Új Dunántúli Napló, 2004. január (15. évfolyam, 1-30. szám)

2004-01-26 / 25. szám

I 2004. Január 26., hétfő KULTÚRA -RIPORT 7. OLDAL HANGULATOS ESTÉK A PÉCSI FILMÜNNEP FESZTIVÁLSÁTRÁBAN. A némafilmek mellett a kon certprogramok is csábítóak voltak a Széchenyi téri sátorban. A magával ragadó klezmer zenére sokan még táncra is perdültek.______________________________________________________________fot&tóthl. Van remény Szekeres Dénes filmproducer visszahozná Pécsre a filmfesztiválokat Nem lehetetlen, hogy a filmfesztiválok ismét visszakerülnek Pécsre. Ennek sok feltétele van, de a helyzet reményteljes. Régen sokkal nehezebb körülmények között sikerült kor­szakalkotót és maradandót létrehozni. Szeke­res Dénes filmproducer szerint Pécs még az „Európai kultúra fővárosa” címre is eséllyel pályázhat.- Optimista vagyok, mert előbb-utóbb csak benő a fejek lágya - mondja Szekeres Dénes filmproducer, a hajdani Pécsi Balett egykori titkára. - Elsimulnak a mai magyar valóság szélsősé­gei, és megindul egy tényleges jó­léti fejlődés, amihez a kultúra, a film is hozzátartozik. A világhírű filmszakember a Pécsi Filmünnep szervezője, a ré­gi itteni filmfesztiválok újraélesz­tésének tevőleges híve, akivel a valamikori Pannónia Szállóban beszélgetünk.- Elindul egy gazdasági, társa­dalmi fejlődés, ami kulturális igényt is teremt - folytatja. - Talán áldoznak is majd erre az embe­rek. A magyar film a mai világban fogalom. Az iga­zi alkotás a film esetében is az emberszeretetből születik. A filmeseknek a közönséggel való találko­zása, disputája a kölcsönös szeretet megnyilvánítá- sának egyfajta természetes igényén alapszik. Ezek­re az alkalmakra a hajdani pécsi filmszemlék részt­vevői mindig nagy várakozással tekintettek, és ké­szültek. Enyedi Ildikó erről szóló dokumentum­filmje hiteles tanú erre. A filmet most adtam át a Pécs Tv-nek. Vegye szemügyre a város ismét ezt a csodát, és legyen büszke rá!- Már Pécs felé jövet a vonaton érzékelhettem - folytatja a producer -, hogy föléledt a régi láz. A ma­gyar film nagy öregjeire és a szakma fiatalabb kép­viselőire egyaránt jellemző különös felajzottság mint meglepő útitárs szegődött mellénk a vonaton. Ez Pécsnek is szól, meg a filmnek is. Azt is jelzi ez, hogy a magyar film nagy pillanatait valamiképpen ki-ki ebben a városban élte meg. A kérdésre, hogy a mai tőkeigényes világban lehetséges-e a film finan­szírozása, azt mondhatom: igen. A filmalap, a mi­nisztérium és a város, valamint a szponzorok itt és most is sokat segítettek. Persze arra is szükség lesz, hogy a közönség a rendezvényekkel való részvétel­lel a POSZT-hoz hasonlóan „tüntessen” - ezúttal a film mellett. Hajdan sokkal nehezebb feltételek mel­lett zajlottak a szemlék, de ott volt a nagy korszakát élő, világhírű Pécsi Balett, megnyílt a Csontváry-, majd a Vasarely-múzeum, kisplasztikái biennálét rendezett a város. Hosszan sorolhatnám még a „pé- csiségeket”. Azért, hogy visszajöjjön ide a filmszak­ma, fejlesztésekre is szükség lesz. Rendbe kellene tenni például az Apolló és az Uránia mozit. Van-e re­alitása annak, hogy Pécs „Európa kulturális főváro­sa” legyen? Megint csak azt tudom mondani: igen! Maga a csatlakozás nagyot lendíthet ezen. Harminc éve mentem el innen. Most a városfal mentén autóz­va azt láttam, hogy Pécs valóságos ékszerdoboz lett. Látom viszont a problémákat is. Bezártak a bá­nyák... A „fővárosig” még rögös az út. De van re­mény. ...És, ha van remény, miért kellene hagyni, hogy az szertefoszoljék? BEBESSI K. „Viszontláttuk önmagunkat” Először 1965-ben jöttek össze Pé­csett a magyar film azóta klasszi­kusainak számító rendezői, szak­emberei. Ezúttal már idefelé jö­vet, a vonaton ráismertek az újra­éledt varázslatos hangulatra. Bacsó Péter filmren­dező: Az ember min­dig fölvillanyozódik, amikor szembetalál­kozik hajdani önma­gával. Itt, Pécsen, már a vonatra való fölszállás perceitől fogva rendre a fiatal­ságunkkal találkoz­hattunk. Megrendítő ez. Meg az, amit Szabó István mondott, mennyire távol kerültünk a 60-as évekbeli voltunktól. Mindemellett, 30 filmmel a hátam mö­gött úgy érzem, sehol egyetlen szót nem kell megváltoztatnom. Amit tettem, egy az egyben vállalom. Kovács András filmrendező: A Fa­lak, a Nehéz embe­rek, a Hideg napok problematikáját ma is érvényesnek ér­zem. Természetesen filmesként, rendező­ként ugyanaz va­gyok, aki voltam. A mostani közéletet szemlélve viszont azt látom, hogy annak résztvevői nem érzik át a szerepük fontosságát. Ami szomo­rúbb: talán nem is értik, A kritikai maga­tartás, amit képviseltem, ezért sem avul­hat el. Azzal együtt vállalom, hogy gyö­keresen megválto­zott a helyzet. Makk Károly filmrendező: Egy el­süllyedt világ mutat­kozott meg itt, most. Életre keltek a hajda­ni pécsi szemlék és az akkori szereplők. Bár a vonatfülkéből is sokan hiányoztak már, mindez mégis egy ajándék, annak bizonysága, hogy értelmesen, haszno­san éltünk. Ha megint Pécsen volna ez a fesztivál, az szinte magától értetődő lenne. Poros Géza filmesztéta, a Duna-tv kulturális igazgatója:- Pécsre hazajövök, innen indultam. Az első szemlék idején léptem ki a Nádor­ból, ahol pmcértanu- ló is voltam. Kritiká­val, filmesztétikával foglalkoztam. Mono­gráfiákat írtam, már egyetemistaként el- mélyülten foglalkoztam Kósa Ferenccel Később a Duna tv-hez kerültem. Pécs igazi fesztiválváros. És nem csak az em­lékezetben. A világ neves fesztiváljait ma sem a fővárosokban, hanem ilyen meghitt, jó hangulatú kisvárosokban rendezik. b. k. Jegyzet Pécs, a sötét hangulatok városa Mióta szombaton és vasárnap a tenisznek áldozva korán autó­zom be Pécsre, egyre többször fi­gyelhettem föl arra, hogy az au­tósok kivüágítatlanul robognak a város még sötäbe burkolózó útjain. Eközben megjelentek a kivilágítatlan kerékpárosok éle­téért, és az őket gyakran elgázo­ló autósok érdekében készített óriásplakátok, melyek arra hív­ják fól a figyelmet, hogy a biák- üstáknak láttatni kellene magu­kat. Rendben van, mondtam magamnak, egy biciklistának fogalma sincs, hogy szürkülettől kezdődően milyen alattomosan sötäednek láthatatlanná, nem árt fölhívni a figyelmüket a lám­pák használatára. Ők nem lát­ják magukat az autós szemszö­géből (az autósok meg pláne nem látják őket), nekik el kell magyarázni. De miért kell meg­értetni az autósokkal hogy nem azért kell(ene) tompított fénnyel közlekedniük, mert mondjuk nem látják, merre vezet az út. Azt látják. De azt úgy tűnik nem tudják, hogy világítás nélkül őketnem, vagy alig látják a köz­lekedésben részt vevő autós tár­saik. A tetejébe koszosak is a ko­csik, beleszürkülnek az utak sö­tét hangulatába, és szó szerint balesetveszélyesekké válnak. Természetesen kora este ugyan­az a helyzet mint hajnaltájt, egyik esetben éppen csak világo­sodik, a másikban már sötäe- dik. Ha a látási viszonyokra gondolunk, az autósoknak mér­legelés nélkül eleve tompítottál kellene elindulniuk De még ak­kor sem kapcsolják be, amikor látják, hogy velük szemben (el­lentétben velük) kivilágított ko­csikkal közlekednek. Én viszont mindenkire villogtatok, föléb­redhetnének. De ők csak visz- szaintenek, mert a világítás hiá­nya eszükbe sem jut, azt hiszik, köszöntem. Az ember nem érti, miért te­szik1 Spórolnak? De hisz az au­tók izzóinak fogyasztását nem számlázza le a DÉDÁSZ! Igaz, remélem, hogy szavaimnak fo­ganatja lesz, de ahogy a helyze­tet nézem, inkább csak isteni csodára számíthatunk. Egyszer csak egy rendőrségi (kék) villog- tatást és integetést követően azt tapasztaljuk majd, hogy lön vi­lágosság. Nagy Bandó András FOTÓKIÁLLÍTÁS PÉCSETT. Január végéig még megtekint­hető Mánfai György Gyermekarcok című alkotásai a Bara- nyaház galériájában. ______________________totó: löffler péter Mé ltóságteli halál - a hospice-szal Halainak halálával halsz - olvassuk a népmesékben, és vala­mi szörnyűséges végre gondolunk. Sajnos, manapság is lehet ilyen az elmúlás: gyötredelmes, kiszolgáltatott, testi-lelki fé­lelmekkel teli. A hospice mozgalom azt tűzte ki céljául, hogy mindez elkerülhető legyen. Fogadjuk el a halált az élet része­ként, és az utolsó hónapok, hetek, napok is úgy teljenek, hogy az emberhez méltó legyen. A most alakuló Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány munkatársai is ezen fognak munkálkodni. A hospice szó középkori eredetű: elsősorban az utazók menedékhá­zát jelentette, ám 1967-től C. Saunders londoni intézménye után a haldokló betegek ellátásá­nak helyét, illetve az ellátás külön­böző formáit értik alatt. A hospice mozgalom az Egyesült Államok­ban és Nyugat-Európában kezdett elterjedni. Magyarországon - első­sorban Polcz Alaine munkásságá­nak köszönhetően - 1991-től be­szélhetünk hospice-ról, ám a dél­dunántúli régióban eddig több nő­véri kezdeményezés ellenére sem alakult ki valós ellátás. Dr. Csikós Ágnes háziorvos, a PTE ÁOK Családorvostani Intéze­tének tanársegéde néhány éve az USÁ-ban ismerkedett meg a beteg­központú orvoslás keretében a hospice-szal, s mára tart ott, hogy immár bírósági bejegyzés alatt áll a Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány.- Sajnos, az orvostudomány mai állása szerint is vannak olyan betegségek, amelyek gyógyíthatat­lanok. Ha ez egy beteg esetében bebizonyosodik, akkor azután, hogy leállnak az aktív kezeléssel, csak kallódik, nem találnak ma­guknak egy olyan helyet, ahol fáj­dalmaik, szenvedéseik csökkenté­se mellett békében, szeretetben el- tölthetik életük hátralévő részét, ahol szabadon ki tudnák beszélni félelmeiket és gyötrelmeiket. Eb­ben nagyon fontos elem a családok segítése, hogy otthon ápolhassák beteg szerettüket, mindenki szá­mára ez lenne a megfelelőbb kör­nyezet - mondta Csikós Ágnes. Az otthoni ápolás mellett a hospice-on belül léteznek még ápoló csoportok, akik kórházon- klinikán belül odamennek a be­tegágyhoz és ott nyújtanak ellá­tást, illetve a különálló hospice­házak, ahol tüneti kezeléssel fog­lalkoznak: a fájdalommal, a há­nyingerrel, a viszketéssel, a szék­rekedéssel stb., ápolói és persze orvosi felügyelettel együtt. Ám Magyarországon alapvető probléma, hogy az 1997-es egész­ségügyi törvény ugyan tesz emlí­tést a hospice-ról, a finanszírozás­ba semmilyen módon nem építet­ték be. Ezért a mai rendszerben in­tézményi szinten sehol se vállalják fel az effajta gondozást, az egyet­len üdvözítő mód, hogy alapít­ványként különböző pályázatokon elnyert pénzből tudnak működni ­és mivel ez a legkönnyebben meg­valósítható, az otthoni gondozás­sal foglalkoznak főként. Csikós Ág­nes abban bízik, hogy a közeljövő­ben létrejönnek a hospice-ellátás minimumfeltételei, szó van róla ugyanis, hogy az Országos Egész­ségbiztosítási Pénztárnál folyama­tos fenntartásra lehet majd pályáz­ni. Ez annál is fontosabb lenne, mivel a pécsi irgalmas rend kórhá­zában létezik egy több mint tíz ággyal kialakított hospice-részleg, ami finanszírozás híján jelen pilla­natban nem tudna működni. Egyelőre tehát az otthonokban való ápolást célozták meg a pé­csiek, amihez az adminisztratív intéznivalókkal egy időben el­kezdték kialakítani a csapatot, amiben helyet kap ápoló, orvos, szociális munkás, mentálhigié­nés szakember, pszichiáter, dietetikus, gyógytornász, lelkész - és a lehetőség szerint minél több önkéntes.- Az önkéntesek nagyon fonto­sak a hospice számára, ők na­gyon sokat tudnak segíteni. Volt egy asszony, aki egy hospice­házban vesztette el a férjét, de miután letelt a gyászév, vissza­ment önkéntesnek. Itatta a bete­geket, felolvasott nekik, felverte a párnájukat, beszélgetett velük. Az önkéntesek életet visznek a betegek mindennapjaiba, még családiasabbá teszik a környeze­tet. Persze, mielőtt felvennék őket, nekik is ki kell tölteni egy pszichológiai tesztet és kapnak -egy alapfokú képzést - jelezte Csikós Agnes. A szigorú amerikai biztosítási feltételek csak azt teszik lehetővé, hogy olyan beteg vehető fel a hos- pice-ba, akinél fél évnél nem hosszabb az életben maradási prognózis. Ez felettébb nehéz, már-már „kegyetlen” dolog, ráadá­sul csodák is vannak. Magyaror­szágon a hospice tekintetében az a feltétel: olyanok részesülhetnek az ellátásban, akik aktív gyógyke­zelést már nem kapnak, időt nem határoznak meg... A családtagok jelenléte azért is fontos ebben az időszakban, mert oktathatóak, részt vesznek a beteg ellátásában, nem érzik magukat tehetetlennek - és valamelyest az ő lelki nyugal­mukat is fokozza, hogy hozzá­szoknak a gondolathoz, el fogják veszteni szerettüket. És ami még nagyon fontos: a hospice-team a beteg elhalálozása után se hagyja magára a családot, amennyiben igénylik, segítséget nyújtanak számukra a gyász fel­dolgozásában. Pécsett a tervek szerint 2004 második felétől indul be a hop- sice-szolgálat. Erről folyamatosan tájékoztatják majd a háziorvoso­kat, illetve az onkológusokat és a nővérszolgálatok munkatársait. A feladatot felvállalók velük szeret­nének jó együttműködést kialakí­tani - a betegek érdekében. M. K.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents