Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)

2003-12-19 / 345. szám

2003. December 19., péntek KULTÚRA -RIPORT 7. OLDAL A rézkarckirály képei Kondor Béla grafikai kiállítása Pécsett A Pécsi Művészetek Háza Martyn Ferenc Galériájában ma 16 órakor nyílik meg az újkori magyar képzőművé­szet kiemelkedő alakjának, Kondor Bélának A rézkarcki­rály című kiállítása. Jelképekkel dolgozott, maga is jelképpé vált. Többek között a re­pülés érdekelte, foglalkoztatta egy olyan korban, amikor úgy­mond: gúzsba kötötten illett tán­colni. Az 1972-ben tragikusan fi­atalon elhunyt Kondor Béla leo- nardói személyiség volt. A hata­lommal való kényszerű, érdes érintkezés gyógyíthatatlan sebei­ket horzsolt érzékeny lényére. Ő Az Auschwitz című rézkarc volt az, akinek lakása erkélyéről hajdan Sarkadi Imre kizuhant, és az ő felesége volt a később Pé­csett ismert könyvtárosként dol­gozott Bagi Éva. Pécsett," a Mo­dern Képtárban látható az az egyik itteni épületre, egy uránvá­rosi óvoda falára tervezett, de vé­gül is el nem fogadott Kondor-ke- rámiaterv is, amely a törékeny pályaív egyik első megroppantó- ja, figyelmeztető jele volt. Jelleg­zetes írásaival, megnyilvánulása­ival, alkotói jelenlétével a kor­szak eleven művészeti lelkiisme­reteként él sokak emlékezetében. Mint azt Várkonyi György művé­szettörténész elmondta, Kondor első feleségéné,1 Kaufman Ágotá­nál jelentős grafikai hagyaték maradt, amit az ugyancsak nem hétköznapi művészettörténé­szek, a MissionArt Galériát mű­ködtető Jurecskó László és Kishonti Zsolt megszereztek, és egy sikeres budapesti kiállításon mutattak be. A tárlat egy miskol­ci forrást is felölel. A hajdani otta­ni grafikai műhelyt, művésztele­pet a művész gyak­ran látogatta, így ott még ma is sok erede­ti Kondor-művel büszkélkedhetnek. A „Rézkarckirály'’ című tárlat arra a virtuóz Kondorra utal, aki nemcsak a rajz, a sokszorosított grafika felülmúlhatatlan mestere volt, hanem korszakos művész­egyéniség is. Költő­ként ugyancsak ma­radandót alkotott. A mostani kiállítás mindemellett azért is érdekes, mert sok­szorosított grafikák lévén, a művek meg fotó: t. l. is vásárolhatók. A tár­lat megnyitója Nagy T. Katalin, a Nemzeti Galéria korábbi művészettörténésze, aki később a Duna-tv képző- művészti szerkesztője is volt, ma pedig Kondor monográfusá- nak, az életmű egyik legjobb ha­zai szakértőjének tekinthető. A kiállítás január közepéig tekint­hető meg. BEBESSI K. Luca A Luca-napi vigasságokhoz kap­csolódó újborok mustrájára eb­ben az évben hetvenkét bormin­tát neveztek a Pécs-baranyai kis­termelők. Az előrejelzésekkel el­lentétben, a versenyen résztvevő borok jó minőségről tanúskod­tak. Kiemelkedő volt több olasz- rizling. Figyelemreméltó a Bóly - Mohács - Dunaszekcső vidék bo­rászainak szereplése. Érdekes, hogy ebben az évben a fehér bo­rok mellett, több vörös bor is be­érett a korai időpontra. Az Országos Borminősítő In­tézet felügyelője, Fekete Péter ve­zette szigorú zsűri 22 bort díja­zott ezüst és nyolcat arany vére éremmel. A rendező Pécsi Kul­turális Központ különdíját a nagynyárádi Volk Gábor Caber­net Sauvignonja kapta, Pécs Vá­ros különdíját a dunaszekcsői Hank István Olaszrizlingje nyer­te. A Legvarázslatosabb fehér­bornak a Hárs-család szajki pin­céjének Olaszrizlingjét, a Legva­rázslatosabb vörösbornak a vil- lánykövesdi Vitényi Dániel Kékoportóját minősítették. A Luca vére címet, s vele a Szatyor Győző faragásával díszített Trust Hungary barik hordót, a dunaszekcsői Wähler János cuveéje nyerte. • KBL ÜNNEPI MŰSOROK A MEGYEBEN. Számos oktatási és kulturális intézményt, óvodákat, kisiskolákat, művelődési otthonokat keres fel ka­rácsonyi műsorával ezekben a napokban Nemes László előadóművész. Képünk a pécsi Nevelési Központ 2-es számú óvodájában készült, ahol a gyerekek is aktívan bekapcsolódhattak az előadásba.____________________________________ fotó: laufer László Az emlékezet halhatatlanítása Valkó László grafikái a Pécsi Kisgalériában Magyarul - magyarán Paraszt vagy farmer? A Pécsi Galéria Szent István té­ri Kisgalériájában látható Val­kó László, Pécsett élő, Mun- kácsy-díjas képzőművész Gra­fikák 1973-2003 című tárlata. A pillanatok is a végtelen idő ré­szei. A rebbenékeny villanások is a teljes fényre utalnak. A homok­szem, a körömnyi hant, az eres falemezek közé bedobozolt, - koporsózott búzaföld, lehet maga a világ. Valkó László műveinek minden egyes mozzanata az egy- szeriségre, a megismételhetetlen- ségre emlékeztet. Ez az emlékmű­szerűség egyrészt az élet nagy egésze előtti megrendültségre utal, ugyanakkor a dolgok lénye- giségével való kapcsolatra. Egy­ben arra az elementáris létrontás­ra is, ami a mögöttünk lévő évszá­zadban a pusztítás tökélyre vitelé­ben nyilvánult meg. Á hajdan egyének által viselt ruhadarabok, kesztyűk, cipők tömegével, ma­gukra maradt hiányos testrészek­kel való képi szembesülés mindig megrázó. Áz egyéni idők, arcok, életek képlékeny masszává sem­legesülése ugyanakkor álomszerű is. A művésszel, aki egyben a PTE Művészeti Karának a tanára, a ki­állított művek közötti beszélgetés révén tudtuk meg, hogy ez a har­minc évet felölelő tárlat szemlélte­tő szerepet is betölt. - Jó, ha a ta­nítványok élőben látják, milyenek is a régebbi akvatinta-művek, mi­lyenek a régi rajzok, fotók, szeri­gráfiák - mondja Valkó László. - A sokszorosított grafika szorosan követi a technikai fejlődést, ugyanakkor például a fametszet, a rézkarc régi értékeit is megtartja. A rézlemezek megnyomása, gyű- rése új távlatokat jelentett annak idején. Nagyon régen állítottam ki Pécsen grafikákat, így mindez munkáimon is érzékelhető. Külön vizuális nyelvezettel ren­delkező, tárgyszerű, konkrét vi­lág tárulkozik ki ezekben a mű­vekben. Üzenetük jól „olvasha­tó”, mégsem egykönnyen felfog­ható. Tartalma bár fogalmi rend­szerekhez kötődik, eredendően vizuális. - Az igazi művészet egyébként sohasem idillikus - vallja a művész. A valkói világban a lét gyökeré­ig hatol szinte minden. Ott ere- deznek a „bedobozolt” búzaföld búzaszálainak finom gyökerei is. Az emberi test töredékes, megfe- szítettsége szembetűnő. Az esen- dőség, az értékek törékenységé­nek hangsúlyos jelenléte ellenére is többnyire különleges művészi virtuozitás, ezáltal könnyedség társul a sűrítettséghez. A közelítés kulcsszavai az elemzők szerint is az expresszivitás, egyfajta szomo­rú költészet, elhagyott tárgyak. Egy többszörös létrontáson át­esett világ kellékei. Az Anschwitz után a költészet nem lehetséges ugyanúgy, mint korábban adornói fogalomköreinek grafikus megjelenítései Kertész Imrével is rokonítják. Súlyos álom Bacon sé­tája Magyarországon. Meg a szik­lák és a kezek emlékművei. A tá­rozók. Az éjszakák. Föl lehet éb­redni persze ezekből az álmok­ból. De nem lehet elfelejteni őket. BEBESSI K. Tagadhatatlan, hogy az egyre élesedő belpolitikai viták kö­zéppontjában a magyar mező- gazdaság áll. Sőt az Európai Unióhoz való csatlakozásunk legvitatottabb kérdése is a föld- tulajdon és a rajta, belőle élő emberek sorsa. Ma az ő elneve­zésükről lesz szó. A Nyugathoz való közeledésünk, néha dörgölőzésünk egyik jele, hogy a földdel foglalkozó társadal­mi csoport vagy réteg nevében is hozzájuk igazodott az újságírás, a publicisztika. A magyar parasztot farmer, gazdaságát pedig farm né­ven kezdték emlegetni. Pedig ha a vadnyugatról szóló westerneket és filmeket megfigyelték volna, akkor látják, hogy a farmot a ta­nya, a főépületet tanyához szóval fordították. A farmer helyett a tanyásgazda, tanyagazda vált gyakorivá a cowboy-regényekben, -filmekben. Ezek kétségtelenül fordítói műszavak, hiszen a „far­mot" gazdaságnak, birtoknak, földtulajdonnak; a „farmert" föld­művesnek, szántóvetőnek, ta­nyásnak, de legáltalánosabban parasztnak nevezi népünk. A paraszt szavunk elvesztette eredeti értelmét: 'a saját földjén termelő paraszt' jelentést. Ezzel együttjárt a többletjelentés elho- mályosulása, vagyis az, hogy élet­formát is jelentett, nemcsak fog­lalkozást. Ezért a két háború kö­zött a szociográfusok (társada­lomtudósok) sokat foglalkoztak a paraszti életforma felbomlásával. A napi hírekben ennek a folya­matnak a teljes megszűnéséről hallok. A paraszt fogalma a köz- gondolkodásban azonosult vala­mikor a szigorú íratlan törvények szerint élő „falusi ember", illetve a „földművelő" jelentéssel. Vagy éppenséggel a lenézést, sértege­tést kifejező szóvá vált: paraszt (=műveletlen bunkó), buta pa­raszt, büdös paraszt. Szitokszó­ként sokan mind a mai napig használják. Ennek ellensúlyozá­sára megjelent helyette a gazda, nagygazda - kisgazda. A kisbirto­kos is parasztgazdát jelentett. A marxista osztályszemlélet ideoló­giai-politikai megkülönböztetése­ket érvényesített. így kerültek szó­kincsünkbe a nagyparaszt (osz­tályellenségnek minősítve: zsíros­paraszt, kulák), középparaszt, kisparaszt. A történelemkönyvek­ben is olvashatók voltak. A sor a földnélküli paraszt képtelen kife­jezéssel zárult. Ugyanis a mező- gazdaságból élő földtelen dolgozó nem paraszt, hanem bérmunkás: zsellér, béres, cseléd, summás, napszámos. A magyar parasztot tehát hely­telenül hívják farmernak, a birto­kát (földjét, gazdaságát) farmnak. A farm magyarul valójában tanyát jelent, vagyis: falun, városon kívül elterülő, behatárolt földbirtokot rajta a lakó- és mezőgazdasági épületekkel. A magyar parasztság­nak azonban ma már csak egy ki­sebb része él, dolgozik tanyabirto­kon, ezért nem farmer, hanem gazda. Rónai Béla Szétfűrészelt szomszédság Ez az ember önmagában kor- és kór­tünet. Először is kimenekítették egy bányatűzből. Aztán kiszedték egy omlás alól. - Akkor őszültem meg - bök a feje tetejére. A hátsófali infark­tus már valószínűleg nem Komlón érte a széntröszt egykori villanysze­relőjét. - Hatféle gyógyszert szedek! - emeli föl az állát a hetvennégy éves Sándorfi Zoltán. Erre még korai fölvágni, nyugta­tom. Sándorfi úr amellett, hogy majd- nem-bennégett, majdnem-megful- ladt, majdnem-szívagyonütötte em­ber, két szomszédja szerint kicsit él­hetetlen is. Nem akar mást, csak csöndet és nyugalmat maga körül. Sándorfi úr ezért képes volt bejelen­teni az egyik szomszédját a disznók miatt. - Reggel, amikor elmentek, szóltunk, hogy takarítsák el a majd­nem az orrunk alá söpört trágyát. Nem érdekel, hogy ki és miért tart disznókat, de ne járjanak át hozzánk patkányok, és ne üljön a tányéromra öklömnyi légy! - emeli föl a hangját a konyhaasztalnak dőlve a felesége.- Persze, hogy bejelentettem a ta­nácsnál. Ahogy nem először jelentet­tem föl a Gézát is, először 1997-ben, hogy itt darabolja a fülünk tövében a vasat. Sándorfi úr eddigi egész élete akár külön történet is lehetne, akár­csak a szemben lakó hetvenhét éves Takács Ferencnéé, aki elsőre csak egy viszonylag friss özvegységet és egy még frissebb súlyos belgyógyá­szati műtétet tud felmutatni. A Sándorfi-Sándorfiné-Takácsné hár­mast nemcsak az köti össze, hogy rendre sorolják egymásnak a megélt évtizedeket. Hanem a már említett Géza - teljes nevén Kovács Géza - ne­vű úr a friss kapocs közöttük. Mielőtt végképp elveszítenék sze­mük elől a tájékozódási lehetősége­ket: Pécs-Szabolcs határán járunk, a Görgey utcában, az erdő csúzlilövés- nyire van csak. Egy olyan helyen, ami „sziti” is, mert annyira szűk az utca, olyan gyakran jár a szemetes és olyan közel a buszmegálló. De min­den egyebet nézve inkább falu. Szó­val ezen sziti-falu egyik félreeső zu­gában darabol össze sorsokat egy Kovács Géza nevű úr.- A Géza vasmániás - válaszolja a sokadik miért?-re a konyhaasztalnál Irma, aki két éve élettársa a vasnyü- vő Gézának. - A haverjai tudják róla, és idehordanak mindent, persze, ő is keresi. Aztán, ha összejön valameny- nyi, földarabolja, és elviszi a MÉH- be. Maga szerint néha nem jön jól, ilyen fizetések mellett, húszezer fo­rint?! Kinek ne jönne jól? Irma ápolónő, élettársa, egy velük élő tizenegy éves fiú apja, Géza kétnaponta fűtő, két­naponta az iksz káefténél dolgozik. Ilyenkor télen általában délután ötig, nyaranta este nyolcig. A sziti-falu er- döhatáros utcájában Géza vette a nyolcvanas évek végén a valamikor romos házat. Mára már van ebédlő­szerű csőkonyha, külön szoba a gye­reknek - igaz, elcsúfítják a falat a bá­nyakáros repedések -, elő- és háló­szoba, fürdő. - Apránként csináljuk, magunk - kopogtatja Irma a fürdő­szobában a kongó, tavaszi lecserélés­re váró csempéket. - De ezek után, mondja meg, kimehetünk egyáltalán az udvarra? Az „ezek után” egy jogerős, csendháborítás miatt született hatá­rozat, Kovács Géza ügyében, miután följelentette őt a szomszéd, Sándorfi Zoltán. - Pécsett, a Kolozsvár utcá­ban laktunk harminc évig. Már nem bírtam az emeletet, azért jöttünk ide, ’97-ben. Nem azért, ahogyan néhá- nyan tartják itt: mert nem bírtak elvi­selni a szomszédok. Amikor letettem a pénzt, mondta az eladó: azért megy, mert nem bírja a Gézától jövő zajt. Itt állandóan vágták a vasat. Hi­szen látja az önkormányzati papírt: iparszerűen, amihez nem volt enge­délyük. Néha éjjel is daraboltak. Disznók, vasdarabolás... Nem érde­kel, amíg engem nem zavar.- A Géza olyan későn jön haza, hogy akkor már dolgozni sincs iga­zán kedve. Hogy korábban mi volt, nem tudom. De ezek után mi lesz, mondja meg? Eddig is magunk épít­gettük, de merjünk valamit is csinál­ni a házon? Be lehet verni például akár egy szöget is? Amikor a lejárót betonoztuk, a szomszéd a keverő za­ja miatt kihívta a rendőröket. - To­vábbi jó munkát! - mondták, és el- ihentek - hozza föl az élettárs, Irma. Sándorfiék szerint a rendőrök nem azért voltak kint, továbbá a gáz-, az áram- és a jó isten tudja milyen kommandó is a saját menetrendje szerint ellenőrizte Kovács Gézát. Akit a csendháborításért ötezer forintra büntettek, és a határozat értelmében naponta három percet flexelhet és fél órát fémcsiszolhat az udvaron. Kovács Géza roma, de ebből nem kell messzemenő következtetést le­vonni, mondja Sándorfi úr, aki nem rendet akar teremteni, csak azt kí­vánja, hagyják nyugodtan élni. Szerényen becsülve a Kovács Gé­za udvarában lévő több köbméter va­sat körülbelül háromszáz év alatt le­het háromperces fűrészelésekkel a MÉH-be juttatni.- Mióta megbüntették, nem fűré­szel. Csak az autója ajtaját és a kaput csapkodja, hogy bosszantson - adja meg a témának a kegyelemdöfést Ta- kácsné. balogh zoltán „Az ügyben 2003. november 10-én.........főtanácsossal együtt zajellen­őrzést végeztünk. Kovács Géza először egy elektromos sarokcsiszoló­val, illetőleg sarokvágó-szerszámmal, majd kézi, szintén elektromos kö­szörűgéppel folytatott műveleteket, és először közvetlen szomszédjában, Sándorfi Zoltánnál történt a mérés, majd pedig Takács Ferencné keríté­sénél történt a mérés. A Sándorfi Zoltán ingatlanában mért mérési ered­mények alapján Kovács Géza a sarokcsiszolót naponta három percig, a köszörűgépet pedig fél óráig használhatja naponta, a Takács Ferencné tulajdonát képező ház helyére mérve pedig a sarokcsiszolót naponta 24 percig, a köszörűgépet pedig 2 óra 31 percig használhatná.” (Idézet a pécsi polgármesterei hivatal illetékes osztályának határozatából.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents