Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)

2003-12-28 / 352. szám

Budapestre jön a komornyik Több százezer fontot kere­sett Királyi szolgálat című, Diana életének legintimebb részleteit is a közönség elé táró könyvével Paul Burrell, a hercegnő egykori inasa. A könyvből három hete a VR is közölt részletet, s a kérdésünkre a Laux József, a kiadó igazgatója elmondta, hogy Mr. Burrell elfogadta meghívását, és valószínűleg már januárban eljön Budapestre. Jelenleg németországi körúton van, ott készült vele egy kis be­szélgetés a Sonntag am Bild számára. ■ Mr. Burrell vállai, amelyeken a hercegnő oly sokszor kisírta magát, nem túl szélesek; az egykori inas inkább kis terme­tű, ám feltűnően megnyerő a mosolya. Koronával díszített mandzsettagombokat visel, me­lyeket Lady Di ajándékozott ne­ki. Az inas véget akar vetni a hercegnőről keringő hazugsá­goknak; szerinte könyvében olyan tények szerepelnek, ame­lyekkel maga Diana is egyetér­tene. A hercegnő mindig ezt mondta inasának: „Paul, ha egyszer elmegyek, biztosan nem csendben megyek el.” Burrell könyvében megjelent az a Dianától kapott levél is, amelyben a hercegnő tíz hónap­pal az őt ért baleset előtt azt írta; merénylettől tart. A kérdésre, hogy a levelet miért nem adta át a hatóságoknak közvetlenül a baleset után, így válaszol: Miért is adtam volna? Diana nem bízott az angol rendőrségben és titkos- szolgálatban; miért kellett volna épp nekem bíznom bennük? Charles herceg egy alkalom­mal könyvvel hajigálta meg Mr. Burrellt, mert az beszámolt Dianának arról, hogy a herceg Camillával randevúzik. „Az, hogy Charles egy idősebb és ke­vésbé vonzó nőt szeret, igen megtépázta a hercegnő önbi­zalmát” - mondja Burrell. „Dia­na önbizalomvesztése már gyermekkorában elkezdődött. Az anyja nem törődött vele. Hagyta, hogy sötét szobában aludjon, holott tudta, hogy fél a sötétben. Nekem mindig égve kellett hagynom a villanyt a fo­lyosón, miután a hercegnő le­feküdt.” Paul Burrell szerint a hercegnő nem akart férjhez menni, Dodi al-Fayed pedig a legutolsó volt, aki számításba jöhetett. Mindig is rettegett at­tól, hogy Dodi eljegyzési gyűrű­vel lepi meg. Amikor a férfi a szerelméről biztosította, Diana mindig csak ennyit mondott: „milyen romantikus.” ■ Meleg, nyári péntek délután volt. Ebéd után Vilmos és Harry herceg visszatért a számukra berendezett második emeletre dadusuk, Olga Powell társaságában. A herceg­nő bejött a tálalóba és egyenesen a tárgyra tért.- Egy szívességet szeretnék kérni magától, Paul. Azt szeretném, ha senki, de senki más nem tudna erről. -El­magyarázta, hogy mit kell tennem. - Arra kérném, hogy holnap délután menjen el a kemble-i vasútállomásra és hozzon el valakit. Megteszi?- Természetesen. Felség - feleltem.- A barátomat, James Hewitt őrnagyot fogja idehozni. Bármit kért is tőlem, akár a herceg vagy a hercegnő. én a legjobb képességeim szerint megtettem, kérdés nél­kül. Ugyanakkor azzal, hogy egy ilyen feladatot bízott rám, Diana hercegnő a legmélyebb bizalmába avatott. Hatal­mas kockázatot vállalt, hisz bármilyen jó is volt a viszo­nyunk, attól én még a királynő egykori lakája, a walesi herceg komornyikja voltam. Diana hercegnő arra számí­tott. hogy a feleségemmel, Mariával fenntartott jó viszo­nya miatt nem fogom elárulni. Amit nem tudhatott, hogy amúgy sem árultam volna el. James Hewitt őrnagy jóval Camilla Parker Bowles után járt Highgrove-ban. Ebből a szempontból Károly her­ceg volt az első. A hercegnő csupán követte férje példá­ját a hűtlenségben. Persze a herceg soha nem tudott meg 1 semmit a látogatóról, mert én soha nem mondtam el ne- ki. Bár én voltam a komornyikja Highgrove-ban, azon a hétvégén ez a hercegnő háza volt. Nem okozott lelkiismeret-furdalást, hogy segítettem a főnököm fele- ségének. Colin Trimming, Richard Aylard és Michael Fawcett hasonló módon segédkeztek a herceg titkos út­jain. Én a hercegnő életének szervezésében segédkez­tem, és ami még fontosabb, ezzel hoztam neki egy ke­vés boldogságot is. Ojí IjAMjüíIíiJLEJ A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. jSEHIíí r ■ u. r—* i j — 1----------------j —I , I / : jJ. INGATLAN 8 BALATONLELLE központjában 40-45 fős gyermeküdülő eladó. Tel: 85/550-023 *13070* 8ZALAKAR0S0N 1030 nm zártkerti ingatlan eladó. 20/970-4657 •12984* 761 nm telek lakható 12 nm-es téglaépülettel eladó. Víz, villany van. 06-20/370-8126. •13124* _________JÁRMŰ_________ BÉ RAUTÓK LEGOLCSÓBBAN személyautó napi 3000 Ft-tól, 9 fős kisbusz napi 6000 Ft-tól. Tel.: 06-20/3871-871. *12962* 8 FORD Transitokat vásárolnánk készpénzért 1995-ös évjárattól. Tel: 30/218-0787 •12983* 8 NYUGATI gépkocsikat vásárolnánk kész­pénzért 1995-ös évjárattól. Tel: 30/218-0787 •12983* 8 TOYOTA Hiacokat vásárolnánk készpénzért 1993-as évjárattól. Tel: 30/218-0787 * 12983* HASZONGÉPJÁRMŰ 8 4 ÉS 6,3 méteres IH tárcsák, T0-88-as trá­gyaszórók, HW 80-11-es és 60-11-es pótko­csik, SPC 6 és 4 soros vetőgépek, vágóasztal­szállítókocsi, Weimar rakodógép eladó. Tel: 20/925-2450 •13099* GÉPEK S CNC eszterga eladó. 20/970-4657------------- *12980* 8J APÁN traktorokat az importőrtől! Tel: 30/986-3481 *13021* STILL targonca R70-16-os, gázüzemű, 1996- os évjárat 1,6 tonna, villa oldalmozgatóval, új­szerű állapotban eladó. Ár: 1590 000 Ft. Cse­rét beszámítunk. 06-30/270-2693. •13129* 8 400-AS faipari gyalugép eladó. 28/493-049 •13090* MEZŐGAZDASÁG 8 MADÁRRIASZTÓ „műsas“ 1-4 hektár terü­letre. Ár: 7990 Ft+ÁFA. Telefon 06-30/946- 7970 •12802* ÁLLÁST KÍNÁL 8 MAGYARORSZÁGON egyedülálló lehető­ség! Német cég keres munkatársakat szol­gáltatás értékesítésére, európai uniós fize­téssel, céltudatos, komoly embereknek. 20/376-9837 n3059. 8 DOLGOZZON Ausztriában, Norvégiában, szak- és segédmunkákban! 30/585-0553-12657* 8 HOLT-TENGERI gyógykozmetikumok értéke­sítése katalógusból. 30/589-4442 •9424* 18-100 éves korig kreatív munkatársat kere­sek, európai csatlakozás előtt megalapozható stabil vállalkozási munkára, egészségvédelem területén. Tel.: 06-20/22-77-800 *12933* UTAZÁS Jocó Panzió, 4400, Nyíregyháza, Hunyadi út 51. Zuhanyozós, tévés, ventilátorral és hűtővel felszerelt szobáinkban várjuk kedves vendégeinket. Zárt parkolóval. Tel.: 42/411-297 SIÓFOKON 11. heti 4 fős üdülési jog sürgősen, olcsón eladó! 20/204-3561 *13134* 8 ÜDÜLJÖN Gyulán, gyógyfürdőnél, a családi­as Székely Panzióban. Tel/fax: 66/361-015------------- *13130* 8ZALAKAR0S0N c saládi ház udvarán zárt parkolóval, különbejáratú, fűtött 33 nm-es apartmanok 800 m-re a fürdőtől kiadók. 2500 Ft/fő. www.karosinfo.hu/katihaus alatt képe­ket is talál, vagy telefonáljon: 06-20/983- 6574 Horváth Katalin •13013* PÉNZPIAC p ■ Béke Mezőgazdasági Szolgáltató Szövetkezet Alapítva 1958 Az alábbi szövetkezeti üzletrész, mint szövet­kezeti értékpapír értékesítésére vonatkozó hir­detés nem tartozik a szövetkezeti törvény-tagi kölcsön stb. hirdetést tiltó 2003. július 01-től érvényes módosításának hatálya alá. Béke Szövetkezeti Értékpapír A Béke Szövetkezet ajánlata tagjai részére Az értékpapír értékesítéséből elérhető árfolyami különbözet 50-1,5 M-ig l,5M-tól 1 hónap évi 16% 17% 3 hónap évi 19% 20% 6 hónap évi 20% 21% 9 hónap évi 21% 22% 12 hónap évi 22% 22,5% Részletes információ a “Béke" irodáiban. Budapest, Jókai u. 40. (nyugati átjáró) Telefon: 061-374-0164 Debrecen, Rákóczi u. 40. Telefon: 52/533-433 I I I I I I I I I I I I I 8 VÉGREHAJTÁS alatt álló ingatlanok kiváltá­sa, tőkeigényes ingatlan-, gépjárműfedezetre, ingatlanzálog, lízing, visszlízing. Tel: 30/342- 3509,20/215-1504 •8657* ÁLLAT 8MASTIN0 napoletano kiskutyák eladók. 30/306-6016 •13136* TÖRPE Schnauzer kiskutyák díjnyertes szülők­től eladók. 20/975-4002 *13093* SZOLGÁLTATÁS 8 AUSZTRÁL palackfa igényelhető. 94/352- 552 •12830* 8 DUGULÁSELHÁRÍTÁS, vízszerelés. 1/303- 4397,30/9417-276 •12993* 8 PORSZÍVÓZSÁK készítése, 20/478-2881 *12794* BÚTOR 8 SZEGEDI és nyíregyházi bútorgyártó üzem viszonteladókat keres. 6724 Szeged, Vértói út 18/A. Tel: 30/279-7437 •12979* VEGYES CSAPDA kártékony állatok, patkány, menyét el­fogására eladó. T.: 20/448-45-88 *13084* EGÉSZSÉG 8 WELLNESS fogyókúra, éhezésmentesen! Tokainé Bakonyi Mária. 30/62-79-875 *12682* 8 MINI szanatórium: 15dkg súlyú, asztma hörghurut, szénanátha (légúti allergia) kezeié sére mellékhatás nélküli, szabadalmazott ta lálmányomról (mely Genfben Medoscar-díjat itthon Géniusz-díjat nyert), ingyenes tájékozta tót küldök. Megrendeléseket teljesítek 56/429-620 •12793 8 PIKKELYSÖMÖR, ekcéma, reumás pana szókra használjon Holt-tengeri kozmetikumot Tel: 30/589-4442 •13132 GONDOZÁS 8 A SZENT Erzsébet Idősek Otthona várja 1-2 ágyas apartmanszobákba idős, gondozásra szoruló nyugdíjasok jelentkezését, teljes ellá­tással. Taksony. Tel: 06-24/478-880 •12969* 8 REFORMÁTUS, emeltszintű idősek otthona indul Őrben. 1-2 ágyas szobákkal várjuk a je­lentkezőket. Érd: 44/385-250,30/395-5893 •12970* RUHÁZAT 8 KIS LÁBÚ nők cipöüzlete új modellekkel várja vásárlóit. 1077 Bp„ Wesselényi u. 19. Tel.: 268-9661,20/962-0553 8 HOLLAND-NÉMET használt ruha, első osztályú, 400 Ft/kg. Ágynemű, lakástextil és cipő 600 Ft/kg. 30/413-0147 MJI36; HANGSZER RENDEZVÉNY JÁTÉK 8 ZONGORÁT, píanínót, valamint varrógépet, hagyatékot, csillárt, dísztárgyat veszek. Antik bútorok vétele. Tel: 20/802-5235 *13083* 8 ÉNEKELJ, komponálj! Slágerötleteid meg­valósítjuk, hangfelvétel, hangszerelés. ÜjSztár Hangstúdió! 06-20/9646-289 *12872* 8 NŐIZENEKAR megrendelhető. 06- * 20/9646-289 8 DARTS célbadobót kihelyeznék. 30/253- 3094 *12409* S GYEREKJÁTÉKOKAT vennék 26/328070 KÖNYV 8 ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyveket, könyvgyűjteményeket, azonnali díjtalan kiszállás. 1/340-3760,1/354-0978 •10058­HIRDETMÉNY 8 ALKOHOLLAL kapcsolatos egyéni és családi problémák diszkrét megoldása hatékony keze­lőprogram alkalmazásával, ambuláns és bent­lakásos formában, fővárosi magánintézmény­ben. Félút Centrum, 06-1/258-6878 •12720* 8 JÖJJETEK hozzám mind, akik elfáradtatok! Miért vársz még? Meghallgatlak, segítek a hit erejével! 24/515-505, 20/436-8442 •13127* Vasárnap Reggel-apró-megrendelőkupon ^.'leanagvoo“^— példányszámú vasárnapi országos lapban Hirdetési áraink: Lakossági hirdetések: 490 Ft/sor Közületi hirdetések és közlemények: 690 Ft/sor, 1 sor = 42 betűhely Kis keretes hirdetés: 390 Ft/hasábmiiliméter + áfa. A hirdetés árát postai utalványon vagy személyesen, készpénzzel fizetheti be! Név: Cím: Irányítószám: ......................Telefon: A hirdetés szövege: ,.LL „Ll., Töltse ki és hozza be vagy küldje vissza az alábbi címre: 1122 Budapest, Városmajor u. 11. Hirdetését telefonon is feladhatja: 488-5765, fax: 488-5769 i > V 4

Next

/
Thumbnails
Contents