Új Dunántúli Napló, 2004. február (15. évfolyam, 31-59. szám)
2004-02-07 / 37. szám
2004. Február 7., szombat RIPORT 7. OLDAL KULT Ú R EGYÜTT ÉREZNI VALAKIVEL. Ez a címe Takács Tamás festménykiállításának, amely a pécsi Civil Közösségek Háza Gebauer Galériájában látható február 27-ig. _______________________________________________________ fotó: löffler péter A túlélés művészete Gyakorlati képzésre nem marad normatív pénze a PTE Művészeti Karának Egy minisztériumi döntés értelmében a művészképzés - papíron - többé nem tartozik a legdrágább oktatási fajtához, mivel egy kategóriával lejjebb sorolták a normatív támogatások ranglétráján. A PTE Művészeti Karán ez annyit tesz, hogy ami ennek az oktatásnak a lelke, nevezetesen a gyakorlat, arra nem marad pénz.- Látja ott azt a feltekert vásznat? - kérdezi a Festészet Tanszék egyik munkatársa. - Most vettük, 50 ezer forintért és egy negyedóra alatt szét fogják kapkodni. Ráadásul nem is a legjobb vászon... Es még örülni kell, hogy ez van. Ugyanis a PTE Művészeti Karán enyhén szólva is fő a fejük az átalakított finanszírozás miatt. Festékgyáraktól „koldulnak” selejtnek minősülő, amúgy teljesen jó festéket, de örülnek vakrámának használható lécnek, festhető lepedőnek is. Mint a gazdasági ügyeket felügyelő Fe- hémé Balázs Piroska elmondja, a művészeti képzést - valamely rejtélyes oknál fogva - eleve a társadalomtudományok közé sorolta be a szakminisztérium. Eleddig, a képzés jellegéből adódóan, a legmagasabb normatívával bírtak, az orvosképzéssel együtt vezették a listát. Nos, ez az, ami megváltozott, ugyanis a művészeti képzés normatíváját egy grádiccsal leszállították, ami nagyjából azt jelenti, hogy az újonnan számított normatív pénzből csak a béreket tudják majd fizetni (elvégre az akk- reditáció miatt az oktatói kar színvonalát garantálni kell mint „minimumfeltételt”), és épp arra nem marad szinte semmi, ami a művész- képzés lényege: a gyakorlati oktatás. Mellékzöngének tűnik, pedig nem az, hogy a kar 2003-ban is „veszteséget termelt”, ezt most konszolidálják, ami csak további költségcsökkentéssel, egyes esetekben jM | elbocsátásokkal jár majd. m Jjjikf' Állami finanszírozású hallgató mintegy 300 tanul a Művészeti Karon, és tanulmányaikhoz valóban különleges feltételek szükségesek: egy zenetanár többnyire egyetlen növendékkel foglalkozik, külön teremben; a szobrászoknak, már csak az okozótt zaj miatt is, külön szeparált műterem kell, a fémszobrászoknak öntöde: ezeket természetesen külső helyszíneken kell bérelni, ami mind-mind kiadás. Tolvaly Ernő, a Festészeti Tanszék vezetője a kialakult helyzettel kapcsolatban ezeket mondta:- Ügy tűnik, 5 évvel az indulás után mostanra telítődött a létszám, nem tudunk több hallgatót fogadni. A képzés első 2-3 évében hagyományos stúdiumok zajlanak, de aztán a fiatalok különböző irányokba indulnak el, a saját útjukat keresvén, ami manapság egyre inkább azt jelenti, hogy más médiumokat is bekapcsolnak, mindennapos igény a térbe rendezés, amihez külön helyiség kell és technikai apparátus. Vagyis - és ez hatványozottan nehézzé teszi a helyzetünket - a Festészeti Tanszék már nem csak a festészetről szól. A kérdés az, hogy ennyire kevés, ületve semmi pénzből ezek a nagyszabású feltételek miképp valósulhatnak meg? Két dolgot hangsúlyoznék: egyrészt ebben a helyzetben a hallgatók óhatatlanul meg kell tanulják az önmarketinget, ami amúgy is szükséges a pályán. Másrészt nagy kreativitásra késztet, méghozzá azzal a kitétellel, hogy alkalmasint a művészeti gondolat csak gondolat, projekt marad, az aktuális munka nem feltétlenül valósul még... Colin Foster, a Szobrászati Tanszék vezetője sem örül a normatíva visszanyesésének, se annak, hogy a karnak minden bizonnyal csak valamikor tavasszal lesz költségvetése, de legalább elmondhatja, hogy kezdenek sikeresen berendezkedni egyfajta „önfenntartásra”.- Szerencsére, nekünk még egyetemi keretből követ venni nem kellett, ismeretségek, szponzorok révén mindig kapunk valahonnan. Az örvendetes, és úgy tűnik, valamennyire kezd bejáratódni, hogy a tanszék, mondhatni, rendszeresen kap megrendeléseket. Ilyenkor akár belső pályázatokat írunk ki, vagy, ha teszem azt, kőszoborról van szó, az a művésztanár, aki ezzel foglalkozik, végigviszi az ügyet és megtalálja, ki jöhet szóba az elkészítésére. A bevételből az alkotó 40, a kar 60 százalékban részesedik. A Művészed Kar szinte valamennyi tanszékére efféle jövő vár: valamiképp bevételt kellene produkáljanak ahhoz, hogy életben maradjanak, vagyis - az egyik munkatárs megfogalmazása szerint: - „ki kell találni az egyensúlyt a nem létező pénzek között”. Az ember a végén azt gondolja: ez az igazi művészet. Futnak a képek A halál kilovagolt • • • Janisch Attila Másnap című mozidarabja, amely elnyerte a filmszemle fődíját, árnyaltan kidolgozott, értékes alkotás, ám időszerkezetének művészi hatását, tudatmetszeteinek és sugallatos képeinek erejét korlátozzák a thriller műfaji lehetőségei. Formai szempontból izgalmasabbnak tűnik Hajdú Szabolcs munkája, a Tamara, valamint Jeles András József és testvérei című, a paraszti bibliahagyományt feldolgozó, formátumosan provokatív opu- sza. Ezekre majd visszapillantok a következő hetekben. Nézzük most azt a művet, amelynek bemutatása, véleményem szerint a szemle legfontosabb eseményét képezte. Ez a Dealer. Mielőtt rátérnék, jelzem, hogy rendezője, Fliegauf Benedek ezúttal egy rövidfilmmel is jelentkezett. A sor egy iskolában felejtett kisfiúról szól. Ez az „ottfelej- tés” az elhagyatottság metaforája, belevetettség egy labirintusszerű világba, amelyet az iskola jelképez, ahol, talán az alagsorban, a fiút időtlenségbe dermedt alakok sora várja, olyanok, mint az archaikus egyiptomi szobrok vagy a kínai agyagkatonák. Ez az életérzés jellemzi az új játékfilmet is. A Dealer jelentős teljesítmény (a rendezői díj és a legjobb forgatókönyvért járó elismerés méltó helyre került), amely, eltérően Fliegauf korábbi munkájától, A rengeteg-tői, nyelvileg, dialógusaiban is igényesen kimunkált alkotás. Ez a legjobb mű, amit a kábítószer témájából eddig láttam. Úgy gondolom, az a titka, hogy a rendező, hibátlan formaérzékkel, hűvösen nyugodt tempóval bontotta ki a témát (így a befejező szakasz látomásának ritmusváltása is drámaibb lett), és klasszikusan kiegyensúlyozott kompozíciót épített, amivel igen hatásosan ellenpontozta a szereplők - a drogok szerencsétlen rabjai - széteső személyiségének, kaotikus lelki vergődésének megrázó élményét. Az elbeszélés fegyelmezetten lineáris szerkezetű, a felvevőgép lassú, súlyosan megfontolt szekvenciákkal mutatja be, ahogy (a Keresztes Felicián által játszott) főhős egymás után találkozik „megrendelőivel”, akik nem kis részben az ő áldozatai. Fásult közönnyel szemléli őket, amelynek mélyén részvét is parázslik. Ez a fiatalember bűnös, de maga is áldozat (kiszállna a drogügyből, de nem lehet), amit a könyörtelenül önmagába visszaforduló keretes szerkezet határozottan nyomatékosít. A hős úgy végzi - önmagán hajtva végre az ítéletet -, ahogy a történet expozíciójában megismert barátja. A szolárium-koporsót a pokol megsemmisítő lángjai hevítik. A gyermekek, akik rettegve- szánva szemlélik szüleik vergődését, a film egyik főmotívumát alkotják, az elvesztett, illetve fenyegetett ártatlanságot jelképezve. A hős számára is akkor világosodik meg sorsának fátuma, amikor azzal a kislánnyal beszélget, akinek talán ő az apja, ezért magához akarja venni, hogy új életet kezdjen, mikor a kislány, aki szereti őt, fiaiv őszinteséggel megkérdezi tőle: „Majd együtt fogjuk árulni az „anyagot”? Erre a kérdésre nem lehet válaszolni. Számára nincs jövő. A dealerért ekkor indul el Áz- ráél, a halál angyala, ahogy a film egyik betételbeszélése sejteti, amit én egy 13. századi perzsa misztikus szerző, Dzseláled- din Rúmí egyik példázatában olvastam. Lehet, hogy (Hajnóczy Péter tragikus sorsára és regényére is utalva), Fliegauf Benedek szintén innen vette, szerencsés leleménnyel. Az a horpadás a járdán ugyancsak Ázráél lábnyoma, amely akkor keletkezett, amikor a főhős anyja az emeletről odazuhant. A süppedésben esővíz gyűlik ösz- sze. A tócsa tükrében komor házfalat, szomorú felhőket látni. Nagy Imre A felvevőgép többször is azonosul a gyermekek nézőpontjával _______________________________________________________________Egy öregember emlékirataiból Ko zmikus katasztrófa és a nyelv Amikor édesanyám kislány volt, a nagyapám vett először rádiót Gödreszentmártonban. Vasárnap délután kirakták az udvarra, hadd hallja a falu a vidám muzsikát. A szomszéd utcában élt egy idős, vak ember, aki mindig mondta: „de jól megy a Pattantyuséknak, évközben is cigányt tartanak.” Hiába magyarázták neki, hogy egy kis dobozból jön a zene, sőt meg is tapogattatok vele a rádiót, csak hajtogatta: ne nézzék már hülyének, ebbe a kis ládába nem fér bele egy cigányzenekar. Ha valaki úgy kezdi hitetlenkedését: „már pedig nekem ne mondják, hogy...” e történet jut eszembe. Az öntudatos ellentmondás többnyire tájékozatlanságot, szellemi restséget takar. Akkor is, ha a tudomány nevében ágálnak az új felfedezés ellen. A föld őskoráról, s a magyar nyelv történetéről különösen érdekes tanulmányok látnak napvilágot manapság. Tudósok állítják, hogy 12.500 évvel ezelőtt földünket kozmikus katasztrófa sújtotta. Több kilométeres sziklák repültek eredeti környezetüktől sok ezer kilométeres távolságra, Különböző helyeken találták meg összetört, összezúzott állatok, emberek csontjait fák szilánkjaival teljesen összekeveredve. A hirtelen hatalmas lehűléstől mamutok tömegei fagytak meg, friss táplálékkal a gyomrukban. Találtak gyümölcseivel együtt, frissen megfagyott fát abban a rétegben. Paleomag- netikus kutatások szerint, a föld mágneses pólusai 12.400 éve 180 fokos fordulatot tettek, eredeti elhelyezkedésükhöz képest. Egy felrobbant üstökösből származó hatalmas meteorittal ütközhetett bolygónk. Ami izgalmasabb: Olga Schöffer kanadai régésznő, 29 000 éves, teljes, 80 darabból álló női ruhatárat talált. Köztük ruhakölteményeket. Ez létező termelési és társadalmi kultúra virágzását bizonyítja. Ezen ismeretek fényében állítják néhányan, hogy nem tízezer éve kezdődött a civilizáció a földön, akkor csak újra kezdődött. A kozmikus katasztrófa szinte megsemmisítette az addig elterjedt, s az egész földön egységes kultúrát, ami valószínűleg azonos nyelv és írás birtoklását is jelentette. Volt azonban néhány szerencsésebb, védettebb, terület, ahol a pusztulás nem volt totális. Akadtak túlélő közösségek, pl. a Kárpát-medencében. E helyekről 8.000 éve kezdődtek a kirajzások. S ismét megteremtődött egy egységes eurázsiai műveltség. A fentiek tömör összefoglalását Varga Csaba: A kőkorszak élő nyelve c. legújabb könyvében olvashatjuk. Varga, korábbi könyveiben az írásról állította, hogy 35.000 éves, Most a ragozó ősnyelv kapcsán tekint vissza, bizonyítva, hogy a kőkorszaknak nem csak írása, nyelve is azonos volt. Nem azt mondja, hogy a kökorban mindenki magyarul beszélt Eurázsiában, ha1 nem azt, hogy az akkori egységes ősnyelv ragozó típusú volt, ebből a világ számos nyelve őriz több-kevesebb örökséget, de alig változott formában, a Kárpát-medencében maradt meg évezredeken át. A történeti fejtegetéseken túl, a legizgalmasabb, ahogy bemutatja a magyar nyelv anatómiáját. Erről keveset tudunk, mert hivatalos tudományunk az indoeurópai nyelvek törvényeit alkalmazza a magyarra, s közben leglényegesebb tulajdonságait nem is érzékeli. Az 1848 után verseiért halára ítélt, majd kegyelemből várfogságra vetett Czuczor Gergely, Kufsteinben, bilincsbe vert kézzel hat éven át írta a Magyar Nyelv Szótárát. Előkészítésében korábban Vörösmarty is segítségére volt. Társa később Fogarasi János lett, aki Czuczor halála után be is fejezte azt a művet, amely már a szógyökök alapján elemzi a magyar nyelvet. Ahogy Kiss Dénes írja róla: „Megmutatja a nyelvükben rejlő egyedülálló logikai rendet, számtani rendszert, az élő nyelvnek az idők messzeségében nyúló gyökereit.” Bár az MTA 1862-ben meg is jelentette a művet, gyökrendszerünkről azóta is kevés szó esik. Nyelvünk valódi törvényeinek megismerése azért fontos, hogy tudatosodjon, a magyarul beszélőnek folyamatosan gondolkodnia kell, hogy teljes körű világfilozófia szabályozza a magyar szóalkotást, hogy szórendünk nem szabályok, hanem a mondanivaló függvénye. Aki tudatosan beszél, tömören szól, aki lötyög vég nélkül, nem magyarul gondolkodik. A tömör kifejezésre szóbokraink adnak lehetőséget. Nincs még egy nyelv, amelyben egy tőből (gyökből) annyi szó képezhető lenne. Próbáljuk ki: Mag - maga, magam, magában, magány, magán, magános, magánzó, magánügy, magáé, magzat, magtalan, magasztal, magáz, magoz, magos, magas, magvas, magtár, magakellető, magvaváló, ír-mag, ön-mag-a, önörc-mag-a, ki-mag-oz, egy-mag-a, egy szál maga-m, jó-mag-am stb. Ha a „tér” szógyököt választjuk, minimum 87 új értelmes szót képezhetünk belőle. Mert nyelvünk szervesen épül föl. Mintegy hatszáz ősgyökből végtelen számú szó képezhető. Ha élünk ezzel az adottsággal, nem kell körülírásokkal bajlódnunk. Mindezt Varga Csaba, aki egyébként nemzetközileg elismert animációs filmrendező, az ősnyelvből eredően és folyamatosan magyarázza. Fejre állítja az indoeurópaiak diktálta nyelvtudományt, s kétségessé teszi nyelvészeink azon álltását, mely szerint szókincsünk felét idegen nyelvből vettük volna át. Sőt! Bizonyítja, hogy számos alaki szóegyezés az ősnyelvből került az átadónak véltbe. Ott ugyanis társ- talan, míg a magyarban szóbokorban szervesül. Február 10-én, kedden, este 6 órakor, a Dominikánus Házban, a „Világunk arcai... a dolgokról másképpen” sorozatban, Osnyelv - Ősábécé - Európa ősi értékeiről címmel tart előadást Varga Csaba. Amiről beszél, nem csak érdekes, de valószínűleg megszívlelendő is lesz. Bár manapság a mellébeszéléssel könnyebb érvényesülni, mint a szabatos, tömör beszéddel, de hátha... Bükkösdi László
