Új Dunántúli Napló, 2004. február (15. évfolyam, 31-59. szám)

2004-02-26 / 56. szám

16. OLDAL 2004. Február 26., csütörtök Szabadfogás SPORT Wesiel a Kapcsolat Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Wesiel Erős emberek, erős támogatással Pécs város legeslegeslegfontosabb idei sporteseményének ígérkezik a „Világ legerősebb embereinek kontinens csapat világbajnoksága” - legalábbis erre utal, hogy miután a legutóbbi sportbizottsági ülésen nem sikerült megszavaztatni rá a kért harmincmilliós (!) támogatást, jövő hétfőn emiatt újabb, sőt, rendkívüli ülést hívott össze a testület vezetője. Pécs, Városháza Kisebbfajta felzúdulást keltett az említett ülé­sen, hogy a tavaly a megyeszékhelyen már bemutatkozó, ám sportnak nem biztos hogy nevezhető erődemonstráció harmincmilliós támogatási kérelmet nyújtott be az önkor­mányzathoz. Az ellenzékkel kivételesen egyetértve még a szocialista képviselők és a szakértők is úgy ítélték meg, hogy a város je­lenlegi anyagi helyzetében nem feltétlenül ez a félnapos esemény az, amelyre ennyit kell ál­dozni a közpénzekből. Különösen annak fé­nyében, hogy a Fekete László által benyújtott vázlatos költségvetésből is kiderül, csak a résztvevő erőművészek díjazása 33,5 milliót tesz ki, a pécsi polgárok így tehát végső soron a világ (vagy a kontinens, hogy is van ez a ver­seny nevében?) minden tájáról érkező izom­kolosszusok zsebét tömnék jól tele az adójuk­ból. Különösebb vita tehát nem is kerekedett az ügyből, a szavazásnál is egyedül Sík Lász­ló Lajos elnök támogatta az előterjesztést, amely így nemleges döntéssel zárult. Ám a grémium fideszes tagjától, De Blasio Antóniától tegnap megtudtuk, hogy az ügy mégsincs lezárva, mert jövő hétfőn rendkívüli ülés keretében, szinte példátlan módon újra napirendre kerül a kérdés, vala­kinek tehát úgy tűnik, különös érdeke fűző­dik ahhoz, hogy a 95 milliós délután finan­szírozásából a város is kivegye a (har- madjrészét. Egyből is osztott azonban pénzt a testü­let, hiszen a júliusban egy szakaszbefutó erejéig Pécset is érintő Tour de Hongrie ke­rékpárverseny költségeihez négy-, az ugyané hónapban sorra kerülő masters öt­tusa Eb-hez 4,8, míg az őszi ökölvívó Bo­szorkány-kupa és országos diákolimpia rendezéséhez kétmillió forinttal járul hozzá a város - ha a közgyűlés legközelebb elfo­gadja a Sportbizottság támogató javaslatát. sz. zs. ______RÖVIDEN______ SOK BUKÁS , KÉT EZÜST. A rövidpályás gyorskorcsolya ju­nior országos bajnokságon nem ment igazán a „SE sportolói­nak, nem feküdt nekik a jég, és a sok bukás miatt két ezüsttel kellett beérniük. Az F korcso­portban Burján Csaba, míg a D- ben Knoch Viktor szerezte az érmet, a D-ben Treszner Bar­bara negyedik, Szigeti Fanni ötödik, Ángyán Marcell hete­dik, E-ben Kindla Imre hetedik, Burján Gergely kilencedik lett. A pécsiek a következő hét vé­gén a diákolimpia országos döntőjében vesznek részt, a vá­rakozások szerint eredménye­sebben. (z) SIKERES KOMLÓIAK. Aszta litenisz NB III., férfiak: Dombó­vár II. - KBSK I. 8-10. Komlói győztesek: dr. Czuczor 3, Bara­nyai 2, Leipold 2, Rozina 2, a Baranyai, Leipold páros. Nagymányok II. - KBSK II. 2-16. K. gy.: Kohajda 4, Komjáti 4, Nemes 4, Büki 2, a Büki, Ne­mes és a Kohajda, Komjáti pá­ros. A női NB Il-ben a komlóiak 18-0-lal kapták meg a szövetség döntése alapján a Nagykanizsa II. elleni mérkőzést, amelyre a zalaiak nem utaztak el. (z) BRIDZSTANFOLYAM. Márci­us 19-én 18.00-tól bridzstanfo­lyam indul Pécsett, a Vasutas Művelődési Házban. A tanfo­lyam 12 hétig tart, részletek a 30/226-9322-es telefonon, (z) MÁR PATTOG. Labdarúgó elő­készületi mérkőzések: Boly - Villány 3-1 (0-0). Góllövők: Schneider (2), Szabó, ill. Elek. PEAC - Vasasi Bányász 2-3 (1-1). G.: Stiefel, Vanyúr, ill. Vókó, Apáti, Vas. (n) ANDRASEK BRONZÉRMES. A ceglédi diák A-korcsoportos cselgáncs Magyar Köztársaság­kupán a siklósi Andrasek Zsolt a 30 kg-osok között harmadik helyen végzett, a 38 kg-osoknál Lovász Dániel ötödik lett. Edző­ik: Szigetvári Antal, Kardos At­tila. (KMA) Mai sportműsor KOSÁRLABDA. Magyar Kupa, nők, a nyolc közé jutásért: Szek- szárd - MiZo-Pécsi VSK, 18.00. ■ EXCLUSIVE CIIAhUL P6cs.Kinayu.1l ArWyartrfc (72/m*S7> VÉTEL IMIM S-AOÁS 254,50 263,50 VÉTEL UdD ELADÁS 200,00 209,00 Érvényes: 2004. február 25. Jogi személyeket is kiszolgálunk! Férfi kézilabda NB I., 27. forduló Megtanult győzni a Szigetvár Csömör-Békés Csömör - Diacell-Pécsi KK 36-29 (18-16) 300 néző. V.: Herczeg, Südi. Csömör: ZSEMBERY - Gigler 5, LAURENCZ 6, Károlyfi 4/3, Kende 3, Czina 6, VARGA P. 9/2. Cs.: Tímár 2, Varga Á. 1, Dule- ba, Ősz, Szlavkó, Borsodi, Jas­per. Edző: Adorján Gábor. Dia­cell-Pécsi KK: Balló - Kokas 1, Erdélyi 3, VUJOVICS 6/1, Wer­ner 1, Paics 3, CSÁSZÁR F. 8. Cs.: Szabó P. (kapus), Kovács G. 2, Péter Szabó, Bursac 2/2, Szappanos 3, Lépőid. Edző: Fü­zesi Ferenc. Az eredmény alakulása: 10. p.: 8-2,20. p.: 14-8,25. p.: 17-14, 40. p.: 24-19, 50. p.: 29-24. Kiállítások: 14, ill. 16 p. Hétméteresek: 6/5, ill. 5/3. A hosszú sikertelen széria miatt görcsösen kezdtek a pé­csiek, de az első félidő köze­pén a cserék megtalálták a rit­must, és szorossá tették az eredményt. A fordulás után néhány góllal elhúztak a ha­zaiak, a baranyaiaknál ismét előkerültek a technikai hibák, mert a felzárkózás sok kocká­zatot követelt, és ez sajnos nem jól sült el a vendégek szá­mára, akik még mindig vár­nak első győzelmükre. Füzesi Ferenc: - A ziccerki­használásunk javult, de a kriti­kus pillanatokban megremegett a kezünk. Békés - Szigetvár 20-21 (11-10) 500 néző. V.: Dobrovits, Tá­jok. Békés: Ardeleán - Gilan 2, Pásztor 2, NAGY T. 4, Novanc, MOLDOVAN 7/3, Nagy K. 3. Cs.: Domokos (kapus), Szatmá­ri 1, Szikora, Nyitrai, Vida. Edző: Kádas László. Sziget­vár: SZENTE ­........Gúnya 2, Hor­* 8 , 1 Ambrus 2, Lé- vay, BECSKEI 6, NÉMETH A. 5/3. Cs.: FATA (kapus), Hor­váth R. 2, Tóth J., Monostori, KONCZ 1, Leh­mann. Edző: Zádori László. Az eredmény alakulása: 15. p.: 8-4, 38. p.: 13-14, 50. p.: 17-18. Kiállítások: 8, ill. 16 p. Hétméteresek: 4/3, ill. 4/3. Az első negyedóra nem úgy indult, ahogy azt a vendégek eltervezték, hiszen nem tud­ták tartani Moldovant, és meg­lépett a Békés. A kapuscsere és a mindkét oldalon irgalmatlanul kemény védekezés azonban meghozta az eredményt, fokozatosan fel­zárkózott, majd a második fél­időben már fordított is a Szi­getvár, ahol a kapuban már is­mét Szente brillírozott. A korrekt játékvezetés mellett a vendégek nem hagyták kiénekelni a sajtot a szájukból. Zádori László: - Megszep- penten kezdtünk, de az első fél­idő közepére lehiggadtunk, és ráerőltettük a saját játékunkat a Békésre, így amikor kezünkbe vettük a vezetést, nem adtuk ki belőle. Gratulálok a csapatom­nak, végre kezdünk olyan hittel játszani, amiben benne van a mérkőzések megnyerésének le­hetősége. További eredmények: Győr - Tatabánya 23-31, Százhalom­batta - Szeged 21-35, Pestszent- lőrinc-Elektromos-Rév - Duna- ferr 29-25, Nyíregyháza - Fotex 23-34. Következik (február 28., szombat): Diacell-Pécsi KK - Győr, Szigetvár - Százhalombat­ta, Fotex - Csömör, Dunaferr - Nyíregyháza, Szeged - Pest- szentlőrinc-Elektromos-Rév, Ta­tabánya - Békés. Férfi NB I. A 1. Veszprém 16 16 0 0 573-354 32 2. Szeged 15 14 0 1 484 - 313 28 3. Tatabánya 17 12 1 4 447 - 413 25 4. Dunaferr 16 11 0 5 507-395 22 5. Nyíregyháza 17 10 0 7 443-451 20 6. PSZER 17 8 1 8 468 - 464 17 7. Győr 17 8 1 8 399-427 17 8. Csömör 17 7 1 9 443-470 15 9. Sz.batta 17 4 1 12 393-472 9 10. Békés 17 3 2 12 426 - 496 8 11. Szigetvár 17 3 1 13 376 - 504 7 12. DiacelLPécs 17 0 0 17 373 - 573 0 Két bajnok a fedetten Elkészült a tenisznaptár Pécs-Mohács-Budapest Pécs Kiemelkedően sikeres fedett pályás bajnok­ságot tudhat maga mögött a PVSK atlétika­szakosztálya. A két bajnoki cím és a négy dobogós helyezés minden várakozást felül­múlt a Vasútnál. A leginkább figyelemre méltó a remek adottságokkal rendelkező 18 éves junior bajnok, Bene Barnabás (edzője: Fogarasi Sándor) eredménye férfi 1500 méteren, ahol óriási egyéni csúccsal (3:46,6) utasította maga mögé klubtársát, ÁrpásiMiklóst (3:48,9), valamint horvát és szlovén ellenfeleit. Bodor Olivér 3000 méte­ren szerzett bajnoki címe ugyanilyen örömteli, de már inkább papírforma-ered­ménynek számít (az ideje 8:17,07 perc, edzője Freier Balázs). További jobb eredmények. 1500 m: 2. Kroneraff Ágnes (4:27,68); 400 m: 2. Csesznegi Dávid (48,09); 800 m: 2. Árpási Miklós (1:54,97); 4x400 m: 3. PVSK (Palkó László, Árpási, Csesznegi Dávid, Kürtösi Zsolt - 3:19,95); 60 gát: 4. Kürtösi (8,13); távolugrás: 5. Kürtösi (697); női magas: 5. Vadász Kitty (170), 6. Ulbert Réka (165), 8. Balogh Kata (165); hármasugrás: 8. Hermész Ágnes (11,98); 3000 m: 7. Kőmű­ves Norbert (8:26,40), 9. Tóth László (8;31,51). A nyílt ob-n a még szintén junior korú Kürthy Lajos (MTE) is dobogóra állhatott a felnőtt mezőnyben, ő 16,41 méterrel súly­lökésben lett a 3. (szz) Több rangos teniszversenyt rendeznek idén a baranyai megyeszékhelyen. A sort jövő hétvégén a fedett pályás fel­nőtt magyar bajnokság nyitja meg a Bártfa utcai sportköz­pontban. A Magyar Tenisz Szövetségben összeállították a 2004-es ver­senynaptárt. A PVTC rendezi meg az európai szövetség (ETA) hagyományos tornáját, amelyet 14 éven aluli fiúknak és lányok­nak írnak ki. Akárcsak a korábbi években, idén is kettő üyen lesz a Balokányligetben, május 8-12-én és augusztus 28- szeptember 4. között. Az országban kizárólag itt rendeznek meg ilyen rangos nemzetközi utánpótlás-viadalt. A Balo­kányligetben még két, kiemelt kategóriába tartozó sportrendez­vény lesz, az április eleji Gulyás István-emlékverseny és az őszi Pécs város bajnoksága, mindkettő a felnőtt élmezőnyt megcél­zó pénzdíjas férfi és női egyessel. A másik pécsi teniszcentrumban, a Bártfa utcaiban márci­us 5-én kezdődik és 7-ig tart a magyar felnőtt férfi és női fe­dett pályás bajnokság, április első hétvégéjén pedig sor kerül a 12-14 évesek országos korosztályos seregszemléjére. Né­hány társasági versenyt is lebonyolítanak (így például a Dok­tor-kupát), de ezeknek még nincs időpontja. Ami viszont biz­tos: a többfordulós hazai minibajnokság egyik állomása a Pécs 2000 TC pályáin lesz, ennek keretében március 15-én a legfiatalabbak lépnek salakra. A Makár Tanyán több társasági versenyt tartanak, március 27-28-án a Pannonmedicina-, április 23-25-én az Épületgépész-, június 5-6-án a Griff Gentleman’s-, június 26-27-én a Gösser-, szeptember 4-5-én a Kamara-kupát, szeptember 16-19-én a Ma- kár-kupa országos veterán-, míg június 12-13-án a 11. alkalom­mal kiírt, négycsillagos pénzdíjas Laczkó Pál-emlékverseny kí- nál játéklehetőséget az amatőr játékosoknak. ____________h.l Kr esz (fehér mezben) elől egyelőre eltakarták a gyűrűt fotó* tóth l. Középszerű középszakaszrajt MiZo-Pécsi VSK - Szeged 73-50 (28-12,13-19,18-10, 14-9) Kosárlabda NB I., nők, a közép­szakasz első mérkőzése. Pécs, Lau- ber Dezső sportcsarnok, 1200 né­ző. V.: Forrai, Pállá. MiZo-Pécsi VSK: IVÁNYI 8/3, TRANQUILLI 3/3, Károlyi 21/15, Ambrus 8, BRANZOVA 20/12. Cs.: Kresz, Fegyvemeky, Bojko, Keller 7, Sza­kács 6/3. Edző: Rátgéber László. Szeviép-Szeged: Fűrész 8, Roczkó 3, MANDACHE 8/3, Kajdacsi 8. Új­helyi 10. Cs.: MÉSZÁROS 11/3, Russai 2, Szopkó. Edző: Újhelyi Gá­bor. Az eredmény alakulása: 3. p.: 10-2,8. p.: 20-2,10. p.: 28-12,14. p.: 38-19, 18. p.: 38-29, 20. p.: 41-31, 25. p.: 45-37, 30. p.: 5941, 35. p.: 6645. Kipontozódott: Szakács, 34. p. A 20-2-es nyitány után mintha túlzottan is elégedettek lettek volna az állással a pécsiek, mert előbb az első negyed közepén produkáltak egy háromperces kosárszünetet, majd a második játékrészben egy 0-10-es sorozattal húzták föl küenc pontra az ellenfelüket, amely nem kis meglepetésre simán meg is nyerte ezt a tíz percet. Mindkét ol­dalon rengeteg volt a hiba, sorra ér­tek véget a támadások kihagyott ziccerekkel, eladott labdákkal. Ér­dekes, hogy a nagyszünetig a pécsi­ek sokkal pontosabban céloztak tá­volról (főként Károlyi és Branzova szórta a hármasokat), mint közel­ről, előbbi 50, utóbbi 40 százalékos pontossággal sikeredett. A folyta­tásban egyre inkább elhúzott a cím­védő, így végül simán nyerte a me­net közben néha saját maga számá­ra megnehezített, nem túl magas színvonalú összecsapást. A bajnokságban a pécsiek szá­mára most két hét szünet követke­zik, ám a csapat ma este Szekszár- don a Magyar Kupa nyolcaddöntő- jében lép pályára, ahol Rátgéber László szavaival élve „második le­hetőséget” kaphat a tegnap bemu­tatkozó fehérorosz Kresz, aki a meccs vége felé kisebb combsérü­lést szenvedett - de ezt megelőző­en sem nagyon csillogtatta állítóla­gos erényeit. Rátgéber László: - Kulcsembe­reink, főleg az elején, jól játszot­tak, ám fiataljaink, cseréink és, újoncunk ezúttal igencsak alultel­jesített. Néhányuknál, például a sérült Bojkónál ezt még csak megi értem, de tudni kell, hogy ez a$, egyik olyan ritka meccs volt, ahol úgy adhattam egyeseknek aján­dékperceket, hogy az ne menjen az eredmény rovására szűcs zs. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. * Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE . . A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az a : adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak .. a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül törté­nik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügy­nökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2004. január 1-jétől egy hónapra 1495 forint, negyedévre 4485 forint, fél évre 8970 forint, egy évre 17 940 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásá­val hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Bu­dapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmü­ket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133

Next

/
Thumbnails
Contents