Új Dunántúli Napló, 2004. február (15. évfolyam, 31-59. szám)

2004-02-08 / 38. szám

14 AUTO 2004. FEBRUAR 8. A rendszerint az autók hűtőrácsára, motor­háztetejére, valamint a kormánykerékre „rá­préselt” jelek, figurák, lógók és más aprósá­gok a dicső múltat, a nemes tradíciókat hiva­tottak jelezni, bemutatni. Ám időnkénti át­szabásuk, átrajzolásuk (lásd: Fiat) is világo­san jelzi: merre tart az adott kocsiszabász vállalkozás? HAz igaz mese szerint Emil Jelűnek, az Oszt­rák-Magyar Monarchia nizzai főkonzulja va­gyonos ember volt, aki miután hírét vette a Daimler Doppel-Phaeton megalkotását, nyomban az automobilizmus lelkes támoga­tójává vált. Kapcsolatot keresett a Daimler- Motor Társasággal és Cannstattba utazott, ahol annyira megtetszett neki az említett négykerekű, hogy rögvest rendelt is magának egyet. Kicsivel később Jelűnek maga is árulni kezdte az ős-Daimlereket. Ugyanakkor nagy érdeklődéssel fordult az éppen kibontakozó autósport felé is. 1899-től az egyre erősebb és gyorsabb autókat már benevezte versenyekre is, amelyeken ő maga rendszeresen a cégérek fuj ám Mercédés álnév alatt, akkortájt tízéves lányá­nak nevével vett részt. 1900 áprüisában a Daimler-Motor Társaság és Jelűnek megáűapodást kötöttek a Daimler automobüok és motorok értékesítéséről. Egy új motor kifejlesztéséről szóló döntéssel, me­lyet majd Daimler-Mercedes névre keresztel­nek, Jelűnek álneve egyben márkanév is lett. A Mercedes márkanevet 1902. június 23-án je­lentették be levédésre, ami ugyanazon év szeptember 26-án meg is történt. így tehát a Daimler-Motor Társaság már sikeres márka­nevet tudhatott magáénak, amikor is még hi­ányzott egy karakteres márkajel. Ekkor az alapító, Gottűeb Daimler fiai kisü­tötték apjuk réges-régen egy csiűagot hasz­nált szimbólumként. Sőt, feleségének azt mondta, egyszer ez a csillag fog gyára felett tündökölni. A frissen létrejött társaságnál elfo­gadták az indítványt. 1906 júniusában már egy háromágú és egy négyágú csillagot is levé­detett az élelmes koűektíva. Végül mégis csak a háromágú került bevetésre. A jel 1910-től kezdve látható az autók hűtőrácsán. A három­ágú csillag egyben Daimler azon fáradozásá­nak is jelképe, hogy a motorizáció univerzáű- san, földön, vízen, levegőben megvalósuljon - állítják a történészek. Az évek során a csiűagot különböző kiegé­szítések érték. 1916-ban egy kör vette körül, amelyben négy kis csillagot és a Mercedes szót, vagy a Daimler-Motor Társaság nevét (DMG-Werke Untertürkheim, ül. Berlin- Marienfelde) helyezték el. Öt évre rá a Daimler használati minta oltalmát kérelmezte a jel új változatára, és egy körben elhelyezett plasztikus háromágú csillagot védetett le a Szabadalmi Hivatalnál, hűtőrács-figura formá­jában is. Védett márkajelként 1923-ban került bejegyzésre. Az első világháborút követően a két konkurens, a Daimler-Motor Társaság és a Benz&Cie., érdekközösséget hozott létre. Ez persze újabb formaszabászathoz vezetett. 1926-ban a két legrégebbi automobilgyár Daimler-Benz AG néven egyesült. Azonmód új márkajelet is alkottak, amely magába foglal­ta az eddigi embléma lényeges elemeit, úgy mint: a Daimler-Motor Társaság világhírű há­romágú csülagát körbevet­te a „Mercedes” és az úgy­szintén dicsőséges „Benz” márkanév, amelynek ba­bérkoszorúja összekötötte egymással a két szót. Ez utóbbi márkajel az elmúlt évtizedek során alig válto­zott, még ma is a „Merce­des-Benz” járműveket ékesíti. Érdekesség, hogy az autógyártás nagy kor­szakában mindössze né­hány esztendő alatt olyan ma is (el)ismert márkák születtek, mint ami­lyen a Renault és az Opel 1898-ban vagy a Pe­ugeot és a Fiat 1899-ben. Ugyanekkor mára el­feledett, ám az autólegendákat számon tartó fanatikusok szemében legendásnak számitó gépezetek is létrejöttek - olyanok, mint a Riley, a Spyker, a Lanchester vagy a Bianchi. Persze a jelek, a szimbólumok folyamatosan (át)alakultak, szépültek vagy épp csúnyultak a századforduló óta. >-4—^IjlÁ ­j t f i \ i ’ÍZ''" • •k-'-tTf-r Henry Ford legendás négykerekűi 1903 óta járják a világ sztrádáit. Idővel a nagy távol-keleti márkák is meg­születtek. Yataro Iwasaki japán rizskereskedő például a XIX. század végén hajózási vállalko­zást alapított, amelynek a család címerében ■ szereplő jelkép után a Mitsubishi (mitsu=három, bishi=gyémánt) elnevezést adta. Megszületett egy másik, a Mercedesé- hez hasonlóan karakteres jelkép, a három gyémánt. De ez már egy más sztori... Sz.Z. A. _________LAKÁS_________ a Eladó Pécsen, belváros szélén I. em-i, felújított garzon. I.ár: 5,3 M Ft. Tel.: 70/500-9813-39637­Fémzárolt vetőmagok folyamatosan kapha­tók postán utánvétellel, vagy házhoz szállít­va: lucernamag, muharmag, fűkeverékek, vöröshere, fehérhere, bíborhere, bükköny, zab, baltacím, rozs, szudánifü, csillagfürt, facélia, köles.: 06/22-439-664, 30/304- 1438 *39556* * Komló-belvárosi, fszt.-i, felújított, hagyo­mányos fűtésű, 1 szobás téglalakás eladó. I. ár: 3 M Ft. Tel.: 06/70/206-2407-39669­Mecsek-nyugati 1+3 félszobás, erkélyes téglalakás eladó 16,3 M Ft+garázs. 30/605-8101 •47038* Pécs-rózsadombi 4/3. em.-i, 53 nm-es ext­rán felújított lakás eladó. 413-128, 20/9604-964 *46797* Pécs-Uránvárosban 1,5 szobás, 3. em.-i, jó állapotú (alacsony rezsi) lakás 8,4 M Ft el­adó. Tel.: 06/70/331-5188,14 óra után •40163* Pécs, Viktória u-i 63 nm-es 3 szobás lakás beépített bútorral felújítva eladó. 450-660-----.----- *39972* Pé cs 2 sz. + étkezős fszt-i, alagútzsalus la­kás eladó. I. ár. 9,2 M Ft 72/441-961 este *39903* Pécs-belvárosi, fszt.-i, frissen felújított, gázkonvektoros, kisméretű garzon eladó vagy 3 szobásból szétköltözőknek + 1 Komló-belvárosira cserélhető. I. ár: 6,2 M Ft. Tel.: 06/70/245-6615 •39669* Pécsett, ledinai jó, tájolású, 63 nm-es, 2,5 sz., 2 nagy erkély, tégla, egyedi gázfűtéses, festett-mázolt lakás eladó. 06/30-229- 4268 *46969* Pécsett, Mecsek-oldal, Bessenyei u.-ban egyedi gázfűtéses, 80 nm-es, 3 szoba + konyha, étkezős, felújított, földszinti, zöld­övezeti téglalakás tárolókkal, kertrésszel 21 M Ft + 3 M Ft udvari garázzsal, tulajdo­nostól eladó. Tel.: 06/20/9570-970, 72/317-593 *38616* Pécs-Kertváros, Németh L. u.-ban 2 szobás, felújított, egyedi konyhás, 4/3. em.-i lakás alagsori tárolóval eladó. 72/473-562 •46800* Pécs-Kertvárosban, Fema közelében igé­nyesen felújított, 3 szobás panellakás el­adó. Ár: 8,9 M Ft. Tel.: 516-810 *46736* Pécs-Kertvárosban 64 nm-es, hőfoksza- bályzós, extrán felújított lakás eladó. I. ár: 8,9 M Ft. Érd.: 72/214-575,70/252-7606 *46883* Pécs-kertvárosi 2,5 szobás, II. em-i lakás eladó. Érd.: 30/342/8968 *46887* Pécs-kertvárosi 3 sz., 70 nm-es, fszt-i, fel­újított lakás eladó. Vállalkozásra is alkal­mas. I. ár: 1Ö,5M Ft 72/441-961 este *39907* Pécs-Rózsadombon 3 szoba + étkezős, te­tőtéri, gázfűtéses lakás, áron alul, sürgősen eladó. I. ár: 12,5 M Ft. 06/70/540-0374 *39684* Pécs-Szellemvárosban 4. em.-i, 2 szobás, erkélyes, extrán felújított lakás eladó. I. ár: megegyezés szerint. 06/70/249-7962 •40167* Történelmi belvárosban 45 nm-es, 1,5 szo­bás, önálló, udvari lakás gépkocsibeállási lehetőséggel, irodának, rendelőnek is al­kalmas, eladó. I.ár: 8,5 M Ft. 30/584- 3992 •39905* Uránvárosi 2 szobás, 54 nm-es, 4. em.-i panellakás eladó. Tel.: 06-30/364-3166 *46915* Kodály Z. u.-ban 2 szobás panellakás el­adó, bérbe adó. Tel.: 20/944-3451, 20/977-1177 INGATLAN Aidinger u. 41/a-ban 38 nm-es új üzlethe­lyiség eladó. I: 20/9553-798, 20/3653- 765 •46836* Balatonkeresztúron 4400 nm telek, 400 nm-es, 2 szintes ház főúton sürgősen eladó 24 M Ft. (Autó-, lakásbeszámítás.) 30/9583-180 *39487* Bicsérden építési telek eladó. I. ár: meg­egyezés szerint. Érd.: Pécs 72/322-985 . *39748* Családi házak Porothermből, Bramac cse­réppel, áprilisig megkötött szerződés ese­tén szerkezetkészen már bruttó 48 E Ft/nm-től, kulcsrakészen már bruttó 125 E Ft/nm-től. Mihályka és Szabó Bt. Tel.: 06/20/3447-497, 06/20/9504-316 •39897* Gyódon hétvégi ház eladó. I.ár: 3,9 M Ft. 20/240-5273 •40044* Helesfai vizicentrum közelében, befektetés­re és vállalkozásra alkalmas családi ház el­adó. I. ár: 18 M Ft. Tel.: 06-30/264-3166 •46916* Hosszúhetény külterületén 200 nm alapte­rületű épület, 3000 nm-es területen olcsón eladó. I. ár: 4 M Ft T.: 06/30-599-2659 *46748* Kovácstelepen 110 nm-es söröző, valamint 85 nm-es raktárhelyiség eladó 500 nm te­rületen. Érd.: 06-30/440-1623 *39617* Kozármislenyben, ÉNy-i lakótelepen ikerhá­zak leköthetők. 125 nm Ár: 19,8-23 M Ft- ig. Érd.: A & D Bt. 30/474-4102 *39346* Kozármislenyben, Kinizsi utcában 100 nm- es, összközműves családi ház 4100 nm-es dupla telekkel eladó. I. ár: 18 M Ft 30/9349-573 *46899* Kozármislenyben új építésű, iker családi ház, 400 nm telekkel eladó. I. ár: 160 000 Ft/nm. Érd.: 70/385-2194, 70/252-7606 *46885* Kozármislenyi 52 nm-es üzlet - irodának - rendelőnek - alkalmas eladó 8,2 M Ft. Tel.: 06/30/353-8485 •40840* Kökényben, a Kossuth u. 71-ben, most épülő, egyenként 110 nm-es + garázs, er­kélyes, teraszos, 4 szobás, nappalis, ame­rikai konyhás ikerház egyik fele, tavaszi köl­tözéssel eladó. Zöldövezetben, Pécstől 5 km-re. I. ár: 19,5 M Ft. Tel.: 06-20/935- 1018 *46739* Kővágószőlősőn családi ház eladó. Érd.: Kossuth L. u. 2. Tel.: 72/374-081 •40001* Mánfán 12000 nm építési telek eladó. Tel.: 72/532-371 *40043* Mecsekszentkúton, nagy telken 2 szobás ház 25 nm műhellyel eladó. 8,1 M Ft 70/318-0991 •39933* Nagyharsány főutcáján 3 szobás, összkom­fortos családi ház több megoldásban el­adó. Érd.: 06/30/309-4566, 72/468-837-----------*27974* Pé cs, Bálicsi u. 3 szintes, 7 szobás 15 éves gázfűtéses ház eladó. 26,5 M Ft 70/318- 0991 •39926* Pécs-belvárosában, a Boltív-közben 15 nm- es üzlet eladó vagy kiadó. Érd.: 72/210- 640 *46718* Pécs, Donátusi u. 11. mögött Fekete u.-nál 1908 nm telek eladó, 28 m széles, ikerház építése lehet. Közmű van-lesz. 72/321- 569 •39986* Pécs, Gyárváros 90 nm-es, 3 szobás, gázfű­téses cs. ház eladó. 13,5 M Ft 70/318- 0991 *39929* Pécs, Magyarürögi út elején kis családi ház eladó. 13 M Ft. 72/215-776, 30/277- 0622 •40815* Pécs-Patacson 1250 nm építési terület lak­ható épülettel eladó. 19 után 72/255-601 *47016* Pécsett, a Bocskai u. 20. alatt lakóház el­adó. I.ár: 12 M Ft. Tel.: 06/30/217-5957--------*40844* Pécsett, a Nagyhídi u. 42. 1317 nm összközművesített iparterület műhelyekkel, irodával, szociális blokkal eladó. I. ár: 20 M Ft 72/325-736, 257-794 *22222* Pécsett, Magyarürögben 2 szoba-étkezős családi ház eladó. 1000 nm telek, garázs. I.ár: 16,5 M Ft. Érd.: 20/9-245-497 •43644* Pellérd új részén (3 szoba+nappali+ étkező+gardrób+mosókonyha) most épülő családiház eladó. I.ár: 180 E Ft/nm Tel.: 20/315-5753 *33952* Pellérdi 2 szintes családi ház eladó. T.: 20/383-5729 •39849* Pécsett, a Mártírok útján 2 szoba nappalis, 83 nm-es házrész garázzsal, terasszal, egyedi gázfűtéssel eladó. Tel.: 06-70-3827- 586 •46690* _________GARÁZS_________ Iza bella úti garázs eladó. 30/237-5920 ‘46986* BÉREL-KIAD Árkád üzletház bejáratával szemben 67 nm-es iroda, újszerű állapotban kiadó. Megegyezünk. Tel.: 06/70/333-5772 •40147* Pécs, Jókai u-ban 20 nm-es, irádának is al­kalmas üzlethelyiség kiadó. 30/9930-254 *39880* Pécs, Zrínyi u.-i 60 nm-es, udvari lakás ki­adó. Iroda, raktár, vagy csendes tevékeny­ségre. T.: 30/9460-740 •46808* Pécs-belvárosban, 2 helyiségből álló fod­rászszalon kiadó. Tel.: 06/30/260-66-55 *34141* Pécsett, a Király u. 75. sz. alatt utcafronti üzlethelyiség galériával-együtt vagy külön- kiadó. 72/473-298, 30/3359-460 •46904* Pécs-Kertvárosban garázst bérelnék hosz- szútávra raktározási célra. T.: 20/3536- 071 •47059* Vendéglő Pécsett, a sétálóutcában hosszú 'távra kiadó. Tel.: 72/330-965 •40832* ALBÉRLETET KÍNÁI Pécs, Buzsáki u. 22. albérleti szoba kiadó rezsivel, 2 főre havi 40 E Ft. 30/217-5957 •40911* Pécs, Perczel u. 18. sz. alatt 65 nm-es, új lakás bérbe adó. 20/381-4537 •39724* Pécsen, a Gosztonyi u. ban 1,5 szobás, fel­újított lakás hosszú távra kiadó. 28 E Ft+rezsi+kaució. T.: 30/375-4436, 72/451-411 ‘40174* Pécsen, a Magaslati u.-ban üres albérlet hosszabb távra kiadó. Tel.: 30/273-4443 *33676* Pécs-Kertvárosban 3 szobás, bútorozatlan családi ház 1 évre albérletbe kiadó, 50 E Ft/hó+rezsi +2 hó kaució. T.: 70/360-62- 38 *39796* ADÁSVÉTEL FESTMÉNY ANTIK Adás-vétel Kiméra, Váradi A. u. 5.210-971 •39947* Fűrészelt tűzifa 600 és 900 Ft/q, Akác 1100 Ft/q, ingyen szállítás. 06/30/320- 6554 *39782* Kuglizott vegyes és akác tűzifa eladó. Bontó West Bt. 72/241-586 •46841* Szalmát nagytételben vennék. 20/9369-957 *39938* Fémzárolt vetőmagok folyamatosan kapha­tók postán utánvétellel, vagy házhoz szállítva: lucernamag, muharmag, fűkeverékek, vöröshere, fehérhere, bíborhere, bükköny, zab, baltacím, rozs, szudánifü, csillagfürt, facélia, köles. : 06/22-439-664, 30/304- 1438 •39556* Ülőgarnitúra 3-2-1 újszerű, megkímélt álla­potban eladó. I. ár: 400 E Ft Kozármisleny 72/371-386, 30/9899-987 *39842* __________GÉPEK__________ Olcsón e ladó üzemképes esztergapad 2000-es Vörös Proletár, Horizont eszterga UNION BF 80. 30/9475-405 % *39879* __________ÁLLAT__________ Tyú keladás 450 Ft/db. Szilvás, Attila u. 46. Tel.: 06/30/640-5857 *40009* GÉPJÁRMŰ Opel Ástra és Corsa alkatrészek eladók. Pécs Tel.: 72/211-453 •39932* Opel Corsa City 1.2 első tulajdonostól el­adó. T.: 06/30-560-6054 *46815* Renault Meg.CI 1,5 év. 1.4B ABS, klíma, 4 Izs. 1. túl. 2,68 M Ft 72/412-341 30/592- 6914-----.----- *39939* St Kristóf Autókozmetika. Pécs, Szigeti út 120. 312-018. Nyitva: H-P 8-17, Szó 8-14 *22818* VW Polo CL 1300-as, ezüstmetál, első tulaj­donostól, kiváló állapotban, 1989-es el­adó. 170 E km-rel, új Michelin Alpin téli gu­mikkal, műszaki 2006-ig. Ár: 650 E Ft. Tel.: 20/233-4458 *40002* 4 Ütemű Wartburg Kombi, 2 éves műszaki­val eladó. T.: 72/490-427 *39892* VEGYES GYERMEKJELMEZ kölcsönzés. Pécs, Nagy Jenő u. 7. Telefon: 72/709-072, 06/ 20/516-56-26 *40824* SZOLGÁLTATÁS Állatszállítási Sertés, szarvasmarha, ló, juh, kétszines, speciális kamionnal 11 t-ig. 06-20/9365-844, 06-20/9728-269 *46974* Családi ház építés, átalakítás, homlokzat felújítása, hőszigetelése. 20-514-2016 *40134* Családi házak építését, átalakítását, tető­tér kialakítását, tetőjavítást, bádogozást, lapostetők szigetelését, kőművesmunkákat vállalok. Tel.: 06/20/569-0772 *39662* Fürdőkádak újrazománcozása! 06/20- 8052-199 *40142* Mindennemű gépi földmunka, szállítás darus-billencs autóval, katapillar 428-as bérelhető. Bontás törmelék elszállítással. Tel.: 30/325-6668 *39945* TÁRSKERESŐ Társkeresés felsőfokon, minden korosztály­nak. Tel.: 72/525-004, 06/20/928-2528 *39821* ______ÁILJ:ÁSTJ(ÍN^______ AVON termékforgalmazókat keresek ingyenes belépéssel. 06/30-497-9758, 72/256-873 •39474* CSECSEMŐ- és gyermekgondozó, vagy gyermek- és ifjúsági felügyelő, ill. (gyógy-) pedagógiai asszisztens végzettségű munka­társat keresünk többműszakos gondozói munkörbe, azonnali belépéssel. Érd.: 72/532-010 ÉLELMISZERÜZLET boltvezetőt keres. Fény­képes önéletrajzokat „B“ kategóriás jogo­sítvány" jeligére a Ferencesek u. 1. hirdető­be. *39988* ÉTTEREM pultba szakképzett gyakorlott hölgy munkatársat keres. 06-20/923-8165--------*------*40040* DAS GRÖßTE MÖBELHAUS WIENS sucht einen PARTNER für unseren MÖBELDISKONTER IN PÉCS. Wir denken an UNTERNEHMERISCH DENKENDE PERSÖNLICHKEITEN mit Führungsqualitäten. GUTE DEUTSCHKENNTISSE setzen wir für diese Position voraus. Geringfügiges Kapital muß vorhanden sein. Schicken Sie bitte Ihre aussagekräftigen Unterlagen an: K. Ludwig GmbH, zu Hd. Fr. Mag. Hruschka, Hermann-Gebauer-Strasse 11, A—1220 Wien *846777* DINAMIKUS, agilis, kreatív, önálló tevé­kenységre képes, kereskedelemben jártas, németül jól beszélő munkatársat keresünk. Fő feladata: német ügyfelekkel való kapc­solat- kiépítés és üzletkötés. Tel.: 72/514- 502 Pécs, Légszeszgyár u. 15. •40038* FIATAL, szakképzett szakácsnőt, cukrász­nőt, felszolgálónőt alkalmazok. 72/441- 046 •47034* FOGÁSZATI asszisztensnőt, pályakezdőt 6 órában alkalmaznék. Tel.: 06/70/331- 4074 *46867* GYAKORLOTT konyhai kisegítőt (konyha­lányt) keres kis vendéglő, állandó délelőtti munkára (állandó hétvégi szabadnap). Tel.: de. 10-12 h-ig 06/30/9720-297 *46881* IFA ADK darura sofőrt azonnali belépéssel felveszek. Villanyszerelői végzettség előny­ben. Tel.: 30/288-88-11, Pécs •46855* KŐFARAGÓ vagy műköves szakmunkást fel­veszek pécsi sírköves műhelybe. 72/256- 815 •39831* KŐMŰVESEKET, brigádot, esetleg alvállal­kozóként is felveszek. Tel.: 06/70/547- 8711 *46795* MÁRCIUSI kezdéssel szakképzett élelmiszer eladót felveszünk. 72/214-304,7-16 h-ig. •40825* PÉCSI Árkádban megnyíló 4 YOU üzletünk­be munkatársakat keresünk. Fényképes ön­életrajzokat kérünk, a következő postacím­re: YAU 1033 Budapest, Szentendrei út 39- 53. *39568* PÉCSI Árkádban nyíló ruházati üzletbe fia­tal, szakképzett, gyakorlattal rendelkező üzletvezetőket és eladólányokat felveszünk. Tel.: 06/70-526-5607 •40828* POSTABANK-Leasing Rt. Pécsi Képviselete keres hitelügyintézőt. Feltétel: középfokú kereskedelmi vagy gazdasági végzettség, magas szintű felhasználói számítógépes is­meretek. Előny: gépjármű finanszírozási vagy gépjármű kereskedelmi gyakorlat. Fényképes, szakmai önéletrajzokat kérjük az alábbi címre küldeni: 7621 Pécs, Felső­malom u. 4. *39544* SZÉLES kapcsolatokkal rendelkező ingat­lanforgalmazó cég csapatépítés céljából agilis munkatársakat keres. Tel.: 30/5824- 244 •40059* TANDÍJMENTES számítógép-kezelő tanfo­lyamok indulnak Mohácson, Komlón, Szi­getváron, Szentlőrincen. Felvilágosítás: Enter City Bt. (Okév 03-0137-03) 72/336- 292, 9-15-ig. •33274* TÚLSÚLYOSOKAT keresek másodállásban. Tel.: 06/20/3521-362 •39508* VILLAMOS végzettségű, fiatal szakembert keresek szerviz-szolgáltatói munkakörbe. Tel.: 06/30/356-2350 *45641* ÁLLÁST KERES 750 mm csúcstávú precíziós esztergával munkát vállalok, szériát is. 06/20/353-1- 777 *46752* KÖZLEMÉNY ELVESZETT fekete, kistermetű, keverék kis­kutya Lámpásvölgyből. A becsületes megta­lálónak jutalmat adunk. Kérem, minden esetben értesítsen arról, hogy a kutya élet­ben van-e. Ismertetőjele: kevés barna folt van benne, 1 éves. Köszönettel: az aggódó gazdik. Tel.: 06/20/410-0926 •39819* PÉCS-KERTVÁROSBAN elveszett szálkássző- rü tacskó szuka 1, éves, barnás szőrű. A megtaláló jutalomban részesül. Tel.: 20/317-2101----------- *40194* CtiC ITATAG ALAPFOKÚ horvát nyelvtanfolyam indul feb­ruár közepétől Pécsett. Tel.: 20-3539-561 *39598* BT-K, KKt-k figyelem! Az áttéréshez a buda­pesti CobraConto Win+ integrált könyvelési programot szerda és péntek délutánonként ingyenesen bemutatjuk. Színhely a Kontír 2000 Iroda székhelye, Pécs, Nagy I. u. 78. sz. alatt. Február 28-ig 5-10% licencdíj kedvezményt adunk! Időpont egyeztetés: 72/411-475 *39297* KERESKEDŐ-boltvezető, vendéglátó-üzlet­vezető tanfolyamok indulnak Pécsett. 72/224-520, 20/9828-928 Oktaker Bt. (03-0078-02) •18294* NE OLVASSA el ha profi a számítástechni­kában! Szövegszerkesztés, táblázatkezelés kurzusok azoknak, akik eddig féltek a szá­mítógéptől. Gábor-Deák Tanfolyamszerve­zés 20/450-8688. OKÉV: 03-0031-03. gabor-deak.xw.hu •46791* POSTA AUTÓSISKOLA 72/212-322; 30/29­29-500 Vezetés 1350 Ft/órától! www.postarobi.hu •39446* KÉZBESÍTŐT KERESÜNK ÁZ ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ TERJESZTÉSÉRE Az AS M Baranya Megyei Irodája az Új Dunántúli Napló terjesztésére vállalkozói I igazolvánnyal rendelkező kézbesítőt keres PÉCS-VASAS­SOMOGY területére. A kézbesítő feladata az Új Dunántúli Napló előfizetőkhöz történő kijuttatása, az előfizetői példány szám folyamatos emelése, valamint az esedékes díjak beszedése. Fizetés jutalékos rendszerben. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen az Új Dunántúli Napló Pécs-kömyék területi ügynökségén, Bocz János ügynökségvezetőnél Hosszúhetény, Felszabadulás u. 32. Tel.: 06-30/9273-360 *46812* *40060*

Next

/
Thumbnails
Contents