Új Dunántúli Napló, 2004. január (15. évfolyam, 1-30. szám)

2004-01-10 / 9. szám

Szabadfog' Dunántúli Napló Élet & Stílus A tudósok a csokievőket két csoportra osztják. Az egyik a szopogatós. 16. oldal Sport Összeállt a labdarúgó Dunántúli Napló mezőnye. 20. oldal Maradom lányai nagyon megszerették a taxist. A férfit a takarítónő javaslatára fogadta fel a világ­hírű labdarúgó a családja mellé. Bottyán Jorge Esteban mindig pontos volt, apróbb feladatokat is rá lehetett bízni, és ami a legfontosabb: keveset kért. Buenos Airesben talán a legkevesebbet a bér­taxisok közül. A lányok azért is szerették, mert a kertben időnként csirkét is sütött nekik, és mesélt egy távoli - talán nem is létező - országról. Magyar- országról, ahonnan a szülei származnak... Ez már a múlté. Maradona szakácsa voltam Bottyán Jorge Estebanból Bottyán György lett, a taxit is más vezeti. Ő itt él közöttünk Budapesten, hétvégen­ként pedig egy puccos magánjacht- klubban főz a kényes ízlésű milliomos talajnak és baráti körének. Valahol a Balaton partján. „Én már akkor is szakács voltam, amikor a Maradona- gyerekeknek főztem” - emlékezik a múltra a jó erőben levő férfi.- Akkor mi szükség volt a taxizásra?- Kellett a pénz. Az autót eredetileg édesapám vezette. Amikor pihent, én hajtottam a járgányt. Nem szégyelltem, szerettem beszélgetni az emberekkel, a Maradonáék kifejezetten normális em­berek voltak. És ami nagyon fontos, egyszerűek. Nappal egyébként tanítot­tam egy vendéglátó-iskolában. Az anyai nagyszülők a nagy gazdasá­gi világválság idején, a húszas években vándoroltak ki a mai Szlovénia egyik falujából Argentínába. Mária saját ét­termet vezetett, István pedig asz- taloskodott. Később haza szerettek vol­na térni, de féltek a férfiak számára kötelező katonáskodástól. így maradt minden, ahogy volt. Apai oldalon a nagyapa Budapesten született, később azonban Temesvárra költözött. Trianon után Erdélyben ma­radt, szenvedélyesen sportolt, Románia bajnokcsapatának labdarúgója volt kivándorlása előtt. Amikor Bottyán György 1961. július 25-én megszületett Argentínában, a családnak egy közért­tel egybekötött büféje volt. A boltot az édesanyja vezette, később ugyanitt dol­gozott az édesapja is, amikor abbahagy­ta a taxizást. Eredetileg fizikusnak ké­szült, aztán - mivel nem akart lemarad­ni az akkori biológus ösztöndíjas barát­nőjétől - a politológiánál kötött ki: ak­kor, 1983-ban nyitotta meg kapuit újra a szociológiai kar Buenos Airesben. A három-négy utóvizsga azonban meg­győzte: nem neki találták ki a tanulást. Ezért lett szakács. Tehetségesnek tartot­ták, s amikor elvégezte az iskolát, fel­kérték, tanítson Argentína különböző vendéglátó-iskoláiban.- Nagyon jól beszél magyarul.- A nagyszüleimnek köszönhető. Nekik több idejük volt velem foglalkoz­ni. Anyukámék sokat dolgoztak.- Mikor jött először Magyarországra?- 1994-ben, meglátogatni a rokono­kat. És a magyar konyhát. Viszonylag könnyű dolognak tűnt. Argentínában sok vendégszakács dolgozott, jó né- hánnyal megismerkedtem, vittem őket ide-oda, közben rengeteget beszélget­tünk. Magyarországról, ahonnan a nagyszüleim származnak, és természe­tesen a magyaros vendéglátásról. Ami­kor a rokonlátogatás véget ért, elmen­tem a Gundelba, ahol megengedték, hogy tanuljak. Egy fillért sem kaptam, de nem bántam, mert ott ismerkedtem meg örökké mosolygós feleségemmel, Laurával. A hidegkonyhán dolgozott. Amikor visszatértem Argentínába, nem sokáig bírtam nélküle. Hamarosan visz- szatértem. 1996-ban házasodtunk ösz- sze Balatonlellén. Laura kipróbálta Argentínát, de nem tudott beilleszkedni, Magyarországot választotta. Bottyán György maradha­tott volna a közért-büfében, ám ő Lau­rát választotta. Azóta körbedolgozták az országot, Budapesten közös otthont teremtettek, ahol nem tétlenkednek, ha kedvük szottyan, egymásnak főznek. Arra viszont kínosan ügyelnek, hogy mindig legyen két repülőjegyre való pénz a bankban. Állandó készültség­ben élnek arra az esetre, ha odahaza történne valami.- Hol van otthon?- Argentínában. Ahol harmincöt évet éltem. Ugyanakkor magyar is vagyok. Imádom ezt az országot, itt élnek a ba­rátaim.- Úgy hallottam, menő vendéglátó- helyeken is dolgozhatna. Miért éppen a jachtklubot választotta?- Egyrészt, a menő helyek nem tud­nak megfizetni. Másrészt el sem men­nék ezekre a helyekre dolgozni. A szabad alkotás lehetősége hiányozna. A mostani munkahelyemen pontosan ezt szeretik bennem. A szinte napon­ta változó menüsorokat, ízeket, illa­tokat.- Adós még a szakmai múlttal.- Tanultam Franciaországban, Spa­nyolországban és Olaszországban. Tíz hónapot éltem Acapulcón. És dolgoz­tam hajón is. Nem mondtam még, hogy tengerész szerettem volna lenni gyerek­koromban? Kihagytam, mindegy. Való­színűleg ez a fiatalkori vágy vonzott a hajóra. A Csendes-óceánon közleked­tünk. Mindenütt megfordultam, ahol kikötött a hajó. A munka egyhangú volt, minden héten ugyanaz volt az ét­lap. A tájak azonban mindig változtak, a vendégkör szintén. Ezek tették el­viselhetővé a monotóniát.- Ki a példaképe, akitől a legtöbbet tanulta?- Egy öreg halásztól kaptam a leg­nagyobb szakmai ajándékot. Akkoriban Vancouverben éltem, és egy portugál étteremben dolgoztam. Ide járt be a ha­lász rendszeresen. Amikor barátok let­tünk, megmutatta, hogy a halnak jófor­mán nincsen olyan része, amit ne lehet­ne hasznosítani. A belsőséget azt meg­előzően kidobtam, azóta ilyen nem for­dulhat elő.- Ahogy hallgatom, jóformán semmi sem maradt ki az életéből.- Téved. A kolbásztöltő versenyen Nem mondtam még, hogy tengerész szerettem volna lenni? Kihagytam, mindegy ...nem tudni, hogy az idősebb Bush tudta-e, kinek köszönheti a finom étkeket... szerettem volna elindulni, de még egy­szer sem sikerült. Minden alkalommal dolgoztam, nem tudtam benevezni. Maradona gyermekei egészen biz­tosan emlékeznek még az egykori ta­xisra. Azt viszont nem tudni, hogy az idősebb Bush tudta-e, kinek köszön­heti a finom étkeket az elegáns szállo­dában. Bottyán azonban emlékszik a hosszú hétvégéket Argentínában töltő híres vendégre, akit a konyhából ugyan nem láthatott, a későbbi ameri­kai elnök dicsérő szavai azonban el­jutottak hozzá. Frank Sinatrával, Pavarottival, Julio Iglesiasszal több szerencséje volt, ők meg is látogatták Bottyán urat a konyhában.- Ezekután nem kellemetlen, hogy egy magyar milliomos díszlete?- Nem értem, mire gondol.- Ahogy hallgatom, az az érzésem, hogy az ön élete olyan, mint egy félig kész étel. Ugyanis a számtalan kaland, neves étterem, exkluzív vendég, számos szakmai iskola után jóformán semmire sem vitte. Itt, ebben a télvíz idején erő­sen kihalt jachtklubban dolgozik. Ahol barátai előtt a tulajdonos biztosan azzal büszkélkedik, hogy „neki” argentin sza­kács dolgozik.- Téved. Nekem megtiszteltetés, hogy itt dolgozhatom. Egyébként a fő­nököm partnerként kezel. Számos egyéb vállalkozásában számít a szak­mai tanácsaimra. Bottyán György fészkelődik, az őszülő szakáik viselő, testes férfi ne­hezen viseli a több órát felemésztő beszélgetést. Sietve búcsúzik, várja otthon Laura saját kacsasültjével és krumplipürével. És a nemsokára meg­születő gyermekükkel. Az apróság kettős állampolgár lesz, aki május végén itthonról utazik majd haza, Argentínába. MAROSI ANTAL Frank Sinatra kedvence SZIROMSALÁTA NÉGY SZEMÉLYRE Hozzávalók: 5 dkg piros rózsa­szirom, 5 dkg fehér rózsaszirom, 10 dkg szegfűszirom, 5 dkg ciklámenszi­rom, 1/2 dl olíva­olaj, 1/4 dl alma­ecet, csipetnyi só, bors, 20 dkg vé­kony, csíkokra vá­gott pármai sonka. Elkészítés: a kitépett virág­szirmokat össze­keverjük az olajból és az almaecetből elkészített saláta­lével, megszórjuk a csíkokra vágott sonkával. Azonnal fogyasztható.

Next

/
Thumbnails
Contents