Új Dunántúli Napló, 2004. február (15. évfolyam, 31-59. szám)
2004-02-17 / 47. szám
2004. Február 17., kedd KULTÚRA RIPORT 7. OLDAL nak fotósa, a hét végén nyílt kiállításához. Nick Cavetől Jan Garbarekig, Mick Jaggertől Lovasi Andrásig [balról) - ő mint régi barát szívesen vál- lalkozott a megnyitóbeszédre is - számos ismert muzsikus látható a pécsi Café Zaccban még egy hónapig tartó tárlaton. ___________fotó: tóth l Ha t zenei szak tör egyetemi rangra Liszt Ferenc összes zongoraművét mutatja be 80 részes koncertsorozaton Budapest után Pécsett is Király Csaba. A zongoraművész a tanításban is nagy dolgokra készül, egyetemi szintű orgona és zongora szakot terveznek két éven belül a pécsi Zeneművészeti Főiskolán, melynek beindításához a Liszt Hangverseny- terem sípos orgonáját szeretnék megmenteni és használni.- Az orgona szak akkreditációját márciusban kezdeményezzük, és a főiskolai zongora szakot is magasabb szintre szeretnénk emelni a 2005. szeptemberi tanévtől kezdődően, ha elfogadják a beadványunkat - tudtuk meg Király Csabától, a zongora szak tanárától. Az ismert orgonaművész azt is hozzátette, ily módon a Dunántúl legnagyobb zeneművészeti egyeteme jön, létre Pécsett. Itt ugyanis a karvezetés már több, mint tíz esztendeje egyetemi szintű, a hegedű, fuvola és ének szakokra pedig idén őszre kérték meg a legmagasabb rangot, vagyis jövőre már hat zenei szakon érhető el a pécsi Liszt Ferenc Zeneművészetín a legrangosabb diploma. Az orgona szakhoz azonban különleges hangszerek, megfelelő gyakorlási lehetőség, alkalmas te Király Csaba, a múlt heti Művészetek Házában megtartott koncertjén rém is kell. Király Csaba ezért egyik fő céljának tekinti a Liszt Ferenc Hangversenyteremben veszteglő hárommanuálos sípos orgona megmentését. Mint kifejtette, itt a tető omlás előtti állapotban van, a falak rogyadoznak, a statikusok szerint bármikor összedőlhet az épület, maga alá temetve az alig negyvenéves sípos orgonát, mely fiatal kora ellenére sokat vesztett értékéből, miután két éve használaton kívül van. A hangszer az egyetem tulajdona, így hát egyszerűnek tűnik átvinni egy másik intézményi helyszínre, de az átépítés felújítást is kíván, ami korábbi becslések szerint is legalább 10 millió forintba kerülne, arról nem is beszélve, hogy a hangszer a liszt Teremben sem volt tökéletesen kihasználva, ugyanis több regiszter ott sem volt beépítve. A leendő egyetemi zongora és orgona szak vezetője úgy fogalmaz, az oktatáshoz sípos orgonára mindenképpen szükség lesz, mert ennek eredeti hangja van, nem rekonstruált, mint az elektro- fotóí tóth l. mos változatoknak. Igaz, hogy az utóbbiakból is be kell szerezni néhányat - egy ilyen berendezés 1-2 millió forint, míg a sípos változatok 15-30-szor többe kerülnek. A méretes sípos orgonának tehát mielőbb hely kell, mert a katasztrófa bármikor bekövetkezhet. A város és az egyetem egyezkedésein rendre elhangzanak mozik, új hangversenytermek, mint leendő helyszínek, ám az ügy ennél nem jut előbbre. így lehet, hogy mire megépül a jókora terem, mely az orgonán gyakorlókat és a hallgatóságot is képes befogadni, addigra nem lesz már mivel játszani. Király Csabát az egyre nagyobb terheket jelentő tanári munka, az orgonáért folytatott küzdelem sem tántorítja el az előadói tevékenységtől. Itt is hatalmas feladatot vállalt, a Zeneakadémián már a 17. koncertnél tart abból a nyolcvanrészes sorozatból, melynek során Liszt Ferenc összes zongoraművét kívánja eljátszani. A három esztendeje indított program most felgyorsul, egy év alatt húsz újabb fellépés következik, köztük olyan zongoradarabokkal, melyek még a bennfenteseknek is ismeretlenek. A pesti hangversenyeket a Magyar Rádió folyamatosan rögzíti, és várhatóan CD-sorozat is készül az előadásokról, 2005-től pedig a baranyai publikum is megismerkedhet majd a teljes repertoárral, mert a fővárosi bemutatókkal párhuzamosan Pécsett is hallhatók lesznek a Liszt-művek. MÉSZÁROS B. ENDRE ________________Tv-jegyzet_________________ Mú ltidéző, kátyúkkal A fő-fő kérdés most az volt a tv2 Naplójában, hogy a kamionokat kitiltanák-e a fővárosból. Először kérték volna a nagyvárosok véleményét is, aztán csak a budapestiekét. A falvakét viszont egyáltalán nem. Mivel Magyarországon csak egyetlen nagyváros létezik, piti lenne foglalkozni a kisebbekkel, a falvakban pedig eleve vendégszerető igaz magyar vidéki emberek élnek, köztük számos derék kamionsofőrrel. Ha a kamionok vonulásától meg is reped néhány ház fala, s ha egy-egy szép fekvésű sarki portám be is látogat járművével a sógor, attól még a vidéki magyar ember az asztalára készíti a legjobbik borát, legfeljebb kicsit káromkodik. Én például a lakásomból sógorostul együtt kitiltanám, ám másképp ítélném meg, ha a fővárosban lennék gumis. A riport ugyanis a mély pesti kátyúkról, mint a gumisok paradicsomáról és az autósok vergődéséről szólt. Igazából csak azért éreztük hiteltelennek a riportot, mert nem M. Kiss Csaba gurigatta a felniket. A kereskedelmi televízióknak tényleg jó a szimatuk a különcségekre, zagyvaságokra. Az RTL Klub nem feledkezett meg az öt éve alakult szociáldemokrata pártról, hogy az újrakezdés asszonyának kálváriáját felidézze a Legendák velünk élnek című műsorában. Utána Komlóra, a Munkáspárt helyi szervezetének kiállítására is ellátogattak. A kamera „Az eltűnt idő nyomában" címmel (szegény Proust!) kalauzol a munkáspárti „vörös” múlt relikviái, munkásőr-egyenruhái, kitüntetései közt. Elhangzik, hogy „Komló nagyon szép, főleg este, amikor nem látni a szemetet”. Csaknem szellemes is a kiszólás, ha a várost ez (főként csak ez) jellemezné. De az önsanyargatásnak ez a módja, az a mentalitás, hogy itthon minden csak rossz lehet (volt és lesz) - ezenfelül is bosszantott. Mert némi rosszindulattal szinte valamennyi ex-szocialista iparvárosunkra rá lehet olvasni a szoc-reál építészet stílusjegyeit, sok más közt a pernyével pucolt házak leszakadó mennyezetét - a város egyfelől „bűnös", másfelől „fényes” múltját. A kis bomírt tárlat mindenesetre felszínes városismertetéssé dagadt, némi szánakozássá a múlton, amelyben Gagarin is úgy festett már, mint akinek a látogatását szégyellni kellene. Egy Lenin-képpel fűszerezett kis tárlatocska légköre nem azonos a városéval, márpedig az összeállítás ezt a hazugságot sugallta Néhány éve már készült egy hasonlóan egyoldalú, fölényeskedve lesajnáló film Komlóról; az is a város tehetséges embereit, fiataljait, sokkal élettelibb, értékeket hordozó jelenét tette zárójelbe. BÓKA RÓBERT HÉTVÉGE A KÉPERNYŐN A legnézettebb tíz tévéműsor február 13., pénteken 1. RTL Klub Való világ-kihívás 2 378 626 2. RTL Klub Való Világ 2 227 795 3. RTL Klub Barátok közt (magyar filmsorozat) 2 213 606 4. RTL Klub Fókusz (közéleti magazin) 2 062 338 5,. RTL Klub Híradó 1 927 877 6. RTL Klub Mónika (talkshow) 1 8Ö6 469 7. TV2 Tények 1 611 398 8. TV2 Aktív (magazinműsor) 1 558 169 9. RTL Klub Balázs (szembesítő show) 1 179 276 10. TV2 Katalin bírónő (jogi show) 1 093 406 A legnézettebb tíz tévéműsor február 14., szombaton 1. RTL Klub Való Világ 1 687 984 2. TV2 Tények 1 599 119 3. TV2 Activity 1 588 122 4. RTL Klub Bilkó főtörzs (am. vígjáték) 1 555 814 5. RTL Klub Heti hetes 1 503 439 6. RTL Klub Híradó 1 471 024 7. RTL Klub Fókusz plusz (magazin) 1 365 496 8. RTL Klub Egy zseni, két haver, egy balek (film) 1 300 263 9. MTV Dili buli 1 296 643 10. TV2 . Megasztár (a tv2 tehetségkutató műsora) 1 187 269 A legnézettebb tíz tévéműsor február 15., vasamap 1. TV2 Napló (a tv2 heti magazinja) 2 258 108 2. TV2 Tények 2 041 324 3. RTL Klub Két túsz között (am. akcíóvígjáték) 1 885 323 4. TV2 Walker a texasi kopó (amerikai filmsorozat) 1 631 840 5. RTL Klub Híradó 1 616 343 6. RTL Klub Szeress most! (magyar filmsor.) 1 590 806 7. TV2 Jag - becsületbeli ügyek (am. filmsor.) 1 565 625 8. RTL Klub Sheena a dzsungel királynője (am. filmsor.) 1 361 393 9. TV2 Kulcsember (am. akciófilmsor.) 1 349 246 10. MTV Szuperbuli 1 321 843 Egy elvesztett láb - elvesző remények? Négy éve történt Pécsett egy baleset, aminek következtében egy kismotor vezetője elvesztette az egyik lábát. Mintha a személyes tragédia nem lett volna elég, a mai napig nem kapott egy fillér kártérítést sem, mivel a szakértői megállapítások ellenére az ügyészség a vétlen motorost tartja ma is (részben) a baleset okozójának. A karambol a Petőfi utca-Hungá- ria út kereszteződésében történt 2000 áprilisában. A Petőfi utcáról a Hungáriára balra kihajtani óhajtó Schilling József a kanyarodási irányának megfelelően balra húzódott, és várta, hogy az egyenesen közlekedők elmenjenek. Ám egy Volkswagen Golf, amit, mint később kiderült, egy görög állampolgárságú 24 éves nő vezetett, a saját sávjából jócskán kilógva, a kocsi orrával eltalálta a motorost. Az akkor 42 éves, cukorbeteg férfi lába súlyosan roncsolódott, a kórházba szállított sérült tisztában volt vele, mi vár rá.- Valahogy sejtettem, hogy ez lesz a vége, bár persze mindig reménykedik az ember. De amikor a műtét után felébredtem, s azt láttam, hogy nem látom a lábamat, nem omlottam össze, az elejétől fogva tudtam kezelni a dolgot. Ezek szerint a lába elvesztésének „kezelése” könnyebben ment, mint a rendőrségi és ügyészségi bürokrácia kezelése. Közvetlenül a balesetkor és utána a rendőrök alig váltottak szót Schilling Józseffel.- Amikor tettek be a mentőbe, csak annyit kérdeztek: merre akart menni? Mondtam, balra. Ezzel be is fejezték. Illetve, utánam jöttek a kórházba megszondáztatni. Ezt követően rendőrrel akkor beszéltem legközelebb, amikor a kórházból kijőve én felhívtam őket. Nagyon kurtán-fur- csán beszéltek velem, valaki közölte, hogy szabálysértési eljárást indítottak ellenem, és letette a kagylót. Ekkor kapcsolódott be az ügymenetbe dr. Nagy László ügyvéd. Ő, mielőtt ügyvéd lett, a Baranya Megyei Főkapitányság Közlekedési Osztályán dolgozott, és elsősorban halálos baleseteket vizsgált, a helyszínelőket szakirányította. Sőt, egy ideig ügyészként is dolgozott - tehát úgy tűnt, ő a legalkalmasabb arra, hogy Schilling József ügyét „tisztába te- ' gye”.- Természetesen, a szabálysértési ítéletet megpanaszoltuk, mint ahogy az eltelt négy év során majdnem mindent meg kellett panaszoljunk - és hogy nem alaptalanul, azt mutatja az is, hogy mindig helyt adtak a fellebbezéseknek és tovább mehetett a baleset vizsgálata - mondta az ügyvéd. Majd folytatta: - Ez az ügy komplett állatorvosi ló, amit lehetett, elszúrtak benne, hiszen rossz volt A minősítés, jellemző volt a fel nem tárt tényállás. A másodjára kirendelt műszaki szakértő végre alaposan megnézte, hogy ki volt a szabálytalan, ki nem tartotta be a rá vonatkozó KRESZ-szabályokat. Végre készült egy méretarányos helyszínrajz, és ebből meg lehetett állapítani, hogy amíg a segédmotoros csak annyira húzódott balra, amennyit a majdani balra kanyarodás indokolt, addig a görög hölgy egyszerűen kivezette az autót a saját sávjából, valamiért túlzottan balra húzódott, és így következett be az ütközés, amit a kocsi bal elejének rongálódása is alátámaszt. Dr. Nagy Lászlót ezek után felháborította, hogy ismételt panaszára immár a Legfőbb Ügyész- Mintha nem ugyanazt az iratot olvasták volna! Ez azért szörnyű, mert semelyik biztosító nem fizet akkor, ha a sértetté a felelősség. Sajnos, azt is tudom, mi van emögött, lévén, hogy magam is voltam ügyész. Ha egy előadó ügyész kialakít egy véleményt, még ha az nem is helytálIdézet az 156/2002-1 igazságügyi műszaki szakvélemény kiegészítéséből: „Az ütközési hely szerint a személygépkocsi a választóvonaltól 0,3 m, a saját korábbi forgalmi sávjának szélét jelentő vonaltól 0,5 m távolságra, azaz nem jobbra tartva közlekedett, mert a haladási sávja jobb széle és a személygépkocsi jobb oldala között kb. 2 m- es oldaltávolság volt.” Idézet a Legfőbb Ügyészség indoklásából: „Az ügyben eljárt összes szakértő véleménye az volt, hogy az ütközés pillanatában a segédmotorkerékpár a menetiránya szerinti bal oldalon tartózkodott, míg a személygépkocsi a menetiránya szerinti jobb oldalon haladt." ség a kiegészítő műszaki szakvéleményt szinte semmibe véve hozta meg döntését, s voltaképp azzal ellentétes tartalomra hivatkozva szüntette meg a felelősség vizsgálatát. ló, képesek megvédeni, pusztán a mundér becsülete végett. Az a szörnyű a dologban, hogy más esetben az autót vezető nő által elkövetetthez képest sokkal kevesebb vétségért is vádat emeltek már! Megmondom őszintén, ha joghallgatóként valaki a vizsgán ilyen választ adna, mint ez az ügyészségi határozat, abból nem lesz jogász, mert kivágják. Schilling József időközben lábprotézisével egész jól megtanult járni. Családi házában nyitott egy kis italkereskedést, s bár nem tolonganak a vevők, azért nem panaszkodik.- Legalább nem csak egymagámban vagyok, elvégre nem lehet egész nap a számítógép előtt ülni. Ki tudok mozdulni, intézem az ügyes-bajos dolgokat. Amikor megtörtént a baj, azt mondtam magamnak: volt egy életem, most becsukok magam mögött egy ajtót. De kinyitok egy másikat, ha egyszer ezentúl ilyen életet kell éljek. Persze, a biztosítótól remélt kártérítés, ami egy-két millió lenne, jól jönne. Nem tudom, lesz-e még jogorvoslat? Néha eszembe jut: az ütközés után a Golf sofőrje odajött, és igaz, hogy tisztes távolságból, de többször is bocsánatot kért, hogy elütött. Ha valaki nem vétkes, az nem kér bocsánatot, nem igaz? MÉHES K.