Új Dunántúli Napló, 2004. február (15. évfolyam, 31-59. szám)
2004-02-05 / 35. szám
Mai számunkból Volán: ellenvéleményen az igazgatóság több tagja PÉCS Mint arról lapunkban beszámoltunk, Toller László jelenlegi pécsi polgármester januárban bejelentette, hogy a Pécsi Városi Önkormányzat ingyen átvenné a Pannon Volán Rt. tulajdonjogát, s ehhez szabad kezet kapott a város közgyűlésétől. Eközben többen többféle véleményüknek adtak hangot; a vidéki polgármesterek féltik a megye közlekedését, leépülésről tartanak, s ebbéli aggodalmának adott nyomatékot tegnapi lapunkban Muskát Zoüán, a Pannon Volán Rt. igazgatósági elnöke is. Az írásra azonnal reflektált az igazgatóság három tagja, akik megütköztek az elnöki véleményt olvasva, s úgy hírlik, szeretnék mielőbb ösz- szehívni a társaság igazgatóságát is azért, hogy a véleménykülönbségeket tisztázzák. (írásunk a 4. oldalon) ■ Varrni jönnek a mongolok Megduplázódott a régióból kiutasítottak száma Pécs-Dél-Dunántúl Egyre többen kérnek tartózkodási, letelepedési engedélyt a bevándorlási hivatal dél-dunántúli regionális igazgatóságának működési területén. Ugyanakkor csaknem megduplázódott a kiutasítottak száma is. A pécsi központú szervezettel szemben megnövekedett igények, illetve az EU-csatlakozáshoz kötődő új feladatok miatt csak emelkedő létszámmal tudnak megfelelni az elvárásoknak. Február 1-jétől megkezdték a menekültügyekkel 'foglalkozó szakterület kialakítását. Jönnek a mongolok. Bár a hivatalban a világ szinte minden náci- 'ójának képviselői megfordulnak, még a szakembereket is meglepő módon sokasodott meg a régióban a tartózkodási engedélyt kérő mongol állampolgárok száma. A már hagyományosnak mondható sorrendben a román, a német, a szerb- montenegrói kérelmezők után most már a távoli nek - a múlt évben 120- an adtak be kérelmet -, megelőzve például a hor- vátokat is. tál Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóság vezetője az elmúlt évet értékelő, illetve az idei feladataikat ismertető pécsi sajtó- tájékoztatóján erre magyarázattal is szolgált. A mongolok elsősorban tolnai és somogyi varrodákba jönnek dolgozni. Tavaly összesen több mint 1700 ügyfél kért az igazgatóság szekszárdi, kaposvári és pécsi irodáiban tartózkodási engedélyt, döntő többségük munkavállalás érdekében. Sok közöttük a német ingatlantulajdonos, illetve a régió valamelyik egyetemén tanuló külföldi diák is. Ám a Dél-Dunántúl egyéb vonalon is vonzza a fiatalokat, mert - fogalmazta meg tegnap az igazgató - házasodási kedvük nem ismer határokat. A tartózkodási engedélyt kérelmezők több mint tizede ebbe a körbe sorolható. Megduplázódott, 224-ről 415- re emelkedett a múlt évben a kiutasítottak száma. Döntő többségük román volt, követik őket az ukránok, a kínaiak, majd a szerbKÜLFÖLDIEK A RÉGIÓBAN tartózkodási kérelem engedélyezett elutasított folyamatban megszüntetve Kaposvár 436 27 97 8 1 Szekszárd 334 2 41 4 1 Pécs 702 13 64 9 1 letelepedési kérelem jj engedélyezett elutasított folyamata megszüntetve Kaposvár 0 0 0 0 Szekszárd 0 0 0 0 Pécs 210 25 170 8 H montenegróiak. A hivatal ellenőrzi a feketemunkásokat, illetve az őket alkalmazókat is. 2003- ban 13 lefülelt munkáltatóra ösz- szesen 3 millió forint büntetést róttak ki. Bércsökkentés béremelés helyett? Befagyasztott jövedelmek az önkormányzati intézményeknél megyeszerte Önként mondtak le bérük tíz százalékáról tegnap a siklósi kórház dolgozói. A túlélést szolgáló kezdeményezés drámai erővel hat ezekben a napokban, hiszen éppen most készülnek a kisvárosi önkormányzatok költségvetései, bennük az alkalmazotti bérek várható befagyasztásáról szóló fejezetekkel. Nincs már kit elbocsátani. Baranyai körkép A jövő héten szavazással fogják majd eldönteni Siklóson, hogy a kórház továbbélésének melyik módszerét választják. Vagy azt, amit tegnap ajánlottak fel a dolgozók, azaz, hogy több hónapon át a bérük tíz százalékát visszafizetik a közhasznú társasági formában működő intézménynek, avagy a pótlékok megvonásával kurtítják a jövedelmeket. Mindezt dr. Fülöp Erzsébet ügyvezető igazgató mondotta lapunknak, hozzátéve: az adósságai elől menekülő kórház havi 5 milliót veszítene akkor, ha a tavalyi béreket fizetné a továbbiakban, ezért kell valamilyen kiutat találni. Volna még egy lehetőség, ám ez a kórház végét jelentené: működő osztályt vagy részleget kellene bezárni, dolgozókat elbocsátani. A siklósi munkahelymegőrző „önkéntes” dolgozói kezdeményezés a jéghegy csúcsa. A baranyai kisvárosok önkormányzatai ezekben a napokban készítik a költségvetéseket, benne az intézményi alkalmazottaik bérbefa- gyasztási javaslataival. Marenics János, Siklós polgármestere szeretne bért emelni, ám a pénztelenség okán inkább a munkahelyek megőrzésére voksol. A város jövő heti testületi ülésén e két vigasztalan alternatíva között kell a képviselőknek választaniuk. Mohács szintén tragikus helyzetben van. Szekó József polgármester szerint csupán azok részesülhetnek a Duna- parti városban az idén bérkorrekcióban, akik éppen elérik a bértábla kötelező háromévenkénti emelési sávját. Szerinte a létszámleépítés több kárral járna mint haszonnal, hiszen a végkielégítések és a túlórák többet vinnének el, mint amit meg tudnának takarítani. Ugyanakkor - mivel nem jelent a dolog pluszterheket - az ebéd-hozzájárulás mértékét a jelenlegi havi 1400 forintról 4500-ra emelik, s ezzel azért néhány százalék jövedelemnövelés elérhető. Komlón feltehetően elodázzák a döntést: Páva Zoltán polgármester úgy véli, hogy szeptemberig jegelnek mindenféle béremelést abban bízva, hogy addig talán javulnak a pénzügyi kondíciók. Bólyban szintén nulla béremelés várható: Hárs József polgármester szerint a jutalmazási keretekkel tudnak esetleg játszani, más út nem mutatkozik. _______________ _________ KOZMA FERENC EG Y PÉLDA; BOLY KÖLTSÉGVETÉSI ALTERNATÍVÁJA Az intézményi alkalmazottak bérköltsége (6%-os emelés esetén) 2003 ^500 millió forint 2004 F 542 mi||jó forint Az intézmények állami támogatása (bér, villany, fűtés, vízstb.) 2003 *R 482 millió forint 2004 r~ ~ ; : ""l 510 millió forint Önkormányzati hozzájárulás 2003 Plilll,,,w1206 millió, csak bérre 18 millió forint 2004 ; ' : 240 millió, csak bérre 32 millió forint Forrás: önkormányzat Személyivel az Unióba Budapest Ismét bepillanthatunk a képviselők zsebeibe Pécs-Budapest- A kormány áttekintette a 2006-ig tartó időszak politikai, gazdasági prioritásait - közölte a kormány- szóvivő szerdán, a kabinet estébe nyúló, tízórás munkaülését követően. Gál J. Zoltán elmondta: a tárcák vezetői beszámoltak az idei és a kormányzati ciklus egészének legfontosabb szakmai és politikai feladatairól. A munkaülésen részt vett Kun- cze Gábor szabad demokrata pártelnök és Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakciójának vezetője. Aria a kérdésre, hogy miért maradt el a megszokott tájékoztató, a szóvivő elmondta: olyan feladatokról, ügyekről vitatkozott hosszan a kabinet, amelyek nem a ma megszületendő, hanem a jövő döntéseiben tükröződnek majd. Annyit azonban közölt, a kormány törvénymódosítást nyújt be az Országgyűlésnek annak érdekében, hogy a magyar állampolgárok a csatlakozást követően útlevél helyett személyi igazolvánnyal is utazhassanak az uniós országokba. ________ ■ A törvény értelmében minden év elején, így 2004-ben is nyilatkozniuk kellett az országgyűlési képviselőknek vagyoni helyzetükről. A nyilvánosság számára is hozzáférhető bevallásokban a honatyáknak egyebek mellett számot kell adniuk ingatlanjaikról, nagy értékű ingóságaikról, jövedelmükről, illetve gazdasági érdekeltségeikről. A képviselőknek ugyancsak be kell írniuk vagyonnyilatkozataikba az esetleges tartozások, követelések, és a megtakarítások összegét. A hagyományoknak megfelelően lapunkban valamennyi baranyai képviselő friss, illetve tavalyi vagyonnyilatkozatát közzé tesszük, így olvasóinknak arra . is lehetőségük van, hogy a bevallások készítőinek gyarapodását, netán eladósodását is nyomon követhessék. (További részletek az 5. oldalon) IDŐJÁRÁS Borongás, ködös Idő +3, +13 °C Péntek Szombat Vasárnap +2,+11 °C +2, +10 °C 0, +6°C Napközben feltámad a szél. Délutánra felmelegszik az idő, napsütés lehetséges. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. További folyamatos, helyfüggő információk a Westel Wap-on 9 77 0 8 65 91 30 4 3 0 4 0 3 5 HODNIK ILDIKÓ KOMMENTÁRJA Cápaszigetek, szép kilátással A csendes-óceáni Tonga körüli szigetvilág igazi földi paradicsom. De itt is, mint a bibliaiban, megterem a bűn. A tongai kormány egy kis szigeten alakította ki a fiatalkorúak börtönét, lagúnák, korallzátonyok, kristálytiszta tenger, banán- és kókuszültetvények között. Az ifjak megszökhetnének, átúszhatnának a közeli szárazföldre, de nem érdemes: a tenger cápáktól hemzseg. A munka, a rend és a tisztaság - azt mondják, ez alakíthat egy elítélten. A börtönkörülmények javítását azért szorgalmazzák annyira civilizált országokban, mert hiszik, hogy az emberi környezet és bánásmód megköny- nyítheti a bűnelkövetők visszatalálását az erkölcsös élethez. A pécsi fiatalkorúak börtöne is állítólag közepes szálloda minőségű lesz, úgyhogy szinte jobb, mint amit egy átlag magyar nyaraláshoz kivesz, vagy amiben sok bűnözővé lett fiatal valaha is lakott. Az országban Pécs lesz a negyedik hely, ahol azt fogják remélni a fogva tartók és a beszélőre érkező szülők, hogy talán megjavul a gyerek odabenn. De lehet, hogy örülni kell majd annak is, ha legalább nem tanul új trükköket. Fiatalkorú bűnelkövetőkkel kapcsolatos legújabb hír tegnap: két 17 éves mátramindszenti fiú hosszú órákon át bestiális kegyetlenséggel kínzott halálra egy 55 éves asszonyt, négyszáz forintjáért. A szerencsétlen nő borzalmas végéhez a fejére mért ütések és bottal okozott bélrendszeri roncsolódások vezettek. Nyilván majd ezek a fiatalemberek is börtönbe jutnak. Olyanok közé, akiket elvileg abban kellene segíteni, hogy visz- szailleszkedjenek a társadalomba. Ilyen zárkatársakkal. De legalább a börtönök biztonságosak. Itt sincs hová menekülni. És még a cápák is odabenn vannak. Kezdődhet... j&5. oldal „A börtön ablakába” dalt táborokban énekeltük. Nemrég Oki a villában. Kinek mi a fogság. www.dunantulinaplo.hu 16.30-17.30 Vona Gábor, a Jobbik Magyar- országért Mozgalom alelnöke lesz szerkesztőségünk vendége február 5-én, csütörtökön 16.30-tól. Kérdését már most felteheti interneten, telefonon és faxon is. Tel.: (72) 505-033 Fax: (72) 505-043 VONA r Nyelvtanulás a bölcsőben Nyolcéves kor a határ .v \ ' Közeleg a IV. POSZT Új programok a fesztiválon El kell számolni a törköllyel is Kőtelező lesz a lepárlás