Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)

2003-12-28 / 352. szám

10 LABDARÚGÁS 2003. DECEMBER 28. Nagy Pál csodái Egy gyakorlatilag elfelejtett cseh(szlovák) patinás labdarúgó katonacsapat nem panaszkod­hat. A Dukla Praha hétfő óta két aranylabdással büszkélkedhet, mivel Josef Masopust 1962-es győzelme után Pavel Nedved is elnyerte a France Football díját. A Juventus középpályása 2003- ban abszolút megérdemelten gyűjtötte be a legjobb focistának járó trófeát. ■ „Grande Paolo”, ahogy Ned­vedet az olaszok nevezik, azután továbbállt a Spartába, majd az olaszhonban eltöltött évek hozták meg számára a valódi áttörést. A szőke középpályás a német határ melletti szürke kisvárosból, Chebből indult „hódító” útjára, akit néhány hónapja egy rajongója az idei BL-döntő előtt Mózeshez hasonlított, mondván: a bibliai sze­mély Egyiptomból kivezette népét, az ígéret földje előtt azonban meg­halt. Átvitt értelemben így járt a cseh futballista is, mivel a Milan el­len a döntőben nem játszhatott egy buta sárga lapos tette miatt... A- Real Madrid elleni elődöntőben tel­jesen feleslegesen stoppolta le kézzel a labdát. De vissza a kezde­tekhez: apja, Vaclav egyszerű két­kezi munkás, anyja, Ana házi­asszony, illetve kertész, ilyen csalá­di háttérrel vág neki a labdarúgó­életnek az ifjabb Nedved. Első klubja a helyi TJ Skalna Cheb, majd következik a sörfőváros, Plzen, innen vonul be katonai szol­gálatra a Duklához. A többit már is­merjük, bár annyit érdemes hozzá­tenni, hogy a fentebb említett Masopust 1999-ben már olyan kije­lentésre ragadtatja magát: „Nedved a legjobb cseh futballista a vilá­gon.” Vajon ma hogyan pontosíta­ná véleményét? A játékossal össze­függésben él még egy legendás ki­jelentés, amelyet a Juventus direk­tora, Luciano Moggi jegyez 2001- ből: „Megvettük őt, így legalább többé nekünk nem ver be gólt.” Minő bölcsesség, aminek persze a fehér-feketék ellenfelei itták meg a levét. A cseh klasszist egyébként Zinedine Zidane pótlására szerződ­tette a Juve, mint kiderült, remek húzásnak bizo­nyult. Pavel Nedved amúgy a példás csa ládapa szerepét a futballpályákon kívül, no és nagy rajongója a német és angol futball- nak - mármint az élő televízióközvetítések al­kalmával. Semmi éjsza­kai kilengés, csak a fe­lesége, Ivana, és két gyermeke létezik szá­mára. Ők pedig: az öt­éves Ivana, valamint a két és fél eszten­dős Pavel... Nedved későbbi hitvesét még 15 évesen ismerte meg (leendő felesége akkor volt 13), s első szerelme lett egyben az utol só is, melyet később aztán esküvővel Nedved nem szívesen térne haza Csehországba hallunk felőle. szentesített. Ivana anno Chebtől 30 kilométerre fekvő kis településen élt, s nagymamáját látogatta Cheb városában. Ott találkozott 1987- ben Pavellel, erről a friss Aranylab- dás így vallott: „Kezdetben csak barátok voltunk, amely később szerelemmé érett. Ezután viszony­lag korán, 21 évesen fogadtam örök hűséget Ivanának.” Van persze egy másik szerelme is, nevezetesen a jégkorong. Ami­kor New Yorkba látogatott, akkor is Nedved-mezben járt-kelt, csak ép­pen a cseh jéghokis Péterében, s egy valamit nem szándékozik meg­tenni: visszatérni a cseh labdarúgó­ligába. A sztár attól tart, hogy sok az irigye. „Csehországban kicsit romlott a légkör, nem szívesen ját­szanék otthon. Olaszországban a szurkolók hozzászoktak, hogy a labdarúgók dúsgazdagok, ám Prágában ezt másképp ítélik meg.” Nedved jelenleg csapatával, a Juventusszal a Serie-A második helyén áll, míg a cseh válogatottal kvalifikálta magát a nyári Európa- bajnokságra. Magyarán, jövőre is Polgár László Pavel Nedved SZÜLETETT: 1972. augusztus 30., Cheb ÁLLAMPOLGÁRSÁGA: cseh POSZTJA: középpályás MAGASSÁGA/TESTSÚLYA: 177 cm/70 kg VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEI/GÓUAI SZÁMA: 61/15 KLUBJAI: Plzen (-1991), Dukla Praha (1991-1992), Sparta Praha (1992-96), Lazio (1996-2001), Juventus (2001-) LEGNAGYOBB SIKEREI: Eb-ezüstérmes (1996), KEK-győztes (1999), Európai Szuperkupa-győztes (1999), csehszlovák bajnok (1993), 2x cseh bajnok (1994, 1995), 3x olasz bajnok (2000, 2002, 2003), Cseh Kupa-győztes (1996), 2x Olasz Kupa-győztes (1998, 2000), 4x olasz Szuperkupa-győztes (1998, 2000, 2002, 2003), az év cseh játékosa (2001), az olasz bajnokság leg­jobb külföldi játékosa (2001) Az egyszemélyes csatársor A gólkirály is lehet elégedetlen. Legalábbis Magyarországon. Kovács Zoltán kilenc gólt vágott az ősszel, ezzel a góllövőlista élén végzett, de a személyes sikere helyett inkább csapata, az Újpest gyengébb teljesítmé­nye felett kesereg. A lilák egy­személyes csatársora, valamint csapatkapitánya amondó, jóval feljebb állhatnának a tabellán, ha nincsenek anyagi gondok, ha egy kicsit jobban odafigyelnek, s ha a nyolc döntetlenből legalább négyet győzelemre visznek. ■ De nincs ha, az Újpest a nyol­cadik helyről várja a tavaszi foly­tatást, 12 ponttal marad el a veze­tő Balaton FC-től. Ennek ellenére Kovács Zoltán szerint az Újpest játszott a leglátványosabban, ha­bár ez csupán négy győzelmet eredményezett.- Színvonalas meccseket játszot­tunk, de a szurkolók egy idő után méltán reklamálták az elmaradt sikereket - mondta a gólkirály. - Mert hiába a szép játék, ha csak a tabella hátsó felében kullogunk. A nyolc döntetlenből hat meccs ne­künk állt, csupán kétszer mentet­tünk pontot. Mégis, ha nem zavar­nak a külső körülmények, akkor előrébb lehetnénk. A külső körülmények, vagyis az anyagi gondok. Újpesten két évvel ezelőtt két cseh labdarúgót, plusz egy brazil csatárt vártak, idén vi­szont örülnek, ha rendezni tudják a tartozásokat. Jelentős összegről, 300 millió forintról beszélnek.- Magyar profizmus, amatőr ala­pokon. Valahogy így tudnám jelle­mezni az élvonalat. Újpesten pél­dául minden játékos 15-20 százalé­kot engedett a béréből, csak hogy enyhítsük a klub terheit. Ennek el­lenére az ősz az anyagi gondokról szólt, s miután én vagyok a csapat­kapitány, nálam csapódott le. A tár­sak engem kérdeztek, én meg a ve­zetőket. Sajnos akadtak olyan játé­kosok, akiknek napi gondjaik tá­madtak, éppen ezért az edzés­munkájuk sem lehetett megfelelő. Nem tudtak százszázalékosan a futballra koncentrálni, így a heti gondok a hétvégi meccseken is elő­jöttek. Ez legalább öt-hat pontunk­ba került. Igaz a mondás, aki hétközben csak firkálgat, az a hét­végén nem tud rajzolni. Az eredménytelenség természe­tesen Mezey Györgyre is hatott. Az edző beadta a lemondását, de a ve­zetők nem fogadták el. Kovács és a játékosok kiálltak mellette.- Szenzációs szakmai munkát végzünk Újpesten, erre nem lehet panasz. Mezey György nem tehet arról, hogy a csapat csak a nyolca­dik helyen áll. Ö nem rúghatja be a helyzeteket, nem neki kell meg­mondania, hogy mit tegyél a labdá­val a kapuval szemben. Kovács tudta, mit tegyen, kilenc­szer berúgta, ebből négy meccsen duplázott. Akadt hullámvölgye is, sorrendben hét mérkőzésen nem talált a kapuba.- Számos újság az ősz legjobbjá­nak választott, én mégsem vagyok maradéktalanul elégedett. Három­négy gól bennem maradt, ráadásul a hét eredménytelen meccsem na­gyon bosszant. Mégis, Kovács megint szerepelt a magyar válogatottban, és elmondta, arra készül, hogy felhívja magára Lothar Matthäus figyelmét is.- Meglepődtem, hogy nem Eger­vári Sándor lett a szövetségi'kapi­tány. Ettől jobban csak akkor cso­dálkoztam, amikor kinevezték Matthäust. Az biztos, hogy jobban fognak figyelni ránk, egy világhírű szakember hatalmas reklámérték­kel bír. Nagyon motivál, nekem mindig hiúsági kérdést jelentett a válogatott. Az újpesti gólvágó közben a jö­vőjére is gondol. Sportmenedzser­nek tanul, habár legalább öt évig még a pályán képzeli el magát. Mitöbb, a PAOK és a Chateauroux után nem zárja ki az újabb külföldi próbát sem.- Amikor Újpesten arról beszél­tek, hogy eladják a drágább játé­kosokat, akkor Németországból és Ausztriából érdeklődtek irán­tam. Bármi lehetséges, habár szí­vem szerint Újpesten fejezném be a karrierem. Szabó Tamás hírek Kenesei zsíros ajánlata S Kenesei Krisztiánt megszerették Kínában, jól szerepelt az ázsiai országban. Éppen ezért a Gouan együttese áldozna rá, a híresztelések sze­rint három évre 240 millió forintot kínált a ma­gyar csatárnak. Ha Kenesei elfogadja az ajánla- tot, akkor a korábbi klubjának, a Zalaegerszeg­nek is leesik valami, a Gouan 90 millió forintot utalna a zalai egyesületnek. Tokody ára 260 millió forint | ■ Az Újpest csatára, Tokody Tibor januárban pró- . bajátékon vesz részt a Bundesliga másodosztá- 1 lyában szereplő Oberhausen együttesénél. A I klub csupán fél évre szerződtetné a lilák játéko­sát, vagyis a nyáron ingyen vihetné bármely ér­deklődő. Tokodyt már most vitte volna a Dortmund, ám az Újpest 260 millió forintot kért érte, és ezt sokallták a német klubnál. Dajka László, az új edző 8 A Ferencvároshoz szerződött Pintér Attilát Dajka László váltja a Matáv-Sopron kispadján. A koráb-. bi szövetségi kapitány, Gellei Imre munkáját a válogatottnál segítő szakember egyelőre fél évre szerződött a klubhoz. Dajka az NB I/B-ben sze­replő BKV Előre szakvezetője volt. Sebők Magyarországon keresgél ; a Az egykori újpesti hátvéd, Sebők Vilmos haza­tért Nazaretből, és idehaza folytatja pályafutá­sát. Az izraeli együttes csapnivalóan szerepelt, az utolsó helyen állt a bajnokságban, így nem tartott igényt a magyar játékos további szolgála­tára. Sebők jelenleg klubot keres, a hírek szerint kapott külföldi ajánlatot is. Nem erősít a Real Madrid S Jorge Valdano sportigazgató szerint a Real Mad­rid kerete nem változik a januári átigazolási idő­szakban. - Régóta nem igazolunk télen, és való­színűleg ez most is így lesz. Nem hiszünk ab­ban, hogy ilyenkor sztárokat szerezhetnénk meg. Csak valamelyik kulcsjátékosunk súlyos sérülése változtathatna a helyzeten - mondta az argentin szakember. Totti csak Madridba menne M Francesco Totti még legalább két-három bajnoki címet akar szerezni a Serie A-ban jelenleg hat­pontos előnnyel éllovas, veretlen AS Romával. Vagyis úgy tűnik, hogy a Chelsea-t irányító orosz multimilhárdos Roman Abramovics feleslegesen gondolkodik a sztár szerződtetésén. „Különben is, ha el kell hagynom az AS Romát, akkor csak a Real Madrid jöhet szóba. De egyelőre fonto­sabb, hogy bajnoki címeket szerezzek mostani csapatommal” - árulta el a csillag. Nem bíznak a németekben f: ■ A megkérdezett németeknek mindössze a 20 százaléka hisz abban, hogy a válogatott meg­nyerheti a jövő évi portugáliai Európa-bajnoksá- got. A Der Spiegel című lap felmérése során az 1000 válaszoló 63 százaléka úgy véli, hogy Rudi Völler szövetségi kapitány együttese az Eb korai szakaszában, akár már a csoportküzdelmek so­rán elbukik. SPOP Ti DECEMBER 28., első a sportban VASÁRNAP 08:45 Heti helyzet, évösszefoglaló, i. rész (ism.) 09:30 NBA Action (ism.) 10:00 Televíziós vásárlás 10:15 Televíziós vásárlás 10:30 Labdarúgás; angol bajnokság, 18. forduló, Chartton-Chelsea (Ism.) 13:00 Labdarúgás, angol bajnoki összefoglaló (ism.) 13:45 Játszótér 14:00 Szepesivel akkor és most...23. rész, Bányai Nándor emlékére (ism.) 14:30 Televíziós vásárlás 14:45 Labdarúgás, angol bajnokság, 19. forduló, Newcastle-Blackburn (élő) 17:00 Labdarúgás, angol bajnokság, 19. forduló. Middlesbrough-Manchester United (élő) 19:00 Westel staféta 19:15 NHL Power Week (ism.) 19:45 Gólkavalkád 20:00 NHL jégkorong-mérkőzés, alapszakasz, Ottawa-Atlanta (élő) 23:00 RINGLISPÍL-a SP0RT1 ökölvívó-magazinja (ism.) 23:45 Szuperbike (ism.) 00:15 Ász-teniszmagazin (ism.) tta ^ cr wr% *r— 8 Jr\. 1» 8ZL 1» 8ZZ. HANGSEBESSÉGGEL! Meghallgathatja leendő párja üzenetét! Válaszolhat rá, vagy felmondhatja saját hirdetését! TUÁUON TÁRSAT MÉG MA! 06-90-230 720 A hívás díja 99 Ft+ófa/parc+6 Ft-+-áfci kapcsolási díj. Axol Springer-Budapest Kiadói Kft. Audioíex 1539 Bp., Pf:59I. Tel. 488 *5615 * t t 4 t Kovács Zoltán SZÜLETETT: 1973. szeptember 24., Budapest KLUBJAI: Nagytétény, MTK, BVSC, Pécs, Újpest, PAOK, Új­pest, Chateauroux, Újpest. VÁLOGATOTTSÁG: 14 mérkőzé­sen kettő gólt szerzett. Kovács Zoltán (a labdával) az Újpest 20 találatából kilencet maga szerzett

Next

/
Thumbnails
Contents