Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)
2003-12-22 / 348. szám
6. OLDAL A DEL-DUNANTULI R E G I 0 N A LIS FEJLESZTÉSI TANACS HÍREI 2003. December 22.., hétfő Kompromisszumok a közös cél érdekében Dr. Kékes Ferenc elnök az elmúlt, illetve az előttünk álló évről Ebben az esztendőben - mely egyébként lassan teljes egészében mögöttünk van - új szempontok alapján vizsgázott a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács is: hiszen a saját maga által kialakított és következetesen megvalósított pályázat kiírási és elbírálási gyakorlatnak megfelelően kellett eljárnia. Dr. Kékes Ferenc, a korábbi tapasztalatokat ismerve, ezt a tényt nem lebecsülendő előrelépésnek tekinti. A DDRFT elnöke év végi összegzésében megnyugtatónak tartja, hogy a döntések előkészítésében megvalósuló etikai minimum kiállja nemcsak a szakma, hanem a közvélemény kritikáját is.- Ezért hoztunk létre a tanácsban különböző, előkészítéssel foglalkozó bizottságokat - folytatta dr. Kékes Ferenc. - A tanács mindhárom alelnöke egy-egy szakterület felelőse lett, így tovább erősödhetett a be- avatottság, a minőségi együttműködés érzete. Az alelnökök - Frankné dr. Kovács Szilvia, dr. Gyenesei István és Kocsis Imre Antal - kellően uralták, illetve uralják területeiket. A nagy vizsga tehát meggyőződésem szerint sikerült: a tanács minden egyes esetben a szakértők javaslatait hagyta jóvá, azaz nem fordulhatott elő olyasmi, hogy egy tartaléklistás pályázat került váratlanul előre, s vitte el a pénzt.- Lehet úgy fogalmazni, hogy ez az év a korábbiakhoz képest is erőteljesebb összekovácsolódást hozott?- Kifejezetten ez volt a célom például a szervezeti intézkedésekkel és az említett eljárások alkalmazásával. Az együttműködés mélységét és minőségét igyekeztünk javítani, s úgy tűnik, eredményesen. Azért akadtak nem szokványos feladatok, lehetőségek is, idesorolnám a Pályázat Előkészítő Alapot (PEA) is, melyről nemrég született döntés. A PEA ugyan nem jelent pénzt, de megadja annak lehetőségét, hogy a jónak minősített pályázat kidolgozása kormányzati forrásokból valósuljon meg. A régió szereplői amúgy eleve sok pályázatot nyújtottak be, tehát ebből a szempontból fantasztikus aktivitást tanúsítottak.- Ha nem is mutat teljességet, mégis, sokak szemében látványos mérőszámként jelenik meg a pályázati nyeremények összege, azok további jótékony kisugárzást gyakorló hatása. Ebből a szempontból miként hangzana dr. Kékes Ferenc év végi értékelése?- Fia a kérdés az, hogy anyagi szempontból megérte-e nekünk ez az esztendő, akkor a válaszom egyértelmű igen. Ráadásul még előtte vagyunk a karácsony előtti döntéDr. Kékes Ferenc seknek, ezért a pontos kassza még nem áll rendelkezésre. Az már világosan látszik, hogy 2003-ban lényegesen, mintegy húsz százalékkal több beruházási forrást, pályázati pénzt sikerült a régióba hozni, mint 2002-ben. Úgy látom, hogy képesek leszünk meghosszabbítani ezt a fejlesztési, fejlődési ívet. Persze, most a legegyszerűbb mérőszámról beszélünk, ebben még nincs benne a teljes nyerési arány. Ha ezt kiszámoljuk, akkor kapunk reális képet, hiszen itt hatalmas fejlesztéseknek vagyunk tanúi, példaként említhetem Baranya, Somogy és Tolna megye kórházait.- A jövő év komoly változásokat ígér. Olyanokat, melyek jelentős hatással lesznek a területfejlesztésre, ebből következően a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsra is. Mi az, amit már biztosra vehetünk?- A területfejlesztés intézmény- rendszere és forrásszerkezete egyaránt módosul. Az előbbi esetében napirenden, az országgyűlés előtt van a területfejlesztési törvény. Ez megerősíti, sőt, szinte kizárólagossá teszi a régiók politikai felelősséggel bíró képviselőinek, azaz a kistérségek, települések képviselőinek és a megyéknek az együttes döntéshozatali felelősségét a fejlesztési források vonatkozásában. Ez kifejezetten új helyzetet teremt. Létrejönnek a kistérségi területfejlesztési tanácsok, melyek nem elsősorban forrás allokációval, hanem a programok előkészítésével, azok kialakításához szükséges helyi együttműködések megszervezésével foglalkoznak majd. A megyék az úgynevezett közepes méretű, decentralizált források felhasználásáról fognak dönteni. S ami ugyancsak fontos: nagyon sok feladat részben vagy egészben a kormány, a tárcák szintjéről a régiók felelősségi körébe fog kerülni. A többlet feladatok ugyanakkor új működési szabályok kialakítását követelik meg. Talán nem túlzás az a megállapítás, hogy új típusú társadalmi szerződés köttetik a kistérségek, megyék és a régiók szintjén. A törvény elfogadása 2004. tavaszára várható, s hatályba lépésétől immár új, nem könnyű, de szép kihívásoknak kell megfelelnünk.- Ezek szerint szép esztendő áll előttünk?- Szép és vonzó, legalábbis számomra kifejezetten. Egykoron sportoló voltam, megtanultam győzni, de elviselni a vereséget is. Am legjobban azokat az pillanatokat kedveltem, amikor egészséges kompromisszumokat lehetett kötni a közösen elfogadott célok érdekében. Én a kompromisszumok robotosának tekintem magam, pontosan tudom, hogy ezáltal megy előre a világ. Adódnak olyan helyzetek is, amikor az ember tisztán képes a saját akaratát érvényesíteni, de ilyesmi ritkán fordul elő,>s ha elő is fordul, általában nem vezet jóra. Az az ideális, ha a kívánt célokkal sok, egyre több ember képes egyetérteni. A régiós gondolkodás, mely a másik érdekeinek figyelembevételét, a célok közös megvalósítását jelenti, számomra módfelett szimpatikus. Jól érzem tehát magam ebben a világban, főleg, ha a közös munkára egyre több partner jelentkezik. Élni a lehetőséggel Elnökként és tagként két monitoring bizottságban A PHARE tükörprogram által biztosított pályázati források felhasználásával megvalósuló, előzetes regionális fejlesztési program végrehajtásának megfigyelése és értékelése. Ez a feladata a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács monitoring bizottságának, melynek Frankné dr. Kovács Szilvia az elnöke. A régió őt delegálta az úgynevezett Közösségi Támogatási Keret (KTK) monitoring bizottságába is: ezt a szerveződést a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala működteti. Ez az országos kitekintésű bizottság a KTK felhasználást kíséri figyelemmel, s ebben az összefüggésben, képviselője révén, értékes és első kézből származó információkkal láthatja el a DDRFT-t.- Valóban fontos, hogy a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács képviseletében tagként részese lehetek a bizottság munkájának - erősíti meg Frankné dr. Kovács Szilvia. - Hiszen - az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk után különösen - ennek az egész segítségnyújtási rendszernek az ismeretében tudjuk a kínálkozó lehetőségeket okosan kihasználni. A huszonegy tagú testület egy közösen kimunkált ügyrend szerint mű' "dik, Baráth Etele államtitkár elnökletével. Tagjai között vannak megyei területfejlesztési tanácsi elnökök, megyei jogú városi polgármesterek, a kistérségi társulások képviselői, civil szervezetek valamint tizenegy minisztérium delegáltjai. Frankné dr. Kovács Szilvia Dél-Dunántúli Régió www.ddrfl.hu Az oldal a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács támogatásával készült. |66706) Boregyetemen Franciaországban Régiós küldöttség járt Rhőne-Alpes Régióban Francia meghívásra magyar borutas küldöttség utazott Rhőne- Alpes Régióba, ahol megismerhették, hogyan használják a helyiek a borkultúrájukat és egyéb turisztikai értékeiket közösen a térségek fejlesztésére, valamint egy nagy hagyományú Boregyetemre is ellátogattak. A december 8-12-e között lezajlott tanulmányúton az öt dél-dunántúli borút képviselői, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség borutakkal foglalkozó munkatársa és egy neves pécsi étterem tulajdonosa vettek részt. Egyre élénkebb a Regionális Fejlesztési Ügynökség által koordinált kapcsolat a Dél-dunántúli Régió és a franciaországi Rhőne-Alpes Régió között. Az eddigi egyetemi, repülőteres, speciális élelmiszer eredetvédjegyes kooperációk mellett a bor és gasztronómia területén is megindult az együttműködés. Sőt januárban a franciák kiállítási lehetőséget biztosítanak a régiónknak a nagy látoga- tottságú lyoni Szakmák Vásárán. A mostani látogatás fő célja a borra és gasztronómiára épülő turizmus tanulmányozása, az együttműködés elmélyítése és a franciák borászati tapasztalatainak megismerése volt. A magyarországi szakemberek a Rhőne-Alpes Régió három neves borrégióját keresték fel. A legismertebb közülük a régió északi peremén található Beaujolais. A Beujolais Nouveau bor világszerte fogalom az újborok között. Fantasztikus logisztikai és promóciós rendszert működtetnek, amelyben rendkívül rövid idő alatt óriási mennyiségű illatos, minőségi primőrbort juttatnak a hazai és a nemzetközi piacokra. A vendéglátók bemutatták az egyik büszkeségük, a borok minősítését szabályozó AOC eredetvédelmi szisztémát is. Az 1905. óta létező országos rendszer termőterületekhez, termőfajtákhoz és technológiához köti a minősítést, a magas szintű AOC tanúsítványt csak a kiemelkedő minőségű termőhely és termék kapja meg. Az egyes régiók továbbfejleszthetik a rendszert, feltétel azonban, hogy az továbbra is illeszkedjen az országoshoz. Az egész rendszert az INAO nevű szakmaközi szervezet ellenőrzi, amelynek a borászok, a kereskedők és a helyi és központi adminisztráció képviselői a tagjai, sőt az INAO országos testületében a mezőgazda- sági miniszter is helyet foglal. Érdekes, hogy Beaujolaisban az újborok sikere némi gondot is okoz, ugyanis a világ beskatulyázta őket ebbe a kategóriába, amelyből most próbálnak kitömi. Turisztikai szempontból a legérdekesebb tapasztalat a franciák ún. terroir szemléletének megismerése volt. Ebben olyan útvonalak szerepelnek, amelyekben nemcsak a bort, hanem minden értéket - a kultúrát, a tájat, a művészeti értékeket stb. - bemutatnak. A Beaujolais borrégióban három - különböző színnel jelölt - útvonal van, mindegyik más központi turisztikai * érték köré felfűzve. A zöld út centrális témája például a természeti érték. Ezekre az útvonalakra huszonegy féle különböző programot szerveznek rá. A rendszert ágazati, regionális és megyei szintről támogatják. A délnyugaton található Ardeche borrégió-t, hasonlóan a többihez, számos borvidék alkotja. Ahogy a Dél-dunántúli Régióban, itt is eléggé eltérő klimatikus és termőhelyi adottságokkal rendelkező borvidékek találhatók. Az itteni négy útvonal központi elemei a bor, a hegyvidék, a történelem fényei és a gall-ró- mai települések bemutatása. Ruomsban bormúzeum is működik, ami népszerűségét egyebek mellett annak köszönheti, hogy a látogatókat bevonva ad széles körű ismereteket. Az egyik helyszínen például meg lehet tippelni, hogy az egyes illatok melyik borhoz tartozhatnak. A Cőtes du Rhone borrégióban az InterRhőne szakmaközi szervezet koordinálásával kilenc - különböző színű szőlőlevelekkel szimboli- Mi a lényege a Közösségi Támogatási Keretnek, mint tervnek?- A tagállamok Nemzeti Fejlesztési Tervük alapján részesedhetnek a támogatási keretből, ezért a NFT hazánk számára stratégiai fontosságú dokumentum. A NFT és a KTK működésének jogi keretei együtt adják meg az EU, illetve Magyarország 2004-2006 közötti kölcsönös pénzügyi kötelezettségvállalását. A KTK révén hazánk mielőbb felzárkózhat az Európai Unió gazdasági és társadalmi fejlettségi szintjéhez. Ennek alapjául szolgáló .fő célok: a versenyképes gazdaság megteremtése, a humán erőforrások fejlesztése, a jobb minőségű környezet és alap-infrastruktúra, valamint a kiegyensúlyozott területi fejlődés elősegítése. A célok elérését öt operatív program - a gazdasági versenyképesség, a humánerőforrás-fejlesztési, a környezetvédelmi és infrastrukturális, az agrár- és vidékfejlesztési, valamint a regionális fejlesztési - segíti. A rendelkezésre álló összegből egyébként a legnagyobb arányban a környezetvédelmi és infrastrukturális operatív program részesedhet majd.- Miként lehetne megfogalmazni azokat a főbb üzeneteket, melyek a lakosság tájékoztatása és egyetértése érdekében is szükségesek?- Azzal kezdeném, hogy a Strukturális Alapból nyerhető támogatásokból Magyarország jelentős beruházásokat valósíthat meg, így a felzárkózási folyamat felgyorsulhat. Az EU források mindenki számára nyitottak, jól átláthatok és szigorúan ellenőrzöttek, az unió támogatja a célokkal összhangban lévő jó ötleteket, az ösz- szefogáson alapuló terveket. Ám a támogatáshoz színvonalas szakmai pályázatok szükségesek. A támogatás az egyik legfontosabb eszköze lehet a Magyarországon meglévő társadalmi különbségek csökkentésének is. S látni kell azt is, hogy a csatlakozással csak akkor nyerünk, ha az esélyegyenlőség és a fenntartható fejlődés együtt érvényesül, különös tekintettel a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására. Végezetül pedig rajtunk, az országon múlik, hogy tudunk-e élni a lehetőséggel. ■ zált - turisztikai útvonal létezik. Az itteni Suze la Rousse városkában működik az ezer hallgatóval rendelkező Université du Vin, azaz Boregyetem. Többek között itt képezik a terroir-ral foglalkozó szakembereket, akik a borászat mellett összetett tájgazdálkodást tanulnak, és 20 éves múltra tekint vissza az évente 20-25 sommelier tanácsadót képző szak is, amelyik a középiskolai szintű sommelier képzés ismereteit tágítja s mélyíű tovább. Az intézmény a tananyagát kanadai, belga és mexikói partnereknek is átadta, a képzés folyamatát azonban ellenőrzi, és a diplomát is a francia boregyetem adja ki. A tanulmányút résztvevői és a francia házigazdák a Boregyetem előtt Régiós rövidhírek M9 KONFERENCIA A Dél-dunántúli és a Dél-alföldi Régió A dél-magyarországi régiók közúti kapcsolatainak javítása - különös tekintettel az M9 gyors- forgalmi út folyosójának fejlesztésére címmel közös konferenciát rendez 2004. január 22-én a szekszárdi Vármegyeházán. A konferencián előadást tart a GKM helyettes államtitkára, a régiók vezető tisztségviselői, valamint a közlekedési szakma jeles képviselői. KÜLKAPCSOLATI KONFERENCIA Regionális külkapcsolatok és az EU csatlakozás címmel 2004. január 28-án konferenciát rendeznek a Művészetek Házában, Pécsett. A rendezvényen a hét hazai régió bemutatja külkapcsola- tairiak alakulását, valamint az országos szervezetek részéről előadás hangzik el a régiók külkap- csolataihoz kapcsolódó országos álláspontról, különös tekintettel a közelgő EU csatlakozásra. A rendezvény végén a résztvevők közös ajánlást fogalmaznak meg a téma fontosságával, ak uális teendőivel kapcsolatban. LEZÁRULT A MATRA PROGRAM Lezárult a holland külügyminisztérium által támogatott MATRA projektfejlesztő tréning, amelynek célja az volt, hogy a projektmenedzsment területén jártas szakembereket képezzenek ki Magyarország hét régiójában. A képzésben részt vettek rendelkeznek már azon ismeretekkel és készségekkel, amelyek szükségesek a Strukturális Alapok által társfinanszírozásra alkalmas projektek kidolgozásához. A résztvevők a későbbiekben segítséget fognak tudni nyújtani más hasonló projektek létrehozásában, előkészítésében. A dél-dunántúli képzés keretében ötvennégy projektet dolgoztak ki, ami kiugróan jó eredmény a hazai régiók közötti összehasonlításban. A Pécsett megrendezett december 13-i regionális zárórendezvényen ötvenhét résztvevő kapott bizonyítványt a tréning sikeres elvégzéséről. A képzési program a Dél-dunántúli Régióban a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség, a Pécsi Tudományegyetem Európai Tanulmányi Központja, valamint a Tempus Közalapítvány közreműködésével valósult meg. További információk a Tanács és az Ügynökség közös honlapján - www.ddrft.hu - érhetők el. ■ Ugyanilyen sommelier tanácsadói képzést kíván a régiónk is megvalósítani egy szállodai alkalmazottak, borászok, borutas szakemberek, vendéglátóipari dolgozók és tulajdonképpen minden érdeklődő számára tartott - az első lépcsőben fél-egyéves - képzéssel, de a kezdettől fogva a francia partneregyetem által kibocsátott oklevéllel. A másik megvalósításra érdemes dolog a pinceszövetkezetek létrehozása. Mindhárom borrégióban működnek feldolgozó és értékesítő pinceszövetkezetek. Ezek végzik az egyéni termelők által megtermelt szőlő feldolgozását, tárolását, palackozását, míg több ilyen szövetkezet összeállva elegendő erővel rendelkezik a promóciós és értékesítési feladatok hatékony elvégzéséhez (például Ardeche-ben értékesítési és marketing céllal szövetkezetek által alapított szövetkezet működik). A hazai szakemberek szerint ez elsősorban a szétaprózott termőterületekkel rendelkező tolnai és pécsi borvidékeken kínál megfelelő alternatívát. A harmadik fontos teendő a terroir-hoz hasonló, regionális turisztikai útvonal rendszer itthoni bevezetése és működtetése lenne, amelyhez a franciákkal közös európai uniós pályázat benyújtásával támogatások elnyerésére is esély van.