Új Dunántúli Napló, 2004. január (15. évfolyam, 1-30. szám)
2004-01-15 / 14. szám
6. OLDAL 2004. Január 15., csütörtök BEMUTATKOZIK A TELEKI ZSIGMONP MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA A borásznak is állandóan tanulnia kell A rendszerváltás óta megnövekedett az igény a borász vállalkozók részéről, hogy szeretnék elsajátítani az alaposabb szakmai ismereteket, és ennek folyományaként levelező képzéssel okleveles borász képzettséget szerezni. A 2000-ben kezdődött képzési forma az idén a hetedik évfolyamával indult el, ahová eddig az ország szinte minden szegletéből érkeztek hallgatók. Volt olyan tanuló, aki Olaszországból azért jelentkezett a stúdiumra, hogy az itteni képzés által szerzett tudással (amelyet tolmács közvetített) felvértezve a hazai kollégáinál jobban értse és folytassa ezt a szép szakmát. A képzés itt egyéves, az oktatás két félévre oszlik. A félév végét elméleti és gyakorlati bemutató követi, majd zárásként jön a szakmai vizsga. A tanfolyam költsége félévenként 90 ezer forint. A magyar országgyűlés elé kerülő előterjesztésben szerepel, hogy 2007-ig valamennyi borász vállalkozónak meg kell szereznie a szakmai végzettséget ahhoz, hogy tevékenységét tovább folytathassa. A villányi Teleki Zsig- mond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium a felnőttek részére dolgozta ki az ennek megfelelő képzési formát, amelyet a balatonfüredi iskola is meghonosított. Az iskola terveiben szerepel, hogy 2004-ben elindítják az érettségivel rendelkezők részére a borásztechnikus képzést, erre a minisztériumtól az engedélyt már megkapták.- A borászok képzése nem csak belterjes módon, csak az iskolában történik - mondja Szederkényi Ferenc iskolaigazgató -, de a tanulók rendszeresen járnak gyakorlatra a villányi Csányi-, Bock- és Polgár-pincészetbe, ahol megismerkednek a mindennapi élet gondjaival, a szakmai kihívásokkal, és az erre adott válaszokkal. Külön megállapodást kötöttünk a Pécsi Szőlészeti és Borászati Kutató Intézettel. EnSzederkényi Ferenc nek keretében az üvegházunkban hajtatják az új kísérleti szőlőfajtákat, de ugyanakkor tanuVizsgáznak a borbírálói tanfolyam hallgatói lóink egy-egy hónapra gyakorlaton vesznek részt a nagy hírű intézmény borászati osztálya szervezésében. Az itt szerzett ismeretek szakmailag szélesebb látókört biztosítanak a nappali és levelező hallgatóknak, de mindez kihat az iskola színvonalára is, hiszen nemegyszer közös bemutatókat szervezünk. Az okleveles borbíráló képzés eleddig csak a fővárosban volt lehetséges, de a villányi iskola az OKÉV-nél nyilvántartásba vetette ezt az oktatási formát is, akkreditálása folyamatban van, a Baranya Megyei Agrárkamara is támogató nyilatkozattal járult hozzá a képzés elindításához. A villányi Tiffán Ede, a Bor Akadémia alelnöke, valamint az akadémia elnöke, Módos Péter is fontosnak tartotta az okleveles borbíráló tanfolyam elindítását. A tanfolyam elvégzésével a résztvevők alkalmassá válnak a borversenyeken való közreműködésre, és a hegyközségek által szervezett előminősítő bírálatokon való részvételre, ami tulajdonképpen az Országos Borminősítő Intézethez kerülő borok előminősítése. A tanfolyam 30 órás, ennek keretében lehetőség van bizonyos alapvető szakmai ismeretek átadására is. Erre szükség van, hiszen ide a legkülönbözőbb foglalkozású emberek jelentkeznek. A vizsga három részből áll, a trianguláris és szakmai-műveltségi tesztből, valamint a borfajták felismeréséből. A tanfolyam költsége 32 ezer forint (plusz áfa), de a pótvizsga esetén nem számítanak fel külön költséget. A villányi tanfolyam - szemben a budapestivel - tartalmasabb és olcsóbb is. A pécsi kutatóintézet egyik munkatársa is részt vesz az oktatásban. Az iskola hallgatói a villányi vörösborfesztiválon Magas színvonalú oktatás Az iskolát 1949-ben alapította az akkori Fölművelésügyi Minisztérium. Az elmúlt 55 év alatt sok változáson ment keresztül, ezalatt mindvégig megőrizte magas szakmai színvonalát és jó hírnevét. 2001. július elseje óta az intézmény fenntartója a Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium. Az alapítástól kezdve napjainkig közel 7 ezer diák tanult itt. A Dél-Du- nántúlon a villányi intézmény az egyetlen hely, ahol borász, vincellér, sörgyártó, dísznövény és zöldségtermesztő szakmákat és virágkötészetet tanítanak országosan és nemzetközileg elismert szinten. Képzési formák: általános képzés 9-10 osztályban szakmai orientációval, szakmai képzés (2 éves); érettségire felkészítő képzés szakmunkások részére nappali és levelező tagozaton (3 éves); felnőtt borász képzés tanfolyam keretében (egyéves önköltséges); borásztechnikus (1,5 éves) és okleveles borbíráló (30 órás). Rendszeresek a tanulók szakmai cseregyakorlatai Szombathelyen, Tokaj-Hegyalján, Egerben. Külföldi kapcsolatok segítik a szakmai továbbképzést: 5 horvát és egy francia iskolával tartanak kapcsolatot. _______________■ Az összeállítást a villányi Teleki Zsigmondi Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium támogatta. Szerkesztette: Békéssy Gábor Folyamatosan javul a borkultúra Módos Péter, a Magyar Bor Akadémia elnöke szerint manapság már nincs hiány borbírálókban, hiszen a magyar borkultúra Módos Péter egyre jobban fejlődik, egyre többen veszik észre a bortermelők, valamint a bortermeléssel és forgalmazással valamiféle kapcsolatban lévők, hogy az ismeretek folyamatos bővítésére milyen nagy szükség van. Az elnök szerint a borbírálóknak egyre több ismeretre -van szükségük, s a hegy levének mind minőségi, mind ízbeli felismerésére hivatott borbírálói szakma nem ösztönös tehetség kérdése, sokkal inkább a folyamatos fel- készültségé. A tapasztalat is sokat számít, valamikor kóstolt egy bort, s ha még egyszer előkerül ez az íz, az emlékezetből azonnal felsejlik, s a bíráló mindjárt tudja, milyen ízanyaggal van dolga.- Szerintem hazánkban az utóbbi évtizedben nagyon sokat fejlődött a borkultúra, s ebben nagy szerepe van a bort előállítóknak és a bort fogyasztóknak egyaránt. A kulturált borfogyasztás elterjedése a termék előállítóit is arra ösztönzi, hogy minél jobb árut állítsanak elő, éppen ezért van fontos szerepe a villányi középiskola által indított felnőttképzésnek. A most vizsgázott, most már okleveles borbírálók ismerete arról tanúskodik - mivelhogy mind a 16-an megfeleltek a követelményeknek -, hogy az ide jelentkezők komolyan veszik szakmát, a kor követelményének megfelelően szeretnék tudásukat bővíteni. Baumstark Mihály, az egyik sikeresen vizsgázó csak áttételesen van kapcsolatban a borkészítéssel, hiszen közgazdászmenedzser, a villányi Csányi- Pince igazgatója. Azt mondja, azért van szüksége a borok jobb megismerésére, mert egy termelő vállalkozás irányítójaként nagyon jónak tartja, ha tudja, miről is szól a borászat. A cégvezető borfelismerésből kiválóra vizsgázott, így ma már a hivataBaumstark Mihály los oklevél birtokában akár versenyeken is szerepet vállalhat. Erre azonban a menedzsernek nincs igénye, véleménye szerint Günczer Tamás viszont a munkájában nagy segítséget fog nyújtani az itt szerzett ismeretek. Günzer Tamás bortermelő, ismert pincészet gazdája Villányban. O a folyamatos képzés híve, egész eddig életében ehhez tartotta magát, ha már a boros szakmába keveredett, szeretné minél jobban elsajátítani az ismereteket. A borbírálói tanfolyamra is azért jelentkezett, mert egyre többen kérték fel szakmai véleményre, néhány - nem hivatalos - bírálatra vállalkozott is. Most viszont, már mint hivatalosan is megerősített borbíráló is szerepelhet, de itt nem akar megállni, ha indul nemzetközi borbírálói tanfolyam, akkor arra is jelentkezik. A tanulásban nem lehet megállás - vélekedik -, éppen ezért tartja nagyon fontosnak a villányi intézet kezdeményezését. Korszerű Az intézetnek biztosított földterület 35 hektár, aminek harmada szőlő, ennek felújítása 1990 óta folyamatosan történik. A középiskola szőlőfajta-gyűjteménnyel rendelkezik, ezzel be lehet mutatni a borvidék fő fajtáit, és az új, jelenleg még kísérletben lévő fajtákat. A gyümölcsös területe egy hektár, a két üvegház (összesen 450 négyzetméter alapterületű) is a gyakorlati oktatás rendelkezésére áll. A borász oktatóbázis európai színvonalú, hasonlóan a laboratóriummal, a szak- tantermekkel, amelyek televízióval, videóval, számítógépekkel és projektorral ellátottak. A munkavégzést, közlekedést, szállítást segítik a gépjárművek: a Carraro TC 6400 traktor, Mercedes busz, Renault Kango és WV Bora gépkocsik. A kollégium felújítása a jövő évben fejeződik be, amely után a gyakorlati feltételek szobák 3-5 ágyas szállodai szín- rász iskolák szervezetének. A bo- vonallal (fürdőszoba, számító- rász gyakorlati oktatásra korsze- gép, televízió és telefon) rendel- rű, a technológia legmagasabb keznek. Az iskola fontosnak tart- szintjét elérő pincészet áll rendel- ja'az állandó továbbképzést is. Az kezésre, ahol a tanulók saját maintézmény tagja a piliscsabai guk által hozott alapanyagból ké- szervezésű szaktanácsadási rend- szíthetik el a borokat, szernek és az európai szőlész-bo- _________________________1 A legkorszerűbb technológiával készítik a bort A BORT csak hordókban tárolják