Új Dunántúli Napló, 2004. március (15. évfolyam, 60-89. szám)
2004-03-12 / 71. szám
I 2004. Március 12., péntek ÉLET & STÍL U S 11. OLDAL TAPPANCS A DUKKÓN. Miközben egyre több reklámban lép az autó az élő emberi társ helyére, a bemutatókon még most is szép nőkkel népszerűsítik a kocsikat. Valójában persze mindkettő tárgy: gépjármű és rajta a dísz. _____________________________fotós epa Vo dka tubusban Egyre népszerűbb a tubusos vöd- és a már megkezdett tubusból ka Belgiumban. Az újdonság a fi- nem folyik ki az ital. Ráadásul atalok között terjed: a diszkók- hordozhatósága miatt egy percre ban, szórakozóhelyeken* *fogpasz- sem kell megválni tőle - azaz tás vagy éppen mustáros tubus- nem áll fenn az a veszély, hogy hoz hasonló kiszerelésben kor- valaki titokban különböző kábí- tyolgatják, szopogatják a vodkát, tószereket cseppentsen a szóra- s a különböző koktélokat. kozó, táncoló fiatalok italába. Az új márka osztrák talál- Persze ezt a lapos üveg is tudta, mány. Nagy előnye, hogy köny- És a tubusos vodka is lerészegít, nyen szállítható, visszazárható, __________________________1 Bú bánat a fogyókúrától Miközben tízezrek vágnak bele a „semmi cukor” alapú sikerdiétákba, kiderült: kedélyte- lenné, levertté, depresszióssá tehetik híveiket a szénhidrát-megvonáson alapuló fogyókúrák. A nők ráadásul nagyobb veszélyben is vannak, ha nem esznek semmi édességet. Erre figyelmeztetnek amerikai kutatók. A szénhidrátok alapvető szerepet játszanak az agyműködés szempontjából rendkívül fontos szerotonin termelésében. A szerotonin befolyásolja az érzelmeket, s hiánya vagy csökkenése hangulati változásokat, depressziót okoz. Ezt állapították meg a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói. A szerotonin feladata egyebek között az, hogy a teltség érzését közvetítse az agynak, még mielőtt az érintett személy gyomra valóban megtelne. E vegyület azonban nemcsak ellenőrzés alatt tartja az étvágyat, és megakadályozza a szükségesnél több étel szervezetbe juttatását, de kiemelt fontosságú a hangulat szabályozásában is. Ennek fényében jelentette ki Judith Wurtman, az MIT munkatársa, hogy mivel a szénhidrátok puszta jelenlétükkel növelik a szerotoninszintet, mintegy természetes nyugtatóként hatnak. A szénhidráthiánynak drámaibb hatása van a nők, mint a férfiak számára, hiszen a nők szervezetében eleve kevesebb szerotonin termelődik. Vannak emberek, akiknek szervezete az átlagnál hevesebben kívánja a szénhidrátot, nekik bizonyos mennyiségű szénhidrátra mindenképpen szükségük van hangulati stabilitásuk megőrzése érdekében, emelte ki Judith Wurtman. Ezek az emberek általában a késő délutáni, esti órákban hirtelen elbizonytalanodnak, idegesek lesznek, s ezzel együtt kínzó vágy fogja el őket valamiféle édesség után. Ha ilyenkor édesség helyett fehérje kerül szervezetükbe, mogorvák, ingerlékenyek, nyugtalanok lesznek. Hiába próbálkoznak nagy mennyiségű zsírt tartalmazó ételekkel, szalonnával vagy sajttal is, az csak fáradt, letargikus, apa- tikus állapotba taszítja őket. Ha tehát a szénhidrátmentes diétát folytató számára nincs más alAz olasz tészta boldogít? m Az agy csak akkor termel szerotonint, ha az egyén édes vagy keményítőtartalmú szénhidrátokat fogyaszt, fehérjék nélkül, vagy igen kevés fehérjével. Olaszos tészták fogyasztása esetén az agy képes szero- tonintermelésre, ha viszont a nagy mennyiségű fehérjét tartalmazó csirkehús burgonyával együtt kerül az asztalra, a ' hangulatjavító vegyület termelődése elmarad. Egy hatalmas adag sült után is éhes maradhat az ember, mert lehet, hogy a gyomra megtelik, agya azonban nem termel elegendő szerotonint ahhoz, hogy megszüntesse az éhségérzetet. ternatíva, mint a fehérje- vagy zsírtartalmú ételek, az olyan, mintha a kimerült kiránduló szom- ját csak sörrel olthatná. Ez átmeneti megoldásnak elmegy, de hosszabb távon a víz helyett nem hatékony. Költekező illatevők Csak az ételek illatával nem lehet igazán jóllakni, de az illattal ideig-óráig le lehet csillapítani az étvágyrohamokat. Ezt derítették ki nemrégiben a szaglást kutató tudósok. Susan Schiffmann amerikai kuta- étvágyukat. A hatás azért nem tónő úgy gondolta, talán a túl tart sokáig, mert egyrészt az érzé- erős ételszaggal is jól lehet lakat- kelés gyorsan adaptálódik a szag- ni valakit. A televízió előtt ülő túl- hoz, olyannyira, hogy az ember súlyos pácienseknek csokoládé-, percek múlva már nem is- érzi, mogyoró- és sült krumpli illatú és másrészt valószínűleg az evés bo- ízű, de kalóriamentes spray-t nyolultabb érzékeléssel jár, mint fecskendezett a szájába, ám ez pusztán a szaglás (például a sült csak ideig-óráig csökkentette az burgonyához hozzátartozik a ropogás, és mondjuk a zsír érzete a nyelven) így pusztán a szag nem lakat jól. Mindenesetre élelmiszeripari konszernek és forgalmazók máris anyagi hasznot fölöznek le abból, hogy a tudomány feltárta: a friss kenyér illatát úgyszólván mindenki kellemesnek érzi. Ezért a nagy élelmiszer-áruházakban már megszokott sütödékkel, illetve az azokból felszálló illatokkal növelni lehet a forgalmat. ■ SZÁMVITELI SZOLGÁLTATÁST VÉGZŐK FIGYELEM! A Verzál Konzult Keksz Oktató és Továbbképző Kft. Pécs Veko Klubja 2004-ben még a TAVALYI VÁLTOZATLAN ÁRON a PM által akkreditált kötelező továbbképzést szervez Pécsett, mérlegképes könyvelők részére. A kétnapos továbbképzés: 18 000 Ft/fő Klubtagoknak és cégeiknek: 12 000 Ft/fő A jelentkezéssel és klubtagsággal kapcsolatos tájékoztatás telefonon: 06-20/333-5229, 06-1/343-1566. 06-1/343-1567, 06-1/343-1569 A Hídépítő Rt. Komlói-Pécsi Építésvezetősége felvételt hirdet 1 fő munkahelyi mérnök és 1 fő technikus-művezető munkakörre. Feltételek: építőmérnöki vagy mélyépítő üzemmérnöki végzettség, illetve gépésztechnikus vagy szakirányú középfokú végzettség. Jelentkezni: szakmai önéletrajz megküldésével lehet a 72/481-389 számú faxon. -m ALAPÍTVÁNY SZÍVBETEG GYERMEKEKÉRT i ALAPÍTVÁNY, PéCS nevében ezúton köszönjük az adójuk 1%- \ át utalóknak, a 2002. évi támogatást. Egyben kérjük, továbbra is segítsék munkánkat 2003. évi adójuk 1%-ának felajánlásával. Adószám: 18306590-1-02 LAKÁS Barbakánnál lakás eladó. Tel.: 30/969- 4131 •872784* B.boglár központjában 2 éve épült I. em-i 46+6 nm egyedi gázos társasházi luxuskivitelű lakás eladó. I.ár: 12 M FL 30/859- 3939 *873259* Belvárosi beköltözhető garzon eladó 6,5 M. 333-705, 214-583, 06/30/9169-055 •878212* Kertvárosi 2 szobás I. em.-i panel eladó 7,8 M. 333-705, 214-583,06/30/9169-055 *878212* Komlón 2,5 szobás, 69 nm-es, gáz-központi fűtésű téglalakás eladó. Érd.: 20/9333- 655 •871496* Pécs belvárosi 1,5 szobás igényesen felújított lakás eladó 9,3 M Ft. 70/572-1938 •865999* Pécs, Enyezd u.-i, X/l. 54 nm-es, 2 szobás, erkélyes, redőnyös, felújított panellakás eladó. I.ár: 7,7 M Ft. Tel.: 30/298-4240 •865943Pécs, Jurisics M. úton III. em.-i, 2,5 szobás, erkély nélküli, parkettás panellakás eladó. I.ár: 11,5 M Ft. Tel.: 70/260-9696 •875746* Pécs, Nagy Imre úti 2 szobás, felújított, erkélyes lakás eladó 8 M Ft. 20/584-6162 *853893* Pécs, Szegfű u.-i, felújításra szoruló sorházi lakás sürgősen eladó. 20/377-5296 *853129* Pécs történelmi belvárosi, 2 szobás, téglagázfűtéses, I. em.-i lakás beépíthető tetőtérrel, kocsibeállási lehetőséggel eladó. I.ár: 13,8 M Ft, Tel.: 70/583-1246 *873298* Pécsen, az Enyezd u.-ban 2 szobás lakás, jó állapotban eladó. 7,2 M Ft. 72/413-172 *872820* Pécsett az Orvosinál lakás és kertes lakás a Tettyénél eladó. 72/211-655, 20/9448- 320 •872885* Pécsett keresek új kétszobás lakást 60 nm- ig. 30/9945-175 *872734* Pécsett 40 nm-es, tégla, gázos lakás eladó. Tel.: 06-30/2177-541 •873215* Pécs-Kertvárosban, a Gadó u.-ban l.em.-i, erkélyes, igényesen felújított, 2,5 sz. lakás eladó. I.ár: 9,6 M Ft 06-30/9570-487 •865808* Pécs-Kertvárosban 4/2.em.-i fűtésszabály- zós, nagyméretű, erkélyes garzonlakás eladó. 72/415-149, 30/310-1567 •865809* Pécs-kertvárosi X/2. emeleti 3 szobás, parkettás, jó állapotú, 63 nm-es lakás eladó. (Garázs megoldható.) 9,1 M Ft 30/217- 0537 •878289* Pécs-kertvárosi 1,5 szobás, 40 nm-es lakás azonnali költözéssel eladó, 72/442-997 •878221* Pécs-kertvárosi 3 szobás IV/magas fsz.-i, extrán felújított lakás berendezéssel eladó. I: 06/30-9471-278 *872481* Pécs-Kertvárosi 47 nm 4/4. em. -déli fekvésű lakás eladó. 7,5 M 447-975, 30/560- 3649 *878216* Pécs, Málomi u. 28 nm-es garzon eladó v. 1,5 sz. lakásra cserélhető. 30/567-6854 *872472* Pécs, Rákóczi úti 78 nm-es teraszos lakás hangulatos udvarral eladó. I. ár: 15 M Ft T.: 30/650-2677 •878261• Pécs-rózsadombi 4/2. 2,5 sz. 57 nm, szépen felújított lakás eladó. 9,2 M 20/5165- 628 •865792* Pécs-rózsdombi 59 nm-es, felújított lakás eladó. I. ár: 8,9 M 20/965-4480 •878247* Pécs-iránvárosi 47 nm-es, hőszigetelt lakás bútorozva is eladó. 8,3 M 30/9799-532 *878237* Pécs-uránvárosi 54 nm-es tégla-gázfűtéses felújított lakás eladó. 70/241-3415 •872520* Pécsváradi régi típusú 2 szobás, gázfűtéses ház eladó. I. ár: 4,5 M 72/434-056, 72/327-779, 30/577-5073 •878231* Új állapotú, fsz.-i, 34 nm-es téglalakás a Petőfi utcában eladó. Bútorral, gépekkel együtt. I.ár: 9,7 M Ft. Tel.: 70/381-4021 *866299* Újépítésű, 73 nm-es lakás eladó. 250 000 Ft/nm. 20/9645-482 •872980’ Uránvárosban, tetőtéri, gázfűtéses téglalakás eladó. Tel.: 72/257-306, 20/323- 5666 *873010* ________INGATLAN________ A 2 6-os buszfordulótól 500 m-re tetőtér- beépítéses zártkerti ingatlan, 70 ossz nm- ren, felújítva (előtér, nappali, konyha, fürdő, külön wc, hidrofor) azonnal beköltözhető. I.ár: 6,8 M ft. Tel.: 70-566-0191 •873087* Belvárosi 2 lakásos + alagsor kertes ház eladó 36 M. 333-705, 214-583, 30/9169- 055 •878212* Donátusban 316 n-öl terület, hétvégi ház + szőlő eladó. I. ár: 19 MFt 30/276-2443 •878181’ Építési telek garázsokkal, érv. ép. engedéllyel, Bálicsi út 61/B. eladó. 72/222- 670 *871494* Gólya-dűlőben nagy családi ház befejezés előtt álló eladó. I.ár: 29,5 M. 20/393- 3935 *873248* Harkányban, a Bartók Béla úton, 26 nm-es, felújított, III. emeleti társasüdülő, kocsibeállási lehetőséggel, berendezéssel együtt, tulajdonostól eladó. Eladási ár: 4 M Ft. 06- 30/9667-668 •858810* Pécsváradon családi ház eladó. 20/525- 6442 *872532* Pécsváradon 3 szobás, családi ház garázs- zsal eladó. I.ár: 10,2 M Ft. Tel.: 30-646- 6585 •877056* Régi Kertvárosban 110 nm-es jó állapotú családi ház eladó. T.: 30/2043-009 Pécs •866348* A Katona J. utcbáan 100 nm-es családi ház eladó. 14,5 M Ft. 20/9645-482 ___________________________________________________*872980* 80 00 NM-ES IPARTERÜLET összközművel, érvényes építési engedéllyel Pécsett, a Mohácsi út mellett eladó 3900 Ft/nm. Érd.: 06/20/9462-800 *872932* Hosszúhetényi építési telek, csendes helyen, szép környezetben eladó. I. ár: 2,9 M Ft. Tel.: 06/70/206-3631 •878229* Kaposvári ipari ingatlan 15000 nm-es, 1350 nm raktárépületekkel a belvárostól cca 1300 m-re eladó. Tel.: 1-356-0095,1- 225-01-81,8-15-ig *853155* Keszűben 100 nm-es családi ház 1437 nm telken, melléképületekkel, pincével eladó. 72/461-043, 30/247-1178 *873321* Kovácstelepen, 2 szoba, nappalis családi ház eladó. Tel.: 30/447-6711, 72/254- 224 ___________________________________________________*873007* Péc sett, a Közraktár utcában, ipari-kereskedelmi övezetben 4600 m2-es területen lekvő 2 új építésű, fűthető csarnok irodákkal, szoc. blokkal (800 mz) egyben, vagy megosztva ELADÓ, illetve egyben KIADÓ. A terület kamionforgalomra is alkalmas. Érdeklődni 7-15 óráig:72/210-549 Nagykozári lakóparkban közművesített panorámás építési telkek eladók. 30/9693- 802 *871048* Ortű régi részén 2 db építési telek eladó. Tel.: 06/20/9233-930 *873002* Orfűn nyaraló eladó. 72/252-098 *878244* Pécsen, a Vasút utcában 735 m2-es üzlethelység kiadó. Tel.: 06-1-325-2642, 06- 30/944-8912 Fax: 06-1-325-2644. *873267* Pécsett a Kutató dűlőben összközműves telken új, 112/132 nm-es ház + 36 nm-es garázs aug.-i költözéssel kulcsrakészen eladó. Szoc. pol. támogatott hitel igénybe vehető. Ár: 25,5 M Ft. Tel.: 20-972-8559 •866003* Pécsett együtt olcsón eladó 2x110 nm-es, új panorámás ház. 30/9945-175 •872734* Pécsett, Középmakár-dűlőben, teniszpályák után 300 m-re, 1580 nm-es, szép környezetben lévő, örökpanorámás építési telek eladó. Év végére teljes közmű. Ár: 9000 Ft/nm. Érd.: 30/274-0785,20/954-9699- *872707* Pécsett, Makárban lévő 210 nm-es, körpa- norámás, családi házat cserélnék kisebb családi házra + kp.-re. Tel.: 06/20/9233- 930 •873000* Pécshez közeli működő kocsma eladó. Alapterülete 62 nm. Ára: 20 M Ft T.: 20/584-5146 •872662* Pécsi felújított 2 szobás, udvari házrész eladó, hozzá tartozó telekkel, gépkocsibeállóval, 9 M Ft, esetleg ugyanott 100 nm-es üzlet. I.ár: 16 M Ft. Tel.: 30/550-8477 •876949* Pécstől 20 km-re felújított családi ház 2 db üzlettel + vállalkozással eladó. I.ár: 37,5 M Ft. Tel.: 06/20/9233-930 Taroló tekercsek Aki újfajta meleg falatokra áhítozik, a szendvicsfélék között igazi különlegességet találhat. A hamburger helyett a wrap, azaz a tekercs hódít Európa- szerte. A csapati, a tortilla, a pita, a palacsinta, a puhára sütött pászkatész- ta mind rokonok. Az elmúlt években az európai gyorséttermek slágerei lettek, mert a minden újdonságra éhes fiatalok mintha kezdenék unni a hamburgert. így a hamburger nagyhatalmak elkezdték étrendjükbe beiktatni a különféle tekercseket, főleg tortíllákat. A burkolni valókba a töltelék ezerféle lehet, akárcsak a hozzájuk illő öntet. A szokványos szendvicseket felváltó „burkoltak”, azaz szakszóval wrap-ek sikere főleg Nagy-Britanniában, Svájcban és Spanyolországban egyértelmű. Azok az igazi kedvencek, amelyeket sült padlizsánnal, salátalevelekkel és feta sajttal töltenek meg, de lehet burkolni Ceasar salátát, füstölt ropogós baconkockákat, marhahús-, hal- és currys csirkedarabokat is. A hideg wrap kitűnően alkalmas arra, hogy otthon vagy a munkahelyen mikrohullámú sütőben felmelegítsék. A magyar palacsinta semmivel sem alkalmatlanabb a burkolásra, ezért van keletje a nálunk korántsem olcsó „crepe”-nek, amely nem más, mint egy óriási palacsinta, amelyet sokféle sós és édes töltelékkel tekernek össze több budapesti bevásárló-központban. A felmérések szerint itthon elsősorban a fiatalok, az időhiánnyal küszködő agglegény menedzserek és az elfoglalt nők lennének vevők a wrap-ek sok fajtájára, de még hiányzik a kellő kínálat. ■ Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala, (7621 Pécs, Széchenyi tér 9.) pályázati felhívást tesz közzé az Időskorúak Otthona /Szederkény/ "B” épület rekonstrukció)a kivitelezési munkáira. Pályázni az ajánlatkérési dokumentáció kiváltásával lehet, mely bruttó 30. 000,' Ft befizetését követően átvehető a Hivatal beruházási csoportjánál. Ügyintéző: Garami Zoltán, III. em. 313-as szoba. A dokumentáció átvehető hétfőtől csütörtökig 13.30 és 15 óra kozott, pénteken 8.3Ö és 13 óra között, a megjelenéstől 2004. március X7~ig. BARANYA MEGYE Bissén a horgásztó közelében 100 nm-es új családi ház eladó. 12,9 M Ft. 20/9645- 482 *872980* Komlón a szilvási városrészben, frekventált helyen fszt.-i 1 szobás lakás elaó. I. ár: 4,2 M Ft. Érd.: 30/9292-170 •878335* BÉREL-KIAP Bejáratott Pécs-belvárosi étterem teljes berendezéssel 15 éves bérleti joggal eladó. 16 M Ft. 20/315-5753 •873009* Nagítótfalui Önkormányzat pályázatot hirdet a tulajdonában lévő italbolt bérleményként! üzemeltetésére. Teljes körű információ: Nagytótfalu, Kossuth u. 45. Tel.: 06-72/716-122,8-16 óra között. ___________________________________________________*878305* Jókai u. 7-ben albérlet kiadó. Érd.: 06-30/9-795-433 Pécs-belvárosában bérelnék hosszú távra 500-1000 nm-ig üzlethelyiséget, frekventált helyen. Tel.: 20/3228-667 *866128* Folytatás a 15. oldalon. *873004*