Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)
2003-12-02 / 328. szám
2003. December 2., kedd ÉLET S T I L U S . 11. OLDAL Sztárpletykák JUSTIN FÉRFIASSÁGA. Jus tin Timberlake-et hetvenéves nagymamája igyekszik megvédeni a pletykasajtótól. Sadie Bomar legutóbb unokája legférfiasabb részéről rántotta le a leplet. Az idős hölgy Britney Spears állításait igyekezett cáfolni, aki szerint Timberlake-et nem nagyon áldotta meg a természet a férfiasság terén. A nagymama azt állítja: „Én is segítettem felnevelni Justint, és elmondhatom, semmi szégyell- nivalója nincsen.” Persze, lehet ez a megszépítő messzeség is. ASHTON KOSARAI. Megalázó elutasításban részesült Ashton Kutcher, Demi Moore partnere. A fiatal sztár egy hollywoodi produkcióban szeretett volna szerepet kapni, ám a rendező elzavarta azzal, hogy vegyen órákat, mivel színészként csapnivaló. Ashton kiborult, és Moore-nak sem sikerült megvigasztalnia, ráadásul a színésznő a vele készült interjú közben elárulta, hogy a megjelent pletykákkal ellentétben egyelőre még csak el sem gondolkozott egy esetleges házasságon Ashtonnal. ■ Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. Ajándék ünnep után? A karácsonyi vásárlási láz már tombol, ám az európai vásárlók körülbelül 70 százaléka még nem döntötte el, hogy hol fogja megvenni az ajándékokat. Egyre többen vannak olyanok is, akik az ünnepre a karácsony utáni leszállításokon vásárolnak. A német, olasz és francia vásárlók az utolsó pillanatig várnak az idei karácsonyi vásárlással, míg a svédek, belgák és írek már megtervezték vásárlásaikat. A vásárlásokat a várható leértékelések miatt hagyják az emberek az utolsó pillanatra. Egy friss felmérés szerint, a fenti országok vásárlói úgy számolnak, hogy a szezonvégi leértékeléseknek köszönhetően általában 20 százalékkal olcsóbban vásárolhatnak. Európában, a megkérdezett országokban élők közül minden ötödik vásárló szeretné megvárni a december 25-e utáni kiárusítási időszakot. A német és a svéd fogyasztók viszont nem tudják elképzelni a karácsonyi ünnepet ajándékvásárlás nélkül, míg az olaszok 35 százaléka is inkább megvárja az árleszállításokat. Az ajándékutalványok növekvő népszerűsége, a december 25-e utáni vásárlások és az ajándékba adott termékek és személyes szolgáltatások bővülő listája - mint pélEGY KIS APRÓSÁG. A világ legtökéletesebb gyémántjának mondják azt a 103,83 karátos darabot, amelyet sok nő biztosan szívesen látna a karácsonyfa alatt. A mostani lottónyertes akár ötször is meg- vehetné a nemrég közel 950 millió forintnyi összegért gazdát lelt ékkövet. FOTÓ: EPA Fedetlen tinikeblek A thaiföldi kulturális minisztérium aggódik a kifutókon mind gyakrabban megjelenő fedetlen keblek, valamint a tinédzserek körében egyre divatosabbá váló mellbimbómatrica miatt. A matricákat eredetileg arra találták ki ugyanis, hogy a manökenek melle ne maradjon csupaszon a bemutató közben, a kamaszlányok azonban melltartó helyett viselik, áttetsző felsők alatt. A minisztérium azt tervezi, hogy két éven belül átveszi a rendőrségtől a cenzori feladatokat, majd törvénymódosítást kezdeményez a fedetlen keblek betiltása érdekében - már csak azért is, mert világszerte elterjedt a hír arról, miként adaptálják a thai lányok a kifutók trükkjeit. dául az utazás - mind megannyi jele a hagyományos karácsonyi vásárlási szokások megváltozásának. Az internetes vásárlás népszerűsége is tovább növekszik. A vásárlók közel 42 százaléka állította, hogy idén karácsonykor több pénzt fog elkölteni hálózatos vásárlásra. Svédország és Olaszország kivételével a könyvek eltűntek a lista első tíz helyéről, viszont a videojátékmánia egész Európában terjed. A felnőtteknél a DVD-k, CD-k és a könyvek az abszolút kedvencek. Európában a felnőttek kívánságlistájának egyre előkelőbb helyén szerepelnek az ajándékutalványok: négy országban az első öt hely valamelyikén állnak. Az ajándékutalványok eladása erőteljesen növekszik. Ennek az az oka, hogy ez az ajándékozási forma mindegyik fél számára előnyökkel jár; jó az időhiánytól szenvedő vásárlónak, a megajándékozott kedve szerint válthatja be az ajándékot, és jó az eladónak, akinek kevesebb árut kell visszavennie. A személyre szóló ajándék azért szerencsére még mindig sokaknak tetszik, hiszen mégiscsak nagyobb öröm szeretettel, gondoskodással összeválogatott ajándékokat kapni szenteste, mint egy fantáziátlan borítékot, vagy az ünnep után néhány leértékelt holmit. Jótékony csillagok Indiában mostanában különösen kedvező a csillagok állása az asztrológusok szerint a házasulandók számára. Persze a legjobb az aranykereskedőknek, akiknél az árak tekintetében lassan a határ a csillagos ég. Hivatalos adatok szerint egyedül az ország fővárosában, Új-Delhiben csak a múlt héten 27 ezer pár esküdött örök hűséget aranyékszerekkel felcicomázva, aminek következtében egekbe szökött az arany ára. A házasodási dömping okozója a Jupiter és a Vénusz. Az asztrológusok szerint ugyanis a két bolygó együttállása a múlt héten szokatlanul kedvező volt, ez az állás csak 12 évenként csak egyszer fordul elő. Ennek, és a számtalan esküvőnek a hatására Új-Delhiben és Bombayben egyaránt éves rekordot döntött az arany ára: tíz grammja a fővárosban 6025 rúpiáért (109,7 euróért], Bombayben még ennél többért, 6040 rúpiáért talált vevőre. Indiában az emberek évente legkevesebb háromszázmilliárd rúpiát költenek aranyra. Ennek felét a menyasszonyoknak vásárolt ékszer teszi ki, akiknek ez személyes vagyonúkká válik. A hinduknál az esküvő több napig is eltartó, igen költséges ünnepségsorozat. ■ FIRST CLAUS. Hiába menekült a télapó az Északi-sarkra, úgy tűnik, nem elég nagy a Föld ahhoz, hogy a hollywoodi házasság- és filmcsinálók elől elrejtőzzék. Santa Clausnak ők találtak ki feleséget, bár rejtély, hogy valójában mi is a dolga: az ajándékgyártó manók felügyelete vagy a rénszarvasok patáinak ápolása. Amerika azonban boldogan ünnepli a Lohengrint is lepipál érkező Mrs. Claus-t. fotó: era A szerelem kultúrtörténete Az ókorban a mai értelemben vett egyenrangú, individuális szerelmet nem ismerték. Mivel a szerelmes ember „nem normálisan” viselkedik, ezért kezdetben ezt az állapotot az istenek büntetésének tartották. A szerelem gyakran nemkívánatos dolog volt, de legalábbis peches embernek tartották az érintettet. A nagy orvos-tudós, Hippokratész megpróbálta ésszerűen, a testnedvekkel megmagyarázni a szerelmesek különös magatartását. Az ő korában átok helyett már betegségnek tekintették a szerelmet, és különböző gyógymódokat találtak ki ellene. A középkor elutasította a szerelmet, bűnnek tartotta, mert ellenkezett a hittel, hiszen a szeretett lény elhomályosíthatta Istent. Dr. Pusztai Éva, a téma egyik „szerelmese” szerint inkább csak a lovagkorban honosodott meg az udvari dalnokok és a nemes, többnyire férjes asszonyok közötti, versbe foglalt epekedés műfaja. A hercegek és grófok persze továbbra sem szerelemből házasodtak, de egy-egy romantikus kaland megesett ezekben a körökben. A reneszánsz idején alapvetően megváltozott az emberek közötti viszony megítélése, újra elkezdtek beszélni a testi örömökről. Megjelent az önkéntes, kölcsönös érzékiség, mint sajátos szabadságérzés, amely igazolhatta a méltatlan partner megcsalását is. Igazából azonban a felvilágosodás hozta meg a polgárságnak a szerelembe esés szabadságát. Persze inkább csak elvben, mert még legalább száz évig továbbra is a vagyon, a rang, a cím szerint választottak párt a szülők gyerekeiknek. Aztán jött a romantika a művészetekben, s a romantikus kor szerzői olyan nagy meggyőző erővel rendelkeztek, hogy a magánemberek is követni igyekeztek, őket. A 19. század nagy önmegvalósítói a gazdagságot és az egzisztenciát a szerelmüknek igyekeztek megteremteni. A romantikus szerelmesek szerelmüket a közösségben akarták átélni, hátha ezzel a közösség is javul, boldogabb lesz. A huszadik század elejére a szexualitás került előtérbe, a pszichológia és a szociológia pedig először a történelemben a tudományosság igényével közelít a szerelem kérdéséhez. Megjelent egy újabb dimenzió, a másik társsá emelkedése. De napjainkban a szerelem mégsem a kötődésről, önfeláldozásról vagy életre szóló elkötelezettségről szól, hanem sokkal inkább az önmegvalósításról, önállóságról és a személyes fejlődésről - esetleg egy szerelmes partner oldalán. Ám az önmegvalósítás és a kötődés hosszabb távon összeütközésbe kerülhet. Ezt dilemmát régebben az oldotta fel, hogy a romantikus szerelem eszményéért, az erre alaÉrzés nélkül nem megy Szerelem nélkül elképzelhetetlennek tartja leendő házasságát a fiatalok 90 százaléka. * A hatvanas években a fiatal férfiaknak csak egy- harmada, a nőknek háromnegyede volt hasonló véleményen. A hagyományokat jobban őrző társadalmakban - például Ázsiában - a házasságok többsége ma is a szülők döntése alapján jön létre. A romantikus szerelem híre azonban oda is eljutott, talán ezért készül Indiában a világ filmtermésének egyötöde, főként szerelmes filmek. pozott tartós kapcsolatért a nők lemondtak önálló törekvéseikről. A hagyományos női szerepek megváltozásával, az iskolázottság, önállóság, önmegvalósítási igény fokozódásával viszont a szerelem egyre kevésbé kínál megfelelő ideológiát a tartós elkötelezettség fenntartásához. Nemzetközi érdekeltségű gyorsétterem-hálózat most nyíló pécsi éttermébe keresünk étteremvezetőt és étteremvezető-helyetteseket. Feladatok:- az egység mindennapi üzemeltetésének biztosítása,- az alkalmazottak felvétele, képzése, irányítása,- a vállalati célok és előírások megvalósítása, illetve betartatása. Elvárások:- vendéglátó-ipari vagy kiskereskedelmi hálózathoz tartozó egység üzemeltetésében szerzett tapasztalat,- erős vezetői készség,- problémamegoldó és döntéshozó képesség,- gyakorlatias gondolkodásmód,- elkötelezettség, dinamizmus. Kérjük, hogy fényképes önéletrajzát - motivációs levéllel és a fizetési igény megjelölésével „Étteremvezető, Pécs" jeligére küldje el a Humán Rent Kft. postacímére. HUMAN RENT Kft., 1615 Budapp*», Pf.: 191. r Telefon: 412-4451 MtfBN fülhallgatós FMRÁDI* mindenkinek aki 5000 Ft felett vásárol Lakossági vásárlásnál! Amíg a készlet tart! Papír, W írószer és A&CM. '“S PÉCS PLAZA Pécs, Megyeri u. 76. telefon: 72/549-690 1” deszka 2-6 m-ig 40.000-50.000 Ft/m3 40-50-75 mm-es palló 4-6 m-ig 50.000 Ft/m3 gerenda 4-6 m-ig 50.000 Ft/m3 lambéria 1.400-2.500 Ft/m2 hajópadló 2.500-3.500 Ft/m2 tetőléc 25-30/50 67-80 Ft/fm esztergált gömbfa cr8-13cm2-4m-es 650-3.350 Ft/db Az árak az áfát tartalmazzák. Egyedi méretű gerendák is rendelhetők! FÜLÖP FAKERESKEDÉS Pécs, Légszeszgyár u. 38. Tel.: 72/314-139 Pécs, Hungária u. 14. sz. alatt 40 LAKÁSOS TÁRSASHÁZ ÉPÜL ' - J ' fjj|| ill Pécs belvárosában, zárt belső udvarban, zöldövezettel körülvett, jól megközelíthető, teremgarázzsal, medencével, az utcafronton 2 üzlethelyiséggel kialakított lakópark. 2004. októberi átadással lakások és üzletek leköthetők Érdeklődni: Hungária-Kert Kft. (Pécs, Búza tér 2.) H-P: 8-12, 13-17 ig Tel: 72/327-115 WEB lap: www.hungariakert.hu V i