Új Dunántúli Napló, 2004. március (15. évfolyam, 60-89. szám)
2004-03-29 / 87. szám
2004. Március 29., hétfő BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Lejtmenetben a kerékpárutak Baranyai körkép Rövidesen elkészül Pécs kerékpárosoknak készült új télképe. A tavalyi év pozitívuma, hogy befejezték a bringásoknak épült utat a város és Malom- völgy között. A jelen és a közeljövő azonban már inkább hullámvölgynek mondható. Dr. Novotny Iván, a Pécsi Túrake rékpáros Klub elnöke a tavalyi évben tagja volt egy ad hoc bizottságnak, amelynek az volt a feladata, hogy a pécsi költségvetésből e célra rendelkezésre álló 5 millió forintos keret felhasználásáról döntsön. Ennek volt eredménye a málomi út. Ugyancsak dr. Novotny készített javaslatot, hogyan lehetne biztosítani a kerékpárosok biztonságos közlekedését a városban. Elképzeléseit jó néven vették a városházán, előrelépés azonban nem történt. Hasonló a helyzet a Pécs-Orfű közötti kerékpárúnál is. A tervek készek, az engedélyek rendben, csak éppen hiányzik az anyagi fedezet. A Dráva mentén is megtört a kerékpárutak építésének folyamata, mert az önkormányzatoknak még a szükséges önerő fedezetére sincs pénzük, ezért pályázni sem tudnak. Ebben az évben a költségvetésben erre a célra 300 millió forintot különített el a kormányzat. A számítások szerint ha az ön- kormányzatok önerővel meg is toldják a keretet, 2004-ben országos szinten is talán csak 20-25 kilométer épülhetne meg. m. a. Egészségügyi ügyeletek Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7- ig (72/535-974). Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Kórházi. Gyermek- belgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekklinika. Égések Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat: n. sz. Belgyógyászati Klinika, sebészet: I. sz. Sebészeti Klinika, baleseti sebészet: Baleseti és Kézsebészeti Klinika (volt Honvédkórház). Gyógyszertárak: Pécs: Mozsonyi (Bajcsy-Zs. u. 6.), Bóly: Panacea, Komló: Kökönyös, Mohács: Szentháromság, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Vajszló: Ormánság Harkány: Thermal. Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár: Szigeti. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068,06-30-9027-729. Húsba vágó engedély-visszavonás Tíz húsfeldolgozó, vágóhíd és tejüzem május Tjéig haladékot kapott Márciusban a megyében összesen tíz vöröshús- és halfeldolgozó üzemnek, vágóhídnak, valamint tejüzemnek vonta visz- sza a működési engedélyét a Baranya Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás, mivel azok nem feleltek meg az európai uniós elvárásoknak. Tíz cég május elsejéig haladékot kapott. Baranyai körkép- Önként adtam vissza a vágásra szóló működési engedélyemet, mivel láttam, hogy a csatlakozásig nem tudom teljesíteni a feltételeket. Jelenleg a hús feldolgozása viszi a vállalkozást, és bérbe vágatunk, amíg el nem készül a vágóhíd felújítása - mondta lapunknak a szederkényi vágóhíd vezetője. Baranyában a napokban harmincöt cég közül összesen tíz vöröshús- és halfeldolgozónak, tejüzemnek, valamint vágóhídnak vonta vissza a működési engedélyét az állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás, mivel azok nem feleltek meg az európai uniós feltételeknek. Ezeken kívül további tíz üzem sorsa bizonytalan, jövőjük attól függ, hogy május elsejéig tudják-e teljesíteni az uniós előírásokat - tudta meg lapunk dr. Regős Béla megyei élelmiszer-higiéniai felügyelőtől, aki szerint attól, hogy tíz kis kapacitású üzem bezárja kapuit, a vásárlók nem károsodnak, sőt inkább nő az élelmiszer-biztonság. Hogy mely cégek szerepelnek a listán, azt az állat-egészségügyi állomás lapunkkal nem volt hajlandó közölni. Sőt, még a konkurens cégek is csak találgatják, hogy kik húzzák majd le a rolót májusban. A Baranya Megyei Munkaügyi Központ sem kapott még hírt a vállalkozások megszűnéséről, valamint arról sem, hogy mindez hány embert érint majd. Ugyanakkor a megyében négy cég - három vágóhíd és egy húsfeldolgozó - kapott export- engedélyt a közelmúltban.- Gyakorlatilag hét éve azon dolgozunk, hogy az üzem minden téren megfeleljen az uniós elvárásoknak. Mindez körülbelül 500 millió forintba került. Legutoljára saját hulladékfeldolgozót készítettünk, ahol egyből legyártjuk a húslisztet - fogalmazott Miskolczi Imre, a mohácsi Pikker Húsipari Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint az újdonsült exportengedély rangot ad és lehetőségek tárházát nyitja meg előttük. (Háttér, előzmények: wwv.dunantuänaplo.hu) CSIKÓS KLAUDIA HÚSVÉTVÁRÁS PÉCSETT. Sok érdeklődő vett részt a Kolping Házban hétvégén megrendezett kézműves foglalkozáson, ahol ajándékkéFOTÓ! LÖFFLER PÉTER szítéssel egybekötött húsvéti tojásfestés, hajtogatás és arcfestés várta a gyerekeket. Helyben marad a szemét Szentlőrinc A település tavaly szeptemberben csatlakozott a Mecsek-Dráva Szi- lárdhulladék-gazdálkodási Programhoz. Nemrégiben az önkormányzat úgy határozott, hogy e rendszer keretében egy átrakó és egy hulladékudvar kapjon majd helyet a régi lerakó helyén. Mint azt Győrvári Márk polgármester lapunknak elmondta, a képviselő-testület egyhangúlag támogatta az elképzelést, hisz mindenki egyetértett abban, hogy nem várhatják el egyik szomszédos kistelepüléstől se, hogy az vállalja át a város szemetét. A regionális hulladékkezelő létrejöttének azonban további feltételei vannak, így például Szentlőrincnek be kell lépnie abba a még tavaly alakult önkormányzati társulásba, amelynek gesztora Pécs, s amely a programmal kapcsolatos feladatok ellátását tűzte ki célul, somlai a. Lottónyeremények 13. HÉT Ötös lottó Nyerőszámok: 5, 40, 66, 81, 87 Joker: 482033 Ötös nem volt Négyes 1338675 Ft Hármas 16308 Ft Kettes 992 Ft Joker: nem volt Hatos lottó Nyerőszámok: 15, 17, 20, 26, 31, 36 Pótszám: 32 Hatos nem volt 5+1 11 055 085 Ft Ötös 181 231 Ft Négyes 4 169 Ft Hármas 960 Ft Okmányiroda rokkantaknak Július elseje után kezdik lecserélni a mozgássérült parkolási igazolványokat fényképes, személyi igazolványhoz hasonló kártyákra. A régi típusú okmányok az év végéig lesznek érvényben. Az igazolványok kiosztásához külön irodát hoznának létre, mivel a Kossuth téri hivatalban nem tudnák fogadni a mozgáskorlátozottakat. PÉCS Néhány hónap múlva megkezdik a most még könnyen hamisítható rokkantigazolványok cseréjét. A baranyai megyeszékhelyen azonban e célra egy külön épületet kell kijelölni, hisz a jelenlegi létesítmények - okmányiroda, polgármesteri hivatal - egyikében sem tudnák megfelelő körülmények között fogadni a mozgás- korlátozottakat.- Ezért az önkormányzat azt tervezi, hogy a Berze Nagy János utcai egykori óvoda épületét alakítja át, hisz van parkolási lehetőség, és a létesítmény földszinti - mondta el lapunknak dr. Sohár Endre, a népjóléti főosztály vezetője. Júliusban, a rendszer életbelépésekor, új formátumú, hologramos parkolási engedélyeket adnak ki, amelyek kártyaformájú személyi igazolványhoz fognak hasonlítani. Emellett a nyilvántartás is szigorodni fog, a rendkívül sok hamis, illetve jogszerűen kiállított, ám nem a jogosult által használt engedély miatt. A szakemberek abban bíznak, hogy az új, fényképpel és hologrammal ellátott igazolványok elejét veszik az újabb parkolókártya-hamisításoknak. CSIKÓS K. Kevesebb falugazdász Bóly Bár az uniós csatlakozás küszöbén nagy szükség van a falugazdászokra, a tíz baranyai körzetből egy, a bólyi rövidesen megszűnik. A falugazdászoknak nem kevés feladatuk lesz a közeljövőben. Amint azt Margittal Miklós, az FVM Baranya Megyei Földművelésügyi Hivatalának vezetőjétől megtudtuk, április elején közzéteszik a nemzeti agrárpályázatokat, s bizony a gazdák nagy része ezek között a falugazdászok nélkül aligha tud eligazodni. Ugyanakkor megnyílik majd az uniós támogatási rendszer, így elkel majd a segítség. A bólyi körzet megszűnése na- pok-hetek kérdése. Minderre Hárs József, a város polgármestere némi keserűséggel reagált. Mmt mondta, ezek szerint a térség gazdáinak eztán feltehetően Mohácsra vagy Siklósra kell utazniuk. Margittai Miklós ígéri, munkatársai hetente Bóly- ban is tartanak majd ügyfélfogadást. A döntés hátteréről elmondta: a statisztikai kistérségek szerint fog majd felállni a falugazdász-hálózat, s mivel Bóly nem ebbe a kategóriába tartozik, a megyében a korábbi tíz helyett küenc körzet marad. K.F. Magyarteleken a temetőnél tavaszi fejlődésnek indult a két - legalább 250 éves - tölgy, pedig korábban súlyos villámcsapás érte a lombkoronát és károsodott a törzs is. A községvezetőség elhelyezi majd egy oszlopon a védettséget jelző tűzzománc táblát, (cs) Nagybudmér internetes klubjában még aktívabb lett az élet, miután internetezni is lehet három gépen. A foglalkozásokat, melyek után felnőttek is érdeklődnek, Tóth Sebastián egyetemi hallgató vezeti. Jelenleg ingyenes a használat, de a későbbiekben valamennyit kell majd fizetni. ' (cs) Nagyhajmás kultúrházára komoly fejlesztések várnak a közeljövőben. A cserép-, nyílászáró- és vakolatcserét is magába foglaló teljes külső felújítás 11 milliós költségéhez az önkormányzat 25 százalék önrésszel járul hozzá, a fennmaradó részt uniós pályázat útján kívánják előteremteni. (bo) Nagykozár faluvezetősége környezet- és természetvédelmi okokból úgy döntött, hogy az avart, a kerti lomot, rőzsét, venyigét, valamint a gallyakat a kertben csak szerdán és pénteken lehet égetni reggel 8-tól 20 óráig. (cs) A nagytótfalusi önkormányzat tulajdonában lévő italboltra pályázatot írt ki a falu vezetősége. Á bolt májusban vagy júniusban nyitna ki újra. (zsj) Okorág önkormányzata szeretné idén a belterületi úthálózat javítását elvégezni. A munkálatokat pályázati pénzből finanszírozná a település vezetősége. (zsj) PalÓ önkormányzata újabb két számítógépre pályázik az Informatikai és Hírközlési Minisztériumnál. A múlt évben már sikeresen pályáztak, és ha idén ismét siker koronázza a falu vezetőinek próbálkozását, akkor öt gép áll majd a helyi lakosok rendelkezésére, (zsj) Pécsett ingyenes allergológiai szakrendelés nyílik a Baranya Megyei Kórházban. A kedden és csütörtökön tartandó szakrendeléseken bőrteszteket és laboratóriumi vizsgálatokat is végeznek. (bl) Pécsről két kiállító jelentkezett be a pék- és cukrászszakma legjelentősebb hazai üzleti fórumára, a március 28-30. között zajló UKBA, 2004 szakkiállításra. A HUNGEXPO Budapesti Vásár- központ szakmai rendezvényén idén egy termékeket, berendezéseket forgalmazó cég, illetve egy magánvállalkozó képviseli Baranya megyéből a szóban forgós- szakmákat. (k) A pécsi keramikusművész, B. Szabó Erzsébet lámpáját százezer forintért vásárolták meg egy budapesti árverésen, a Magyar Rádió Márványtermében. A pénzt a születési károsultaknak létrehozott Gézengúz Alapítvány javára fordítják. (d) Pécsváradon ma tartja ülését a képviselő-testület, a városatyák a tervek szerint megvitatják a település rendezési tervét, döntenek az északnyugati településrész csatornapályázatáról. Emellett egy tervező részvételével ismertetik a Kossuth utcai ingatlanokon kialakítandó kereskedelmi és lakásépítési elképzeléseket, (ns) Siklós város önkormányzata köz- beszerzési eljárást írt ki harminc összkomfortos, egyenként 50,2 négyzetméteres lakás sorház jellegű építésére a Táncsics út-Szabad- ság utcai tömbben. Az építkezés befejezésének tervezett időpontja 2005. augusztus vége. (d) Szentlörincen közel felével emelkedett meg a bejelentett álláskínálatok száma az elmúlt hónapban. A hagyományosan alacsony munkaerőigénnyel jellemzett kisváros körzetében 63 szabad álláshelyet regisztráltak a Baranya Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségén. Ezek zöme a mezőgazdasághoz, illetve a szolgáltatási szektorhoz kötődik, (k) Szentlörincen az újhelyi Imre Szakközépiskolában a napokban megérkeztek azok az eszközök, amelyeket az oktatási intézmény a nemzeti felnőttképzési titkárság pályázatán kapott. A traktort, a terménybetakarító gépet és a számítógépes rendszerrel ellátott permetezőt már ezen a héten használhatják a diákok (bl) Szigetváron a helyi ipartestület hétvégi küldöttgyűlésén az IPOSZ-kitüntetést és a vele járó ezüst pecsétgyűrűt kapta meg negyed évszázados példamutató kisiparos-munkásságáért Kutasi József ácsmester (Felsőszent- márton) és Szekeres Sándor háztartási gépszerelő (Dencsháza). A jutalmakat Pasztorek József al- elnök adta át. (cs) Vajszlóra várják a környékbeli oktatási intézmények vezetőit és a települések polgármestereit. Március harmincegyedikén Nórántné dr. Hajós Klára EU-főtanácsos tart tájékoztatót 14 órától az uniós pályázati lehetőségekről és a csatlakozás időszerű vonatkozásairól. (bl) Villány jelentős mértékben erősítette pozícióját a megye idegen- forgalmi kínálatában. Az elsősorban a borturizmusáról híres délbaranyai kisvárost 6,5 százalékkal több vendég látogatta meg tavaly, mint egy évvel korábban. A turisták zöme belföldi kiránduló volt, ezzel együtt a külföldi vendégek száma is több mint 10 százaiéival növekedett. A villányi vendéglátók abban bíznak, hogy idén is folytatódik a tavaly kezdődött pozitív folyamat. (k)