Új Dunántúli Napló, 2003. november (14. évfolyam, 298-326. szám)
2003-11-07 / 303. szám
2003. November 7., péntek BARANYA I TÜKÖR 7. OLDAL Hírek __________ BO DÁN a horgásztóban a helyi viszonyokhoz képest kapitális méretű csuka került horogra. Egy szentlőrinci pecás közel egy méter hosszú, 9,1 kilogramm súlyú ragadozót akasztott meg a minap. (a) SZIGETVÁRON a városi strand rekonstrukciójának részeként már a kiviteli tervek készülnek. A közbeszerzési eljárást követően egy pécsi cég kapta a megbízást, a kiegészítéseket követően a szerződést a napokban aláírták. A terveket ez év december 10-ig kell elkészíteni. (aa) SZEMÉLYBEN már most határozott arról a település képvise- lő-testülete, hogy a faluban élő, 14 évesnél nem idősebb gyerekek ajándékot kapnak karácsonyra az önkormányzattól. A döntés kilencven gyermeket érint, akik egyenként 4000 forint értékű csomagot vehetnek majd át. ________________________(**( Ká rpótlás kitelepített felvidékieknek? Baranyában több mint háromezer, a Felvidékről évtizedekkel ezelőtt kitelepített embert érint az a nemrégiben adódott lehetőség, amelynek nyomán az érintettek kárpótlást kaphatnak egykori ingó és ingatlanvagyonuk elvesztése miatt. Eddig több százan juttattak el kérvényt a brüsszeli székhelyű Institutum Pro Honiinis Juribus Alapítványhoz. Baranyai körkép A kormányoktól és pártoktól független alapítványt II. János Pál pápa alapította, jelenleg Carla del Ponte, az ENSZ háborús törvényszékének főügyésze jegyzi vezetőként.- A leszármazottak is kaphatnak kárpótlást, a beadvány nincs határidőhöz kötve - mondta kérdésünkre Pereszlényi Gyula, a több megyében működő Felvidéki Áttelepítettek Egyesületének baranyai titkára. - A pénzösszeget a megállapodás értelmében a szlovák és a cseh állam fizeti majd, egyelőre kérdéses, mikor. A Benes-dekrétum értelmében 1947-48- ban körülbelül háromezer családot telepítettek ki a Felvidékről Baranya legkülönbözőbb településeire, elsősorban az innen „eltávolított” németek helyére. Úgy tudjuk, az érkezettek többsége módosabb gazda vagy politikailag a helyi szervek szerint „megbízhatatlan” ember volt. Az élet élvesztéséért Folyamatosan utalja a Központi Kárrendezési Iroda az élet elvesztéséért járó kárpótlást. Az egy összegben fizetendő 400 ezer forintra a holokauszt áldozatai, azok hozzátartozói, valamint az egykori szovjetunióbeli kényszermunka és az egykori magyar hatóságok önkényének áldozatai jogosultak. Az érintettek több mint 180 ezer kérvényt nyújtottak be, a kifizetés jogtiszta esetekben ebben az évben befejeződhet, a Hadigondozottak Közalapítványának közreműködésével.- Beadom én is az igényemet, bár annak idején az ottani ingatlanokért és földért a szüleim már kaptak némi kárpótlást - mondta Kovács Lászlóné, aki Palotabo- zsokon lakik, és már itt született. - Szüleim mesélték, hogy annak idején még válogathattak is a házak között, mégis úgy érzem, vagyoni kártérítésre jogosult lehetek. Az egykori vagyonra is utaló kérdőíveket a térképünkön jelzett önkormányzatoknál be lehet szerezni, a beadási határidő folyamatos, így az sem tudható pontosan, mikor és kik kaphatnak az elveszett vagyonrésznek megfelelő összeget.- Azt hiszem, sok idő eltelik addig, amíg pénzhez juthatnak az érintettek - mondta Pereszlényi Gyula. - Megítélésem szerint, mivel a kérvényeink az alapítvány jóváhagyását követően először a szlovák és a cseh államhoz kerülnek, és csak utána a A FELVIDÉKRŐL BETELEPÍTETTEK ARÁNYA A MEGYE EGYES TELEPÜLÉSEIN Véménd (5%jl! _ ,, iI! JPalotabozsok(8%) l Ü Geresdlak (10%) Szederkény (5%)lI ’ Újpetre (8%)l I Boly (10%) Majs (8%)-| KI TUD TÖBBET PÉCSRŐL? A szombat délelőtti városismereti versenyre készülnek a Mezőszél Utcai Általános Iskola negyedikes ^ tanulói. A három-négy fős csoportok a Nagy Lajos Gimnázium elől indulnak majd, hogy a belváros nevezetességeivel kapcsolatos tudá- sukról számot adjanak.__________________fotó. tóth László Bűn-krimi-rend Lopott kulccsal lopott Pécsett a Dohány utcában szerdán ismeretlenek feltörtek egy parkoló autót, amelyben többek között a tulajdonos lakáskulcsa és papírjai is benne voltak. Nem sokkal később a tolvajok a kulcshoz tartozó lakást is meglátogatták, ahonnan egy számítógépet és egy bőrkabátot is elvittek. A kár hatszázezer forint. (mb) Teherkocsinak ütközött Pécsett szerdán este a Hársfa utcában egy autós nekiütközött egy parkoló teherautónak, majd áttért az út másik oldalára, ahol egy másik teherkocsival karambolozott. A balesetben egy személy súlyosan, egy könnyebben megsérült, az anyagi kár több mint egymillió forint. __________imbi Tí zmilliók turizmusra PÉCS Az idei második fordulóban ösz- szesen 146 turisztikai témájú pályázatot bírált el tegnapi ülésén a Dél-dunántúli Regionális Idegen- forgalmi Bizottság szakmai testületé. Mint Gonda Tibor elnök elmondta, a kiemelkedően magas pályázati aktivitásnak köszönhetően a teljes keretösszeget, 180 millió forintot felhasználták a támogatások odaítélésekor. Miután az igény többszöröse volt a rendelkezésre álló forrásnak, egy pályázó sem juthatott a kiírás szerinti maximális támogatáshoz, az odaítélt összegek 100 ezer és 3,5 millió forint között mozogtak. K.E. Egészségügyi ügyeletek Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig. Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Kórházi. Gyermekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekklinika. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat, sebészet: I. sz. Belgyógyászati és Sebészeti Klinika, baleseti sebészet: Honvédkórház. Gyógyszer- tárak: Pécs: Arany Sas (Széchenyi tér 2.), Boly: Panacea, Komló: Zöldkereszt, Mohács: Szent Ferenc, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Vajszló: Ormánság, Harkány: Thermal, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár: Szigeti. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06-30-9027-729. Kukabizniszre tértek át az álbiokomosok PÉCS Újabb trükkel álltak elő az ál- biokomosként elhíresült csalók. Jelenleg kukákat árulnak, amelyre az előleget szedik. Nem tétlenkednek az álbiokomos szélhámosok, ugyanis a minap újabb trükkel álltak elő, valamint székhelyet is váltottak. Korábban lomtalanítás ürügyén csöngettek be házakhoz, majd később arra hivatkoztak, hogy elromlott a Biokom Kft. számítógépes rendszere, így ki kellett jönniük mindenkihez ellenőrizni azt, hogy befizették-e a számlákat. Ekkor a jól öltözött csalók kisebb tárgyakat loptak el a lakásokból. Néhány napja módszert váltottak, és már egyenesen az utolsó negyedéves számlát szedték a belvárosban. A bűnözők most áttértek a kukabizniszre. A cég illetékese lapunknak elmondta, hogy két napja a Postavölgyből érkeztek bejelentések, miszerint álbiokomosok akcióra hivatkozva olcsóbban árulnak szabványedényeket. „Már sokan ráharaptak az üzletre” mondják a csalók -, „így elfogytak az edények”. Ezért előleget szednek a szélhámosok, és azt ígérik, később küldik a szemetest. A csaknem ezerötszáz forintot információink szerint a városrészben sokan „leszurkolták”. Kékesné Gyimóthy Marianna, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, a cég feljelentése óta nyomoznak az ügyben. csikós klaudia Vizsgálat a nevelőverő ellen Pécs Amint arról tegnap beszámoltunk, szerdán dél körül a Világ Világossága Alapítvány vezetőjét súlyosan bántalmazta az egyik gondozott fiú. A rendőrség szerint a doktornő azt követően sérült meg, hogy két leányt, és egy 17 éves fiút ért dohányzáson. Az asszony számon kérte ezt rajtuk, mire a két lány odébbállt, azonban a fiú durva szavakkal illette, majd többször ököllel arcon vágta. A súlyos sérüléseket szenvedett doktornő végül egy terembe zárkózott a fiú elől, támadója pedig kiment az udvarra, ahol később elfogták a rendőrök. Az alapítványtól csütörtökön szerettünk volna további részleteket megtudni az esetről, ám a telefont felvevő, nevét sem közlő hölgy kurtán csak annyit közölt, hogy „nem mondanak semmit”. Információink szerint az alapítvány vezetője arccsonttörést szenvedett, jelenleg Budapesten tartózkodik. A rendőrség súlyos testi sértés gyanúja miatt indított eljárást, azonban szakértők a feltételezett elkövető büntethetőségét is vizsgálják. (Háttér: unvw.dunantulinapb.hu) M. B. Megmozgatták az időseket A város legidősebb lakója 93 éves Rendőr-diák akció Pécs Boly Soha nem tapasztalt sikerrel zárult az a több mint egy hónap, amely során mindennap valamilyen rendezvény invitálta a város idősebb polgárait, sőt olykor naponta több is. A '-Gondozási Központ és a helyi nyugdíjasklub megyei és országos kirándulásaival, kulturális rendezvényeivel, közös programjaival valójában úgy „megmozgatta” a nagyapákat és nagymamákat, ahogy eddig az senkinek sem sikerült. A rendezők örömmel sommázták, hogy még olyanokat is sikerült otthonról kimozdítani, akik soha nem vettek részt a nyugdíjasklub rendezvényein. A legkedvesebb pillanatok az idős korosztályok, a kerek évfordulóba érő, és éppen 70 vagy 80 évesek köszöntése volt, de sor került a 90 éven felüliek megaján- v dékozására is. A legidősebb bólyi a 93 éves KaiserJÖz'séfné, Anha néni. Megtartották a nyugdíjasklubok találkozóit is, ellátogattak Lánycsókra, kirándultak Gödöllőre és Márianosztrára, sőt még egy alkalommal Budapesten dr. Iván Lászb akadémikus gerontológus előadására is eljutottak többen a Gondozási Központ autóbuszán. Tegnap 17 órától 180 percen keresztül középiskolás diákok nyitva felejtett autók után kutattak Pécs bel-, urán- és kertvárosi részein. A rendőrkapitányságnak szemet szúrt, hogy e területeken megszaporodtak az autöfeltöré- sek, ezért a -Pécs-Baranya' Köz- biztonsági Alapítvánnyal1 bűn- megelőzési akciókat szervezett. A négy csoportra osztott diákok ebbe a programba kacsolódtak be. A rendőrökkel együtt nem csak azt figyelték, nyitva marad- tak-e a kocsik, hanem ügyeltek arra is, ha értékeket felejtett a tulajdonos az ülésen, figyelmeztessék. Egy szórólapot hagytak a szélvédőn: „Az utastérben soha ne hagyjon tárgyakat! A gépkocsi nem értékmegőrző.” FRONTÁLIS ÜTKÖZÉS OROSZLÓNÁL. A sokadik súlyos baleset történt tegnap reggel a 66-os főúton, a Sásd előtti bukkanóknál. Egy Pécs felől érkező Ford Escort és egy kisbusz ütközött össze, amely az elsődleges vizsgálatok szerint átlépte a záróvonalat. A személygépkocsi a karambol után megpördült és az út menti árokba zuhant, vezetője a helyszínen életét vesztette, utasa életveszélyesen megsérült, míg a másik vezető könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. A komlói rendőrök megkezdték a baleset körülményeinek vizsgálatát. FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ BALESET A 66-OS ÚTON > i i megfelelő összeghez, a magyar, valamint a szlovák és a cseh kormányzati szerveknek még egyszer tárgyalóasztalhoz kell ülniük. Úgy tudjuk, a szándék mindhárom fél részéről megvan. ________________________________________________BOZSIK1magyarhoz, ez hosszadalmas folyamat lesz, mindenesetre bizakodunk. A kitöltött adatlapokat postán lehet feladni, az azon feltüntetett adatok ismertetését követően. Értesüléseink szerint ahhoz, hogy az érintettek pénzhez jussanak, az akkori ingóságok mai forgalmi értékének