Új Dunántúli Napló, 2004. január (15. évfolyam, 1-30. szám)
2004-01-13 / 12. szám
4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2004. Január 13., kedd üüflil RONCSTEMETŐ A BELVÁROSBAN. A rendszámmal rendelkező lerobbant gépjárműveket hónapok elteltével sem könnyű elszállítatni, ha nem tiltott helyen parkíroznak. A felvételünkön a pécsi Felsővám- ház utcában megörökített, egykor szebb időket látott, napról napra fogyatkozó Trabiról is nagy valószí- nflséggel lemondott már a gazdája.______________________________________ _______fotó; tóth l. Fe lújíthatják az iskolát HOLNAP NYIT A KISPIAC. A pécsi Felsőmalom utcai piaccsarnokban évente négyszer rendeznek nagytakarítást (természetesen a szükséges fertőtlenítést minden szombaton elvégzik). E mostanit a hétvégi galamb- és kisállat-kiállítás zárására időzítették. Mára már csak az ablakok tisztítása maradt vissza az ÁNTSZ ellenőrzése előtt, fotó: t. l. Százmilliók lakásépítésre PÉCS A baranyai megyeszékhely elnyerte azt a 790 millió forintot, amelyből Pécsett 116 szociális bérlakás épülhet. Mint azt Bókay Endre, az önkormányzat lakásbizottságának elnöke lapunknak elmondta, a beruházás összértéke eléri majd az 1,1 milliárd forintot. Az új, várhatóan négyszintes épületek a FEMA mögötti területen kapnak helyet. Az első kapavágás a tervek szerint májusban lesz, a lakásokat jövő év elejétől folyamatosan adnák át. Ezzel egy időben egy másik pályázaton is sikerrel szerepelt Pécs: 287 millió forintot kap a város, amely összegből közel 3500 lakás hőszigetelése valósulhat meg. Országosan 15 ezer lakás korszerűsítését támogatja a kormány. A két pályázatra összesen 36 milliárd forint igény érkezett. ____________ SOMLAI*. [ Sás d A hegyháti település általános iskolájának épülete - amelybe közel 500 gyermek jár - már régóta felújításra szorul, majdhogynem életveszélyes. A rekonstrukció azonban elérhető közelségbe került, miután hivatalos értesítést ugyan még nem, ám megbízható forrásból azt az információt kapta az önkormányzat, hogy mintegy harmincmillió forintot nyert az intézmény felújítására. A településnek mindössze tíz százalék önrészt kell biztosítania, miután Sásd az egyik leghátrányosabb kistérséghez tartozik. Az elképzelések szerint az iskola többek között új tető- szerkezetet kap majd, illetve az egyes tantermeket is felújítják a munkálatok során. Csiki-csuki a déli határon A drávaszabolcsi határátkelő lezárásának ideje alatt torlódások várhatók Udvarnál, ugyanis a határőrök szerint a legtöbb teherautó sofőrje arra veszi majd az irányt. A felújítás hónapjai alatt az utazók Udvar vagy Barcs felé kerülhetnek, a beremendi átkelő viszont egyelőre továbbra is csak nappal üzemel, a teherautók pedig azt nem használhatják. PÉCS Bár elvben a kormány még másképp is határozhat, nagy a valószínűsége annak, hogy a "kabinet szerdán rábólint a drávaszabolcsi határ- átkelőhely ideiglenes bezárásának tervére. Ekkor nyomban, azaz csütörtökön éjfélkor már le is zárulnak a sorompók a Dráva menti falunál, és azok egészen novemberig, a nagyszabású, mintegy hatszázmillió forintba kerülő felújítás elkészültéig csukva is maradnak. Tavaly a szóban forgó ellenőrzési ponton - annak ellenére, hogy az igazgatóság területén összességében egy év alatt húsz százalékkal csökkent a személyforgalom - ki-, illetve belépésre több mint nyolcszázezer ember jelentkezett, akik mintegy 350 ezer személygépkocsival érkeztek a határra. Dakos József dandártábornok, a Pécsi Határőr Igazgatóság igazgatója elmondta, Drávasza- bolcsnál pusztán a veszélyes anyagokat szállító járművek kelhetnek át Horvátországba. Be- remendnél egyelőre továbbra is csak nappal lehet átlépni a határt, az átkelőt teherautók nem használhatják. így a dandártábornok véleménye szerint a teherkocsik - amelyekből tavaly 75 ezer fordult meg Drávaszabolcsnál - Udvar felé mennek majd, miután Barcs már túlságosan nagy kerülő lenne. A jelentős forgalomnövekedés miatt Udvarnál átmeneti torlódásokkal is számolhatnak a sofőrök. Az igazgató elmondta azt is, az uniós csatla- kozás apropóján nem várhatók jelentős változások az átkelőkön, ugyanis már tavaly áprilisban bevezették a „minimál-ellenőrzést” a tagjelölt, illetve az EU-ból érkező állampolgárok esetében, vagyis velük szemben csak ritkán, és indokolt esetben kerül sor komolyabb átvizsgálásra. Az Adriát célba vevő autós turisták számára ugyanakkor vélhetően nem jelent különösebb gondot a szabolcsi átkelő lezárása: ugyanis a tapasztalatok szerint már eddig is egyre többen választották Barcsot a kilépés helyszínéül, ugyanis onnan gyorsabban elérhető a tengerre vivő autópálya. (Előzmények: wimv.dunantulinapb.hu) _____________________________háté balAzs-kótáhy JENŐ Ni ncs pénz az elkerülő útra A drávaszabolcsi határátkelő hétvégi lezárásával minden bizonnyal megnövekszik a beremendi átkelő forgalma, ám ez a helyiek szerint számos veszélyt rejt magában, különösen a településen közlekedő gyerekeket és időseket féltik a beremendiek. Mint többen is elmondták, a legjobb megoldás az elkerülő út megépítése volna. Az út terveit az önkormányzat már korában elkészíttette, jelenleg annak felülvizsgálatát végzi egy pécsi tervezőiroda. Amint azt Matheisz Ferenc, a polgármesteri hivatal műszaki osztályának főelőadója elmondta, a felülvizsgálat várhatóan e hét végére fejeződik be, azonban hogy a kivitelezés mikor indulhat, egyelőre nem tudni, mivel az önkormányzatnak erre nincs pénze, így mindenképpen állami támogatásra van szükség, a község tehát pályázni fog. Újabb vállalkozó jelentkezett Sellye Amint arról beszámoltunk, a nemrégiben felújított strand képéhez tervezteti az önkormányzat a fürdő vendéglátóegységeit is. A konstrukció lényege, hogy a hivatal hosszú távú, azaz tizenöt éves bérleti szerződést köt az érintettekkel, amelyben szerepel, hogy az önkormányzat által megterveztetett épületet a bérlő felépíti, ennek-fejében a megállapodás időtartamára mentesül a bérleti díj fizetése alól. Tizenöt esztendő után, amikor a szerződés hatálya lejár, automatikusan az önkormányzat tulajdonába kerülnek az ingatlanok. Tavaly kettő, a napokban pedig egy újabb vállalkozó jelentkezett erre a programra - mondta lapunknak Fekete Géza jegyző. így a stranddal együtt, úgy tűnik, az egységes arculatú vendéglátóhelyek is megnyitják kapuikat májusban a szezonra. Ebben az esetben azonban a meglévő két vállalkozásnak be kell zárnia a boltot, ugyanis az önkormányzat felbontja a szerződésüket. Ezt a döntését a képviselő-testület azzal indokolta, hogy a újonnan épült egységekben árusítóknak kizárólagosságot kell élvezniük. (Háttér: www.dunantulinapb.hu) CSIKÓS KLAUDIA Rajtra kész falusi vendégvárók PÉCS A szakma idei első országos csúcstalálkozóját Pécsett tartja a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége. A Hotel Hunyorban tartott háromnapos konferencia keretében a turizmuson belül roppant dinamikusan fejlődő ágazat szereplői a 2004-es komplett térségi rendezvény- naptár mellett a falusi vendégfogadás új fejlesztési elemeivel és irányaival - falusi vendégasztal, az úgynevezett szelíd, azaz természetközeli turizmus, lovas és víziattrakciók bevonása, gaszt- ro- és borturizmus -, illetőleg az ebben az évben rendelkezésre álló forrásokkal, pályázati alapokkal ismerkedhetnek meg. A Baranya megyében komoly hagyományokkal rendelkező falusi vendégfogadás a helyi turizmus egyértelműen fejlődő ágazata. Ezt nem csak a vendéglátóhelyek számának növekedése, hanem a - különösen a belföldi turisták körében - egyre népszerűbb pihenési forma gazdagodó programválasztéka is bizonyítja. Ezt a vendégkört célozzák a lovasturisztikai fejlesztések, a kerékpárutak építése, a borturizmus dinamikus fejlődése. A kialakult gyakorlat szerint a baranyai falusi vendéglátók döntő többsége nem főfoglalkozásban, hanem kiegészítő tevékenységként végzi a vendégfogadást. Számukra jó hír, hogy a falusi turizmus fejlesztése érdekében a tevékenységből származó éves adómentes értékhatár a korábbi 600 ezer forintról az idei évben 700 ezer forintra emelkedett. K. E. Baranyában A-Z-ig Alsószentmártonből már jelentkeztek arra az összegre, amelyet PHARE-támogatásként kapott az Etnikai Fórum pécsi szervezete. A 34 millió forint felét már átutalták a szervezetnek. A pénzt elsősorban kisvállalkozók képzésére, tanfolyamok indítására és kisebb felújításokra kívánják felhasználni még ebben az évben. . (bl)--------------------------------•---Atá n az önkormányzat tegnap megrendelte félmillió forintért az új játszótér kivitelezését, amelyet a tervek szerint márciusra szeretnének elkészíttetni. A régi, korábbi játszótéren az összes eddigi játék lecserélése, és a fából készített EU-konform hinták felszerelése, valamint a mászókák, libikókák felújítása is napirenden van. (a) Bakócán, a közösségi ház folyosóján a nyugdíjasklub szervezésében Flander Mártonné szakmai közreműködésével időszakos helytörténeti témájú tárlatot rendeznek be. A házban egyébként korábban már bemutatták az érdeklődőknek az ősi sváb famíliák eredetének tárgyi emlékeit, és egyéb kiállításokat is rendeztek. (cs) Baksán és az itteni körjegyzőséghez tartozó falvakban megkezdik a kisebb települések közül az országban az elsők között az ISO 9001-es minőségirányítási rendszer, valamint a szintén EU-konform közös hivatali értékelési rendszer telepítését. A technikai újítás a települések lakóinak is segítséget ad ahhoz, hogy a polgár- mesteri hivatalokkal tartsák a kapcsolatot, és a szükséges adatokhoz hozzájussanak. (bl) Bánfán már húsz beás család foglalkozik a házuk melletti kiskert művelésével, miután a cigány kisebbségi önkormányzat ingyen biztosít számukra vetőmagvakat. A falukép is javul a kertgondozás révén. Az akció várhatóan idén is folytatódik. (cs) Baranyahídvégen eddig csaknem 10 család csatlakozott a szociális földprogramhoz. A kisebbségi önkormányzat ingyen biztosította a vetőmagvakat. Tavaly többen foglalkoztak majdnem két hektáron fűszerpaprika termesztésével a faluban. (cs) Baranyajenőn a jövő héten kezdődik az a megyei körút, melynek során istentiszteleteken mutatják be a pápa által novemberben, a Vatikánban megáldott fakeresztet. A megye több településén is tartanak hasonló ceremóniát, a szervezők különbuszokkal szállítják az érdeklődőket a helyszínekre, (bl) Beremenden a cementgyár idén tizenhat játszótér megépítését tervezi 14 dél-baranyai településen. A 10 millió forintos beruházással készülő játszótereket elsősorban azokban a parkokban és közterületeken helyezik el, melyeket korábban a Duna-Dráva Cement Kft. alakított ki a községekben, (kj) A Biikkösdön élő fafaragó, Sza lontai József készítette azt a kopjafát, amit Almamelléken állítottak fel a helyi nemzetiségi oktatás tízéves megalakítása alkalmából. A faluban egyébként 1782 óta van tanítás szervezett formában, (bl) Dencsházán a jubileumi iskolatörténeti kiállítás után azt tervezik, hogy például vitrinekben helyezik el állandó tárlat keretében az úttörő-emlékeket Wolf Ferenc- né közreműködésével. Idővel falutörténeti gyűjteményt is kialakítanak az oktatási intézmény és az önkormányzat kezdeményezése nyomán. (cs) Harkány messze kimagaslik a többi baranyai település közül a vendégforgalmi adatokat tekintve. A fürdőváros fogadta tavaly a megyébe látogató külföldi vendégek egynegyedét, ugyanakkor itt töltötték el az idegenforgalmi szezonban a baranyai vendégéjszakák több mint felét. Meghatározó a belföldi vendégforgalom is, hazai turisták fizették a vendégéjszakák közel 28 százalékát. (k) Hetvehelyen 650 méter hosszú járdaszakasz épült az Ady Endre utcában. Az összességében 1,4 millió forintos fejlesztéshez szükséges forrást a Baranya Megyei Területfejlesztési Kiegyenlítő Alapból pályázati úton nyerte el a település. Mint Wágner Antal polgármester elmondta, a faluban idén folytatják a gyalogosforgalom biztonságát javító fejlesztéseket. (k) Hűből nemrégiben kapta meg azt a használatbavételi engedélyt, amelynek köszönhetően már meg is indult a temetkezés a település saját sírkertjében. A község polgárai huszonhat évig vártak erre a pü- lanatra, miután eddig Szigetváron kellett végső búcsút venni szeretteiktől. A sírkert kialakításának teljes költsége elérte a tízmillió forintot. Az összeg közel harminc százalékát az önkormányzat vállalta, (sa) Magyarteleken Bors Jenő elszármazott lakó olyan helytörténeti értékű régi plakátokat ajándékozott a falunak, amelyek az 1940-es évek helyi amatőr színjátszásáról tanúskodnak. Olvasható az is, hogy hányán léptek fel, milyen szereposztásban a két népszínműben, és az is, hogy a gyűjtő édesapja, néhai Bors Károly kovács volt a betanító. (cs)