Új Dunántúli Napló, 2004. január (15. évfolyam, 1-30. szám)

2004-01-22 / 21. szám

10. OLDAL adFch K R IMI 2004. Január 22., csütörtök HHHE Bün-krimi-rend Elütötték a gyalogost Pécsett kedden a Kertvárosban egy 76 éves férfi körültekintés nél­kül lépett le a járdáról, és egy arra haladó személygépkocsi elütötte. Az idős embert súlyos sérülések­kel szállították kórházba, (mb) Tűz a tetőn Pécsett tegnap este a Béla utcába, egy családi ház tüzet fogott ge­rendájához vonultak ki a tűzol­tók. A faelem közvetlenül a ké­mény mellett helyezkedett el, így feltehetően a szabálytalan kialakí­tás okozta a tüzet. A lángokat gyorsan megfékezték, személyi sérülés nem történt. (mb) Meglett a gyermek Pécsett kedden az Indóház téren találták meg azt a 13 esztendős leányt a rendőrök, akinek eltűné­sét néhány nappal ezelőtt jelen­tették be. A gyermek az őt nevelő otthonból már több ízben is távo­zott engedély nélkül. (mb) Antikra utaztak Pécsett keddre virradó éjszaka is­meretlenek kifeszítették egy csa­ládi ház ajtaját, majd a lakásból öt antik festményt, porcelánokat és nagy értékű ékszereket loptak el. A betörők egymülió forintot érő zsákmánnyal távoztak, (mb) Műszereket loptak Pécsett kedden hajnalban isme­retlenek feltörték az egyik kór­házban kialakított üzlethelyiség zárját, és a boltból négy vérnyo­másmérőt, valamint hét darab egyéb műszert vittek el. A kár megközelíti a kétszázezer forin­tot. ________________________1S51 Mo lnár Csaba pakkot kapott Budapest Egy autómosóban adták át augusztusban Molnár Csabának azt a csomagot, amelyben a neki szánt ajándékokkal állítólag megvesztegették a nyomozót. Az ügyészség beszámolt az eljá­rás korábban államtitkot képző részleteiről is, számos körül­ményt azonban a nyomozás érdekeire hivatkozva elhallgattak. mert két államtitkot képező doku­mentum is a bizonyítékok közé ke­rült. Az egyik az a pénzmosás­gyanús bejelentés, amelyről állító­lag a nyomozó tájékoztatta az érin­tetteket. A másik államtitkot képező dokumentum pedig maga a Nem­zetbiztonsági Hivatal feljelentése. Molnár egy előadáson ismerke­dett meg D. Zoltánnal, aki bemu­tatta Basszam T.-nek. Ma már mindkét férfit előzetes letartóztatás­ba helyezték pénzmosás gyanúja miatt. Az ügyészség szerint az októ­berben tett bejelentés után Molnár szólt a két férfinek, hogy maguk is jelezzék a hatóságoknak a gyanús tranzakciókat. A cégtől ezután 77 bejelentést tettek pénzmosás gya­núja miatt, de az ügyet már nem tudták a rendőrök kivizsgálni, mert addigra az ügyészség eljárást indí­tott a vesztegetők és az alezredes el­len. így még az sem tisztázott, hogy a bejelentések egyeznek-e azzal, Nem szoktunk koncepciós eljáráso­kat folytatni - jelentette ki a Molnár Csaba alezredes ellen folyó eljárás kapcsán Túri András, a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal osz­tályvezető ügyésze. A nyomozó ügyében korábban többen felvetet­ték, hogy Molnár körül azért pat­tant ki a botrány, mert túl sokat tu­dott, és ezért el akarták távolítani az Országos Rendőr-főkapitányság pénzmosási részlegéről. . A vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett vesztege­téssel, hivatali visszaéléssel és ál­lamtitoksértéssel meggyanúsított alezredest Túri szerint az ártatlan­ság vélelme miatt nem lehet bűnös­nek nevezni, de ártatlannak sem. Az ügyész kijelentette: a Nemzet- biztonsági Hivatal által tett feljelen­tés után nyílt nyomozás indult, ám később az eljárást titkosították, amely már októberben a rendőrök előtt hevert. Az alezredes állítólagos meg­vesztegetése még augusztusban egy autómosóban történt, ahol Molnár találkozott a két férfivel, akik egy csomagban adták át neki az ajándékokat. Igaz, hogy a történ­tekről Molnár jelentést írt, ám csak a történtek után négy hónappal, és ekkor már az országos rendőr-főka­pitány is kötelezte erre. A csomag­ban az eddigi adatok szerint süte­mény, tolltartó és egy 200 forintot érő karkötő volt. Ezt Molnár mond­ta, így az ügyészségi nyomozók vizsgálják azt is, volt-e más is a pakkban. Az „ajándékozás” állító­lag arra irányult, hogy a szírek ráve­gyék Molnárt, lépjen kapcsolatba a Volksbankkal, amelynek szárnyai alatt ők folytathatták pénzváltó te­vékenységüket. Az ügyészségi nyomozók azt egyelőre nem vizsgálják, hogy a szintén decemberben kipattant mil­liárdos pénzmosási ügy, amelyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomoz, kapcsolatban lehet-e az al­ezredes ellen folyó eljárással. NAGY ESZTER DÓRA Megverte kisgyermekét PÉCS Kedden egy pécsi gyermekorvos tett bejelentést a rendőrségen, mert meg­állapította, hogy egy általa ellátott, egy­éves gyermek sérülései bántalmazás során keletkeztek. Később kiderült, hogy a kicsit feltehetően édesapja ver­te meg a Mártírok útján lévő lakásá­ban. Az ütlegek kiosztásakor a har­mincnyolc éves férfi ittas állapotban volt. A gyermek sérülései nem súlyo­sak, nyolc napon belül meggyógyul­hat. A már őrizetbe vett apa ellen kis­korú veszélyeztetésének gyanúja mi- att indítottak eljárást. ___________m.jb. Ko ponyába fúródott a rúd Tatabánya Életveszélyt okozó, gondatlan­ságból elkövetett testi sértés vét­ségéért marasztalta el a megyei bíróság a tatabányai L. Róbertét, ezért 10 hónap - két év próba­időre felfüggesztett - fogházbün­tetésre ítélte. Az ítélet jogerős. L. Róbert sógornőjével, élet­társával és két kiskorú gyer­mekkel a házuk udvarán tartóz­kodott. A sógornő gyermeke egy mintegy 40 centiméter hosszú, vékony vasdarabbal ját­szott. Anyja rászólt a kicsire, L. Róbert pedig kivette a kezéből a vasdarabot, és azt nagy lendü­lettel kihajította az utcára. Több gyermek játszott, szaladgált ott, és a kirepülő vasrúd egy tizen­három éves kislányt úgy fejbe talált, hogy az a koponyájába fúródott. A sérült kislány agyzúzódást, koponyacsonttörést szenvedett, közvetlen életveszélyes állapot­ba került. Életét csak a gyors or­vosi beavatkozás mentette meg. MADARÁSZ ANNA Csalfa örömlány Nagykanizsa Szexuális szolgáltatást ígért, helyette azonban kifosztotta a férfiakat egy 31 éves nő [ Nagykanizsán. Az asszony­nak eddig hét áldozata ismert a rendőrség előtt. A nagykanizsai nő szórakozóhe­lyeken ismerkedett meg áldoza­taival. Fizetségért cserébe fel­ajánlotta szexuális szolgáltatása­it. Ha a kiszemelt férfi ráállt a do­logra, a nő egy közeli lakásba ve­zette. Miután tisztázták a dolog üzleti részét és vetkőzni kezd­tek, az asszony hirtelen nagyon riadt és ideges lett. Azt hadarta „ügyfelének”, tűnjön el, mert gyanús zajt hall. Valószínűleg Adósból Körmend Előzetes letartóztatásba he­lyezte a Vas Megyei Bíróság azt a 20 éves fiatalembert, aki Körmend leghírhedtebb drog- dílere volt. Az eddigi adatok szerint a gyanúsított két év alatt mintegy 1500 extasy tab­lettát adott el. A nyomozók a fogyasztókon ke­resztül jutottak el hozzá, akiről kiderült: munkahely hiányában így próbálta a mindennapira va­lót megkeresni. A díler ellen más bűncselekmények, így magánok­irat-hamisítás és polgári szolgálat alóli kibúvás miatt is eljárást in­dítottak. A fiatalember azt mond­ta: 14 éves kora óta rendszeresen nyerőautomatákon játszott, több­millió forintos adósságot halmo- j zott fel. A tartozást az eladott I extasy tablettákból és marihuá­egyik rokona tér haza, és ha itt találja őket, ellátja a bajukat. A rászedett férfiak többnyire fejvesztve menekültek, és csak jóval később vették észre, hogy a kalandos túra közben eltűnt a pénztárcájuk. A tolvajnőnek ed­dig hét áldozata ismert a rend­őrök előtt, akiktől 20 és 130 ezer forint közötti összegeket zsák­mányolt. Az asszony általában olyan férfiakat szemelt ki magá­nak, akik nem helybéliek voltak, így nem ismerték a környéket. Sokszor a férfiak azt sem tudták megmondani, hogy hova vitte őket a nő - mondta az esetről Csizmazia Péter, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtórefe­rense. FARKAS MELINDA lett díler Több fogyasztó A Gyermek-, Ifjúsági és Sport­minisztérium és a Nemzeti Drog- megelőzési Intézet által készült legfrissebb jelentés szerint a ti- zedikes és tizenegyedikes tanu­lók 21,5 százaléka próbált már ki valamilyen kábítószert. Kéthar­maduk marihuánát, kisebb ré­szük extasyt, amfetamint, illetve különböző inhalánsokat. nából próbálta fedezni. A nyo­mozók szerint olyan eset is akadt, amikor a díler szintén dílereknek értékesítette portéká­ját, akik szintén nagy haszonnal adták tovább a kábítószert. A „nagy halat” azonban még nem fogták el, így nem lehet tudni, hogy a 20 éves fiatalember hon­nan szerezte be a áruját. EUROPRESS BEMUTATKOZIK A SELLYE! MEZŐGAZDASÁGI KÖZÉPFOKÚ SZAKOKTATÁSI, TOVÁBBKÉPZŐ ÉS SZAKTANÁCSADÓ INTÉZET Mezőgazdaság és számítástechnika Jelics István igazgatóhelyettes elmondta, hogy az intézet mezőgazdasági (növény- termesztés, állattenyésztés, gépészet) és számítástechnikai profilú. A 2004/2005- ös tanévben négy kilencedik osztály indí­tását tervezik, amiből három szakközépis­kolai, egy szakmunkás célú. A három 9-10. osztályban egységes tan­tervek alapján tanítanak. A negyedik - nyelvi előkészítő osztályban angol nyel­ven folyik az oktatás. A szakközépiskolai célú osztály világbanki tantervek alapján sajátítja el a tananyagot. A két szakközép­iskolai célú osztályból az egyik mezőgaz­dasági szakmacsoportú, a másik informa­tikai szakmacsoportú, szoftverorientációs szakirányú. A 8. osztály befejezése után az alábbi képzésekre lehet jelentkezni: 15 (képzéskód) - szakmunkás célú 9. osztály, 01- mezőgazdasági szakközépiskolai 9. osztály (világbanki), 03 - számítástechnikai szoftverüzemel­tető szakközépisk. 9. osztály (világbanki), 05 - angol nyelvi előkészítő szakközép­iskolai osztály. A szakmunkáscélú 9. osztályban a ta­nulók közismereti tantárgyakat tanulnak és heti 5 órában szakmai orientáción vesz­nek részt (mezőgazdasági, gépészeti). Ki­emelt óraszámban oktatják a német nyel­vet és a számítástechnikát. Szakközépiskolai célú 9. osztályok: Általános mezőgazdasági szakközépis­kolai osztály (világbanki): Képzési idő: 9-10. osztály + 2 év. A mezőgazdasági ter­melés valamennyi ágazatához képzettség szerezhető, műveltséghez jutnak az in­formatika és a természettudományok te­rén. A 9-10. évben főként közismereti tár­gyakat tanulnak. (10. évvégén megszerez­hető a mezőgazdasági vontató vezetői iga­zolvány.) A 11-12. osztályban a képzés érettségivel zárul, amely egyetemi, főisko­lai továbbtanulásra jogo­sít. A 13-14. évfolyam technikusi képesítést ad. Idegen nyelv: német és angol. Számítástechnikai szoftverüzemeltető szak­középiskolai osztály (vi­lágbanki): Képzési idő 9-10. osztály + 2 év. In­formatikai modulokat oktatnak: operációs rendszerek, segéd- programok, grafikus felhasználói progra­mok, szövegszerkesztők, táblázatkezelők, hálózatok, multimédia, rendszertechnikai modellezés. A 11. vagy 12. évfolyamon ECDL számí­tástechnikai vizsga tehető (nemzetközi számítástechnikai jogosítvány). Jó érett­ségivel, alapfokú nyelvvizsgával, további egy-másfél éves képzés után megszerez­hető az informatikai technikus képesítés. Idegen nyelv: angol. Az angol nyelvi előkészítő szakkö­zépiskolai osztályban heti 14 órában ter­vezik a nyelvoktatást, így a diákok az első év végére középfokú nyelvvizsga szintű tudással rendelkeznek. Emelt óraszámban foglalkoznak az informatikával és a közis­mereti érettségi tantárgyakkal. A képzési idő 5 év, végül érettségi következik. A kol­légiumi hely biztosított. Minden szakon tandíjmentesen mezőgazdasági vontató vezetői jogosítvány jár. Gyakorlati munka­helyet biztosítanak. Felvételi vizsga és el­beszélgetés nincs. A 10. osztály elvégzése után az alábbi képzések vannak: Mezőgazdasági gépész (okj: 33 6280 01) , mezőgazdasági gépjavító (34 5235 02) , mezőgazdasági munkás (21 6201 02), mezőgazdasági vállalkozó (32 6201 02), növényvédő gépész (31 6280 07), számí­tástechnikai szoftverüzemeltető (52 4641 03) , számítógép-kezelő (használó) (33 4641 01), traktorvezető (mezőgazdasági gépkezelő) (31 6280 09), vadász-vadte­nyésztő (33 6203 02), gazda (mezőgazda- sági szakmunkás) (33 6201 01). A 12. osztály elvégzése után: mezőgazdasági ámforgalmazó techni­kus (52 34 39 03), mezőgazdasági gépész- technikus' (52 5452 02), mezőgazdasági gépjavító szaktechnikus (53 5452 01), me­zőgazdasági gépüzemeltető szaktechnikus (53 5452 02), mezőgazdasági szerviziize- mi szaktechnikus (53 5452 03), mezőgaz­dasági technikus (54 6201 01), növényter­mesztő és növényvédő technikus (52 6206 01), gazdasági informatikus I. (54 4641 01), szarvasmarha-tenyésztő szaktechni­kus (53 6203 05), vadgazdálkodási techni­kus (52 6203 02). Szakmunkás-bizonyítvánnyal az alábbi képzésre lehet jelentkezni: Dolgozók szak- középiskolája, levelező tagozat (3 éves). Felnőttképzés (térítéses): Méhész, mo­torfűrész-kezelő, mezőgazdasági vontató vezetői tanfolyam (traktorvezető), jármű­vezetői tanfolyamok (A, B, C, D kát.), nö­vénytermesztő gépész (16 év felett). Fóliázott bála A szakmunkás célú osztályok gyakorlatra járnak a tanműhely­be, az oktatófarmra és a gyakor­lóföldre. Dolgoznak John Deer traktorral, számítógéppel vezé­relt kombájnnal, lucernasze- názst fóliával csomagolnak. __■ KOLL ÉGIUMI ÉLET. Működik testépí­tő-, sport-, környezetvédelmi és számító- gépes szakkör. Van videofilm-vetítés és könyvtár. Közkedveltek a Bodonyi-nap sportrendezvényei. Szerveznek országjá­rást és Országház-látogatást, Tartanak bili­árd-, asztalifoci-, súlyemelő-bajnokságot és szellemi vetélkedőt. A kollégistáknak prog- ramokat kínál a városi könyvtár is. ■ ELÉRHETŐSÉGEK. Cím: 7960 Sellye, Zrínyi M. u. 2. Pf.: 4. Telefonközpont: 73/480-234, 73/480- 233,73/480-684. Igazgató: tel. és fax: 73/480-388. Kollégium: 73/480-235. Oktatófarm: 73/480-254. Szaktanácsadás: 73/480-236. E-mail: suli257@ pecs.sulinet.hu. Honlap: http://server.mezgazd- sellye.sulinet.hu. Információkkal szolgálnak: Ta- pazdi Sándor, Jelics István és Rácz Béla. Nyelvi előkészítés Tapazdi Sándor igazgató így foglal- a súlyozásra, a ta össze az intézet elvi céljait: - A tudás rendsze- technika fejlődése következtében rezésére és arra, az iskolai ismeretanyag 3-5 év alatt hogy önállóan, elévül. Megmarad a tantermi okta- az elektronikus tás, de megjelennek az elektroni- távoktatás kere- kus eszközökön alapuló oktatási tében jól képez- formák is. A lexikális jellegű tudás zék magukat. A mellett még fontosabb lesz a logi- fentiek megva- kai készség, az önálló gondolko- lósítása érdeké- dás, a kommunikációs és együtt- ben nagy hangsúlyt helyezünk az működési képességek fejlesztése informatikai ismeretek elsajátításá- is. Előtérbe kerül a problémaorien- ra és a nyelvismeretre. Nem vélet- tált képzés. Ezért igyekszünk meg- len, hogy nyelvi előkészítő osztályt tanítani a tanulókat a szelektálásra, indítunk. ■ HÁROM PÁLYÁN lehet futbal­lozni, sportkör működik a ké­zilabdát és kosárlabdát kedve­lők részvételével. A hévízfürdő- ben úszást tanítanak. Évente négy testvér-szakközépiskolai sportnapot tartanak. (Helyszí­nek: Kétegyháza, Jánoshalma, Vép, Szigetvár). Indulnak a Zrí­nyi Kupán. Szépek az eredmé­nyek például a kispályás labda­rúgótornán, sakk-, fekvenyo- más-, légpuskalövészet- és asz- talitenisz-versenyen. _________■ AZ ESZÉKI Poljoprivredna i Veterinarska Skola iskolával és a németországi Northeim város „Bildende Berufschule” oktatási intézményével is kapcsolatot ápolnak.____________________m Az összeállítás , a Sellyéi Mezőgazdasági Középfokú Szakoktatási, Továbbképző és Szaktanácsadó Intézet támogatásával készült. Összeállította: Csuti János

Next

/
Thumbnails
Contents