Új Dunántúli Napló, 2004. március (15. évfolyam, 60-89. szám)
2004-03-19 / 77. szám
4. OLDAL TÜKÖR 2004. Március 19., péntek B A R A N Y A I Új parkoló készül a városközpontban Boly Kátyúkárok: többeknek leesett valami A város régi gondja volt, hogy éppen a központban lévő hivatalok és intézmények nem rendelkeztek megfelelő gépkocsiparkolókkal. Nos, ezért kezdődött el néhány hete az a beruházás, melynek során a városháza, az iskola, illetve a takarékszövetkezet előtti útszakaszt szemelték ki e gondok enyhítésére. A főútvonal két oldalán a csapadékvíz-elvezető árkokat csatornával váltották ki és megfelelő módon, mintegy harminc méter hosszan lefedték, így lehetett tizenöt-tizenöt gépkocsi fogadására alkalmas tereket kialakítani. Amint azt Hars József, Bóly város polgármestere említette, a közel hétmilliós beruházás során már a leendő sportcsarnokba érkezők parkolási igényeire is gondoltak, ám meglehet, hogy így is kevés lesz a megállóhely. Ugyanis tegnap a főútvonal iskola felőli részét már átadták az autósoknak, akik minden helyet azonnal elfoglaltak. A bemházás befejezése a jövő hét elején várható, ekkor a városháza előtti parkoló nyílik majd meg a járművek előtt. K. F. o KMeimfoli út Tettve tér Ha/yihegyút Basamalom g. O Memeriút (mtiárü) Táncsics M. ü.Q Q Síkúm út Forrás: DN Már-már heti gyakorisággal fordul elő, hogy kátyú okozta károkhoz hívják az autósok a baranyai rendőröket. Ezekben az esetekben a hatóság emberei jegyzőkönyvet és fényképeket készítenek, amelyek a kártérítési eljárások alapjai lehetnek. A taxitársaságok szerint kevés olyan utca van Pécsett, ahol ne lenne kátyú, sőt, néhol a tavaly rekonstruált szakaszokat is kikezdte a fagy. Baranyai körkép- Nemrégiben a Rét utca és a Köztársaság tér sarkához riasztották a kollégáimat, ugyanis egy autós bejelentette, hogy egy hatalmas kátyúba hajtott bele, amelynek következtében durrdefektet kapott. A vezető nem vette észre a gödröt, mert az tele volt csapadékvízzel - mondja a városi kapitányság illetékese, aki hozzáteszi, hasonló esetekhez havonta háromszor, négyszer is hívják őket. Hasonló szituációban mindig célszerű értesíteni a rendőrséget. A kiérkező járőr ugyanis felveszi a jegyzőkönyvet és fényképet készít az esetről. Ezt követően már csak a biztosító kárszakértőjével kell felvenni a kapcsolatot, aki megállapítja, hogy milyen mértékben és mi károsodott az autón. A kiállított szakértői véleményt aztán be kell nyújtani az út kezelőjéhez, ahol a szakemberek elbírálják, valóban jogszerű-e a követelés. Amennyiben vitás eset alakulna ki, az autós polgári peres eljárást is indíthat. Idén a PW Rt.-hez három, a baranyai közútkezelő kht.-hez pedig egy esetben adtak be kártérítési kérelmet, az ügyek még folyamatban vannak. A pécsi taxitársaságok vezetői egymástól függetlenül úgy vélik, alig van olyan utca Pécsett, ahol ne lenne kátyú. A legkritikusabb a Verseny utca, ahol - mint mondják - az utasoknak szinte összekoccannak a fogaik. A személyszállítással foglalkozó cégek illetékesei elmondták, olyan útszakaszokon - például a Tettye, a Jakabhegyi és a Rácvárosi út - is kialakultak kátyúk, amelyeket tavaly felújítottak. A Pécsi,Városüzemelési és Vagyonkezelő Rt. megbízott osztályvezetője, Faragó Antal minderre reagálva kifejtette: a speciális tömítőanyag, amelyet kátyúzáshoz használnak, az esetek túlnyomó többségében nem esik ki a helyéről, ameny- nyiben mégis, az nem az anyag, vagy a technológia hibája, hanem valószínűleg abból adódik, hogy a kátyú mellett megrepedezik a burkolat. Az utóbb említett három utcában pedig nem burkolatfelújítás történt, hanem a pálya csak felületi bevonatot kapott azért, hogy megelőzzék a nagyobb mértékű károsodásokat. Faragó Antal hozzátette, jelenleg folynak a munkálatok, a nagyszabású kátyúzáshoz a tervek szerint májusban látnak hozzá. Wildanger Gabriella, a Baranya Megyei Állami Közútkezelő Kht. üzemeltetési osztályvezetője elmondta, idén az utakon nagyon sok felfagyási pont keletkezett, számukat egyelőre még becsülni sem tudják, azonban any- nyit már tudni lehet, hogy a tervezett beavatkozás csak a balesetveszélyes helyzetek megszüntetésére lesz elegendő. A színvonalas közlekedés biztosításához a jelenleg rendelkezésre álló 160 millió forint többszörösére lenne szükség. CSIKÓS K. 2003-BAN KÁTYÚZOTT EGYES PÉCSI UTCÁK ÉS A TÉL FOLYAMÁN FELFAGYOTT NÉHÁNY SZAKASZ O felfagyott régek kátyúzott szakasz Q Baicsv 2s.u. O Légszeszgyár u. Pécs, Móra Ferenc utca FOTÓ: T. L. MOST APRÍTJÁK A KARÁCSONYFÁKAT. Három napon át körül belül 1500 köbméter fenyőfát aprít fel a mobü ágaprítógép a Szigeti-tanyán lévő Biokom-telepen, ahol a kidobott fákat karácsony óta gyűjtötték a cég munkatársai. Felaprítás után a szerves anyag a kökényi komposzttelepre kerül. FOTÓ: LÖFFLER PÉTER Kezet nyújtanak a civileknek Módosították a megye költségvetését A megyei önkormányzat tegnapi ülésén egyebek mellett - az országban elsőként - jóváhagyta a civil szervezetekkel való együttműködési stratégiát, és döntött a turisztikai közhasznú társaságban való részvételről is. A közgyűlés tagjai módosították a költségvetést, és határoztak egy új kivitelezői pályázat kiírásáról a megyei kórház felújításához kapcsolódóan. PÉCS A tegnapi közgyűlésen napirend előtti hozzászólásában a szabad demokrata Kovács Magdolna a Dunántúli Naplóban csütörtökön megjelent, a 6-os út építésével foglalkozó cikkek kapcsán arra kérte a megye vezetőit, erősítsék tovább az uniós pénzek elnyerését megcélzó lobbi erejét, és ezért a miniszterelnökkel is tárgyaljanak. A tanácskozást vezető delnők, Tasnádi Péter a javaslatot üdvözölte, és bejelentette azt is, hogy a közgyűlés áprilisban részletesen foglalkozni fog a kérdéssel. A képviselők ezt követően az országban elsőként megtárgyalták és elfogadták a megye civü stratégiáját. A hosszú távú program célja, hogy valódi partneri viszonyt alakítsanak ki a megyében működő több száz szervezettel: egyebek mellett fórumok, és egyeztető kerékasztalok megszervezésével. Ugyancsak határoztak a képviselők a több önkormányzatot és egyéb szervezetet tömörítő Turisztikai Közhasznú Társaságba történő belépésről. A kht.-nak a megye turisztikai lehetőségeinek bemutatása, feltárása a feladata, Baranya másfél millió forinttal szállt be a cégbe. Egyebek mellett ezért - elfogadása után egy hónappal - tegnap módosítani kellett a megye költségvetését is. A közgyűlés tagjai tegnap arról is döntöttek, hogy új kivitelezői pályázatot írnak ki a megyei kórház felújításának folytatására. A következő menet azon egyszerű oknál fogva vált szükségessé, hogy mind a hat jelentkező jóval több pénzért vállalta volna csak el az építkezést a rendelkezésre álló mintegy félmüli- árd forintnál. M. B. Megosztanák a kórház költségeit Siklós Az Egészségügyi Minisztériumban tárgyalt Kozma Sándor alpolgármester vezetésével a minap egy delegáció a városi kórház jövőjével kapcsolatos kérdésekről. Mint az alpolgármester elmondta, Rácz Jenő, a tárca helyettes államtitkára ígéretet tett arra, hogy hamarosan tájékoztatja mind a kórház menedzsmentjét, kollektíváját, mind a képviselőket a minisztérium álláspontjáról a kérdésben. Ettől függetlenül már bizonyossá vált, hogy a kis kórházaknak van létjogosultságuk. A siklósi 50 ezer ember ellátásról gondoskodik, az intézmény konszolidációs programja jó úton halad, és a többletteljesítményért járó juttatást a minisztérium is elismeri. Ebből adódón az eddig vitatott 13 millió forintot az OEP már átutalta az intézmény számlájára. Kozma Sándor elmondta, a város szeretné elérni, hogy az ellátásokban részesülő települések a kórház tulajdonosi szerkezetében a betegforgalomnak megegyezően legyenek jelen. A pillanatnyi állapot szerint ugyanis Siklós lakossága mintegy 30 százalékot jelent csak a betegforgalomban, ugyanakkor a város 95 százalékban tulajdonos, és ennek arányában vállal - többek között anyagi - fele- lősséget az intézményért. k.j. Nem tudják, sírjanak vagy örüljenek Kozármisleny Az újtelep alatti részen, Csikósvölgyben még tavaly decemberben fejezte be az ivóvízhálózat kiépítését a Dunántúli Regionális Vízművek Rt. Azóta a - jobbára kiskerttulajdonosok birtokában lévő - területen egyesek szerint egy nagyobb esőzés után alig lehet autóval közlekedni, hisz akkora a sár.- A munkálatok előtt legalább kaviccsal le volt szórva az út, azóta azonban már nemegyszer előfordult, hogy csak úgy tudtam kiállni az autóval, ha diófalevéllel terítettem be a kapu előtti részt - panaszolja az egyik érintett. A kozármislenyi önkormányzat ületékese szerint azért nem foglalkoztak - a szolgáltatóval együtt - az esettel, mert véleményük szerint korábban is földút volt a szóban forgó területen, emellett jövő hétfőn indul az érintett területeken az aszfaltozás. A beruházás hírét azonban szintén nem fogadta minden érintett kitörő örömmel, mondván, a pályázati kiírásoknak megfelelő önrészt a tulajdonosoknak kell állniuk, és ez elérheti a fejenkénti 700 ezer forintot is. A helyi rendelet értelmében azonban ez mindenki számára kötelező, így aki nem fizet, annak akár az ingatlanára is ráterhelheti a tartozást az önkormányzat. A több száz ezer forintot azonban nem mindenki tudja vállalni. 1L Baranyában A-Z-ig Almáskeresztúron megkezdő dött a turisztikai szezon, hisz a település idegenforgalmi nevezetességének számító Johe, illetve Alapítvány Galériákat - amelyek hivatalos pecsételőhelyként is működnek - felkereste az első kirándulócsoport. A 30 kerékpáros Pécsről érkezett a minap. Tavaly csaknem száz gyalogos és lovas természetjáró tekintette meg a kiállítótermeket, köztük a kazettás mennyezetű részt is. (cs) Átán a több mint másfél hektáros horgásztó környékét az ön- kormányzat rendbe tette, és március idusán, a jó idő beálltával megkezdődhetett a horgászok fogadása is. Már az első napon több kapitális méretű ponty akadt horogra. (a) Baranyahídvégen elindult a szociális földprogram, amelynek keretében huszonegy fő részére nyújtanak segítséget. Három fajta támogatásban részesülhetnek a rászorultak: az elsőben malacokat, a másodikban fűszerpaprikát, míg a harmadikban vetőmagot biztosítanak a szociálisan érintettek részére. (zsj) Beremenden az utolsó fázisába érkezett a Rákóczi és a Kossuth utca összekötésével kapcsolatos beruházás, a polgármesteri hivatal illetékes osztályának tájékoztatása szerint a tulajdonjog-rendezés is megtörtént. (kj) Bogád hét utcájában a faluvezetőség anyagi támogatásával a jövő héttől utcajelző színes táblákat helyeznek el tájékozódási céllal. Lesz olyan utca, amelyiknek mindkét szélét jelzik majd. Ezenkívül a település két végén üdvözlő táblát állítanak fel. Mindegyik útbaigazító jelzésen látható lesz a község címere is. (cs) BÜkkÖSdÖn a Zöldvölgyért Egyesület képviselőivel találkoztak tegnap MDF-es politikusok, köztük Pichler Imre országgyűlési képviselő és Olajos Péter, a párt uniós listájának második helyén álló jelölt, környezetvédelmi szakértő. A program előtti pécsi sajtótájékoztatón a politikusok elmondták, hogy hiteles tájékoztatást várnak a térségben, tervezett cementgyár várható környezeti hatásairól, s mindezek alapján fogják majd kialakítani álláspontjukat. (a) Dencsházán, az általános iskolában folytatják a képességkibontakoztató, integrált oktatási programot, fejlesztő pedagógusok segítségével. A hátrányos helyzetűekkel is foglalkozó intézménybe 105 gyerek jár, de már Szentegát- ról és Kárászról is jelezték újabb' tanulók jelentkezését a következő tanévre, tudtuk meg Fazekas Szilvia igazgatónőtől. (bl) Dinnyeberki és Helesfa határában már eredményesen gyűjtenek a hét helybéli méhészgazda méhei. Gazdagok a virágpor-lelőhelyek. A kései tél okozta biológiai lemaradást behozva egy időben virágzik ugyanis a mogyoró, a kecskefűz, az éger, valamint az árvacsalán. A gyűrűfűi réten hamarosan virágdíszben lesz a gyermekláncfű és a medvehagyma is. A környékben itt található a legnagyobb medvehagymás, tehát várható, hogy vándorméhészek is érkeznek. (cs) Felsószentmártonban elkezdték a helyi kábelcsatorna kialakítását, három csomag közül választhatnak hamarosan az ott lakók. Gulyás Pál polgármester hozzátette, tervezik egy önálló helyi információs sáv létrehozását is, amelyet a környékbeli településekkel együtt működtetnének. (bl) Győdon a számítógéppel rendelkező fiatalok - több mint tízen - először szerveztek Csák Tamás képviselő közreműködésével hétvégi találkozót a faluház nagytermében. A gépeket egy rendszerben kötötték össze, gyakoroltak és programkarbantartást is végeztek. A most még spontán közösség másokat is vár a folytatódó netes partikra, (cs) Katádfán csaknem 40 gazda megkezdte a 150 hektár rét, kaszáló és legelő műtrágyázását és boronálását. A simítózással elsősorban a növényzet fejlődését gátló vakondtúrásokat számolják fel. Úgy végzik a földfelszín művelését, hogy minél több nedvességet őrizzenek meg az altalajban is. Várható, hogy ezen a tájon szárazabb időszak köszönt be, hisz ősztől ez idáig az itt megszokott csapadékmennyiségnek csupán az egynegyede hullott le eső vagy hó formájában. (cs) Kovácsszénáján üdülőhelyi feladatokra is kapott támogatást erre az évre a helyi önkormányzat. A megyénk egyik legkisebb településén hetvenketten élnek, a falu központi költségvetési forrása összességében valamivel több, mint nyolcmillió nyolcszázezer forint. (bl) Máza és Szászvár neve technikai hiba miatt került egy korábbi, fogászati ellátással kapcsolatos hírünk élére. Valójában Komló és Pécsvárad körzet szájsebészeti ellátására ír ki nyílt pályázatot a Baranya Megyei Ónkormányzat, mivel Komlón hetek óta nincs ilyen ellátás. A jelenleg a fogászati ellátást végző szolgáltató kft.-nek nincs szájsebész szakorvosa, a betegeknek sürgős esetben a pécsi Fogászati és Szájsebészeti Klinikát kell felkeresniük. (b)