Új Dunántúli Napló, 2004. január (15. évfolyam, 1-30. szám)

2004-01-19 / 18. szám

I 2004. Január 19., hétfő RIPORT 7. OLDAL K ü L T Ú R A Szabadtéri vigasságok Hagyományteremtő díj Elkészült a Pécsi Szabadtéri Játékok műsorterve, és a jú­nius 12-től augusztus 4-ig tar­tó zenés, táncos színjátékso­rozat több különleges pro­dukciót kínál. A három hely­színen (Anna-udvar, tettyei romok, Káptalan utcai sza­badtéri színpad) szinte min­den este lesz valami látnivaló. Vidákovics Antaltól, a PSZJ igazga­tójától megtudtuk, abban közös minden előadás, hogy igyekeztek neves színészeket, táncosokat, rendezőket megnyerni a bemuta­tókhoz. Ennek ékes példája a Dundo Maroje címmel látható vér­bő reneszánsz vígjáték, melyet Szikom János visz színre Hamvam Péter főszereplésével. A Tettyei romok másik fő attrakciója lesz a Lucidum intervallum táncjá­ték a Fáklya Horvát Művészegyüt­testől. A koreográfus-rendező Kricskovics Antal, aki nekem is a tanárom volt, nosztalgiázik a játé­kok igazgatója. Az előadás pedig a horvát nemzet nagy költőjének, Ady kortársának, Strahimir Kranjcsevicsnek állít emléket. A színházi bemutatók közt nagy sikert remélhet az Anconai szerelmesek Balikó Tamás rende­zésében, fővárosi énekesek ven­dégszereplésével - a musical jelle­gű vígjáték telt házzal megy most a Vígszínházban. A játékok kere­tében debütál két egyfelvonásos is az Anna-udvarban. A szentek kút­ját Hargitai Iván rendezi, és afféle jutalomjátékról van szó Unger Pálma és N. Szabó Sándor részvé­telével, Füsti Molnár Éva pedig Pe­tőfitől A helység kalapácsát állítja színpadra. Széles a repertoárja a táncestek­nek. Csajkovszkij csodálatos zené­jére, a Rómeó és Júliára Keveházi Gábor készített koreográfiát, s eh­hez csatlakozik majd hatvan per­cen a Seniorbalett, egykori pécsi táncosok [Uhrik Dóra, Tóth Sán- dpr, Lovas Pál stb.) humoros ösz- szeállítása. A jó poénokra épül­nek Bognár Jó­zsef táncszínhá­zi groteszkjei is. A koreográfus­rendező alapí­tója volt egykor a Baranya Táncegyüttes­nek, s most négy országos hírű tánccsoport tagjai mutatják be a Don Quijote mezíüáb című egyvelegét. A nép­tánc klasszikus változata sem hi­ányzik a palettáról, ezt a Szeged Táncegyüttes prezentálja a Kápta­lan utcai szabadtéri színpadon. Itt és a tettyei romoknál a XIV. Nem­zetközi Zenei Fesztivál több nagy- zenekari és kamaraprogramja lát­ható majd, de a részletes műsort most egyeztetik. A tavaly bevált művészetek találkozásának is lesz folytatása, zenélő, megelevenedő képek és szobrok várják a nézőket a színházi estek előtt mindenütt, és a nyári játékok több évtizedes ha­gyományának megfelelően Tóm. László diaporámaestjére is sor ke­rül az Anna-udvarban. A több tu­catnyi rendezvény két hónapig szórakoztatja az érdeklődőket, de augusztussal nem zárul le a kultu- ráis kínáat, a Világ Folkloriáda, 2004 kezdődik ekkor, nyolcvan or­szág több ezer táncosának, zené­szének érkezésével, mészáros b. e. A Junior Art Alapítvány pénte­ken, egy kiállítás megnyitó ün­nepségének keretében adta át dí­ját és okleveleit, idén először az arra érdemes művészeknek. A Junior Art Alapítvány vitathatatla­nul a mohácsi kulturális élet, kivált­képp a képzőművészetek élharcosa. Pénteken este Bosnyák Mihály gra­fikus-rajztanár méltán híres szak­körének két tagja: Engert Fanny és Nemes Ildikó munkából szervezett kiállítást nyithatta meg a fiatáok mestere. A tálat megnyitója után Köveskuti Péter, az alapítvány kura­tóriumi elnöke adta át a Junior Art Díjat és az elismerő okleveleket. - Mostantól minden évben átadjuk az elismerést annak a művésznek, aki a kuratórium szerint az előző évben a legnívósabb munkákat állította ki - mondta el Köveskuti Péter. Az e tekintetben hagyományte­remtőnek számító díjat ebben az év­ben Szőke Péter, a főváosi Képző- művészeti Egyetem grafika szakos hallgatója kapta, így ő vehette át a Szökőcs Béla által tervezett és kivite­lezett bronzplakettet. Rajta kívül az alapítvány elismerő oklevelét kapta Novák Anett, Böhm Gergely, Tatai Tibor és Egervári József. Köveskuti Péter a jeles esemé­nyen jelentette be, hogy mostantól minden kiállító művészt megkér­nek: ajánljanak fel egyet alkotásaik közül. A műveket várhatóan aukci­ók keretében értékesítik, és az ezek­ből befolyt összeget az áapítvány céljaira hasznáják fel. ________bj. Ba tthyány-konferencia Konferenciával adózik május­ban a százötven éve Párizsban elhunyt Batthyány Kázmérnak a Baranya Megyei Levéltár. A ter­vek szerint a siklósi vár lovag­termében tartandó tudományos szimpóziumon való részvételét már jelezte valamennyi, a korral foglalkozó legjelesebb magyar történész - mondja dr. Odor Im­re, a levéltár igazgatója. Az elő­adók sorában lesz többek kö­zött Gergely András, az ELTE tanszékvezető professzora és dr. Erdődy Gábor történész, je­lenlegi vatikáni magyar nagykö­vet is. Az első magyar külügymi­niszter, Pécs díszpolgára, Bara­nya vármegye egykori főispán­ja, az 1807-ben született és 1854-ben, franciaországi emig­rációban elhunyt Batthyány Kázmér életútjáról a konferen­cián számos, a szélesebb kö­zönség által kevéssé, vagy egy­általán nem ismert tény lát majd feltételezhetően napvilágot. így többek között az, hogy nemcsak Kossuth nevéhez fűződik a Ma­gyar Védegylet, hiszen annak először ideiglenes, majd 1845-46-ban „igazi” elnöke volt Batthyány Kázmér. Aki unoka- testvérével, Batthyány Lajossal mélyen a zsebébe nyúlt, hogy Kossuth Lajos anno országgyű­lési képviselői mandátumot sze­rezhessen. B.Z. FESTMÉNYEK PÉCSETT A GYÖNGYSZEM GALÉRIÁBAN. A Tímár utcai kiállítóteremben február elejéig meghosszabbított nyitva tartással várja az érdeklődőket a pécsi ifjabb Vata Emil tárlata. A bemutatón a fiatal alkotó a lakóhelyének mediterrán hangulatából, valamint a dalmát szigetvilág életéből ad ízelítőt képein.________________________________fotó: laufer László ZENE HATÁROK NÉLKÜL. Oborzil Adél fuvolaművész, aki egykor a pécsi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán kezdte tanulmányait, s ma már a bécsi Zeneművészeti Főiskola tanára, a klagenfurti kon­zervatórium professzora, és Mika Móri zongoraművész közös hang- versenyét tartotta a Művészetek Házában szombat este, fotó, tóth l Törvény az önkéntességről Több európai országban már törvény szabályozza az önkén­tes segítői tevékenységet, amely­nek magyarországi jogi megíté­lése ellentmondásos. A készülő törvény tervezetéről Pécsett tar­tották a régiós vitát. A nonprofit szervezetek önkéntes segítőinek száma meghaladja a 400 eaer főt, s az általuk teljesített segítői órák száma a 35,5 milliót. Ez kb. 17,5 ezer főállású foglalkoztatott munkaidejének felel meg. Az ön­kéntes segítés nonprofit szervezete­ken keresztül szerveződő részének társadalmi megtakarításának érté­két 18 milliárd forintra becsülik. En­nek ellenére a magyar jogszabályi környezet nemhogy nem ösztönzi, hanem különböző korlátokkal hát­ráltatja is az önkéntes munka terje­dését. Az Önkéntes Központ Alapít­vány megalkotta az önkéntes segítői tevékenységről szóló törvény első tervezetét, amelyre a kormány is fel­figyelt, és kifejezte szándékát, hogy e törvény megalkotását felveszik a 2004-es jogalkotási tervbe. A tör­vény civil előkészítő folyamatának összefogására az alapítványt kérték fel. A szabályozás célja az, hogy az állam elismerje az önkéntesek státu­sát, s lehetőségeihez mérten a kere­tek megváltoztatásával támogatást adjon azon személyeknek - vala­mint az ő tevékenységüket szervező szervezeteknek, intézményeknek -, akik szabadidejükben valamilyen formában segítenek környezetük­ben. A régiós pécsi tanácskozáson ki­derült: pont a legjelentősebb non­profit szervezeteknek vannak gond­jaik az önkéntes segítő jogviszony tervezett fogalommeghatározásával. Azzal természetesen nincs, hogy az önkéntes segítés természetes sze­mély más vagy mások javára kény­szer és ellenszolgáltatás nélkül vég­zett tevékenység, minden esetben kisegítő jellegű, és közterhek nélkül végezhető. Az egyesületek, alapítvá­nyok képviselőinek az a megszorí­tás aggályos, hogy egy tevékenység akkor tartozna az önkéntes segítő jogviszony fogalmi körébe, ha azt nem valamilyen más jogviszony ke­retében fejtik ki, ide értve az egyesü­leti és alapítványi tagsági jogvi­szonyt]^ __________________DU. Át látszatlan üvegen innen és túl Jóval elmúlt már délután öt, a pécsi Vásárcsarnok portáljai a gyorsan ereszkedő januári estében kívülről átláthatatlanok, így természetszerű­leg az is, aki leheletnyire az üvegtől figyeli a kinti világot. J. számára iga­zából ilyentájt kezdődik a hajnali ötig tartó előadás. Az éjszakából felbuk­kanó csövesek, a buszmegálló padja­in a rendőrök szeme láttára szeretke­ző párok. És az előre nem tervezhető izgalom, ami akkor fogja el az em­bert, ha meglátja, hogy valaki bonto­gatja kint a stand fóliáját. Ilyenkor rá­izzad a tenyér a bézbólütőre keresz­telt egykori sebességváltóra, ami mi­nimum pár tízezer forintra taksált emléket hagy a másik félen.- Egy valamikori bányász, része­gen, almát keresett a lezárt standon. Pedig, mint kiderült, elég szép a nyugdíja. Amikor kijöttem, nekem támadt, muszáj volt „megkínálnom”. Leszakadt az egyik füle, a bíróság meg is büntetett harmincötezer fo­rintra. Most hagytam volna?! Ez egy bizalmi állás. De azért van jobb mű­sor is. Például szeretek színházba jár­ni - néz rám kiismerhetetlen szem­üvege mögül. - Mi a kedvenc dara­bom? Na jó, megírhatja... Hazame­gyünk innen, aztán az asszony szét­húzza a függönyt, én meg csinálom a műsort. Csak most dráma van, har­madik napja beteg, influenzás. J. szája szélesedik, erős borostái szinte összeérnek, lehet, még egy huszárkard is beléjük csorbulna. De momentán nem izgatják a bo­rosták, biztosan megvan a stratégiá­ja a borotválkozásnak is, akárcsak a túlélésnek, hiszen mindegyik attól függ, mikor kerül penge - igazi vagy átvitt értelemben - a nyakra. J.-t annak ellenére, hogy jó két éve, délután öttől, a zárástól min­den áldott nap ott ül láthatatlanul az üveg mögött, elég nehéz volt föl­találni. Nem véletlenül, hiszen elő­ször egy nyugdíjaskorú hölgy után érdeklődtem, akit a német blokád alá vont Leningrád vízhez igyekvő, ezer göncbe öltözött asszonyaihoz hasonlított a rossz ízű szóbeszéd. - A bejáraméi kuporog esténként a székén, szegény - sajnálkozott a köz, mielőbb arrébb ment volna, hogy máson köszörülje a nyelvét. Tehát először is a „szegénykémet” kerestem volna, biztos ami biztos, bejelentkezéses alapon, hiszen ha az ember nem is, de egy ilyen fon­tos objektum, mint a pécsi vásár­csarnok, tartozik valakihez. - Éjjeli­őr? Idős hölgy? Itt csak a biztonsági szolgálat emberei vannak, ez vala­mi tévedés. De ne haragudjon, ke­resnek a másik vonalon - ráz le az éppen szolgálatos (fő)őr. Ezek után különösképpen nem érdekel, kitől jutott kapukulcshoz J. - hiszen nemcsak bemenni, hanem kijutni is kell, ha netán valakire rá­jön a fosztogatási kedv, és csak úgy ránéz a maszek pihenő standjára. Az emberség és a tolerancia minde­nek felett, ennyi összekacsintás még éppen belefér ebbe az összné­pi hazárdjátékba. Főképpen, ha „szegénykémről” és egy J.-formá- tumú emberről van szó. És akkor itt fordul a kíváncsiság és a történet, és nem abba az irányba, hogy is néz ki hatvannégy - ennyi az asszony - és negyvenöt - ennyi J. - éves szem­mel az éjszaka. Persze, elvileg kü­lön fonal lenne a korkülönbség, de mint hallottuk, a „Nagy Rendező­nek” nincs különösebb kifogása el­lene, mint ahogy korábban sem volt; J. előző asszonyának szemé­lyijében harminc évvel korábbi szü­letési időt jegyeztek be, de mon­dom én is, mindez mellékes. Az vi­szont egyáltalán nem, hogy mi köti ezeket az embereket az amúgy nem túl mozgalmas pécsi éjszaká­hoz. Először is ezerötszáz forint, ennyihez jutnak alkalmanként - akár egyedül, akár ketten vannak - a zöldségestől, akinek a portájára figyelnek, J. ugyebár dupla üveg mögül. Éppen ez az, ami miatt J. őrködik. - Ötvenszázalékos rok­kant vagyok, a szemüvegem 7-es, a törött bokám úgy van összecsava­rozva. Szakmám nincs, a családi balhék miatt két év után otthagy­tam a kőművesiskolát. Tizenhat évesen már két cégnél voltam ko­csikísérő. Itt hetedik éve ismernek, szégyen vagy se: trógeroltam min­denkinek, bármilyen munkát elvál­laltam, két éve ezt az őrködést. Mi­ért? Mert most sincs húszezer fo­rint a nyugdíjam. Az asszony jó negyvenezret kap, persze, hogy minden forint kell. Úgy, hogy nincs karácsony, szüveszter, az életünk abból áll, hogy mindennap idejö­vünk a zárás előtt, és maradunk reggel ötig. Most azon gondolko­dunk, hogy a nejem kiváltja az ipart, és itt fog virágot árulni nappal a placcon, hiszen kereskedő a szakmája. Szóval nyitáskor irány haza, alszunk délután kettőig, és kezdődik elölről az egész. Élménydús élet, sebességváltós­tul, színházastul, fenekestül - jutunk konszenzusra J.-vel, aki egyáltalán nem tűnik elégedetlennek a sorsával. Sőt: a „gazdától” természetben is le­esik nekik ez vagy az, és a hajnali ke­nyeresek sem szoktak szűkmarkúak lenni.- Nézze meg inkább azt a fickót! - bök az utca túloldala felé J. az áliával. Vagy egy órával később, a pécsi ma­gányban, ismét fölfedezem a bizony­talan léptű férfit. Hamar oldódik a hi­degben a bizalmatlansága, miután mondom: hazafelé útba esik az utca, ahöl a nemrég meghalt apjától örö­költ szoba-konyhába költözött. Bá­nyász volt, aztán, hogy megszűnt a munka, amihez értett, tíz évig lakott az utcán, most újgazdagék két do- bermannját gondozza nap mint nap. - Jó kis műsor - morogja, aztán kö­szönés nélkül eltűnik a kapubejáró­ban. BALOGH ZOLTÁN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents