Új Dunántúli Napló, 2004. február (15. évfolyam, 31-59. szám)
2004-02-07 / 37. szám
Hogyan kezdődött? Valójában nem tadni, hogy kiknek és mikor sikerült először üveget előállítaniuk. Egyiptomban Kr. e. 1500 körül homokmagra öntött üvegedényeket készítettek. Később Szíria és Mezopotámia volt az üvegedény- készítés és -kereskedelem központja. Továbbhaladva az időskálán, a rómaiak következnek. Nemcsak használati tárgyakat készítettek üvegből, hanem ékszereket is. Az üvegfúvó pipát is ők fejlesztették ki. Innentől gyors fejlődés következett. A középkorban számos üveghuta működött Közép-Európa erdős vidékein. A XVI. század közepén Velencében kezdték el alkalmazni a máig használt csiszolási és gravírozási technikát. Dunántúli Napló Élet & Stílus A férfiak és a nők eltérő módon élik meg a szerelmi bánatot. 15. oldal Sport Újra kipróbálnák magukat az élvonalban a komlói férfi kézisek. 20. oldal A folyékony kristály művészei- Meleg van - jegyzem meg alkalmi idegenvezetőmnek a parádsasvári üveggyár gyártermébe belépve.- Igen. - Jön a rövid válasz, de a folytatás sem várat sokat. Balra fent az emelvényen lehet vagy úgy negyven fok, de a fiúk jól bírják, megszokták. A „fiúk” húszfős csapata serénykedik egy dobogón az olvasztókemencék előtt. Ok az üvegfúvómesterek. Szembe jön velem egy negyven év körüli, igazi ősi magyar bajuszos férfi. Rövid csíkos inget, és lábán szandált visel. Ő János. Kezében a pipa, végén mézre emlékeztető, izzó üveggombóc. Nekem hihetetlen, hogy ebből egy pohár lesz. Kicsit belefúj, kicsit forgatja, nézi és már adja is tovább. Senki sincs üres kézzel, mindenki dolgozik. Tágul a gombóc. Második lépésként a formázás következik, ami az izzó üvegnek egy faformában való fóvását jelenti. Itt lesz pohár alakja az üvegmasszának. A formát folyamatosan hűtik vízzel. A gőzzé változó víz légpárnát hoz létre, így a fa nem találkozik az üveggel, nem ég meg, és a pohár fala is sima lesz - magyarázza kísérőm. Gondolom, jó nagyot kell fújni. Megcáfol. Csak kicsit és nagyon lassan, közben pedig egyenletesen forgatni kell a pipát, hogy kialakuljon a megfelelően vékony falvastagság, s egyenletesen kitöltse a formát. Fémből is készítenek formákat, de ezeket inkább a szögletes tárgyakhoz használják, mint például a whiskysüvegek. Sajnos ezek fala nem olyan szép egyenletes, mint a faformában készülteké, ezért utómunkálatokat igényelnek. Harmadik lépés a szárhúzás. Kis gombócot tapasztanak a csésze aljához, ezt forgatva, húzva nyújtják, formálják. Sablonnal mérik a hosszát, elég-e vagy még kell-e egy kicsit nyújtani. Számomra nem olyan látványos, mint az előző munkafázis, de igazi nagy szakértelmet igénylő művelet. Már újból egy másik kézben a pipa, végén a pohár kezdeménye. Következik a végső melegen végzett munkafázis, a talp felrakása, tapasztása. Megint egy kis gombócot tapasztanak. Mint'a hóemberkéáZÍtés, három gombóc, és kész a mű. De ez sokkal komolyabb. Itt nem lehet lefaragni vagy hozzá tapasztani, és répára sincs szükség. Fémformávai megfelelő átmérőre és vastagságra lapítva, kész a talp. A pipa folyamatosan forog. Három ember, három munkafázis, egy nyers pohár. János kimelegedhetett, mert egy- szuszra kiivott egy kristályvizes flaskát. Jó neki, nekem még mindig melegem van. Kibújok a kabátomból. Fent a „színpadon”, mintha csak valaki megkoreografálta volna, úgy fordulnak, lépnek el egymás mellett, mögött az emberek, mint valami rockopera hősei. Csak kard helyett forró üvegmasszát visznek. Közben izzadnak. Kikezdi kíváncsiságomat, hogy miből is készül az üveg. Idegenvezetőm meséli a recept elemeit. Végy egy nagy kupac homokot, szitáld át, csak a finom szemcséket használd. Kell még szóda, hamuzsír, ezt jól keverd el kevéske nátrium-szulfáttal és nátrium-nitráttal. Ha egy kis ólmot is teszünk bele, akkor kitűnő minőségű, finoman csiszolható használati vagy dísztárgyakhoz való alap-’ anyagot kapunk. Már csak olvasztani kell. De ha színes üveg kell, akkor még fémoxidokat is kell a keverékbe tenni, ezek mennyisége határozza meg az adott szín árnyalatát is. Ezeket az úgynevezett fazekaskemencében olvasztják. Akkor van baj, ha a mester elméri a receptet, kifut, mint a leves a kicsi lábasból. Régebben még ciánt is adagoltak a keverékbe, hogy a megfélelő áttetszőséget elérjék, vagy hogy csak könnyű legyen a massza megmunkálása. Nem tudni a pontos okát, de mára már nincs is rá szükség. Nem iszom többet a nagyi régi nehéz poharaiból - gondolom magamban.- Többségében újrafeldolgozott, selejt üveget használnak az olvasztáshoz - folytatja vendéglátóm. Nehezebben képződik buborék és „szalagosodás”, mint egy új keverésnél. Aranyszabály, hogy a csapolás eleje a tiszta, használható anyag, az alját újra kell olvasztani, keverni, hígítani. Búcsúzom Jánostól és a többi izzadt mestertől. Következik a pohárlét so- ronkövetkező fázisa, a peremezés, csiszolás, festés. Hűtés után egy ügyes szerkezet bekarcolja, majd lepattintja a pohár szájáról a felesleges részt, amin a pipához csatlakozott. Ha vastagabb falú vizespohár a termék, akkor kézzel egy állandóan nedves, nagy és forgó kőtömbön csiszolják simára. Amennyiben vékonyfalú, boros-, pezsgős- vagy koktélospo- hár készül, akkor lánggal olvasztják meg a patüntás utáni csipkés, éles peremet, így az egyenletes és sima lesz. Sok a selejt. Na nem azért, mert János és a többiek rosszul dolgoznának, hanem mert az üveg megtréfálja őket. Elég Vízzel hűtött faformában kapja meg a képlékeny üveg a végleges formáját A poharak és kelyhek talpát külön „tapasztják” a szárhoz, és formálják meg egy aprócska porszem, és a pohár falában keletkezik egy bosszantó és esztétikailag nem szerencsés buborék, lyuk. Sajnos ez csak ilyenkor, a munka végén derül ki. Na, de sebaj, irány az olvasztó, és máris lehet fújni a következő poharat. Egy valamire való, magára sokat adó pohár, kehely nem létezhet finoman csiszolt, vagy esetleg festett mintázat nélkül. Szüksége van rá. A vékonyabb vonalakat ma már gépek csiszolják korongjaikkal az üveg falába, ezzel sok időt és energiát megtakarítva, de a rajzosabb, finomabb, esetleg népies motívumokat még mindig az ügyes szakemberek varázsolják mindörökre az üvegbe. Nagyon aprólékos és nedves munka. Folyamatosan folyik a pohárra és gyémántbevonatú korongjuk élére a kenő, hűtő víz. Olykor megesik, hogy hiába a sokéves tapasztalat, gyakorlat, a pohár fala átlyukad a túlzottan mélyen bevésett barázdától. Na, de sebaj... A másik díszítőelem a festés. Kizárólag fémoxidokat használnak ehhez a művelethez, amit a felhordás után hőkezeléssel beégetnek a felületbe. Persze léteznek divatszínek, mint az opálsárga és a kék különféle árnyalatai. A festés kiterjedhet akár a pohár teljes felületére is, így az gyöngyházfényű lesz. Sajnos a mosogatógépek nem szeretik, koptatják a festett réteget. Lehet finom, rajzos egyedi mintázat, amit ecsettel visznek fel a pohár falára. Ha mindezt túlélte az üveg, akkor elkészült. íme! Csomagolható. GIGOR CSABA Az üveghuta A „recept A verejtékes munka gyümölcsei Az elkészült pohár. Gondos és hozzáértő csiszolással az üvegbe örökre belevésett népi minták, motívumok továbbnövelik a hagyományosan készült poharak értékét. Az olvasztási technika az évszázadok alatt alapjaiban szinte semmit sem változott. Körülbelül 1500 *C-os masszát csapolnak, amit 1200 “C-ra hűtenek vissza a megmunkáláshoz.
