Új Dunántúli Napló, 2004. március (15. évfolyam, 60-89. szám)

2004-03-09 / 68. szám

2004. Március 9., kedd BARANYA 1 5. OLDAL TŰKOR Kútfúrás a központban Boly A napokban felállították a város- központban azt a fúrótornyot, amely a város alatti forró vizet hivatott megtalálni, a fúrási munkálatok pedig ma kezdőd­nek. Az ígéretek szerint a fúró­szál naponta negyven métert ha­lad, s remélik, hogy két hét múl­va elérik a közel 82 fokos forró vizet. A kivitelezést közbeszer­zési pályázaton elnyert ceglédi cég ígéri, hogy a kút kiépítése folyamatos lesz. Amint azt Hárs József bólyi polgár- mester la­punknak el­mondta, re­mélik, hogy a mélyből kiszi­vattyúzható forró víz ho­zama elegen­dő lesz arra, hogy a város közin­tézményeinek nagy részét már az ősztől fűteni lehessen. A hőközpont és a vezetékrendszer kiépítése után az első ütemben a fogyatékos személyek otthonát, az általános iskolát és óvodát, valamint az idősek gondozási központját fogják a rendszerre rákötni, s ezzel a mintegy 800 ezer köbméter földgáz jó részét kiváltani. A vízhozamtól függ, hogy további közintézmények is a kútra kapcsolódhatnak-e, az viszont már egyértelmű, hogy a lakossági rákötésekhez újabb kutak kellenének, melyekről egyelőre nincs szó, hiszen a föld mélyéből jövő viz visszapótlását is meg kell majd oldaniuk. A be­ruházás első üteme 168 millió forintba kerül, s úgy néz ki, hogy a költségek három-négy év alatt megtérülnek._______k. f. Egészségügyi ügyeletek Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig (72/535-974). Pécs és a város­környék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Kórházi. Gyer­mekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környéki­eknek, Siklós, Sellye és környéki­eknek: Gyermekkórház. Gyer­meksebészet: Gyermekklinika. Égések: Gyermekklinika. Pécsi fel­nőtteknek belgyógyászat, sebé­szet: Megyei Kórház, baleseti se­bészet: Baleseti és Kézsebészeti Klinika (volt Honvédkórház). Gyógyszertárak: Pécs: Schulek (Dr. Veress E. u. 2.), Bóly: Pana­cea, Komló: Piramis, Mohács: Szentháromság, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sely- lye: Arany Sas, Harkány: Ther- mál, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár: Szigeti. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068,06-30-9027-729. Érezteti hatását a küldeménytorlódás A Posta ígéri, nem lesz gond a nyugdíjak kihordásával Tegnap és ma a szokásosnál nehezebb a baranyai kézbesítők válltáskája. A Magyar Posta Rt. illetékesei azonban ígérik, hogy az elmúlt héten a budaörsi logisztikai köz­pontban feltorlódott küldemények elosztá­sa, kiszállítása a napokban megtörténik és minden egyes kárigényt elbírálnak. Pécs-Budapest Az elmúlt szombaton Pécsett és a megye na­gyobb városaiban közel másfél száz kézbesí­tő tartott különműszakot, hogy a küldemé­nyeket mielőbb a címzettekhez juttassák. Bóta Ildikó, a Magyar Posta Rt. Nyugat-Ma­gyarországi Területi Igazgatóságának kom­munikációs munkatársa szerint tegnap volt és ma lesz még a szokásosnál vastagabb a kéz­besítők táskája, ám ezzel vége szakad annak a torlódásnak, amit az elmúlt héten a budaör­si elosztóközpont okozott. Amint azt a pécsi szakem­ber lapunknak jelezte, a he­lyi logisztikai központ jól működött, a régióban fel­adott és a régió lakóinak címzett küldeményekkel nem akadt gond, csak azok­kal, melyek a régiónkon kí­vülről, elsősorban Budapest­ről és agglomerációs körze­téből érkeztek volna, vagy oda küldtek az ügy­felek. Ezek ugyanis a budaörsi logisztikai el­osztón keresztül landolnak. A kézbesítők hét­végi és hét eleji gondjainak forrása az, hogy az állandó napi kiszállítás sem kevés, amit az el­akadt 800 ezer küldemény tetézett. Hiszen e csomagokat és leveleket a három postarégió­ban - köztük a pécsiben - a többivel együtt, utólag kell elosztani. Jánosi Tibor, a Pécs 2-es posta vezetője és munkatársai felelnek a baranyai megyeszék­helyre érkező küldemények kézbesítéséért. A postavezető jelezte: a kézbesítők felvállalták a szombatot, akiknek egyéb programjuk volt, azokat kollégáik helyettesítették. Akik dolgoz­tak, a túlmunkáért természetesen külön bért kapnak. A Magyar Posta Rt. központi sajtóreferense, Tomecsko Tamás mindehhez hozzátette, hogy nem lesz gond az éppen esedékes nyugdijak kifizetésével és az személyi jövedelemadó-be­vallások APEH-irodákhoz való szállításával, mint ahogyan az egyetemi felvételi jelentkező­lapok esetleges késedelmes célba juttatásával sem. Hiszen ezekben az esetekben az ajánlott küldemények postára adásának időpontja is­mert. A posta kártérítési felelőssége csak az „időhöz kapcsolt” és az ekként is bérmentesí­tett küldemények késedelmessége miatt álla­pítható meg, ennek ellenére minden kártéríté­si igénnyel foglalkoznak, s ha indokolt, az oko- zott kárt meg fogják téríteni. KOZMA FERENC Helyenként vastag hótakaró Baranyai körkép Hétfőn egész nap szakadt a hó, néhol elolvadt, a megye egyes ré­szein azonban több centiméter vastag hótakaró alakult ki. Völgyi Ernő mázai magánmeteorológus rekordmennyiségű csapadékot mért tegnap, megdőlt az 1995-ös márciusi nyolc centis hórekord: 17 órára 15 centiméter hó hullott a megye északkeleti részén. Baranya útjai estig mindenhol járhatók, de latyakosak voltak. A Sásd és Dombóvár közötti szaka­szon azonban már délelőtt több autó árokba borult. Mecseknádasdnál délután hár­man sérültek meg könnyebben egy baleset következtében. A Pannon Volán Rt. és a Pécsi Közlekedési Rt. járatai is fennaka­dás nélkül közlekedtek. S. A. ISPA: összefogott a lakosság Pécs Többek között a lakossági kontrollt, valamint az információ- áramlást szeretné biztosítani az ISPA-program kapcsán az az egyeztető fórum, amely tegnap alakult. A „Civilek a csatorná­ért” elnevezésű szerveződés hét társadalmi szervezetet tömö­rít, és nagyjából le is fedi a beruházásban érintett területeket. A Biokom Kft. is készíti már a já­rattervet arra az időre, amikor autói nem tudják majd megközelíteni a szóban forgó területeket. Az elkép­zelések szerint az utcák végén gyűj­tőpontokat helyeznének ki, ezekbe kellene a szemetet hordani.- Valamit valamiért; a szenny­vízcsatornáért „cserébe” kiviszem az utca végére a szemetet néhány hétig, ejgyébként is hozzászokott a családom,’Hogy szelektíven gyűjti a hulladékot - mondja Héder Sándor, Báücsi úti lakos. Mint mondja, leg­inkább az zavarja az ISPA- beruházással kapcsolatban, hogy gyakorlatilag alig tud róla valamit. TENGERI AKVÁRIUM PÉCSETT. Tegnap kezdődött meg a víz he­te elnevezésű rendezvénysorozat, amelynek nyitányaként az Akvári- um-terráriumban bemutatták a szerkezetkész tengeri akváriumot, amelyet március 25-én adnak át. Először trópusi halak, korallok és rákok, majd tengeri rózsa és egyéb növények kerülnek bele az 1000 literes akváriumba. fotó: löffler péter Eddig még nem volt példa arra, hogy hét társadalmi szervezet fo­gott volna össze azért, hogy egy be­ruházás - jelen esetben az ISPA- program - kapcsán a lakosságot képviselje, valamint civü kontrollt gyakoroljon a kivitelezők felett. Úgy tűnik, minderre nagy szük­ség van, hiszen a beruházás a ter­vek szerint a második negyedévben indul, de az érintettekben már szá­mos kérdés felmerült arra vonatko­zóan, hogyan élik majd az életüket, amikor a munkálatok az utcájuk­ban folynak majd. Két hónap a munkákra Sellye A napokban kér fel az ormánsági város önkormányzata több vál­lakózást arra, hogy tegyék meg ajánlatukat a strandon épülő üz­lethelyiségek építésére vonatko­zóan. Mint azt Gyöngyi József, a városháza építésügyi és város­üzemeltetési osztályvezetője el­mondta, a március 17-ei képvise­lő-testületi ülésen a városatyák már le is teszik voksukat valame­lyik cég mellett. Amennyiben a munkálatok az elképzeléseknek megfelelően zajlanak, június el­sejével nyithatnak az üzletek. Mint lapunkban hírt adtunk róla, város hitelből felépíti az üz­letsort és a kereskedelmi egysé­geket üzemeltető vállalkozók ál­tal fizetett bérleti díjból törleszti az összeget. CSIKÓS K. Kíváncsi lennék például arra, med­dig fognak tartani a munkálatok és hogyan megy el a busszal a gyerme­kem az iskolába, amikor fel lesz túr­va az út. Szomolányi Tibor, az ISPA-cso- port tagja erre reagálva elmondta, a tervek szerint három-négy házan­ként fognak lezárni egy területet, így az érintett részekhez be tudnak majd hajtani például a megkülön­böztetett jelzést használó jármű­vek. A nagyobb probléma a zsákut­cáknál lesz, ezeken a helyeken idő­szakosan - reggel, illetve délután - feloldanák egy-egy órára a zárlatot. Az ISPA-program első ütemének tenderbontása a „Civilek a Csator­náért” fórum megalakulásával egy időben tegnap zajlott. Jelenleg any- nyit tudni, hogy öt pályázat érkezett be és a felállított értékelőbizottság megkezdte munkáját. csikós k. Szalmonella az óvodában Komló Még tegnap délelőtt is érkezett a városi tisztiorvosi szolgálathoz po­zitív eredmény annak a szalmonel­lafertőzésnek a következménye­ként, melyet néhány napja a Hu­nyadi utcai óvodában észleltek. Komló város tiszti főorvosa, dr. Al­bert Nóra arról tájékoztatta lapun­kat, hogy az óvodában egy manap­ság ritka, a '90-es évek elején közel 170 helyi lakos megbetegedését okozó baktérium jelent meg, mely többnyire egyébként patkány-, il­letve egérürülékkel terjed. A fertőzést, bár az első széklet­vizsgálatok jó része negatív ered­ménnyel járt, 13 kisgyermek és 3 felnőtt kapta el az óvodában, 2 ap­róság - enyhe panaszokkal - egy­két napra kórházba is került. A baktériumot egy-két gyermek csa­ládi környeze­tében is fellel­ték. Albert Nó­ra elmondta, a fertőzés kimu- tathatóságáig némely esetben néhány nap is eltelhet, ezért a negatív ered­ményt produkálókat is tüzetesen megvizsgálták. A fertőzés a higié­nés rendszabályok szigorú betar­tásával megállítható. Annál is in­kább, hiszen eddig csak egy óvo­dában észlelték. A szalmonella ételeredetét éppen elszigetelt meg­jelenése miatt nem lehet igazolni, a komlói óvoda kis lakói ugyanis egy más intézményben készített, több helyre is szállított ételt fo­gyasztanak. A kovácshidai tavakba 100 mázsa halat telepítenek hamaro­san, a jó idő beálltával A tavaly őszre tervezett telepítés az ala­csony vízállás miatt elmaradt, ezt pótolná a mostani, ami viszont a hideg időjárás miatt késik közel egy hónapja. (sza) Magyarmecske önkormányza­ta elfogadta a 2004-es év - tizenki­lenc millió forintos hitellel számoló - költségvetését. A Magyarmecske, Magyartelek, Kisasszonyfa és Gü- vánfa települések által fenntartott iskola és napközi otthon idei költ­ségvetését az intézményfenntartó társulás három tagja elfogadta, Gü- vánfa azonban a tavalyi évhez ha­sonlóan továbbra is csak csökken­tett hozzájárulást vállalt. (bl) Mattyon tegnap ez elmúlt heti te­lepítés után először nyílt alkalom a Siklós és Vidéke Horgász Egyesü­let kezelésében lévő tavon a pecá- zásra, melyet a fogás reményében a zord időjárás ellenére többen is megkíséreltek. A friss halhúsra vá­gyók és az időjárásra fittyet há- nyók körében a vezetőség tagjai is megtalálhatók voltak. (kj) Mágocson a kábeltévérendszer korszerűsítése során még idén biztosítják a Mágocsvíz Kht. jó­voltából az egész napos internet­elérhetőséget. A bekötést ingyen végzik el. Eddig százan jelentet­ték be igényüket, köztük 10 vállal­kozó is. (cs) Nagyharsány önkormányzata egyelőre ideiglenes díszkivilágí­tást biztosít a helyi katolikus templomnál, amelynek véglegesí­tése tavaszra várható. Balassa Gyula polgármester elmondása szerint a tervek és az engedélyek az önkormányzat rendelkezésére állnak, s mivel a világítás az eddi­gi tapasztalatok alapján beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a vég­legesítésre a nyár beköszönte előtt sort kerítenek. (kj) Pécsett az elmúlt évek gyakor­latához.hasonlóan a természetvé­delmi hatóság a tegnapi nőnapon is ellenőrizte, nem kerültek-e vé­dett növények a virágárusok kíná­latába. A korábbi helyzethez ké­pest lényegesen javult a képlet, mindössze egy piacozónál talál­tak hóvirág közé kötött védett csillagvirágot, ezt elkobozták és szabálysértési eljárást indítottak az árussal szemben. (aa) Pécsett a rövidesen kezdődő ta­vaszi rendcsinálás jegyében új szemétgyűjtő edényeket helyez ki a PW Rt. főleg a belvárosba, és megejtik a régiek felújítását is. A közel 160 új szemétgyűjtő közül 40-40 darab kerül Kertvárosba és Uránvárosba is. (a) Pécsett, a PTE-n oktat rendsze­resen dr. Koniorczyk Mátyás. A Magyar Tudományos Akadémia szilárdtest fizikai és optikai kuta­tóintézetének főmunkatársát Akadémiai Ifjúsági Díjban része­sítették disszertációjáért, amelyet az MTA pécsi területi Bizottságá­nak készített. A fiatal kutató té­mavezetője Janszky József akadé­mikus. (bl) A siklósi kereskedők közül töb­ben is horvátországi lapokban he­lyeznének el hirdetéseket. Fel akarják hívni a horvátok figyel­mét arra, hogy a város a drávasza- bolcsi átkelő lezárása ellenére Be- remenden át gyorsan megközelít­hető. (kj) Siklóson ifjabb Deli Ferenc lett az önkormányzat képviselő-testü­letének szocialista, SZDSZ-es és független képviselők alkotta frak­ciójának vezetője az elmúlt héten történt voksolás nyomán. (kj) Szabadszentkirály lesz az egyik fő állomása a március végi „Kezdjük az elején” elnevezésű 66 kilométeres biciklitúrának. A meg­mérettetésen bárki részt vehet, aki kellő erőnléttel rendelkezik. A tele­pülésen kívül még többek között Aranyosgadányt, Zókot, Bicsérdet, Baksát, Ócsárdot és Görcsönyt érintik a túrázók. (sa) Szentlászló önkormányzata időről időre megjelenő saját fo­lyóirattal tájékoztatja a helyi la­kosságot immáron harmadik éve. A lap idei első száma most készült el, melynek beköszöntő­jében az önkormányzat gazdasá­gi programjának ismertetése áll. A program legkiemelkedőbb ré­sze az új faluközpont megterem­tése, valamint az Erzsébet-park kialakítása a Zrínyi utcai tölgy­fák körül. (a) A Szentlőrinci egészségügyi központ privatizációja miatt már­ciustól csökken az intézmény lét­számkerete. Az önkormányzat rendeletének értelmében legalább két embertől válnak meg, így ösz- szesen hét-nyolc emberrel látják el a feladatukat. (sa) Szigetváron a termál- és gyógy­fürdő fejlesztéséhez is kötődően készíti el ebben az évben az önkor­mányzat a város és térsége termál- turisztikai programját közel 3,4 millió forintért, illetve fordít 750 ezer forintot a csónakázótó vízjogi engedélyeztetési tervére. (aa) Ujpetrén német nemzetiségi köz­pont alakul a napokban, a klub lét­rehozását a Magyarországi Néme­tek országos Önkormányzata jóvá­hagyta és támogatja. A klub kultu­rális rendezvények mellett szociális ügyekkel is foglalkozik. (bl) Vajszlón az önkormányzat kez­deményezésére és a Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont segítsé­gével a napokban fórumot tartot­tak a környéken élő agrárvállalko­zóknak. Szó esett az aktuális pá­lyázatokról, valamint arról, hogy milyen feltételeknek kell megfelel­niük a gazdáknak az uniós csatla­kozást követően. (ck)

Next

/
Thumbnails
Contents