Új Dunántúli Napló, 2004. január (15. évfolyam, 1-30. szám)

2004-01-07 / 6. szám

2004. Január 7., szerda SPORT 15. OLDAL SZA Szabics betegeskedik Stuttgart Vírusos eredetű gyomorpana­szok miatt hiányzott a VfB Stutt­gart labdarúgócsapatának idei első edzéséről Szabics Imre. Fe­lix Magath vezetőedző szerint a magyar válogatott csatár állapo­ta nem súlyos és csütörtökön el­utazik az együttessel a portugá­liai edzőtáborba. A tervezett szerződésekkel kapcsolatban Magath elmondta, hogy több új játékost szeretne vásárolni a klub. Az azonban már eldőlt, hogy a svájci Stephane Henchoz (FC Liverpool) nem lesz a Stutt­gart játékosa. Csökkent az előny Melbourne Három helyezési pontra csökkent az előnye a vitorlá­zó repülőhollandi-világba­jnokságon még mindig veze­tő magyar párosnak. A hatodik futamban csupán a 14. helyen ért célba a Majthényi Sza­bolcs, Domokos András páros a vitorlázó repülőhollandi-világba­jnokságon Melboume-ben, ám az összetettben továbbra is a címvédő magyar duó áll az élen. A szakaszt a hétfői ötödik futam­hoz hasonlóan a Rydge, Scarr ausztrál egység nyerte, amely az utolsó etap előtt már csak három helyezési számmal áll Majthény- iék mögött. Eredmények, 6. futam: 1. Rydge, Scarr (ausztrál) 1:00.09 óra, 2. Cipriani, Morelli (olasz) 1:00.13, 3. Havik, Alkemade (holland) 1:00.30, ...14. Majthényi, Domokos 1:03.48. Összetettben: 1. Majthényi, Do­mokos 15 helyezési pont, 2. Rydge, Scarr 18,3. Schwarz, van Koppen (német) 22. ________■ Ne dved átvette, majd belőtte Nedved a torinói mérkőzés előtt vehette át az Aranylabdát Az aranylabdások napja volt a tegnapi fordu­ló az olasz labdarúgó Serie A-ban: az idei győztes Pavel Nedved egyszer talált be a Peru­gia hálójába, ám ez győzelmet ért a Juventus- nak, míg Roberto Baggio két góllal járult hoz­zá a Brescia sikeréhez. Milánó Az SS Lazio meglepetésre kikapott, míg a Juventus és az Internazionale nyert az olasz labdarúgó-baj­nokság 15. fordulójában. A rómaiak idegenben a Regginától szenvedtek vereséget, pedig a szünetben még 1-0-ra vezettek. A hazaiak sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy Roberto Muzzi már a 40. percben a kiállítás sorsára jutott. A vendégek végül kilenc emberrel fejezték be a találkozót, mert nem sokkal a lefújás előtt Massimo Oddo is piros lapot kapott. A címvédő torinóiak az aranylabdás Pavel Ned­ved csodálatos bombagóljával diadalmaskodtak, ám a még nyeretlen Perugia nem állt messze a pontszerzéstől, hiszen kétszer is a kapufa mentett Gianluigi Buffon helyett. A milánóiak is megszen­vedtek a sikerért, ugyanis az első játékrész után még a Lecce állt jobban, ám a folytatásban a hazai­ak könnyedén fordítottak a dél-olasz együttes ellen. A találkozó utolsó gólját a 84. percben Christian Vieri szerezte, akinek ez volt a századik találata a kék-fekete együttes színeiben. Érdemes még megemlíteni, hogy a sérülése után most visszatért Roberto Baggio, aki nemrég jelentet­te be, az idényvvégén visszavonul, két gólt is szer­zett, így a Brescia könnyedén nyert. Az utolsó olasz aranylabdásnak már csak két találat hiányzik, hogy elérje a kétszáz gólos álomhatárt a Serie A-ban. Eredmények: Ancona - Parma 0-2 (0-1), Bologna - Empoli 2-1 (1-1), Brescia - Siena 4-2 (2-1), Inter­nazionale - Lecce 3-1 (0-1), Juventus - Perugia 1-0 (1-0), Modena - Chievo 0-3 (0-1), Reggina - Lazio 2-1 (0-1), Udinese - Sampdoria 0-1 (0-0). Az AS Ro­ma - Milan rangadó lapzártánk után ért véget. Pályázati felhívás * Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Pécs, Hungária u. 53. szám alatti 25 emeletes v ún. „Magasház” értékesítésére A részletes tervdokumentáció megvásárolható 15 000 Ft + áfa összegért, a Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal \(, \ . Városfejlesztési Főosztályán (7621 Pécs, Széchenyi tér 1., 11/38.). A tervdokumentáció megvásárlása az ajánlattétel feltétele. További információ: 72/533-902 telefonszámon kérhető. Autófényezési anyagokat A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM forgalmazó kft. Bölcsészettudományi Kara bemutatófényezőt februári beiskolázással keres. felvételt hirdet Feltételek: az alábbi szakirányú autófényező továbbképzési szakokra: szakmunkásvizsga, szakmai gyakorlat,- Drámapedagógia önálló munkavégzés.- Társadalomtudományi Munkaterület/lakóhely: szakfordító és tolmács Baranya-Somogy megye (francia, olasz, orosz, területe. spanyol nyelvekből) Jelentkezés: saját kézzel írt szakmai Mindkét képzés önéletrajz (továbbképzések), költségtérítéses, 4 féléves. elérhetőségek, fénykép. Jelentkezési határidő: 2004. január 20. A kft. biztosít: szolgálati gépkocsit, További információ: telefont, Korpics Márta továbbképzést, PTE BTK Képzési Iroda versenyképes fizetést. 7624 Pécs, Ifjúság útja 6. Jelentkezés: 72/503-600/4991 06 70-338-7888 (8-17 óráig) E-mail: korDics@btk.Dte.hu Perez nélkül az Eb-re Tata Minden kétséget kizáróan el­dőlt, hogy a kézműtéten át­esett Perez Carlos nem utazik a január 22-én kezdődő szlo­véniai férfi kézilabda Eb re.- Nincs értelme kockáztatni, mivel az olimpiai indulási jogot már meg­szereztük - mondta Skaäczki Lász­ló szövetségi kapitány. Miután a Fotex KC Veszprém vi­lágválogatott kiválóságát december 30-án megoperálták, még volt egy hajszálnyi esély, hogy részt vegyen az Eb-n, de mostanra kedvezőtle­nül változott a helyzet.- Perez kidőlésével a többieknek lesz több bizonyítási lehetőségük. A decemberi szlovákiai tornán már így gyakoroltunk, és az előttünk ál­ló mérkőzéseken sem lesz ez más­ként - tette hozzá az edző. A csapat csütörtökön utazik el Madridba, ahol Ukrajnával, Len­gyelországgal és a házigazda Spa­nyolországgal találkozik. A jövő hé­ten hazai környezetben tréningezik a gárda. A keret, kapusok: Szathmári Já­nos (Tatabánya), Fazekas Nándor (Veszprém), Tatai Péter (Győr). Mezőnyjátékosok: Kertész Balázs (Dunaferr), Bendó Csaba (Balin­gen), Harsányi Gergely (Pestszent- lőrinc-Elektromos), Nagy László (Barcelona), Mocsai Tamás (Suhr), Buday Dániel (Veszprém), Lend- vay Péter. (Vigo), Laluska Balázs (Szeged), Császár Gábor (Dunaúj­város), Díaz Ivó (Veszprém), Mo­hácsi Árpád (Athinaikosz), Ilyés Ferenc (Szeged), Pásztor István (Veszprém), Iváncsik Gergő (Veszprém), Mezei Richárd (Sze­ged), Rosta Miklós (Dunaferr), Gál Gyula (Veszprém). ___________■ c-7f Sp aKOZTATÓ MUNKÁT KERES? Statisztákat keresünk rendszeres munkára, magas kereseti lehetőséggel. Szereplőváloaatás Pécsett 2003. január 8-án (csütörtökönt 9.30 órától. Helyszín: Zrínyi u. 11. Munkaügyi Központ További részietekért hívható a 06-1/467-4416-os telefonszám. Palikék buktak és feladták Tan-Tan Baleset miatt feladta a 26. Da- kar-ralit a Palik László, Dará­zsi Gábor páros, mert egy ha­talmas bukás következtében eltört a pilóta jobb keze, s az autó is jelentősen károsodott. A hatodik napon Maszuoka Hirosi érte el a legjobb időt, s ezzel az összetettben is átvet­te a vezetést. A Palik, Darázsi magyar kettős a keddi szakasz elején közel 170 km/órás sebességgel száguldott, amikor defektet kapott a Bowler Wildcat, s felborult. Palikkal el­lentétben a navigátor nem sérült meg komolyabban, de természe­tesen nem folytatták a versenyt. A duó tavaly végigment a 25. Da- kar-ralin, összetettben 52. lett. A rali hatodik napján Maszuo­ka Hirosi érte el a legjobb időt s ezzel a Mitsubishi Pajerót irányí­tó japán pilóta az összetettben át­vette a vezetést a francia Stéphane Peterhanseüől. Tovább­ra is kitűnően szerepel az 1995-ös rali-világbajnok Colin McRae, a skót versenyző a 3. lett a 351 ton­es gyorsasági szakaszon. Az olasz Miki Biaison rosszul járt: a két­szeres vb-győztes (1988, 1989) a 240. km-nél hatalmasat bukott, autójának három kereke lesza­kadt, de szerencsére nagyobb sé­rülés nélkül megúszta a kalandot. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 6. szakaszt már befejező 85 páros közül a 82. he­lyen áll az autósok versenyében. Szalayék 5:36.26 óra alatt teljesí­tették a 351 km-es gyorsasági sza­kaszt, az Opel Fronterával ver­senyző magyar páros jelenleg a 79. az összetettben, s 6 óra 6 perc­cel marad le a vezető Maszuoka Hirositól. A Kis Sándor, Czeglédi Péter duó az első ellenőrző pont­nál még a 28. volt, ám a második előtt váltóhiba miatt lelassultak.- Valószínűleg a nyelestengely tört el, de egyelőre csak tippelni tudunk - mondta Kis. - A helyzet elég „szigorú”, mert reggel 4 óra­kor van a rajt, addig be kell von­tatni az autót a táborba, s meg is kell javítani. A kamionosok versenyében a 30 beérkező közül a 27. a Darázsi Zsolt, Hajnal Károly, Tagai Ró­bert trió, s összetettben továbbra is a 21. helyen állnak. Szerdán Tan-Tan és Atar között 1055 km vár a mezőnyre, melyből 701 km a gyorsasági szakasz.________■ KA PROS KIESETT. Kapros Anikó három játszmában 2-6, 6-0, 6-4- re kikapott a hetedik helyen kiemelt Magúi Sémától a 170 ezer dol­lár összdíjazású ausztráliai tenisztorna második fordulójában, így kiesett. A világranglistán 92. magyar játékos, aki a selejtezőből ju­tott egészen a nyolcaddöntőig, az első szettet magabiztos játékkal megnyerte, ám a folytatásban a spanyol játékos (22.) vette át az irá- nyítást, s győzött.______________________________ ■ Ve reség Szlovákiától Mandula tartásán látszik, ez most nem sikerült fotó: era Perth pat-világbajnokságon. Az egyesek­ben Kucera 6-3, 7-5-re verte Mandula Petra és Sávolt Attila két Sávoltot, míg Mandula 6-0, 7-6 játszmábán 6-3, 6-1-re kikapott a (7-5) arányban győzte le Hantu- Daniela Hantuchova, Karel Kucera chovát. párostól, így a magyarok összesí- Csütörtökön 10.30 órától a szlo- tésben 2-1-es vereséget szenved- vákokat 3-0-ra legyőző belgákkal tek a szlovákoktól a Perth-ben zaj- (Kim Clijsters és Xavier Maiisse) ló nem hivatalos tenisz vegyescsa- találkoznak Manduláék._______■ Sm Január 7-9-ig az alapjátékon és a 8-18 óra közötti óránkénti különsorsolásokon egyaránt nyerhet. j\ kiiiöndíiak: ’ * január 7-én, szerdán, a jokeren 10 X 1 millió Ft, .. ? /Jfr ♦ január 8-án, csütörtökön, a hatoslottón (legalább 600 Ft értékű játék esetén) 5 db Peugeot 206 és 5 db 1 Ajr Toyota Yarjs, »január 9-én. péntek», az ötöslottón (legalább 600 Ft értékű játék esetén) 5 db Mini One és idb Cftroén Xaara Picasso . *», JANUÁR péntek Seperjen be egy nyereményt! “ inzxwmmmmx óránkénti arertményNtelés a Sifeger Rádióban!_______ tZSZj. ______ JA NUÁR szerda JANUÁR ^csütörtök

Next

/
Thumbnails
Contents