Új Dunántúli Napló, 2004. április (15. évfolyam, 90-118. szám)

2004-04-14 / 102. szám

16. OLDAL S P ŐRT 2004. Április 14., szerda | | » KíPtsoUt A Pécs Euroleague Women Final Four kiemelt támogatója ütesiel HÁRMAS SIKER A HÖLGYEKNÉL. A mostoha körülmények ellenére a 45. tájfutó Mecsek-kupán öt­száznál több hazai és külföldi versenyző állt rajthoz, akiknek az esőben egymás és az óra mellett a né­hol bokáig érő sárral is meg kellett küzdeniük. Á férfi elit mezőnye évek óta most hozta a legkiélezettebb küzdelmet, amelynek végén győzött a papírforma: a viadal győztese a junior világbajnok Domonyik Gá­bor lett. A felnőtt nőknél hármas pécsi siker született. A leggyorsabb Viniczainé Kovács Ildikó volt, őt Dómján Zsuzsa és Kovács Bernadett követte. A baranyaiak közül emellett az F16-ban Sebők Béla (PVSK), az F65-ben Varga György (POEÜ), az N21C-ben Turcsán Jánosné (PVSK), míg az N45-ben Mező Éva (PVM) diadalmaskodott. _______ iszzi - fotó: laufer l. Ké rdésessé vált Károlyi játéka Bár először jelentéktelen koccanásnak tűnt, tegnap délután már meg is műtötték Károlyi Andreát, akinek a még a múlt héten történt edzésbalesetben a bordája átszúrta a tüdejét. A beavatkozás jól sikerült - ám ez még nem jelenti, hogy a MiZo-Pécsi VSK kiválósága pá­lyára léphet pénteken. PÉCS Károlyi Andrea „vonzza” az ártatlannak látszó hely­zetekből adódó különleges sérüléseket, emlékez­zünk csak a legutóbbi, hosszas látászavarokkal járó ütésre a fején. Ezúttal a bordája fúródott a tüdejébe, úgyhogy keddre elkerülhetetlenné vált a műtéti be­avatkozás. A 400 ágyas klinikán Molnár F. Tamás thoracoscopiás (nem hagyományos, amelynek so­rán két csövet vezettek a sérült testrészbe) eljárással elvégzett beavatkozással megszüntette a lyukat a tü­dejében és eltávolította a tüdő és a mellhártya között keletkezett légbuborékot (légmell). Az egyórás mű­tét jól sikerült, ám Lukács Béla, a csapat fizikotera- peutája a beavatkozás utáni percekben szerzett in­formációk alapján „nem tartja nagyon valószínű­nek”, hogy a kosaras pályára léphet a hétvégi Final Fourban. Mint mondja, a játékos szerdán kelhet föl az ágyból és főként az ő fizikai állapotától, edzettsé­gétől függ, hogy milyen gyorsan gyógyul a sebe. Rálgéber László egyelőre nem tudott állást foglal­ni kosarasa szereplésével, illetve hiányával kapcso­latban, mint mondta, ha az orvosok engedik, Káro- lyin múlik, hogy részt tud-e venni ezen a nem min­-------------------------------------------HIRDETÉS —--------------­I Fo rgalomkorlátozások az Euroliga-döntő ideje alatt-Pécsi [támogatója az Új-MiZo dennapi eseményen, ám a hiánya természetesen nagy érvágás lenne a csapatnak is. Magával a döntővel kapcsolatos információ, hogy a várhatóan nagy forgalom és a csarnok mellett felál­lítandó sörsátor és streetballpályák miatt lezárják a környező utcákat (csak az ott lakók és külön enge­déllyel rendelkezők hajthatnak be e--------------*------- területre). Ez egyrészt az autók és au tóbuszok elterelésével jár, ugyan­akkor a meccsekre érkező szurko­lóknak a szokásosnál többet kell majd gyalogolniuk az autójuktól, hiszen a közvetlen közelben ezúttal nem lehet majd megállni. sz. zs. ■as l Kiélezett rájátszás kezdődik PÉCS Szerdán kezdődik a rájátszás a férfi kosárlabda NB I-ben, a PVSK- Panthers a 9-14. helyért folyó küz­delemben az első fordulóban a Szolnokot fogadja. A vendégek már túl vannak az első rájátszásmecs- csükön, a MAFC-ot hazai pályán 23 ponttal verték meg. Várhatóan nem lesz könnyű dolguk az alapszakasz végén többször is remek kosárlab­dát produkáló pécsieknek.- Már az alapszakaszbeli pécsi összecsapásunk előtt is voltak olyan eredményei a Szolnoknak, ami óvatosságra intett minket - idézte fel a közelmúltat Fodor Päer vezetőedző. - Az akkori találkozó is három negyedig kiegyenlített játé­kot hozott, csak apró lépésekkel tudtunk vezetést szerezni, igazából a negyedik negyedben dőlt el min­den. Akkor sem vettük, most sem vesszük félvállról őket, úgy gondo­lom, ha pontosan csináljuk a saját dolgainkat, ismét győzni fogunk. A rájátszásban kiélezett küzdel­mekre van küátás, hiszen mind a hat csapat a létéért küzd.- Mi is, mint minden riválisunk nagy elszántsággal várjuk a baj­nokságnak ezt a szakaszát - vé­lekedett Fodor Péter. - Helye­zéstől és pénz­ügyi helyzettől függetlenül minden csapat mindent belead majd. A szerda­szombati ritmus miatt biztos, hogy többet kell cserélgetni, nyolc győ­zelemmel a hátunk mögött mi ezt talán bátrabban tehetjük meg, re­mélem, akik lehetőséghez jutnak, élnek is vele. m. z. Dicséretes utolsó negyed Komló Baja - Komlói Bányász 56-61 (17-10, 13-20, 12-14, 14-17) Női kosárlabda NB II. Baja, 100 néző. V.: Kunvári, Kovács. Kom­lói Bányász: Kontsár 1, CZÉDER 12, RÓTH 10, Györkös, CZÁR 12. Csere: Fodor 2, MÉSZÁROS 24, Laufer. Edző: Egri Nándor. Egri Nándor: - Az eredményes csapatvédekezés és a jó egyéni tel­jesítmények pótolták az ismét kis­babát váró Vámost. PEAC-Mischl Autóház - Kodolányi KSE 90-47 (26-11, 12-20, 17-11, 35-5) Férfi kosárlabda NB II. V.: Do­mokos, Szabó. PEAC: BOLDI­ZSÁR 23, MATUS 17/15, Bartha 12, Balassa 10, Szabó 2. Cs.: Simándi 8, Urbán 12, Juhász 4, Czéh G. 2. Edző: Czéh László. Czéh László: - A 35-5-ös utolsó negyedért akkor is dicséret illeti játékosaimat, ha nem is ez volt a legnehezebb ellenfél a rájátszás­ban. K.M. A. Bravúrra készülnek PÉCS-SZIGETVÁR Idegenben kezdik a rájátszást az NB I-es baranyai kézilab­dacsapatok, a Diacell-Pécsi KK Győrben, a Szigetvár a bé­késieknél vendégszerepei. A Diacell-Pécsi KK pont nélkül vág neki az alsóházi rájátszásnak. Fü­zesi Ferenc vezetőedző szerint itt a lehetőség a javításra, a játékosok­ban meg is van a bizonyítási vágy.- Végigdolgoztuk a bajnoki szüne­tet, a két hét alatt arra is odafigyel­tünk, hogy az eddigi hibáinkat ki­javítsuk. Ha ez sikerül, látok re­ményt a bentmaradásra - tette hozzá a szakvezető. A Szigetvár négy ponttal kezdi az új sorozatot, s Zádori László együttese ahhoz a Békéshez láto­gat, amelyet az alapszakaszban idegenben 21-20-ra legyőzött. - A rájátszásban a bentmaradáshoz vendégként is nyerni kellene, hi­szen semmi sem garantálja, hogy hazai pályán az összes mérkőzé­sünket hozzuk - mondta az edző.- Minél előbb pontokat kell sze­reznünk, remélem Békésen meg- ismételjük a bravúrt, k. m. a., h. l. A csapatok játszottak volna Villány Nehezményezik a csapatok kép­viselői, hogy a játékvezető nem engedte lejátszani a vasárnapi Villány - Vajszló megyei I. B-s fo­cimeccset. Szerintük a bajnokit meg lehetett volna rendezni.- Teljesen alkalmatlan volt a pálya, a kétharmad részén állt a víz, illetve nagyon sáros volt. Sé­rülésveszélyesnek ítéltem a ta­lajt, ezt az ott lévő játékvezetői ellenőr is megerősítette - mondta az esetről a bíró, Nyúl Gábor. A csapatok nagyon szerettek volna játszani, kérlelték is Nyúlt, hogy adjon engedélyt a játékra. A két klub vezetői aláírtak egy pa­pírt, ebben azt állítják, nem volt akkora gond, ami miatt halasztani kellett. Ezt a nyilatkozatot el is jut­tatják a megyei fociszövetségbe.- Szombaton ugyanott futbal­loztak az ifik és a serdülők is, utá­na nem romlott annyit a gyepsző­nyeg, kibírt volna még egy mécs­esét. Vajszlóról két busszal jöttek a szurkolók, körülbelül 250 néző összejött. Ők és a csapatok becsa­pottnak érzik magukat, mivel nem volt mérkőzés - hallottuk Schubert Vilmostól, a Villány szakosztályvezetőjétől. ______ill. KÉ T MOHÁCSI ELSŐSÉG. A 10. húsvéti diáklabdarúgó-tornán a házigazda mohácsiak két korcsoportban is remekeltek, a ’89-90- eseknél mindhárom mérkőzésüket megnyerték, s így végeztek az első helyen. A legjobb kapus Sebők András (Nagyfödémes), me­zőnyjátékos Domaboj Juratovic (Pélmonostor), góllövő Bohner Ro­land (Mohács) lett. A ’91-92-eseknél is a mohácsiak nyertek, a leg­jobb kapusnak Bánfai Gábort (PVSK) választották, a legjobb me­zőnyjátékos Budai Dávid (Paks) lett, a legtöbb gólt Erdélyi Richárd (Mohács) szerezte. A ’93-94-eseknél a PVSK végzett az élen, a leg­jobb kapus Nagy Gábor (Szederkény), mezőnyjátékos Kovács Attila (PVSK) lett, a legeredményesebb góllövőnek Fazekas Tamás (PVSK) bizonyult._________________________________________irmai Mai sportműsor KÉZILABDA. Férfi NB I., alsó­házi rájátszás: Békés - Szigetvár, Békés, 18.00. Győr - Diacell- Pécsi KK, Győr, 17.00. KOSÁRLABDA. Férfi NB I. A- csoport, rájátszás: PVSK- Panthers - Szolnok, Pécs, Lau- ber Dezső sportcsarnok, 18.00. _________________________IRMAI Szekszárd - TÁSI-Pikker 23-23 (15-13) Nők. Szekszárd, 400 néző. V.: Horváth, Simó. TÁSI-Pikker: KÓSZÓ - SZABÓ E. 4, Kovács 3, ELTER 5, VASAS 3, Szabó K. 4, Grozdics 2. Cs.: Somogyi (k), Manyaszek 1, BÓD1 1, ILLÉS, Gogolák, Ruzicska, Stier. Edző: Harmat Tamás. * Harmat Tamás: - Két fiatal csa­pat nagyszerű rangadója a felnőtt­bajnokságban. Kozármisleny - Pécsvámd 30-22 (15-10) Nők. Pécs, Széchenyi-csamok, 200 néző. Kozármisleny: Vicze - HORNICZ4, MARAT 7, Lukács, Bo­dor 2, Bodrogi 8, Somogyvári 4. Cs.: Tóth (k), Schiebelhut, BAUMANN 2, Földi 3, Dankó. Edző: ifj. Kovács Tamás. Pécsvárad: Tamás - Menczer 3, Gál 3, Schuldeisz, Buús 9, Marián 3, Illés 2. Cs.: Bodáné (k), Sebestyén 1, Napirana, Patkó 1. Edző: Mészáros Edit. Kézilabda NB II. Ifj. Kovács Tamás: - Remek já­ték, kiváló csapatmunka. Mészáros Edit: - A sérültek gyógyuljanak meg mindkét olda- bn. Siófok - Mohács 25-16 (13-6) Nők. Siófok, 100 néző. V.: Csőre­gi, Flóris. Mohács: Andrássy - Csá­szár 2, Prokop 1, Predács 2, Szalay 1, Vöő 3, Csongor 1. Cs.: Csordás (k), Vétek, Kövesdi 3, Bálint 2, Baranyi 1. Edző: Oszlár Ferenc. Oszlár Ferenc: - Megpróbáltuk, de minden körülmény a hazai csa­patot segítette. Pécsi KKII. - Harkány 28-35 (14-17) Férfiak. Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 100 néző. V.: Korponai, Rácz. Pécsi KK II.: Gyulay - Ticz 4, Papp 4, Kovács G. 5, Kálmán 8, Debreceni, Zádori. Cs.: Ropoli (k), Ferenci 1, Szőts 2, Kis-Lantos, Krasznij 4. Edző: Ko­vács Jenő. Harkány: Somogyi - Somodi 3, Vajda P. 11, Cseh 1, Kézsmárki 3, Rozina 8, Horváth 4. Cs.: Sátori (k), Kóllai, Iván, Mezei, Molnár, Nagy G„ Bognár 5. Edző: Kovács János. Kovács Jenő: - Huszonöt percig tudtunk csak koncentrálni a jóval nagyobb játékerőt képviseb Har­kány ellen. Kovács János: - Sportszerű mér­kőzésen nyertünk. Mecseknádasd - PEAC-Kettele 35-32 (.18-19) Férfiak. Mecseknádasd, 150 né­ző. V.: Kovács, Lesták. Mecsekná­dasd: Háber - Gungl 2, DIDICS 8, ARNOLD 7, KRÁSZ 2, NAGY 11, Földvári 1. Cs.: Szegedi (k), Várnai 4. Edző: Gúnya Ferenc. PEAC- Kettele: Jedlicska - Szajkó 4, MONORI6, BALÁZS 10, LIPCSIK 5, Tamás 3, Romsics 3. Cs.: Varga Cs. 1, Jolántai. Edző: Horváth István. Gúnya Ferenc: - A jobb védeke­zés, erőnlét és koncentráció döntött. Horváth István: - Most sem sike- rült pontot szereznünk, k. mayera. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA PplplAc Q7prkp^7tdílc' NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó ámshelyein keresztül törté­nik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügy­nökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2004. január l-jétől egy hónapra 1495 forint, negyedévre 4485 forint, fél évre 8970 forint, egy évre 17 940 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásá­val hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Bu­dapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmü­ket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133

Next

/
Thumbnails
Contents