Új Dunántúli Napló, 2004. január (15. évfolyam, 1-30. szám)

2004-01-03 / 2. szám

Iff 2004. Január 3., szombat S P O R T 15. OLDAL Szabadfogás. A VILÁG SPORTJA JÓ VITORLÁSRAJT. Magyar győzelemmel kezdődött meg Melbourne-ben a vitorlázó Repülőhollandi-világbajnokság: a Majthényi Szabolcs, Domokos András világ- és Európa-bajnok kettős remekül szerepelt az első futamban, és magabiztos győzel­met aratott az 55 hajót számláló mezőnyben. A tervek szerint szerdáig hét futamra kerül sor. ELKELT. A szervezőbizottság tájékoztatása szerint minden jegy elkelt a március 5-én kez­dődő budapesti fedett pályás at­létikai világbajnokságra. A napi belépők januárra tervezett áru­sítására nem kerül sor, ugyanis minden bérletet értékesítettek, s ez azt jelenti, hogy a helyeket kivétel nélkül a háromnapos belépőt megvásárlók foglalják majd el a Budapest Sportaréná­ban. POLGÁR A NYOLCADIK. Pol- gár Judit a nyolcadik helyre lé­pett előre a Nemzetközi Sakk- szövetség abszolút világranglis­táján. Lékó Péter, aki az utolsó negyedévben nem játszott, a ti- • zedik pozícióba csúszott vissza. Az élen továbbra is az orosz Kaszparov áll. Az év vesztese volt Lékó Péter, aki az orosz Kramnyik elleni világbajnoki címmérkőzés körüli bizonyta­lanság miatt nem tudta jól meg­szervezni versenyprogramját. ETO - BAYERN? Könnyen el­képzelhető, hogy az év elején Győrben lép pályára a Bayern München labdarúgócsapata. A szereplést az tehetné lehetővé, hogy az Audi, a Bayern egyik főszponzora évente kiköthet egy fellépést az együttes szá­mára. A vendégjátéknak jó ap­ropója lenne, hogy a győri székhelyű Audi Hungária Mo­tor Kft. tavaly volt 10, a Győri ETO pedig idén lesz 100 éves. ■ Kis és Szalay Sinozuka előtt A japán Maszuoka Mitsubishijével rögtön beletalált a nehezébe FOTÓ: EPA Narbonne Kiválóan folytatta a 26. Dakar-ralit Kis Sándor és Szalay Balázs, mindkét magyar pilóta megelőzte Si­nozuka Keidzsirót, a verseny 1997-es győztesét, 1995-ös és 2001-es harmadik helyezettjét. Az első 142 célba érőt számba véve a 25 km-es gyorsasági szakaszon Kis a 32., Szalay a 35., míg a csütörtöki prológon leggyorsabb Sinozuka a 37. he­lyen állt. A többi magyar autós is befejezte már az etapot: Palik László 48., Benyó Miklós 75., hiszi László pedig 106. A két motoros, Perepatics Richárd és Szilvási Péter is teljesítette a szakaszt. Szombaton a spanyolországi Castellón és a ma­rokkói Tanger között összesen 831 km vár a me­zőnyre, ebből 9 km a mért szakasz. A résztvevők a nap végén áthajóznak Afrikába. Eredmények. Autósok: 1. Servia, Borsotto (spa­nyol, Schlesser-Ford) 25:00 p, 2. Peterhansel, Cott- ret (francia, Mitsubishi) 3 mp hátrány, 3. De Mevius, Guéhennec (belga, francia) 26 mp h., ...32. Kis Sándor, Czeglédi Péter (Nissan Navara Pick-Up) 4:43 p. h., ...35. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Frontéra) 4:53 p. h„ ...48. Palik László, Dará­zsi Gábor (Bowler Wildcat) 9:21 p. h., ...75. Benyó Miklós, Maurer Péter (Hyundai Terracan) 9:21 p. h., ...106. Liszi László, Rack György (Mitsubishi Pa- jero) 9:21 p. h.. Motorosok: 1. Fretigne (francia, Yamaha) 22:47 p, 2. Despres (francia, KTM) 15 mp h., 3. Roma (spanyol, KTM) 57 mp h. ...178. Perepatics Richárd (KTM 640) 18:18 p. h., ...188. Szilvási Péter (Suzuki DRD 400) 24:38 p. h. Moan meglepő győzelme Reit im Winkl Ackermann ezúttal csak a 8. he- (finn) 1,8 mp hátrány (119,0,- lyen végzett, ennek ellenére ősz- 20:33,9), 3. Lodwick (amerikai) Meglepetésre Magnus Moan szetettben továbbra is nagy fö- 24,2 mph. (123,0,20:56,3). A Vk nyerte a németországi Reit im lénnyel vezet. Eredmények, állása 7 verseny után (még 13 van Winklben rendezett északi össze- Sprint (1 ugrás: K90-es sánc, 7,5 hátra): 1. Ackermann (német) tett Világkupa-viadalt. A norvég km sífutás): 1. Moan (norvég) 582 pont, 2. Männinen (finn) versenyző pályafutása első Vk- 20:32.1 perc (síugrás: 118,0 pont, 450, 3. Gottwald (osztrák) 352. győzelmét aratta. A német Ronny sífutás: 20:32,1 p), 2. Lajunen ___________________________1 ________________Lelátó________________ Ko vács Mám mély ütése Meglepő nyilatkozatot tett az egyik napilapban Kovács Ádám, a Ferencváros ú) támogatója. Azt mondta, megdönthetetlen bizo­nyítéka van, miszerint valakik azt akarták, hogy ne a Fradi nyerje a bajnokságot az elmúlt év nyarán. Nem fedi fel lapjait, mert nem akar háborúskodást. A nyilatkozat megjelenése után elkezdődött a találgatás, kik le­hetnek azok, akik megakadá­lyozták a zöld-fehéreket abban, hogy bajnokok legyenek. Elvileg- ha tisztességtelenül viselkedik- „beleszólhat” a bajnoki sor­rend végső alakulásába az MLSZ, a bajnokságot lebonyolí­tó Magyar Labdarúgó Liga, a já­tékvezetői kar, az érintett csa­pat, esetleg valamelyik szpon­zor. A kérdés most az, hogy a fel­soroltak közül melyik szervre vagy személyekre gondolt Ko­vács Ádám. Kérdés továbbá, hogy miért nem hozza nyilvá­nosságra értesülését, miért nem akarja, hogy rend legyen a ma­gyar futballban, feltéve, ha tény­leg van bizonyítéka. De menjünk sorba a felsorol­takon! A Ferencvárost lehet sze­retni vagy nem, de azt el kell is­merni, hogy a legnépszerűbb magyar csapat. Ha megnyeri a bajnokságot és netán sikeres a Bajnokok Ligájában, az csak jót tesz a honi labdarúgásnak, ezért elképzelhetetlen, hogy az MLSZ vagy az MLL megakadá­lyozná a zöld-fehéreket az aranyérem megnyerésében, illet­ve ebben bárkit is támogatna. A Ferencvárosnak egy győzelem hi­ányzott ahhoz, hogy bajnok le­gyen és ha csak egy gólt lő az utolsó fordulóban a Debrecen­nek, akkor nyer és bajnok. Ezen a mérkőzésen senki sem kifogá­solta a játékvezető ténykedését, nem a bíró miatt robbant ki a botrány. Nagyon nehéz elképzel­ni azt is, hogy a ferencvárosi já­tékosok mondtak volna le valaki kedvéért az első helyről. Egy baj­noki cím és egy vélhető sikeres Bajnokok Ligája-szereplés annyi pénzt jelenthet a játékosnak, amennyit egy „vesztegető” nem képes kifizetni. Kovács Ádám sejtelmes nyi­latkozatával érzésem szerint övön alul ütött, és ha nem tud bizonyítani - maradva az ököl­vívásból vett hasonlatnál -, ak­kor ezért „leléptetés" jár. Ha ki­tart álláspontjánál és nem neve­sít, akkor a feltételezett érintet­teknek lépniük kell, mert az ilyen nyilatkozat tovább rontja a sportág helyzetét. Az MLSZ fe­gyelmi szabályzata szerint az a sportvezető, aki olyan tényt ál­lít, amely alkalmas arra, hogy az MLSZ vagy a Liga működésé­vel kapcsolatban a bizalmat megingassa, és ezt teszi a sajtó útján nagy nyilvánosság előtt, pénzbüntetést vagy a sportveze­téstől való eltiltást kaphat. Ko­vács Ádám azonban nem sport­vezető, ő szponzor, így vele szemben ez a szabály nem al­kalmazható. Ő jogi úton támad­ható, ha nem nevesít, és infor­mációm szerint az MLSZ kész erre a lépésre. A szövetség várhatóan felkéri Kovács Ádámot arra, hogy pon­tosítson, vagy ha nincs bizonyí­téka, vonja vissza nyilatkozatát. Ha nyilvánosságra hozza „bizo­nyítékait", akkor egyértelmű a helyzet, és ha van felelős, annak vállalnia kell a következménye­ket. Ha viszont Kovács Ádám csak blöffölt, akkor neki is szá­molnia kell a következmények­kel. Lázár Lajos Ö AS-M Kft. Pécsi Irodójo könyvelési gyakorlottal és Excel ismeretekkel rendelkező munkatársat keres. Mérlegképes képesítés előny. Pályázatokat a Pécs, Engel J. út 8. szám alatti székházban lehet 2004. január 6-áig leadni. „Sürgős" jeligére. _________LAKÁS_________ Pé csett, a Magnum Lakóparknál 3 szobás, exkluzív panellakás beköltözhetően 8,9 M Ft-ért eladó. Tel.: 72/516-810------------------------------------------*815391* ________INGATLAN________ Komlón, 3000 nm-es területen 600 nm alapterületű épület műhelynek, raktárnak eladó. Érd.: 30/9360-203------------------------------------------»816332’ Mohácson a Dunaparton 100 nm-es, két­szintes, összkomfortos családi házrész, 40 nm-es szuterénnel eladó. Vállalkozásra al­kalmas. Épülő lakóteleppel szemben. Har­kányi csere is érdekel. I.ár: 10 M Ft. 18 óra után 69/303-563----'----------------:--------------------»815312» 2 ha 12 éves cabernet szőlőtelepítés el­adó. I. ár: 16,5 M Ft Érd.: 00/49/172- 1014-237------------------------------------------»816001» Pécsudvardi 160 nm-es szerkezetkész iker házrész+garázs eladó. 19,2 MFt. 70/283- 8285------------------------------------------»815446* Pécs belvárosában a Boltív-közben 15 nm- es üzlet kiadó v. eladó! Érd.: 72/210-640------------------------------------------------------------------------ *815473* Pécs határában megosztható, új, mediter­rán villa, 2 ha park, 150 nm teremgarázs eladó. I.ár: 85 M Ft. Tel: 06/30/60-999- 67---;-------------------------------------->815482» AL BÉRLETET KÍNÁL Pécsett, a Csend u.-ban gázfűtéses, 3 szo­bás lakás albérletbe kiadó. 40 E Ft/hó + rezsi + kaució. Érd.: 72/458-103,17-21 h- ig------------------------------ *815252* Pécsett üres, 1 szoba, konyha, tégla,- gá­zos lakás kiadó a Budai Vámnál. 30/649- 4959--------------------------------------,---»815055» 1, 5 szobás, I. emeleti, távfűtéses téglala­kás Uránvárosban kiadó. Ár: 35 E Ft+rezsi. Érd.: 72/222-240 «----------------------i-----—-----—»815420» ________GARÁZS________ Me linda u-ban garázs eladó. 30/272-4723------------------------------------------»815237* BÉREL-KIAP Kiadó esetleg eladó a belvárosban új, melegkonyhás kávézó tulajdonostól. 70/389-7345------------------------------------------>815483» ADÁSVÉTEL Akác tűzifa eladó 800 Ft/q. 06/20/3246- 447------------------------------------------>815304» Aprított akáfcfa eladó 700 Ft/q. 72/225- 201-----------------------------------------»815275» Hí zók 120, 240 kg eladók. 72/709-093, este------------------------------------------»815313» Tű zifa eladás, mérés a telephelyen. Pécs, Kisbalokány-dűlő 8. 72/312-390-----------------------------------:------»810874» Tű zifa és szén azonnali kiszállítással! Tel.: 30/3582-386, 72/267-035------------------------------------------»815263» Vegyestüzelésű kazán, új eladó. Tel.: 30- 263-5368------:-----------------------------------»815134» ________RÉGISÉG________ An tik gyönyörű különböző tálalószekrények, tükrök, bécsi barokk székek és puffok el­adók. Tel.: 72/479-714------------------------------------------*815421» _______GÉPJÁRMŰ_______ La da kombi 2104-es, 1990-es évjáratú el­adó. 72/371-077------------------------------------------»815325» JÁRMŰBÖRZE Opel Astra G. 1.4 16V '99, zöld, légzsák, ABS, klíma stb. eladó. 30%-tól hitel, csere. I.ár: 1,849 M FtT.: 20/9529-448------------------------------------------»815331» _______ELVESZETT_______ Sz entlőrinc- Pécs környékén elvesztettem hallókészülékem. A becsületes megtalálót, kérem értesítsen. Tel.: 06-20/478-6449------------------------------------------»815445» TÁRSKERESŐ Keresek egy kedves, értelmiségi, független, 50-60 év körüli, káros szenvedélyektől mentes hölgyet tartós kapcsolatra. “Tél815431” jeligére a Ferencesek u. 1. hirdetőbe.------------------------------------------*815431* ÁLLÁST KÍNÁL HÚSBOLTBA szakképzett, gyakorlattal ren­delkező hentest, hús-hentesáru eladót felveszünk. Érd.: 06-30/2279-714------------------------------------------»815419» FE STŐT felveszek. Tel.: 06/20/9430-102------------------------------------------»815441» SZ ÍVBARÁT fogyás keresettel. 30/377-35- 97------------------------------------------»815432» JÓ KERESETI LEHETŐSÉG! A Palotási Kacsafarm Kft. ügynöki feladatok ellátására keres vállalkozókat Feladatai:- piackutatás,- naposkacsa értékesítés,- fajta ill. tartástechnológia ismertetése. MINDEN DARAB ELADOTT KACSA UTÁN FIZETÜNK! Jelentkezés: Tóth Péter Besenyszög-Palotás. Tel.: 56/487-052, vagy 30/386-9791 e-mail: palk@vnet.hu *814982­KISKERESKEDŐK Minden Kedves Vásárlónknak Boldog Újévet kívánunk! Góliát-Bála, Berek u. 4. Január 5 hétfő TELJES ÁRUCSERE! Január 8 csütörtök KINCSESNAP! GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett férjem, édesapánk, apósunk, KERTÉSZ JÓZSEF 78 éves korában súlyos betegségben, rövid szenvedés után elhunyt. Teme­tése 2004. január 5-én lesz a pécsi központi temetőben 14.30 órakor. „Csak az halhatatlan, aki szeretett." Fájdalommal tudatjuk, hogy KISS JÓZSEFNÉ Szabados Matild ny. tanítónő hosszú betegség után elhunyt. Teme­tése 2004. január 6-án, 13 órakor lesz a harkányi temetőben. A gyászoló család •815393* Soha el nem múló fájdalommal em­lékezünk DANKU TIBOR halálának 1. évfordulóján.. Szerető élettársa Rózsika •814974* KÖSZÖNET Hálás szíwel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat GÁLL ISTVÁNT utolsó útjára elkísérték és mély fájdalmunkban osztoztak. Köszönjük a rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, a Volán Autósportos régi versenyzőtársaknak, ismerő­söknek a részvétet. A gyászoló család *815506* KÉZBESÍTŐT keresünk AZ ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ TERJESZTÉSÉRE Az AS-M Baranya Megyei Irodája az Új Dunántúli Napló terjesztésére vállalkozói igazolvánnyal és gépkocsival rendelkező kézbesítőket keres Kétújfalu-Zádor-Endrőc, valamint Hóból területére A kézbesítő feladata az Új Dunántúli Napló előfizetőkhöz történő kijuttatása, az előfizetői példányszám folyamatos emelése, valamint az esedékes díjak beszedése. Fizetés jutalékos rendszerben. Jelentkezni lehet telefonon a 06/73/414-390-es telefonszámon Rajczi Rudolf ügynökségvezetőnél. KÉZBESÍTŐT KERESÜNK AZ ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ TERJESZTÉSÉRE Az AS M Baranya Megyei Irodája az Új Dunántúli Napló tévesztésére válla Ikozói igazolvánnyal rendelkező kézbesítőt keres PÉCS-VASAS-S0M0GY területére. A kézbesítő feladata az Új Dunántúli Napló előfizetőkhöz történő kijuttatása, az előfizetői példányszám folyamatos emelése, valamint azesedékes díjak beszedése. Fizetés jutalékos rendszerben. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen az Új Dunántúli Napló Pécs környék területi ügynökségén, Bocz János ügynökségvezetőnél Hosszúhetény, Felszabadulás u. 32. Tel.: 06-30/9273-360 IÜ! SOBMMWWTTTfTWWOT————1^—

Next

/
Thumbnails
Contents