Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)
2003-12-17 / 343. szám
R 17., SZERDA ÉLET & 15. OLDAL MM W STÍLUS MOTORIKUS MIKULÁSOK. A Télapók nem nyugszanak, hiszen a kiscsizmák megtöltése után az igazi feladat még vár rájuk: a szentestei kéményjárás. A komoly feladat előtt kikapcsolódásként szilaj Santa Clausok lepték el a portugáliai Portó városának utcáit, hogy Guiness- rekordot döntsenek. Több mint ötezer vad Mikulás jelent meg a parádén, rénszarvaserő helyett lóén._______________ fotó: epa Elfüstölt évek Minden cigaretta, amit a férfiak elszívnak, átlagosan 11 perccel rövidíti meg az életüket. Ezt brit kutatók számolták ki. Ha egy dohányos lemond egy doboz cigarettáról, két futballmérkőzésnyi idővel hosszabbítja meg az életét. Egy dohányos, aki élete során körülbelül 311 ezer cigarettát szív el, 6 és fél évvel korábban hal meg, mint egy nem dohányos. _____■ Fo gnövesztés őssejtből Lehetséges, hogy újra kinőhetnek a fogaink. Állatkísérletekben már sikerült. Az emberi szervezet sejtjeiből akarnak az eredetiekkel megegyező fogpótlást előállítani az amerikai National Institute of Dental and Craniofacial Research kutatói Washingtonban. Egy kísérlet során bölcsességfogakból vett őssejteket kevertek össze ásványi porral, és beültették egerekbe. Két hónap múlva a sejtkeverék fogállományt (dentin) és vérerekkel, idegekkel ellátott fogbelet (pulpa) képezett. Ez a csodálatos eredmény előrevetíti a közeli jövőt, amikor lehetővé válik a fogpótlás a fogak utánnövesztésével. Persze, a reménykeltő felfedezés ellenére természetesen az új agyarakat is mosni kell. Fiúk - példaképek nélkül Az apa nélkül felnőtt gyermekek, különösen a anya nehezen dolgozza fel á válás tényét, és elítéfiúk, sok érzelmi veszteséget élhetnek át, mire felnőnek. Igaz, hogy egy alkalmatlan szülő helyett megfelelő lehet egy nagyszülői példa is, ám a legszerencsésebb az, ha a gyermeket az anya és az apa együtt támogatja a lelki fejlődésben. Gyermekek, akik apa nélkül kénytelenek felnőni, életre szóló traumát szenvednek el. Erről nyilatkozott dr. Horst Petri professzor, a téma szakértője és több tanulmány szerzője. Apák háttérben m Magyarországon a legutóbbi adatok szerint majdnem 300 ezer csonka család van. A gyermeküket egyedül nevelő anyák száma közel 250 ezer. A nőknél a párkapcsolat megszűnte vagy válás után ritkább a második kapcsolat, így a gyerekek nem találkoznak új férfi példaképpel. m Férfiak körében válás vagy megözvegyülés után nagyobb az újraházasodási kedv. Az apa hiánya tragikusan befolyásolja a gyermek fejlődését. Ennek lelki következményeit eddig nemigen mérték fel, pedig a negatív élettapasztalatok egy életen át kísérthetnek. Akinek nincs apja, saját identitását is nehezen tudja kialakítani. A negyedik-ötödik évben az apa példája döntő szerepet játszik, de a kamaszkorban is nagy szükség van rá, amikor a felnőtté válás problémái kerülnek előtérbe. A férfi, akit csak a munkája szólít el tartósan, valójában nem szakad ki a családi kötelékből. A kisgyermek nem is érzékel változást a kapcsolatban. Ahol azonban a szülők elváltak, a gyerekek elvesztik biztonságérzetüket, különösen ha az lően beszél az apáról. A gyermek számára nem marad pozitív példakép. A személyiség fejlődése szempontjából egy halott apa lehet minta, ha a gyermek megőrzi alakját emlékezetében. A fiúk az apa-mintát akarják követni. Ha ez nem áll rendelkezésre, nehezebben találnak rá saját útjukra, ha pedig az apa eltűnt a család látóköréből, gyermekei felnőtt életükben gyakran könnyebben elhagyják utódaikat. A kisfiúknak különöseh fontos az apa jelenléte, hiszen a fiúgyermekek több figyelmet, törődést kívánnak, mint a lányok. Az érzelemszegény bánásmód következtében gyakorta magatartásbeli, viselkedési zavarok alakulhatnak ki a felcseperedő, kamaszodó fiúknál. Ezt a röviden összefoglalt elméletet dr. Sebastian Kraemer, a londoni Tavistock Alapítvány gyermekpszichiátere fogalmazta meg. A megfigyeléseken nyugvó megállapítás azon a tényen alapszik, hogy a férfiak agya lassabban fejlődik, mint a nőké. Ezt a különbséget gyakran figyelmen kívül hagyják a fiúgyermekek gondozása, nevelése közben. Sok szülő azt várja, sőt követeli a fiától, hogy „kis férfiként” viselkedjék, amikor még csupán kisgyermek. A lélekgyógyász szerint a szülőket föl kell világosítani arról, hogy fiacskáik nagyon is érzékeny és sérülékeny lények, akik legalább annyi szeretetet, törődést, közelséget érdemelnek és ld- vánnak, mint a lánygyerekek. A születésük utáni években különösen sok figyelmet kell fordítani a fiúkra, hogy megtanulják önmaguk ellenőrzését. Ennek hiányában olyan magatartásbeli zavarok keletkezhetnek náluk, mint például a manapság nagyon is gyakori hi- peraktivitás. A brit tudós feltételezi: a gyermekkori szeretet- és figyelemhiány is az oka annak, hogy az utóbbi időben növekszik az öngyilkos fiatal férfiak száma. Négylábú életmentők A viccben két nagyivó beszélget, amikor megjelenik egy bernáthegyi, nyakában egy hordócska rummal. Az egyik férfi megörül, „Itt van az ember legjobb barátja”, mondja, mire a másik egyetértőn hozzáteszi: „Es egy kutya.” Ám a bernáthegyi valóban életmentő. Ki gondolná, hogy a svájci nemzeti ereklyének számító, ismertségben Teli Vilmossal vetekedő bernáthegyi, ez a hatalmas, lompos, loncsos, bozontos, jóságos tekintetű négylábú eredetileg harci kutya volt? Szakértők szerint a tibeti masztiff leszármazottja. Az 1862-i birminghami kutyakiállításon szerepelt először a mai nevén, addig kolostorkutyának meg alpesi masztiffnak hívták. Érdekesség, hogy az első ber- náthegyikutya-klubot is a britek, nem pedig a svájciak alapították 1882-ben. Az öt évvel később Zürichben tartott kutyatudományi kongresszus ismerte el - az angolok tiltakozása ellenére - svájci fajtának. A faj ősei a történelem évezredei alatt Tibetből Görögországon és Rómán át a gall háborúk idején jutottak el a mai svájci-olasz határtérségbe, ahol a Szent Bernát-hegyi kolostor szerzetesei nevelték beléjük az embermentés tudományát. Jó kétszáz évvel ezelőtt azonban annyira beltenyésztetté váltak a jóindulatú, értelmes, szelíd óriások, hogy veszélybe került a fennmaradásuk. A leleményes, kutyaszerető és a tenyésztéshez értő barátok ezért az újfundlandival frissítették a kolostorkutyát, így még erősebbé, szívósabbá vált. Az odaadás és az önfeláldozás jelképévé vált bernáthegyi hatalmas termetű, erőteljes felépítésű kutya. A vagy 200 esztendővel ezelőtt született, legendás szimatú, életmentő Barryról szóló történetek különösen népszerűvé tették a bernáthegyit, amelyet mind többen vásároltak a szerzetesektől. Mivel a hosszú szőrzetű állatok nem voltak alkalmasak a mentésre, mert a hó jéggé fagyott a bundájukon, akadályozta őket a mozgásban, elsősorban ezt a fajtát árusították, megtartva viszont a rövid szőrű bernáthegyiket mint munkakutyákat - akik azonban inkább csak a filmekben cipelték a hordócskát. Sztárpletykák ROBERTS MAGÁNÉLETE. Hollywood talán legnépszerűbb színésznője, Julia Roberts tavaly ment feleségül Danny Moderhez, és azóta sokkal kevesebbet áll a kamerák előtt. Úgy érzi ugyanis, eljött az ideje, hogy a magánéletével is törődjön. Van is dolga vele, hiszen a házassága a pletykák szerint korántsem nevezhető ideálisnak, és rendszeresek a viták Moderrel. Néhány hete már a válásukról is szó volt, bár ezt az érintettek cáfolták. A színésznő azonban maga is bevallotta, hogy meglehetősen sokat veszekszik a férjével. Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. Munkahelyi szexkarácsony A karácsony a szeretet ünnepe, és ezt szó szerint veszik azok az irodisták, akik az év végi bulin váratlanul elárulják érzéseiket kollégájuknak. A karácsonyi partin a dolgozóknak majdnem fele egymásra talál - egy kis időre. A brit irodai dolgozók csaknem fele vallotta be egy felmérés során, hogy túlontúl feldobódott már egy karácsonyi munkahelyi bulin. Az öltönyösök és kosztümösök 41 százaléka állította, hogy összejött valamelyik munkatársával, 13 százalékuk le is feküdt valamelyik szerencsés kollégával. A munkahelyi aktusok legkedveltebb színhelye a tárgyaló, a főnök asztala vagy a munkahelyi parkoló. A rizikós helyek ellenére mindössze 6 százalék állította, hogy rajtakapták. Egy kozmetikai cég által végzett felmérésben résztvevők 23 százaléka vallotta be, hogy csó- kolózott a munkatársával. Az 1519 megkérdezett 45 százaléka okolta a csintalanságért az alkoholt, 52 százalékuk azonban korábban is vágyakozott kollégája után. A kutató cég szóvivője, Kate Taylor elmondta: „Eredményeink megerősítik az elképzelést, miszerint az évi egyszeri céges buli mértéktelen alkoholfogyasztással jó alkalmat ad arra, hogy megközelítsük azt a személyt, akit egész évben lestünk a monitor mögé bújva.” És bár az irodai móka ártalmatlan szórakozásnak tűnik, egy másik kutatás rámutatott a duhajkodás veszélyeire is. A felmérésben ezer 18-30 év közötti fiatalt vizsgáltak. Kiderült, hogy azok közül, akik a karácsonyi ünnepségen szexuális aktusba keveredtek, 66 százalék semmilyen módon nem védekezett. A vizsgálat egy brit kampány része, amely a szexuális úton terjedő betegségek elleni védekezés fontosságára hívja fel a figyelmet. A propaganda-hadjáratra azért volt szükség, mert a különböző nemi betegségek aránya a férfiaknál 20, a nőknél 56 százalékkal nőtt 10 év alatt. Betiltott gyerekek Az olasz parlament „gyer- mektelenítette” a tévéreklámokat, mivel törvényben tiltotta meg a 14 éven aluliak szerepeltetését. A gyártók, különösen a játékgyárak dühöngenek a döntés miatt, mivel éppen a karácsony előtti vásárlási láz idején született meg a parlamenti tilalom, így aztán megpróbálnak mindent, hogy a honatyák visszavonják az új reklámtörvényt. Az egyik nagy reklámcég kreatív igazgatója azon dühöng, hogy miként hirdethet majd pelenkát csecsemő, vagy egy új játékot boldog gyerek nélkül, hiszen mégsem lehet bepelenkázni egy műanyag babát vagy egy tinédzsert. Ráadásul az ügy érdekessége, hogy a tilalmat feltehetően csupán véletlenül szavazta meg az olasz parlament: az ellenzék ugyanis több mint 3 ezer módosítással duzzasztotta fel az új médiatörvény tervezetét, azért, hogy lassítsa elfogadását. Sokan mégis üdvözlik a határozatot, mivel etikátlannak tartják a gyermekeket manipuláló hirdetéseket éppúgy, mint a kisgyermekek dolgoztatását a médiában. ■ SZERELMES CSILLAGOK. Szerelmesek lettek egymásba - de csak a celluloidszalagon. Ezt állítja a pletykalapok híreit cáfolva Nicole Kidman és Jude Law, akik új filmjük bemutatására érkeztek Londonba. Kidman boldog kapcsolatban él Lenny Kravitz oldalán, Law pedig még utoljára megpróbálja megmenteni házasságát Sadie Frosttal. ______fotó: epa i I é