Új Dunántúli Napló, 2004. január (15. évfolyam, 1-30. szám)
2004-01-07 / 6. szám
4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2004. Január 7., szerda FAGYOS NAPOK BARANYÁBAN. Még napközben is kemény fagyokat jeleznek a pécsi belváros köztéri hőmérői. Tegnap reggel még mínusz tízet mutatott a mérőszerkezet a Jókai utca sarkán, de még dél körül is csak mínusz hat fokot mértek. fotó: laufer László Állástalanok 19 ezer fölött A nagyobb városokban jobb az elhelyezkedési esély Baranyai körkép Az előzetes várakozásoknak megfelelően 19 ezer fő körül alakult a regisztrált munkanélküliek száma Baranya megyében az elmúlt év végén. A tavalyi év közepe óta tartó növekedéssel szemben kedvező jel, hogy a január újra élénkülést hozott az állásajánlatokban. Az év közepén megfogalmazott, kevésbé borúlátó prognózis jött be, aminek eredményeként mintegy 19 ezer főnyi regisztrált állástalant számláltak a megyében december utolsó napjaiban. Az óév végére lassuló negatív tendencia 11,8 százalékos munkanélküliségi rátát hozott, amivel 15-16. helyen áll Baranya a hazai megyék rangsorában. Ami a megyén belüli megoszlást illeti, Pécs, Komló és Szigetvár körzetében stagnálást, Siklós és Szent- lőrinc térségében minimális, Mohács környékén számottevő növekedést, míg Sellye körzetében csökkenést mutat a foglalkoztatási mutató. Sajnálatos módon tovább növekedett az egy évnél hosszabb ideje munka nélkül állók tábora, amely immár mintegy 5200 embert számlál. A nemek szerinti megoszlás az elmúlt évben érdekes fordulatot vett, aminek következtében - ha minimális mértékben is (1 százalék a differencia) - a nők aránya magasabb a baranyai állástalanok között. Roppant magas a járadékosok és a rendszeres szociális segélyben részesülők aránya (a kettő együtt 62 százalék), ugyanakkor a regisztrált munkanélküliek egynegyede nem részesül rendszeres pénzügyi ellátásban. A Baranya Megyei Munkaügyi Központ az új év első munkanapján frissítette aktuális állásajánlatait. Az új adatok szerint Szentlőrinc, Szigetvár és Sellye térségében minimális eséllyel próbálkozhatnak az álláskeresők, Pécs, Komló és Mohács esetében viszont - elsősorban a feldolgozóipar területén - frissült a betölteüen álláshelyek választéka. K. E. Influenzajelek és oltásroham A városi tisztiorvosi szolgálatoknál ugyan még nem találtak sem A, sem B típusú vírust, ez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy Baranya influenzamentes lenne. A járványügyi megfigyelőszolgáiat ugyanis tegnapra az elmúlt héten beérkezett adatokat összegezte, s a napokban zajló eseményekről csak a jövő hét hétfő délutánján készül újabb kimutatás. Baranyai körkép Egyre többen jelentkeznek védőoltásért Baranyában, ennek egyik oka nyilvánvalóan az, hogy a környező országokból egymás után érkeznek influenzajárványokról, olykor sajnálatos halálesetekről is beszámoló hírek. Az oltásrohamról szóló információt megerősítette dr. Kiss Erika pécsi gyermekorvos is, aki hozzátette, hogy emellett a betegforgalom is folyamatosan növekvő. Napi negyven-ötven kis beteget is hoznak a szülők a rendelőkbe, többségüket „influenzaszerű” megbetegedéssel, torokfájással, lázzal és elesetten. Ezek már figyelmeztető jelek, de a doktornő szerint pánikra semmi ok. Mindenesetre ajánlja, hogy aki beteg, és megteheti, kerülje a társas érintkezést, a tömeget, megakadályozva ezzel a továbbfertőzést. Hasonló véleményen van dr. Rappert Ferenc, az ÁNTSZ megyei tisztifőorvos-helyettese is, aki szerint az ünnepek utáni iskola-, és munkakezdéssel megnő az esély a különféle vírusfertőzésekre. Mindezzel szemben áll, hogy a járvány ellen jótékony hatású lehet a napokban tapasztalható tartós hideg, a fagypont alatti napközbeni hőmérséklet. Mindenesetre a harc még nem dőlt el. És ne feledjük, hogy az idő1 sebb, krónikus betegségekkel küszködő réteg mellett az ifjabb korosztály a legfogékonyabb az influenzára. A szakember szerint rövidesen Tabletták helyett C-vitamin Az orvosok szerint a C-vitamin elsődlegesen nem a tablettákban, hanem a savanyú káposztában, narancsban, citromban van. A téli egészség titka mindenféle zöldségben és gyümölcsben leledzik. Hasonlóképpen a legjobb torokfájást enyhítő, köhögés elleni (felszakító) szer az akácméz. Mézzel illik például náthakórok idején a gyógy- teákat édesíteni. Sokan az inhalálásról (forró gőz feletti belégzésről) azonban már lebeszélik az embereket, mondván, hatékonyabb orr- és homloküreg-tisztitók akadnak már napjainkban a patikákban. A legfontosabb gyógymód a hatékony lázcsillapitás. Gyógyszerrel és hü- tőfürdővel kombinálva (vizes lepedő, törülköző, borogatás) 4-5 óránként. Fontos az egyéni higiénia betartása, a gyakori kézmosás, zsebkendőhasználat, valamint a szobák (a lakás és a munkahelyek) gyakori szellőztetése, levegőcseréje. Dr. Kiskároly Edina minden bizonnyal megnő az iskolai hiányzók száma. Baranyában az elmúlt héten huszonhárom influen- zajellegű megbetegedést regisztráltak, egy héttel korábban huszonnyolcat. A valódi influenza ezektől abban különbözik, hogy hatása előjelek nélküli, és hirtelen jövő, magas lázzal veri le a lábáról az embereket. Mindezek ismeretében dr Kiskámly Edina, a megyei tisztifőorvosi intézet epidemiológiai osztályának helyettes vezetője bizakodással nyugtázta, hogy bár több helyen is találtak már Magyarországon influenzavírust, az elmúlt heti háziorvosi jelentés szerint megyénkben még nem jelent meg a kórokozó. A doktornő szerint így még most sem késő a védőoltás, ami különösen a szív- és tüdőbetegek számára ajánlott. Egyben jelezte, hogy az is kiderült az utóbbi napokban, hogy majdnem minden háziorvosnál van még ingyenes influenza-oltóanyag. (Háttér: www.dunantulinapki.hn) KOZMA FERENC Új banképület a központban Boly A város régi gondja oldódik meg hamarosan Hars József polgár- mester szerint, hiszen közcélú, minden valószínűség szerint reprezentatív kivitelű épület kerülAZ ÚJ TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK HELYSZÍNE templom hét a városközpont 310 négyzet- méteres, üres úszó telkére, amely közvetlenül a millenniumi-ház szomszédságában fekszik. A város tulajdonában lévő telek közelmúltban meghirdetett értékesítésére kitűnő ajánlatot tett a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet. Az ügyfélforgalmat segítő bankfiókot szeretnének építeni. A hírt megerősítette dr. Gáspár Vincéné, a szövetkezeti bank ügyvezető igazgatója, és egyben hozzátette, hogy már készülnek a tervek, s legkésőbb márciusban szeretnék megindítani az építkezést is. Az új bankfiókra azért van szükségük, mert a régit kinőtték. Az új fiókkal sikerülhet megosztaniuk az ügyfélkört, jobbá tenni, felgyorsítani a kiszolgálást. A régi bankban koncentrálnák a vállalkozókat, intézményeket, az újba pedig a lakossági számlák kerülnek. Az avatóünnepséget október 31-én, a világtakarékosság napján szeretnék megtartani. Az építkezés kapcsán sikerült megtudni, hogy a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezetben februártól új szolgáltatást vezetnek be a vállalkozók számára. Ez a különféle hitelpályázatok népszerűsítése lesz. k. f. Vince-napi borkonferencia Harkány-Siklós Kétnapos tanácskozást rendez január második felében a Pannon Borrégió Harkányban a siklósi ön- kormányzattal, illetve a pécsi borászati kutatóintézettel közösen. A téma: A hazai szőlő- és bortermelés helyzete az európai uniós csatlakozás tükrében. Az előadásokat Kékes Ferenc, a megyei közgyűlés elnökének megnyitóját követően a harkányi Agro Hotelben tartják meg. Amint azt Kozma Sándor siklósi alpolgármester elmondta, a konferencián a régió hegybíróin kívül a nagyobb pincészetek tulajdonosai is részt vesznek, és az eseményt összekötik a siklósi hagyományos Vince-napi rendezvénynyel. Mint megtudtuk, a szakmai programok mellett a találkozó első napján a siklósi gazdák mutatkoznak majd be, míg a résztvevők a zárónapon a kisharsányi Vylyan pincészetben, valamint „Siklósi bácsi pincéjében” vesznek részt borbírálaton, s ezt követően kezdődik a Vince-napi vigadalom. A rendezvényen - amely a népszerű műsorvezető, Vágó István fővédnökségével zajlik - a megszokott vesszőszentelés mellett énekben, zenében és táncban jelenítik meg a borvidék eme hagyományát. Az alpolgármester tájékoztatása szerint a szervezők szeretnék elérni, hogy a jövőben a Vince-napot rendszeresen össze tudják kötni a szőlőhöz és borhoz kapcsolódó, a régió gazdáinak fejlődését szolgáló tanácskozásokkal, így a mostani programsorozat egyúttal hagyományteremtőnek is.tekinthető. _____________________KJ. Hír ek PÉCS-SOMOGYON huszonhat kutya került be a Misina Egyesület állatotthonába az elmúlt, pe- tárdás napokban. Van közöttük német vizsla, vizsla jellegű keverék, német juhász, rotweüer, kaukázusi juhász, tacskó és egy műtőit lábú sarplaninai juhász is. Eddig egy 13 éves német juhász gazdája jelentkezett. (p) BAKSA településnek és a hozzá tartozó négy községnek, Té- senynek, Kisdérnek, Tengerinek, valamint Siklósbodonynak tavaly augusztus óta nem volt körjegyzője. Január elsejétől dr. Hederics István vállalta a teendőket. (a) HÓBÓL óvodásai ajándékutalványban részesültek a minap a helyi cigány kisebbségi önkormányzat jóvoltából. Ennek köszönhetően mintegy negyven kisgyermek jut ezer-ezer forint értékű meglepetéshez. (sa) SÁSDON elkészült az óvoda új terasza. A rekonstrukciónak köszönhetően az épület 120 négyzetméterrel bővült. (sa) MAGYAREGREGYEN a napokban történt meg a csülagpontos kábelrendszer műszaki átadása, a televíziót a lakosok január elsejétől már az új rendszeren nézhetik_______________ |CK| A b usz elé lépett, többen megsérültek Elkészül a város terve Sásd Várhatóan heteken belül elkészül a város rendezési terve, amire a településnek már régóta szüksége lenne. Mint azt Fodor István polgármester lapunknak elmondta, ez a program Sásd legalább tíz évre szóló fejlődési irányát határozza majd meg. A tervezetről előzetesen már annyit tudni, hogy például a városi sportcsarnok a sportpálya szomszédságában kapna helyet, illetve az ipari park forgalomképessé tétele az egyik legnagyobb feladat. Az elképzelések szerint a hegyháti település önkormányzata értékesítené az egykori gabonaforgalmi telephely épületegységeit is. A tervek alapján a létesítmény átalakításával mintegy tíz üzlethelyiséget, valamint tíz-tizenkét lakást alakítanának ki. Emellett a területet a Kaposvári utca felől is megnyitnák. Ezenfelül a város egy kerülőút megépítését is célul tűzte ki. SOMLAI A. SZERB KARÁCSONY PÉCSETT. Tegnap ünnepelték a pravoszláv karácsonyt. Baranyában tizenöt településen kereshették fel templomaikat a hívők, a pécsi szertarást a Zrínyi utcai kápolnában Duimov Milán pópa (képünkön) celebrálta. Pécsett mintegy kétszázan látogatják az I ünnepeken az ikonosztázzal ékesített kegyhelyet._____________________________________________________________fotó: laufer László PÉCS Négyen sérültek meg könnyebben tegnap a 7-es helyi járatú autóbuszon, amikor annak vezetője néhány méterre a Konzum Áruház megálló előtt hirtelen beletaposott a fékbe. A balesetet az okozta, hogy egy idős hölgy egy teherautó takarásából váratlanul a busz elé lépett, a sofőr pedig - hogy elkerülje tragédiát - hirtelen fékezésre kényszerült.- A tömött járművön többen elestek, mivel a megállóhoz közeledve az utasok felálltak és már nem kapaszkodtak - mondta el lapunknak Bata László, a Pécsi Közlekedési Rt. forgalmi és kereskedelmi igazgatója. - A hirtelen fékezés hatására volt akinek a feje, volt, akinek a lába sérült, egy embert az ijedség miatt kellett kórházba szállítani. Azt, hogy ki a felelős a történtekért, a rendőrség még vizsgálja, de Bata László úgy véli, mivel az idős hölgy okozta a balesetet - azzal, hogy nem a gyalogátkelő helyen próbált átjutni a túloldalra - ő tehető felelőssé. A sofőr alig tíz centiméterre állt meg az asszony előtt. csikós klaudia