100 fokon is - ám ez és társaik alkalmasak arra, hogy megragadják a gyermekek figyelmét. Miután a kommunikáció folyamatának ez az első és legnehezebb lépése megtörtént, a gyermek a jelenet részesévé válik, míg végül azonosul és egyetért a hős cselekedeteivel. Ezt a folyamatot a pszichológusok az úgynevezett „gyermekmágnesek” ötlépcsős modelljével ábrázolják. Ennek lépései: Hívd fel a gyermek figyelmét a jelenetre. Vond be, azonosítsd a jelenettel. Fogadtasd el, hagyasd jóvá a hősök cselekedeteit. Dolgozd be, tároltasd a „hősi” szexjeleneteket az emlékezetben. Késztesd a hős utánzására. Az asszociációs, megismerési és modellező pszichológiai elméletekre hagyatkozva az a cél, hogy miután a gyermek figyelmét bevonták a „játékba”, a beazonosítás és részt vevő magatartás a jelenet eseményeinek tudattalan jóváhagyásához vezessen. Később bizonyos szituációk beindíthatják a gyermek elfeledett emlékeit, valamint az egykor látott hős magatartásának modellezését. Ez a tudatosan értékromboló program arra tanítja a fogyasztókat, hogy tolerálják és végül elfogadják a gyermekek megbecstelenítését, sőt erőszakos, gyilkos bántalmazásukat is - írja könyvében Judith A. Riesman. illatpaplan esetben érdemes semleges illatú öblítőt használni, hogy ne üsse egymást a két illatkompozíció. A hazai paplan- és párnagyártók eddigi slágertémája főleg az allergia, illetve annak kivédése volt. Van, aki a poratkára, van aki a tolira, más a gyapjúra allergiás, ezért van, aki akkor is műsállal töltött párnát és paplant kénytelen használni, ha tudja, hogy a természetes töltet egészségesebb, és nagyobb komfortérzetet biztosít. E tekintetben is van újdonság: az Actigarddal kezelt paplan, párna és mágneses ágybetét huzatanyaga a gyártók szerint különleges védelmet nyújt az atkák és egyben a kellemetlen szagok ellen. Tavaszi szerencsefiak A májusban születettek tartják magukat leginkább szerencsés embereknek, október szülöttei pedig a legszerencsétlenebbeknek. Ez áll egy friss pszichológiai felmérésben. Több mint 40 ezer személy nyilatkozott interneten keresztül Richard Wisemannek, a Hertfordshire Egyetem kutatójának arról, hogy milyen hónap szülötte, és hogy mennyire tartja magát szerencsésnek. A májusiak bizonyultak a legderűsebb önértékelőknek, nagyjából 50 százalékuk vallja magát a szerencse kegyeltjének. A legborúlátóbbak az októberiek, de azért náluk is 43 százalékos a magukat szerencsésnek tartók aránya. Wiseman szerint az eltérések oka az lehet, hogy másként bánnak újszülötteikkel a szülők nyáron és télen. További magyarázat lehet a szezonálisan eltérő étrend, vagy a külső hőmérséklet hatása a magzatra és az újszülöttre. Wiseman egyébként eredetileg bűvész, csak idővel szerzett pszichológusi doktorátust, és mindig is nagyon érdekelte a szerencse. Tavaly egy könyve is megjelent a témáról A szerencse faktor címmel. Wiseman amúgy szeptemberben született. Hasonló felmérés és kutakodás folyt már Svédországban is, aminek az a megállapítás lett az eredménye, hogy a tél szülöttei kevésbé érdeklődők az újdonságok iránt, mint a nyár gyermekei - bár állítólag a nyári gyerekek bizonyíthatóan több iskolai problémával küszködnek, s kutatók adatai szerint minden második korrepetálásra szorul. A téli babák később nagyobb gyakorisággal híznak el, ugyanis télen rendszerint többet esznek, s ez a szokás megmaradhat felnőttkorukban is. Jó hír viszont a téli születésűeknek: hosz- szú élet vár rájuk. Tavasszal világra jönni is jó, egyes felmérések szerint a márciusiak, áprilisiak vagy májusiak magasságukkal büszkélkedhetnek, legtöbbjük jóval nagyobbra nő az átlagnál. Ez feltehetőleg annak köszönhető, hogy életük első hónapjában sokká több napfény éri őket, mint a máskor született csecsemőket. A gyerek nem mosható Tréfás feliratot viselő bébirug- dalózók gyártását kezdte meg egy San Fraciscó-i vállalat. A bébiruházat feliratá persze nem a babáknak szólnak, hanem inkább az újdonsült szülőknek, kifigurázva a számtalan rokoni és baráti jótanácsot, vagy a gyereknevelési kézikönyvek túlságos aggodalmát. A szövegekből a baba alapvető hasznáati utasításai is kiolvashatók: „Kéretik nem feldobálni a magasba!”, szól az egyik, míg a másik arról informál, hogy „A whisky nem megfelelő eszköz a délutáni ávás elősegítésére!”. Az új rugdáózók a mosási útmutatót is kívül viselik, hiszen a fiatal szülőknek fontos tudniuk: „Mosás előtt a gyerek eltávolítandó!” ARANYOSOK. A „téged aranyba kellene önteni” szólás új értelmet kapott a latin-amerikai színházi fesztiváon, amelyet 33 ország résztvevőinek jelenlétével tartottak Bogotában. A művészek egy csoportja az ördögi kísértés témakörét dolgozta fel a táálkozó alkalmából rendezett utcai felvonuláson. fotó: epa í K i y /