Új Dunántúli Napló, 2004. január (15. évfolyam, 1-30. szám)
2004-01-17 / 16. szám
2004. Január 17., szombat SPORT 19. OLDAL Szabadfogás. INGYENES ÁTIGAZOLÁS. A portugál bajnok FC Portóhoz szerződött Sergio Conceicao, az olasz Lazio középpályása. A 29 éves válogatott középpályással néhány nappal ezelőtt közös megegyezéssel szerződést bontott a római klub, így ingyen került vissza egykori hazai klubjához, ahol olaszországi karrierje előtt játszott. MASZUOKA SIKERE. A japán Maszuoka Hirosi nyerte az autósok versenyét a 26. Dakar-rali 15. versenynapján. A mauritáni- ai Tidzsikdzsa és Nouakchott közötti 579 km-es gyorsaságit 6:52:35 óra alatt teljesítette. Összetettben vezet Peterhansel, Maszuoka és az ugyancsak francia Jeán-Louis Schlesser előtt. A Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Frontera) kettős az első ellenőrzőponton a 25. legjobb idővel haladt át. MEGDÖBBENT A BALHÁTVÉD. A rendőrségi vizsgálat szerint Roberto Carlos rabolta ki Roberto Carlosnak, a Real Madrid világklasszis brazil labdarúgójának a villáját tíz nappal ezelőtt. A 30 éves világbajnok házába behatolók éppen a Murcia elleni meccs (1-0) időpontjára időzítették látogatásukat, feltörték a széfet, és ékszerekkel, értékes órákkal, valamint készpénzzel távoztak. A tettes és a zsákmány hiánytalanul előkerült, annál inkább megdöbbent viszont a kopasz balhátvéd, amikor kiderült, hogy a rablóbanda vezérének a fővárosi alvilágban elterjedt neve nem más, mint... Roberto Carlos. CHILÉBEN zajlanak a dél-amerikai labdarúgó olimpiai selejtezők. A csoportmérkőzések után a brazilok (balra) is a legjobb hat között folytathatják. _______________________________________________fotó, epa Le hmann dührohama A kapusok védelmének hiányosságaira hívta fel Angliában a figyelmet Jens Lehmann, az FC Arsenal labdarúgócsapatának német hálóőre. - A bírók általában szemet hunynak afelett, amikor az ellenfél egyik játékosa megpróbál megrúgni vagy megütni. Amint viszont felháborodok, én vagyok a bűnbak - jelentette ki a 34 éves portás, aki ellen sportszerűtlenség miatt vádat emelt az angol szövetség, miután egy tavaly decemberi bajnokin fejbe dobta labdával a southamptoni Kevin Phillipset.- Lehmann azzal magyarázta dührohamát, hogy a csatár rendszeresen provokálta őt, de a játékvezető egyszer sem avatkozott közbe. Debrecen Szántó Imre szerint van némi esélye Erdei Zsoltnak, hogy szombaton megszerezze a Boksz Világ- szervezet (WBO) félnehézsúlyú bajnoki övét, ugyanakkor a szövetségi kapitány is tisztában van azzal, hogy a címvédő Julio César Gonzalez az esélyesebb.- Karlsruhéban nagyon jó mérkőzést, jó bokszot várok - mondta az MTI-nek a debreceni Bocskai István emlékversenyen a Vasas ökölvívóit felkészítő szakember. - Tippelni azonban nem érdemes, hiszen a profi, bokszban minden kiszámít!«taüan. Nem lehet tudni, hogyan sikerült a két versenyző felkészítése, és szombaton éppen melyikük milyen napot fog ki. A szövetségi kapitány hozzátette, hogy egy éppen regnáló világbajnokot legyőzni hatalmas teljesítmény.- Ha Zsolt nyer, az óriási siker lesz, hiszen a hivatalos bajnokot verné meg. A mexikói Gonzalez ráadásul nagyon jó képességű, ami tovább növeli a találkozó rangját. Szántó szerint a profik között minden megtörténhet.- Michalczewskit is győztesnek látta a nagy többség, mégis Gonzalez lett a világbajnok - tet- te hozzá Szántó Imre._______■ A profiknál minden megeshet A VILÁG SPORTJA Olimpiai terrorelhárítás Februárban és márciusban katonai hadgyakorlatokkal tesztelik az athéni olimpia biztonsági rendszerét. Február 6. és 8. között hét ország szakértőinek felügyelete mellett szimulált vegyi- fegyver-támadásra, továbbá hajó-, vonat- és buszeltérítésre kerül sor a pireuszi kikötőben, ahol az augusztus 13-tól 29-ig tartó játékok alatt 12 szállodaként funkcionáló óceánjáró horgonyoz majd. Március 14-én egyelőre ismeretlen helyen 13 napos gyakorlat kezdődik az Egyesült Államok haditengerészetének bevonásával, ugyancsak terrorelhárítási céllal. Az athéni seregszemlén 50 ezer rendőr, katona, tűzoltó és önkéntes tevékenykedik majd, a szervezők mintegy 650 millió eurót költöttek biztonsági intézkedésekre. Terítéken a torna és a súlyemelés A torna és a súlyemelés szerepelt a legutóbbi olimpiai egyeztető megbeszélés napirendjén. Molnár Zoltán ügyvezető igazgató közölte, hogy a tornászok 2004-re a MOB közreműködésével 29,1 millió forint állami támogatásra számíthatnak. Ezt a forrást a jövő héten megkötendő szerződés alapján az olimpiára kvalifikált két tornász felkészülésére lehet felhasználni. Budapest A két kapitány, Marácziné Szabó Márta és Vereckei István a körülményekre panaszkodott, elsősorban a borzalmas állapotban lévő budapesti csarnok felújítását kérte, s a férfiak számára valóban csalódással végződött vb után a megfelelő utánpótlást hiányolta. A szövetségi kapitányi tisztségre pályázatot írnak ki, de ennek eredményétől függetlenül Gál Róbert felkészülését Vereckei István irányítja, Szarka Krisztináét pedig a KSI edzői vezetik. A jövőbe tekintve Köpf Károly, a MOB sportigazgatója hangoztatta: sorvad a sportág, egyre csökken a versenyzők, az edzők, a szakosztályok száma. Közös felelősség e szomorú folyamat mielőbbi megállítása, aminek érdekében mindenekelőtt a jelen helyzet reális felmérésére volna szükség.- A vb nem ,úgy sikerült, ahogy terveztük, ahogy szerettük volna, a szereplés számomra egyértelmű kudarc - kezdte beszámolóját Dolovai Tamás, a súlyemelő szövetség elnöke. Elfogadhatatlannak minősítette, hogy nyolc, külföldi edzőtáborban résztvevő versenyző közül csak négy lépjen a dobogóra, ezért is történik változás a kapitányi poszton alig 7 hónappal az olimpia előtt - bár erre már a 2002-es vb után is sor kerülhetett volna. A pályázatok elbírálása után a szövetség elnöksége hétfőn választ új kapitányt. Az állami támogatás 69,3 millióját a MOB-bal kötendő szerződés alapján az olimpiai felkészüléssel kapcsolatos feladatokra lehet felhasználni. Műhelytámogatásban is csak azok a szakosztályok részesülhetnek, ahol olimpiai kerettagokat foglalkoztatnak. Likerecz Gyöngyi sérülése rendbejött, de még nem kezdi el a teljes értékű edzéseket. Kovács Zoltán viszont már bírja a terhelést.- Az eredeti célkitűzésünk, miszerint két érmet és 9-11 pontot szeretnénk szerezni Athénban, az indulási jogot kiharcoló 4 férfi és 3 női versenyzővel is elérhető - válaszolta a szövetség elnöke Füleky András államtitkár-helyettes kérdésére. Ehhez - a jobb csapatszellem és az alaposabb lélektani felkészülés mellett - arra is szükség lesz, hogy a hét női versenyszámban indítható négy kínait a magyarok elkerüljék. Az olimpiai keret számára kötelező pszichológus segítségének igény- bevétele is. ■ Real Madrid: Totti, Henry, van Nistelrooy jön Spanyol és olasz médiaértesülések szerint a nyáron nagy változások lesznek a Real Madrid labdarúgócsapatánál: Francesco Totti, Thierry Henry vagy Ruud van Nistelrooy érkezik, míg Jorge Valdano sportigazgató távozik. Madrid Az egyik spanyol rádióállomás szerint az AS Roma szupersztárja, Tóth állítólag már meg is egyezett a spanyol elitklubbal, igaz, az olaszokkal még nem kezdődtek meg a tárgyalások az átigazolási összegről. A Real esélyeit növeli, hogy a Serie A listavezetője régóta pénzügyi problémákkal küszködik, s ezeket részben megoldaná a legértékesebb csü- lag eladása. Kérdés, hogy a nemrég Tottit szerződtetni kívánó Chelsea jelentkezik-e újabb ajánlattal, mert ebben az esetben az AS Roma a vártnál is kiválóbb üzletet köthetne. Az olasz klasszis mellett az Arsenalt erősítő francia Thierry Henry és a Manchester Unitedben futballozó Ruud van Nistelrooy sem került le Florentine Perez elnök kívánságlistájáról, jóllehet a két labdarúgó nemrég többször kijelentette: nem Madridban képzelik el közeljövőjüket. Jorge Valdano valószínűleg szívesen maradna a Real alkalmazásában, de elhidegült a kulcsjátékosoktól, ezért mennie kell. A csillagok nem bocsátották meg neki azt, hogy tavaly nyáron nem állt ki a bajnoki ■■■■ cím megszerzését követő órák- W' ** ban menesztett gentin sportvezető szerződése szeptemberig szól, de valószínűleg hamarabb távoznia kell, mert szinte egyetlen játékos sem áll vele szóba. Az 1986-os argentin világbajnok Valdano edzőként 1994 és 1996 között ült a Real Madrid kispadján, s 2000 kora őszén lett igazgató. Helyére a csapat és a vüágfutbaü legendája, az eddig inkább a klub marketingjét segítő Emilio Butragueno kerülhet. ____■ Ha rminckét helyszín Párizs A francia főváros 50 millió eurós költségvetést tervez arra az esetre, ha megkapja a 2012-es nyári olimpia rendezési jógák- A kormány teljes támogatásáról biztosítja a Játékok minden színben” mottójú pályázatot, pénzügyi garanciákban és biztonsági intézkedésekben egyaránt - hangsúlyozta Jean-Francois Lamour sport- miniszter. A francia fővárostól északra és nyugatra lévő, 32 eltervezett helyszínből csupán négyet kellene újonnan építeni. A metropolisz szélén elhelyezkedő Batignolles-ba megálmodott ötkarikás falu körüli létesítmények mintegy 6 km-re vannak egymástól. A centrumban csak a strandröplabda-, a cselgáncs- és a tekvondóversenyek zajlanának. Lelátó Pénz az ellenfélnek Derült égből villámcsapásként hatott az a hír, hogy a MOL a jövőben támogatója lesz Horvátország labdarúgó-válogatottjának. Természetesen egy olyan nagy vállalatnak, amely az ország határain kívül is érdekelt az üzleti életben, joga ott reklámoznia termékeit, ahol jónak látja A MÓL döntése mégis érzelmeket váltott ki, annak ellenére, hogy az üzletben másodlagos az érzelem. Egy olyan ország labdarúgását támogatja, amely Magyarország vábgatottjának ellenfele lesz a világbajnoki selejtezőben. Ráadásul olyan összegről van szó-a pletyka szerint 2005 végéig kéttnilliárd forintot kap a horvát csapat -, amely óriásit lendíthetne a magyar labdarúgáson. A MÓL azzal magyarázza döntését, hogy a horvát válogatott jobb reklámhordozó, mint a magyar. Igazuk van, hiszen a szomszédos ország válogatottja ott lesz az Euró- pa-bajnokságon Portugáliában, a magyar csapat viszont nem. Ez az érv azonban akkor lenne igazán elfogadható, ha a világbajnoki selejtezőben nem került volna azonos csoportba a két válogatott. Nem tudom bizonyítani, de érzésem szerint ez a reklám nem jelent akkora hasznot a cégnek, amiért érdemes vök kivívni az ellenszenvet. De ezt ők tudják... A MÓL egyébként nem volt mindig ilyen következetes, hiszen az elműt években szemrebbenés nélkül támogat - állítólag ötvenmillió forinttal - az Újpest csapatát, holott a hla-fehéreknek mostanság a nemzetközi futballban - még a hazaiban sem - nincs meghatározó szerepük. A nagyvállalatnak a horvát szövetséggel kötött megállapodásakor felmerült Mészöly Kálmán neve is. Hallani arról, hogy az egykori válogatott játékos, majd sikeres edző is közreműködött a szerződés létrejöttében. Lehet, hogy akik ezt terjesztik, azok Mészöly Kálmán ellenségei, de az tény, hogy ott volt az aláírási ceremónián. Visszatérve az Újpest és a MÓL kapcsolatára, a lila-fehérek most isszák annak a lévé, hogy a nagy- vállalat hátat fordított nekik. Az elmaradt támogatás válságos helyzetbe sodorta az újpestieket, a jól értesültek szerint 350 millió mínuszban vannak. Már hallani arról is, hogy nem játsszák végig a tavaszt, felszámolják a csapatot foglalkoztató gazdasági társaságot, és nyáron tiszta lappal kezdik újra. Például úgy, hogy indulási jogot vásárolnak valakitől, feltéve, ha lesz üyen jog eladó. Ha ez a híresztelés nem alaptalan, akkor máris megbukott az az információ, amiről egy héttel ezelőtt szóltam, miszerint Egervári Sándor lehet az Újpest edzője. Ha nincs csapat, akkor nincs szükség edzőre sem. Volt a közelmúltnak még egy érdekes híre, nevezetesen az, hogy Illés Bélát szívesen szerződtetné a Haladás. A szóbeszéd szerint Illés mehetne, ha akar, mert a visszafogott bérek miatt az MIK nem gördít akadályt a távozni szándékozók útjába Vannak viszont, akik úgy tudják, hogy IUés a kevesebb fizetés ellenére marad, mert a szerződésében szerepel, ha a kék-fehéreknél fejezi be pályafutását, ott azonnal edzői feladatot kap az MTK valamelyik csapatánál Lázár Lajos Knoch középdöntős Lakatos bronzérmes ZOETEMEER Debrecen Több jó magyar eredményt is hozott a hollandiai Zoetemeer- ben zajló röyidpályás gyorskon. csolya Eurőpa-bajnokság pénteki versenynapja. A Darázs Péter, Knoch Balázs, Kövér Balázs, Lóth Dávid Manó összeállítású váltó selejtező csoportjából elsőként jutott a középdöntőbe. 1500 méteren egyéniben Darázs Péter 15., Knoch a 28. lett. A nők között Huszár Erika továbbjutott a selejtezőből és ő is a tizen- ötödik helyet szerezte meg. ■ Öt magyar versenyző már bejutott a szombati döntőbe a debreceni, Főnix-csprpokban zajló Bbcskai István ökölvívó-emlékversenyen. A délutáni elődöntők során a hazaiak közül elsőként a PVSK tavalyi ezüstérmes ökölvívója, Lakatos Sándor (48 kg) lépett szorítóba, de az első menetben föladta a küzdelmet a moldovai Gojan ellen, és ugyancsak kikapott az 54 kg-os Józsa Zoltán is, így mindketten bronzérmesek lettek. ■ BIATLONOSOK FEKSZENEK sorban a lőállásbán a németországi Ruhpoldingban rendezett Világkupa-futamon _____________epa-fotó A k