Új Dunántúli Napló, 2004. január (15. évfolyam, 1-30. szám)
2004-01-19 / 18. szám
IM 2004- JANUÁR 19., hétfő HAZAI 3. OLDAL T U KOR Központban a hallgatók Elkészült az elhárítási terv Budapest Egy éve nyitotta meg kapuit a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ Budapesten. A HIK az első évben nyolcezer regisztrált látogatót szerzett: hazánkban ez az egyik legjobban felszerelt, legtöbb szolgáltatást nyújtó intézmény, amelyet a felsőoktatásban tanulók és oktatók igénybe vehetnek. Az Europressnek Komjáthy Zoltán, a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ igazgatója nyilatkozott.- Milyen tapasztalatokkal gazdagodtak az egy év alatti- Nyárig háromezren regisztrálták magukat, most majdnem nyolcezer tagunk van, és szinte állandóan telt házzal üzemelünk. Reggel nyolctól este tízig vagyunk nyitva. Az előző vizsga- időszakban alig akadt üres férőhely. Az intézmény népszerű, ám szükség volt a fejlesztésre: 350 új számítógépünk van.- Terveznek újításokat?- November óta működik-a Kempelen Farkas Könyvesbolt, amely az utcáról is megközelíthető. Bárki, akinek van diákigazolványa, tízszázalékos kedvezményt kap. Januártól nagyobb jelentőségű lesz a Felsőoktatási Információs Pont (FIP). Itt a diákok és kutatók gyakorlatilag bármilyen, felsőoktatással kapcsolatos kérdésükre választ kaphatnak az ösztöndíjaktól kezdve a diákhitelen át a külföldi tanulmány- utakig. A központnak van telefonos ügyfélszolgálata is, és válaszolunk az e-mailekre is. Szeretnénk jövőre külső oktatócégekkel különböző tanfolyamokat indítani - nyelvvizsga-előkészítőt, európai uniós tanfolyamokat, számítógépes képzést. Tervezzük a könyvtár bővítését is, amelyben KOMJÁTHY ZOLTÁN 1969-ben született, 1994-ben végzett az Egészségügyi Főiskolán, 2002-ben szerzett felsőfokú banki tanácsadói szakképesítést, 2001 óta a Zsigmond Király Főiskola közgazdász szakán tanul. 2003 májusa óta a HIK munkatársa, kezdetben ügyfélszolgálati referens, a Felsőoktatási Információs Pont létrehozója, 2003 novembere óta a HIK igazgatója. Nős, két gyermek apja. 9000 kötet található, ezt mi 30-40 ezerre szeretnénk bővíteni. A 200 folyóirat mellé továbbiakat szeretnénk hozzáadni, és kialakítani egy 30 férőhelyes olvasótermet is.- Inkább a diákok vagy a tanárok látogatják az intézményt?- Főleg a diákok körében volt robbanásszerű a látogatószámnövekedés. Ők azok, akik kevésbé férnek hozzá máshol a HIK által nyújtott szolgáltatásokhoz. STEINER KATA ATOMERŐMÜVI TERVEZÉSI ZÓNÁK Tervezési zónák |—1 1 km CÜ3 ^ r~l 30 km 80 km 300 km Atomerőmüvek Reaktorok, tarolot Megyeszó khelyek 1 Tavak Országhatár Megyehatár AMAR állomások I ___! Paks Ny ugati minták, uniós elvárások alapján alkották meg a paksi atomerőmű, valamint a katasztrófavédelmi szervek új baleset-elhárítási intézkedési tervét. Ezzel új katasztrófavédelmi zónákat vezettek be a nukleáris létesítmény körzetében. Elkészült az új kitelepítési program is. zet esetén azonnal gondoskodni kell az elzárkózásról, a kitelepítésről és a lakosság ellátásáról védőeszközökkel. A sürgős óvintézkedések zónája (SÓZ) harminc kilométeren belül van. Itt radioaktív kibocsátás esetén a szélirányt figyelembe véve adják ki az úgynevezett menekülőkámzsákat. A hosz- szú távú óvintézkedések zónája (HÓZ) egy olyan előre kijelölt terület - nyolcvan kilométeres sugarú kör -, ahol alapvetően az evakuáltak befogadására készülnek. A szintén átdolgozott kitelepítési terv szerint mindenkit harminc kiloNyugat-európai tapasztalatok, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és hazai szakemberek ajánlásai alapján készült el az új intézkedési terv, amellyel egy készülő kormányrendelet is foglalkozik - tudta meg lapunk Mácsai Antaltól, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjétől. Míg korábban három, kilenc és harminc kilométeres zónára vonatkoztak a vészhelyzeti tervek, most szélesebb a kör. A megelőző óvintézkedések zónája (MOZ) három kilométeres sugarú kört érint, ahol egy kistelepülés, Csámpa mintegy százhetven lakója él. Itt egy esetleges vészhelyméteren kívülre vinnének, míg régebben kétlépcsős rendszer volt, a veszélyeztetett lakosságot előbb a szomszéd településre evakuálták volna. Mácsai Antal kiemelte: az új rendszer a korábbinál jobban közelít az uniós elvárásokhoz. A kormány a lakosság megnyugtatására továbbra is biztosít menekülőkámzsát az erőmű környezetében élőknek, míg a nyugaton elterjedt gyakorlat szerint legfeljebb egy nagyon szűk zónában élőknek, illetőleg a katasztrófa elhárításban résztvevőknek adnak védőeszközt. Ezeket a védőeszközöket raktárakban tárolják, kiosztásukról ugyanúgy, mint az esetleges kitelepítéshez szükséges járművekről, gondoskodik a katasztrófa- védelmi igazgatóság. A Hallgatói Információs Központ A Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ a magyar felsőoktatás modem szolgáltatási központja, az Oktatási Minisztérium háttérintézménye. A központ a látogatók előtt 2003. január 3-án nyitotta meg kapuit. Naponta több mint ezren látogatják az intézményt, és átlagosan három órát töltenek itt. Az intézmény fő profilját az információszolgáltatások és az elektronikus tartalomszolgáltatás adja, elsődleges funkcióját tekintve könyvtári szolgáltatásokat is nyújt. A HIK célközönsége hallgatókból, oktatókból és felsőoktatási intézményekhez kapcsolódó kutatások résztvevőiből áll. Az éves regisztrációs költség - 920, 3200 forint - befizetése után a HIK alapszolgáltatásai ingyenesek. A HIK látogatói az internet-hozzáférésen kívül ingyen használhatják az Elektronikus Információ Szolgáltatás nemzeti program (EISZ) összes adatbázisát, valamint a központ könyvtárban elhelyezett több ezer tankönyvet és jegyzetet. Racionális átalakítás Budapest Az SZDSZ szerint meg kell találni a további adócsökkentés lehetőségét - közölte Kuncze Gábor a szabad demokraták országos tanácsának (ot) szombati ülését követően. Az SZDSZ elnöke kijelentette: kitartanak amellett, hogy az embereket úgy lehet a legjobban támogatni, ha több pénzt hagynak náluk. Az ot ülésén egyetértés volt abban, hogy ne növekedjen a bürokrácia, ne növekedjen a kormány, és ne jöjjenek létre újabb hivatalok. „Racionális átalakításra van szükség a köz- igazgatásban” - hangoztatta, megjegyezve: azt tartanák kívánatosnak, ha kisebb lenne a parlament létszáma is. „A takarékosságot a politikának saját magán kell elkezdenie” - jelentette ki Kuncze Gábor. mti Egyesített igények Debrecen Az MSZP-nek egyeztetést kell kezdeményeznie a jobboldali pártokkal a nemzeti békétlenség megszüntetése érdekében - javasolta Horn Gyula a szombati szocialista tanácskozáson. A volt kormányfő kijelentette: a Fidesz állandó ostromállapotot szít, s szétveri az együttélés lehetőségét. A volt miniszterelnök a fórumon kijelentette: nemzeti üggyé kell válni a magyar oktatásnak, s ki kell alakítani a munka új fogalmát, amely nemcsak jövedelemszerzést, hanem sok minden mást, például családépítést is jelent. Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter a konferencián két Magyarországról beszélt, de nem abban az értelemben, ahogy a jobboldal gondolja. Szerinte ahogyan a jobboldal teszi fel a kérdést, az „az elmúlt tízegynéhány év legsúlyosabb politikaitársadalmi atrocitása". Gyurcsány szerint más értelemben van két Magyarország: egyrészt a modem nyugatias, másrészt egy félmodern, lemaradó. A miniszter szerint az előre menők kevesebb adót, több befektetést, több versenyt, a lemaradók több támogatást, kevesebb versenyt, erősebb államot szeretnének. Hozzátette: aki ezt a két igényt egyesíti, győzni fog, aki egymással szembefordítja azokat, tönkrete- szi Magyarországot, mti/europress Tavaszra várnak a balatoni a hajók Siófok Kilencvenmillió forintot költ a Balatoni Hajózási Rt. a 22 hajóból és 4 kompból álló balatoni flotta tavaszi felkészítésére. A cégnek a hajók műszaki állapota alapján hat-nyolc éves, előre elkészített sólyaprogramja van, ez alapján végzik el a tavaszi nagyjavításokat. Most a Füred katamarán van a siófoki kikötő sólyaterén, s a teljes szerkezeti megújítását elvégzik a húsvét tájékán induló szezonkezdetig. A Hévíz motorost pedig úgy alakítják át, hogy megfeleljen a kor követelményeinek: újjávarázsolják a teljes belső berendezést és légkondicionálót is felszerelnek. Folyik annak a Lelle típusú hajónak az összeszerelése, amelyet a közelmúltban közúton szállítottak Siófokra. Bánáti Jánostól, a társaság műszaki igazgatójától tudjuk: nevet keresnek a hajónak. Több önkormányzatnak is fölajánlották már ezt a lehetőséget, azoknak, amelyeknek a településéről még nincs elnevezve hajó. Ilyen Szántód, Szemes vagy Tihany. Az lehet a névadó végül, amelyik nagyobb összeggel járul hozzá a hajó javítási költségeihez.- A társaság legújabb hajója Budapesten, a Szabadság hídnál vesztegel - tette hozzá Bánáti János. - Nem jelölték ki a szárazföldi útvonalat, ahol a Balatonra lehetne szállítani. Ez nem is könnyű, hiszen a hajó 9,3 méter széles és 42 méter hosszú, csak arrafelé lehetne tehát vinni, ahol egyetlen épületet sem kell lebontani emiatt. fónai A Balatoni Hajózási Rt. saját építésű átkelőhajójának vízre bocsátása FOTÓ: SOMOGYI HÍRLAP/GÁTI KORNÉL Hírek Rogán válasza A szocialistáknak soha nem is volt, és most sincs gazdaság- politikája, csak „a lottó ötösre várnak” - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetőhelyettese Budapesten. Az országgyűlési képviselő Kovács László egy rádióműsorban elhangzott szavaira hivatkozva mondta ezt, amelyben a szocialista párt elnöke arról beszélt - mint idézte -: a kormány bízott abban, hogy bekövetkezik a várva várt világ- gazdasági fellendülés, mti A diák esélye Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter szerint joga van befejezni tanulmányait a Károli Gáspár Református Egyetemen az onnan homoszexuális volta miatt eltanácsolt ötödéves hallgatónak. „Az oktatás nem hitéleti tevékenység, tehát a diplomáig mindenképpen el kell jutnia mindenkinek, aki az egyetemeken tanul, akkor is, ha meleg, akkor is, ha nem”- mondta a miniszter az RTL Klubnak, mti Börtöntervek Még idén sor kerülhet a büntetőeljárási törvény módosítására, és megindulhat az új, magántőkéből épülő börtön beruházása is - mondta Bárándy Péter igazságügy-miniszter, mti Készen vannak A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KWM) végrehajtotta a novemberi kormány- határozatban előírt szervezeti átalakítást, így ma már az európai uniós gyakorlatnak megfelelően működik a tárca, illetve háttérintézményei - mondta Őri István, a minisztérium köz- igazgatási államtitkára, mti Évforduló A holokauszt 60. évfordulója legyen a sírás, a gyász, az emlékkövek elhelyezésének, valamint a holokauszt tagadóival, a mártírok emlékének meg- gyalázóival szemben vívott eszmei háború ideje - mondta Kardos Péter főrabbi vasárnap, a budapesti gettó felszabadításának 59. évfordulóján rendezett megemlékezésen, mti A kultúra napja A magyar kultúra napja alkalmából a Himnusz születésének évfordulójára és költőjére, Kölcsey Ferencre emlékeztek Szatmárcsekén vasárnap. Az ünnepségen Jókai Anna Kos- suth-díjas író fontos feladatként jelölte meg a magyar nyelv ápolását, és hasonlattal élt: „a harang is csak addig harang, amíg ki nem tépik a nyelvét”, mti Hitelügy A kormány minél előbb módosítsa a hallgatói hitelrendszerről, és a Diákhitel Központról szóló kormányrendeleteket- ezt kéri Almássy Kornél, az MDF elnökségi tagja Draskovics Tibor leendő és László Csaba távozó pénzügy- minisztertől. Az MDF aggódik, hogy lelassul a diákhitelrendszer fejlődése, ha 12 százalékra emelkedik a kamatszint. Arató Gergely (MSZP) válaszában azt mondta: a kamatszintet a Magyar Nemzeti Bank kamatpolitikája határozza meg. europress Belügyi segítség Mindent meg kell tenni azért, hogy az önkormányzatok felkészültek legyenek az európai uniós források megszerzésére- mondta Lamperth Mónika belügyminiszter Budapesten. A Belügyminisztérium módszertani segédanyagot adott ki a jogharmonizációt segítendő, és felkészítést szerveztek a polgármestereknek és jegyzőknek a pályázatok elkészítésének tudnivalóiról, mti ■