Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)

2003-12-29 / 353. szám

4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2003. December 29., hétfő Hírek BABARCON a farsangi termé­kenységünnep tűzkerékgurítási szokását akarja feleleveníteni az önkormányzat. Egykor a Babföld-dűlőben eresztették le a domboldalon a begyújtott szalmabálákat. Hasonló hagyo­mány dívott Székelyszabaron és Szederkényben is. (cs) A SZALÁNTAI önkormányzat a közelmúltban egy mikrobuszt vásárolt, amelyre a szükséges összeget - több mint hatmillió fo­rintot - pályázaton nyerte nemré­giben. A járművet a leendő gon­dozási központ és falugondnoki szolgálat használja majd. (ck) A PETTENDI meleg vizes kút, amelyből állandóan folyik a víz és egykor strandot táplált, to­vábbra sem kelt el. Legutóbb három fővárosi befektető érdek­lődött a forrás iránt. Érdekes­ség, hogy 1963 óta alig csök­kent a feltörő vízmennyiség és annak nyomása. (cs) GYÖNGYÖSMELLÉKEN Palkó János naiv festő képek­ben örökítette meg a cigány folklór szokásait, így például a lakodalmast, kosárfonást és a kerékjavítást. Most a község négy temetőjének megfestését tervezi. _________________________le?) Má jusban indulhat a fürdőfejlesztés Hazai befektető is érdeklődik a lehetőség iránt - Kétszázmillió forint pályázati pénzt nyert a város Elkészültek a szigetvári fürdőfejlesztés végleges tervei és az egyes funkciókhoz kapcsolódó látványelképzelések is. A ter­vek szerint a jelenlegi termálfürdő telkén, illetve létesítményein egy 25 méteres nyi­tott medence, egy gyógyfürdőkomplexum és egy fedett uszoda, valamint a kiszolgá­ló egységek épülnek majd meg. Szigetvár A napvilágot látott tervdokumentáció az új, korszerű feltételek megteremtését biz­tosító egységek mellett a meglévő adott­ságok, épületek hatékony kihasználásáról is szól. Ennek jegyében a meglévő acél- szerkezetű kiszolgáló épület - a bejárati traktus - átalakított formában marad meg. Teljesen új szerkezettel, de a régi épület­kontúrokat megtartva épül majd a gyógy­fürdő, amelynek az uszodával és a strand­fürdővel közös bejárata lesz. Itt az elkép­zelések szerint a jegyváltás, kölcsönzés funkciók mellett egy kávézó és salátabár is helyet kap a tetőteraszon. A gyógyfürdőrészleg egy belső, 20 mé­ter átmérőjű, illetve egy 23 méter hosszú kiúszós medencéből, valamint több ki­sebb egységből áll majd. Ehhez a részleg­hez kapcsolódnak az egyes gyógyászati és rehabilitációs szolgáltatási profilok, szeparált fürdőszobák, tornatermek, illet­ve kezelőkabinok. A gyógyfürdő külső medencéjén átívelő hí­don közelíthető majd meg a fedett uszoda bejá­rata, amihez az öltöző­kön kívül többek között szauna, konditerem, több büfé is tartozik majd. A telek északi részén alakítják ki a nyári für­dőzésre szolgáló meden­céket - felnőtt- és gye­rekmedencét egyaránt -, csúszdával, zuhanyzók­kal, ivókutakkal, kör­nyezetében füvesített li­getes, fás területtel. Mint a tervekből kide­rül, a strandfürdő egy­idejű nyári maximális vendégszáma 640 fő lesz, az uszoda 184, a gyógyfürdő pedig 507 vendéget lesz képes színvonalasan kiszolgál­ni egyszerre. Mint Paizs József pol­gármestertől megtudtuk, a tervek szerint c jövő év májusában indul a fejlesztések el ső üteme, amelynek keretében a fogadé bejárati traktusa, a központi kupolás kétszintes gyógyászati rész, illetve a külsé sportmedence épül meg. Az egy-másfé SZILVESZTERI KÉSZÜLŐDÉS PÉCSETT. Már megjelentek az óév búcsúztató kellékek első árusai a város forgalmasabb helyein. A sláge­rek idén is a különleges formájú álarcok lesznek, de kaphatók már a kü- lönböző méretű papír- és műanyag trombiták is. totóítóth László Vitatják a mobiltorony helyét Még nem dőlt el véglegesen, hogy a település közepén vagy szélén épül-e meg az egyik mobiltársaság adótornya. A kivite­lező érvényes építési engedéllyel rendelkezik, de szándékai ellentétesek a falu jelenlegi településrendezési tervével. Kozármisleny A mobil telefonhálózat kiépítésé­hez szükséges adó- és átjátszó- tornyok telepítésével kapcsolat­ban a lakosság sok esetben nem­tetszését fejezi ki. A panaszokból általában az derül ki, hogy félnek a kibocsátott sugárzástól. Ritkáb­ban merül fel olyan gond, amely a toronyépítmény elhelyezéséből adódik, s többnyire nem is azok nyújtanak be kifogást, akiknek a területén elhelyezik, hanem a szomszédok, il­letve a környék lakói. Az egyik mo­biltelefon-társa­ság megbízásá­ból a Nokia épít adótornyot Ko- zármislenyben. A településen az önkormányzat kifogásolja a tervezett torony helyét.- Az egyik nap váratlanul megje­lent a kivitelező - mondja Gáspár Gyula alpolgármester - és fel akar­ta bontani a közterület egy szaka­szát,' hogy a-leendő toronyhoz oda tudják vezetni az áramot. Bár ren­delkeznek a toronyra vonatkozó építési engedéllyel (miután a Hír­közlési Felügyelet ezt számukra biztosította), a helyi önkormány­zattól nem kértek engedélyt arra, hogy közterületen bármiféle mun­kálatokat elvégezzenek. A képvise­lők voltaképpen saját testükkel akadályozták meg a munkát. Az önkormányzat ugyanis nem ért egyet azzal, hogy a falu közepén torony létesüljön, sokkal szíveseb­ben látnák azt külterületen. A településfejlesztési tervvel ellentétes ennek a toronynak a lé­te, mondja dr. Bíró Károly jegyző. Amikor, .a felügyelet megadta az engedélyt, az önkormányzat ak­kor sem értett ezzel egyet, bár az akkori rendezési tervvel nem volt ellentétes a falu közepén való el­helyezés. A törvény időközben megváltozott, ma már az önkor­mányzatok adják ki az építési en­gedélyeket, a kozármislenyi eset­ben, ha a vita májusig elhúzódik, a felügyelet engedélye érvényét veszti. A kivitelezővel folytak már tárgyalások a torony külterületen való elhelyezése ügyében, de ed­dig a mindkét fél számára meg­nyugtató döntés nem született az ügyben. Teljesíthetetlen az eszközjegyzék A közoktatási intézmények fenntartói egymás után kérik a 2000-ben kiírt kötelező eszköz- és felszerelési jegyzék­ben foglaltak teljesítésének határidő-módosítását. Minden jel arra utal azonban, hogy az iskolák az elkövetkező öt évben sem tudnak megfelelni minden tekintetben az elő­írásoknak. Baranyai körkép A közoktatási intézmények fenn­tartóinak 2000. július 31-ig kellett elkészíteniük ütemterveiket, amelyek rögzítik, hogy mi módon kívánnak megfelelni a törvény­ben meghatározott kötelező esz­köz- és felszerelési jegyzékben foglaltaknak.. A központi szabá­lyozás a szükségesnek ítélt beren­dezések, eszközök beszerzésé­nek határidejéül 2003. augusztus 31-ét jelölte meg. Az intézmények fenntartói óri­ási lendülettel vágtak bele a köte­lező munkába. A megye önkor­mányzatai eszközfejlesztési nor­matívákból, a Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Közalapítvány és más szerveze­tek pályázatain nyert pénzekből és természetesen saját forrásaik­ból gazdálkodva igyekeztek ele­get tenni az elvárásoknak. Ennek ellenére Baranyában nem tudunk olyan iskoláról, ahol sikerült vol­na maradéktalanul teljesíteni a jegyzékben foglaltakat. Mohács önkormányzata leg­utóbbi ülésén döntött arról, hogy az Országos Közoktatási Értékelé­si és Vizsgaközponthoz (OKÉV) benyújtott kérelem alapján határ­idő-módosítást kér, mégpedig 2008. augusztus 31-re.- Minden valószínűség szerint a pécsi képvise­lő-testület is hasonló elhatá­rozásra jut - mondta el Póla József, a pécsi önkormányzat művelődési, közoktatási és sport főosztá­lyának vezető­je. - Ugyanakkor látni kell, hogy a jelenleg érvényben lévő előírá­sokat a következő öt évben sem lehet hiánytalanul megvalósítani. A szó igazi értelmében vett esz­közök beszerzését fontosnak te­kintjük, de a jegyzéknek vélemé­nyem szerint vannak irreális ele­mei is. A főosztályvezető rámutatott: anyagilag a legnagyobb gondot nem az eszközök, berendezések beszerzése, hanem az úgyneve­zett épületkövetelmények jelen­tik. Csak Pécsett milliárdos nagy­ságrendű összeggel kell számolni­uk. Az iskoláknak meghatározott nagyságú tornateremmel, aulával, és legalább pianínóval felszerelt művészeti teremmel kellene ren­delkezniük. Az ilyen előírások a legtöbb városi intézményben is megoldhatatlan gondot okoznak, a kisebb települések iskolái szá­mára - amelyek sokszor a fenn­maradásért küzdenek, és épületü­ket sok esetben lakóházból, kas­télyból alakították ki - azonban végképp irreálisnak tűnnek. B. B. i 4 A < lesztéseket. A későbbiekben a gyógyfürdő és a kórház kapcsolatának szorosabbá té­tele, egy gyógyszálló építése tovább bővít­heti a fejlesztésben rejlő lehetőségeket. (Háttér: unvfu.dunantulmaplo.hu) _____________________ KASZÁSÉ. évig tartó első ütemhez 200 millió pályá­zati pénzt nyert el a város, rendelkeznek a szükséges önerővel is. A polgármester el­mondta, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egy hazai befektetővel, akinek bevonása felgyorsíthatja a tervezett fej­A tervdokumentáció egy részlete - látványterv a fürdőről mohacs-beda A Gemenc Rt. Bátaszéki Erdé­szete mintegy 50 hektárnyi erdőfelújításba kezdett idén Bédában, a korábban hézago­sán kikelt csemetéket pedig nem kevesebb, mint 290 hek­táron pótolták. A bédai, több mint 2000 hektáros erdőben a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága látja el a szak- hatósági teendőket, míg az erdő- gazdálkodás a Gemenc Rt. Báta­széki Erdészetének feladata. A gazdálkodó ebben az évben 290 hektáros területen végezte el a hé­zagosán megeredt korábbi ülteté­sek pótlását, és a tervek szerint összesen 50 hektárnyi erdőfelújí­tást végez el év végéig. Zömében szürkenyár-, kőris-, tölgycseme­ték és tölgymakkok kerülnek a földbe. Az ültethető fajok csak ős­honosak lehetnek, ezekről tör­vény rendelkezik. Az idei rendkí­vül száraz nyár nem csak a termé­szetet viselte meg, de az erdészet­nek is sok fejtörést okozott, j Volt olyan nlső kivitelű tölgy- ültetésük,1 'afttef \*ből ■*' jóformán semmi nem kelt ki. A lombhullás zömében eltűnteti ennek nyoma­it, de Bédában idén nyáron egy­értelműen megjelentek a száraz­ság bizonyítékai. A pontos ma­gyarázattal továbbra is adósak a szakemberek, mint ahogy az sem tisztázott, egynyári jelenségről, hosszú folyamatról, avagy mind­kettőről van-e szó. Vitathatatlan, hogy az idei szárazság hozzájá­rnia pusztuláshoz. Ugyanakkor tény, hogy a Duna medre az el­múlt száz évben mintegy egy mé­tert mélyült, és,ezzel párhuzamo­san esett a talajvíz szintje is, amelyet ráadásul a meder kavi­csos talaja is elszív. Mivel semmi nem utal arra, hogy a medermé­lyülés megáll, előfordulhat, hogy fokozatosan megváltoznak az élőhely tulajdonságai, és ez kihat az itt honos fafajokra is. B. B. Boly Az infláció és az időközbeni áfa­emelés - központilag 12 százalék­ról 15-re emelkedett a szolgáltatás áfa-kötelme - január 1-jétől meg­drágítja a helyi kábeltelevíziózás árát Bolyban is. Hárs József polgár- mester szerint az idén még sikerült az áremelést elkerülni, jövőre azon­ban lehetetlen kitérni a díjnövelés elől. A városban minden család érintett, hiszen a hálózat eljut már a település összes, 1100 lakásába, sőt egy adapter segítségével ezen háló­zaton keresztül biztosítják az inter­netes hozzáférést is. Utóbbit há­romszázan veszik igénybe. A televíziózás havi díja a hat csatornát szolgáltató alapcsomag esetében 400 forintról 450 forintra nő, a 28 csatornát nyújtó teljes cso­mag ára pedig 1550 forint helyett 1720 lesz január 1-jétől. Az úgyne­vezett adatátviteli, díj, amely napi 24 órás internetezést és a helyi int­ranet igénybevételét is biztosítja nem változik, marad a havi 4000 forint. Pécsvárad-Hosszúhetény A Pécsváradi Várbaráti Kör és a Civilek a Zengőért Mozga­lom tagjai december 30-án (kedden) a hagyományos „Óévbúcsúztató Zengő-túrá- ra” készülnek, amely idén egyben a hegy sorsáért aggó­dók demonstrációja is lesz. A pécsváradi Fülep Lajos Műve­lődési Ház elől, illetve a hosszúhetényi Kossuth Lajos utcai kőbányából indul egy- egy csoport délelőtt 10 órakor, s a Zengőn találkoznak dél­ben, ahol kitűzik a nemzeti lo­bogót a kilátóra. Ez év októberében a 6-os fő- közlekedési út félpályás lezárá­sával tiltakoztak már a Kelet- Mecsek Tájvédelmi Körzetben lévő Zengő-csúcsra tervezett lokátorállomás ellen. Ennek el­lenére az azt követő hetekben a Honvédelmi Minisztérium által megbízott cég újabb védett és fokozottan védett növények át­ültetését végeztette el. CS. L. Óévbúcsúztató a Zengőn Csak a kábeltévé drágul Új erdő ötven hektáron

Next

/
Thumbnails
Contents