Új Dunántúli Napló, 2004. február (15. évfolyam, 31-59. szám)
2004-02-27 / 57. szám
PíBH 2004' FeBRUÄR 27-> PÉNTEK HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Horn Medgyessynél FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Takarékossági tervek a tárcáknál A legtöbb minisztérium az igazgatási, fejlesztési költségein spórol Szívélyes hangulatban... Budapest Boross Péter után tegnap Horn Gyula volt miniszterelnökkel tárgyalt Medgyessy Péter. A megbeszélést követően a jelenlegi kormányfő Horn eddigi munkáját méltatva kijelentette: egy olyan emberrel találkozhatott, aki már bebizonyította nemzeti elkötelezettségét, és tapasztalatait, illetve kapcsolatait fel tudja használni hazánk érdekeinek érvényesítésére a jövőben is. Medgyessy az uniós csatlakozással kapcsolatban hangsúlyozta: „Mi nemcsak A demonstráló gazdákkal létrejött megállapodás csupán egy állomás, az agrártárca ugyanis a jövőben folyamatosan egyeztetni kíván a termelők, a feldolgozók, a kereskedők és a fogyasztók képviselőivel - jelentette be tegnap Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. A miniszter utalt arra: a tárca a tárgyalások során a termelők mellett állt az igazságos jövedelemosztozkodást támogatva, ugyanakkor érdekelt az egyes termékpályák egyensúlyában, ezért volt szükséges a széleskörű egyeztetésre. Hozzátette: a tárgyalások folytatódnak a jövőben, mert az EU-csatlakozás gyökeresen más feltételeket szab. Intervenciós árat pedig azért nem hirdetnek, mert az a törekvésük, hogy az EU értékrendjének megfelelő támogatásokat nyújtsanak. Németh Imre úgy vélte, a megállapodással a gazdák megkezdhetik a tavaszi munkákat a földjükön, az érdek- képviseletek pedig foglalkozhatnak a termelők uniós felkészítésével. A miniszter jelezte: szeretné, ha erős érdekképviseletek követni, hanem alakítani is akarjuk az Európai Unió politikáját”. Horn Gyula, aki az MSZP európai parlamenti listáján a második helyen szerepel, leszögezte: pártja nem ütközetekre épít a kampány során, de az érdemi kérdésekről hajlandó vitatkozni. A volt kormányfő ugyanakkor felhívta a szocialista képviselők figyelmét, hogy a párton belüli vitákat ne a nyilvánosság előtt beszéljék meg, mert most különösen fontos, hogy az MSZP egységes legyen. lennének. Szerinte a feldolgozó cégek jobban felkészültek a csatlakozásra, mint a gazdák. A agrártárca vezetője arról is beszámolt, hogy az idei támogatási szisztéma vegyes, miután egyik része az uniós csatlakozásig szól, másik része viszont csak azután működik majd. Fontos változás, hogy a termelők az eddiginél kevesebb jogcímen, de több pénzhez juthatnak. A támogatásoknak lényeges szerepet szánnak a verseny- képesség növelésében és a szerkezetváltásban. A lehetőségek határán belül megtalálták a megoldásokat, győzött a józan ész - értékelte Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke a megállapodást. Az agrártárcával kötött megállapodás elfogadható, ám lényegesen többre volna szükség - jelentették ki az Országos Demonstrációs Bizottság tagjai. Az agrártárca és a gazdák szerdai megállapodása alapján május 1-jéig biztosított a tejtermelők megélhetése - mondta Mádl István, a tejtermelők országos nagygyűlésének ügyvivő testületi tagja. LACZI ZOLTÁN (További információk a 8. oldalon) Budapest A kormány 185 milliárd forintos takarékossági programja kapcsán a minisztériumok sorra nyilvánosságra hozták saját megszorító intézkedéseiket. A tárcák többsége igazgatási, fejlesztési költségein igyekszik a legtöbb pénzt megspórolni. A takarékosság legnagyobb kárvallottja a gazdasági minisztérium, míg a legkisebb megszorításra a munkaügyi tárca kényszerül. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium A legnagyobb vesztes ez a tárca, mert költségvetését 36 milliárd forinttal kurtította meg a kormány. A takarékossági intézkedések elsősorban a tárca igazgatási, és a háttérintézmények működési költségeit érintik - közölte Gaál Gyula, a tárca politikai államtitkára. A megszorítások következtében csökkennek a vállalkozásfejlesztésre és az infrastruktúrafejlesztésre fordítható keretek. Az útfenntartás és -fejlesztés területén átütemezésekkel és gazdaságosabb megoldások kidolgozásával igyekeznek spórolni, de ígérik: az autópályák építési programja nem áll le, minden előzetesen tervezett útfelújítás, karbantartás átütemezéssel ugyan, de megvalósul. Oktatási Minisztérium A tárcától összesen 8,6 milliárdot vonnak el, amit az igazgatási költségeken, a közalapítványokon, a fejlesztések és a beruházások átütemezésével kívánnak megspórolni - jelentette be Magyar Bálint miniszter. A legnagyobb elvonás - 7 milliárd forint - a beruházásokat érinti, amelyek zömét halasztott fizetési konstrukciókkal folytatnak, ám mintegy 1,5 milliárd forintnyi felújítási programot kénytelenek későbbi időpontra halasztani. A tárca vezetője hangsúlyozta, hogy a takarékossági programban egyetlen fillért sem vonnak el a felső- oktatástól, sem a közoktatástól, amit továbbra is normatívák alapján a belügyi tárca finanszíroz. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának költségvetése a kormányzati elvonások ellenére is 6,5 százalékkal több, mint tavaly, bár a két ütemben végrehajtott takarékossági intézkedések több mint 10 milliárd forintos elvonást jelentenek az előirányzathoz képest - mondta Szilvásy György, a minisztérium közigazgatási államtitkára. A tárca a 2004. évi költségvetését 78 milliárd 720 millió forintra tervezte, ebből az elvonások után 68 milliárd 376,8 millió forint marad. A közigazgatási államtitkár szerint az igazi csökkenés - ami érinti a tárca idei büdzséjét - az a 8,7 milliárd forint, amelyről a kormány szerdán döntött. Az államtitkár szerint az intézményeket érintő elvonás a dologi kiadások csökkentésében fog jelentkezni, a személyi juttatásokhoz nem nyúltak. Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium A tárcától 6,7 milliárd forintot vonnak el az államháztartási takarékossági csomag keretében, míg az egész ágazat költségvetését a kormányzati döntés 16,7 milliárd forinttal csökkenti - jelentette be Kökény Mihály miniszter, aki szerint a közvetlen betegellátástól nem vonnak el pénzt. A beruházások átütemezésével 1,9 milliárdot takarít meg a tárca, míg az egészségügyi ágazatra 3,1, a szociális ágazatra pedig 1,7 milliárddal költhetnek kevesebbet az idén. Nem állnak le a mentőszolgálat fejlesztési programjával: a mentőautók cseréjére és az újabb állomások építésére ingatlaneladásokból lesz fedezet. Összevonások, átszervezések várhatók a fővárosi kórházaknál, míg vidéken egyes presztízsműszerek beszerzéséhez nem adnak támogatást. Csökkentik a minisztériumi intézmények felügyeletével és irányításával összefüggő költségeket is. Megszűnnek egyes kis létszámú szakmai intézetek, és a fogyatékosok szervezeteinek kivételével csökkentik az alapítványok támogatását is. Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium A magyar sportolók olimpiai részvételét a költségvetési takarékossági intézkedések nem érintik - közölte Benedek András köz- igazgatási államtitkár. A tárca mintegy 25 milliárd forintos költségvetéséből 2,97 milliárd forintot zároltak az idén. Az államtitkár szerint a legnagyobb összegeket a kábítószer-ellenes nemzeti stratégiától, a gyermek- és ifjúsági feladatokkal kapcsolatos programoktól, valamint a költségek átütemezésével, a 2006. évi úszó Európa-bajnoksághoz kapcsolódó létesítményfejlesztéstől vonják el. Honvédelmi Minisztérium A takarékossági program keretében 12,3 milliárd forintot vonnak el. A tárca ezt szervezeti összevonásokkal, létszámleépítéssel, elhalasztott beruházásokkal és az inkurrens ingatlanok tervezettnél korábban történő értékesítésével kívánja ellensúlyozni. A minisztérium az idei évre előirányzott átalakításokat szeptemberig befejezi. EUROPRESS ________Hírek_________ Nem káros Juhász Ferenc honvédelmi miniszter nem tudja a Zengőn kívül más helyen elképzelni a NATO-radar felépítését. Hozzátette: tévesek azok a kijelentések, hogy a radar sugárzása kárOS. EUROPRESS Heten hazajönnek Hét, Irakban szolgálatot teljesítő katona kérte, hogy hazajöhessen Magyarországra, és a tervezettél ellentétben mégse hosszabbítsák meg kiküldetésüket. EUROPRESS Költségvetés A Fidesz elnöksége azt javasolja, hogy az Országgyűlés már hétfőn tűzze napirendjére az idei költségvetést, mert „a valóságból kiinduló, két lábbal a földön álló költségvetésre van szükség” - közölte Pokorni Zoltán alelnök. A szocialisták szerint a Fidesz pánikot akar kelteni, mti Civil jelentés A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) az idén is elkészíti úgynevezett civil országjelentését, amelyben egyebek között európai uniós bérfelzárkóztatási program kidolgozását javasolja majd. mti MDF-értékelés A pénzügyminiszter által bejelentett „megszorító csomag ékes bizonyítéka annak, hogy a kabinetnek nincs orvossága az általa előidézett gazdasági nehézségek megoldására” - állította Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője.'mti , Helyreigazítás Lapunk február 25-i számában A belügyminiszter mint tanú című írásban - az MTI tudósítása alapján - tévesen közöltük, hogy Lamperth Mónika férjének (ügyvédként) K&H Equitiesszel kötött szerződése munkajogi perek vitelére szólt. A valóság ezzel szemben az, hogy Lamperth Mónika tanú- vallomásában azt mondta a bíróság előtt: „a brókercéggel semmilyen jogviszonyban nem állt a férjem. Munkajogi perek vitelére szóló szerződése a K&H bankkal volt.” MSZP-választmány Tizenhat pontos, az MSZP előtt álló feladatokat, a párt által követendő célokat rögzítő határozati javaslatot tárgyal szombaton a szocialista párt választmánya, amelynek ülésén részt vesz Medgyessy Péter miniszterelnök - mondta Jánosi György. A választmány elnöke hozzátette: a határozat lezárhatja a párton belüli vitákat, megfogalmazza a párt politikai értékeit, mti BARANYA Agrárfegyverszünet Budapest Béremelés katonáknak Budapest Végső javaslat a felsőoktatásról A Magyar Rektori Konferencia egyhangúlag fogadta el az Oktatási Minisztérium által előterjesztett felsőoktatási reformkon- VOTIZeTO cepciót, amely 2003 nyara óta harmadszor került a testület elé. A hazai bölcsészkarok közül az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói gondolják a leginkább úgy, hogy intézményükbe nehezebb vagy Budapest sokkal nehezebb bekerülni, mint a hasonló képzést nyújtó többi egyetemre, ugyanakkor a diplomájuk hazai és külföldi elismertségéről is itt vélekedtek a legpozitívabban a diákok az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda felmérése szerint. A tanulmány készítésekor a magyarországi egyetemeken mintegy ötezer diákot kérdeztek meg. A természet- tudományi karok közül a Szegedi Tudományegyetem és az ELTE Természettudományi Kara kapta a legjobb értékelést saját hallgatóitól. Az általános orvostudományi karok hallgatói az átlagosnál nehezebbnek ítélték az intézménybe való bejutást, illetve az ott folyó képzést. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karát saját hallgatóinak döntő többsége az átlagnál jobb vagy sokkal jobb intézménynek tartotta. A lista második helyére a Pécsi Tudományegyetem került, amelyet a Szegedi Tudományegyetem jogi kara követ. Átlagosan hatszázalékos béremelésről döntött a Honvédelmi Minisztérium, a tárca dolgozói négy, a csapattagozatnál szolgálatot teljesítők hét százalékkal több pénzt vihetnek haza. A visszamenőleg, januártól járó juttatást csak azok kaphatják meg, akik egy fizikai felmérésen a követelményeknek megfelelnek. A korábban tervezett nyolcszázalékos béremelés helyett átlagosan csak hat százalékkal keresnek majd többet ezentúl a Honvédelmi Minisztérium dolgozói és a honvédség állományában lévők. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter ezt azzal a kormánydöntéssel indokolta, amely hatszázalékos közalkalmazotti béremelést ír elő. A tárca munkatársainak négy, a csapatoknál szolgálóknak hét, a közalkalmazotti munka- viszonyban lévőknek pedig hat százalékkal nő a fizetésük. A differenciálást a honvédelmi miniszter azzal indokolta, hogy nagy a különbség a minisztériumnál dolgozók és a csapatoknál szolgálók között, így ha valakit kivezényelnek terepre, jóval kevesebbet keres, mint azelőtt. A tárca vezetője az Europressnek azt mondta: a különbségek továbbra is nagyok, s keresik a megoldást. Juhász azt is kijelentette: jogászok dolgoznak azon, hogy az átlagosan hatszázalékos béremelést csak azok kaphassák meg, akik a fizikai követelményeknek megfelelnek. Ha valaki „megbukik a vizsgán”, nem bocsátják el, de a januártól esedékes többletet csak akkor kaphatja meg, ha teljesíti az előírásokat. NAGY ESZTER DÓRA A rektori konferencia korábban 12 ponton javasolt változtatást a tervezeten, amit a tárca figyelembe is vett a végső javaslat kidolgozásakor. Magyar Bálint oktatási miniszter tegnap Budapesten közölte: a három legkényesebb kérdést illetően is sikerült konszenzusra jutni a tárgyalások során. A reformjavaslat értelmében az egyetemek és főiskolák speciális felsőoktatási intézményi státust kapnak, ami szinte teljes gazdasági autonómiát jelent számukra. 2005-től maguk rendelkeznek vagyonuk felett, akár hitelt is felvehetnek. A miniszter leszögezte: bár korábban felmerült, az intézmények nem válnak közhasznú társasággá. A belső irányítást 2005-től egy öt- vagy kilenctagú irányító testület végzi majd a felsőoktatási intézményekben, amelynek elnöke a mindenkori rektor lesz, tagjainak felét a kormányzat jelöli ki, másik felét az egyetemi tanács delegálja. A kormány által jelölt személyek bekerülését az egyetemi tanács kétharmados többséggel megvétózhatja. Az oktatók közalkalmazotti státusáról szólva a miniszter közölte: fontos a felsőoktatás színvonalának megőrzése, ezért az egyetemi oktatóknál a teljesítményalapú bérezés bevezetését tervezi a tárca. A tudományos normatívát egy oktató után csak egy felsőoktatási intézményben lehet majd igénybe venni. A tárca célkitűzése az, hogy egy oktatónak csak egy intézményben legyen „főállása”, és azon kívül maximum egy állást vállaljon a felsőoktatásban. A felsőoktatási reformkoncepció várhatóan még márciusban a kormány elé kerül. STEINER KATA