Új Dunántúli Napló, 2003. november (14. évfolyam, 298-326. szám)

2003-11-28 / 324. szám

A legújabbat IS tőlünk. Suzuki Ignis már 240 000 forint befizetésével. Miért keresné máshol? SUZUKI SZABOLCS Mai számunkból Több nyugdíj januártól Budapest Január 1-jétől 6,3 százalékkal emelkednek a nyugdíjak és a nyugdíjminimumhoz kötött egyéb szociális ellátások is. A kormány úgy döntött: a 13. ha­vi nyugdíj fokozatos bevezetésé­nek részeként 2004-ben már fél havi, kétheti nyugdíjat kapnak kézhez a jogosultak. A döntés alapján 2,8 millió nyugdíjas számára havi átlagban 3200 forinttal többet hoz a postás 2004-ben - mondta Gál J. Zoltán kormányszóvivő. A nyugdíjeme­lés 104 milliárd forintjába kerül a költségvetésnek. A kormány másik döntése ér­telmében a gyermekek a jövőben előnyt élveznek a hivatalokban: a közintézményekben gyermekko­csi-tárolót, játszósarkot, gyer­mekvárót kell létesíteni; a köz- igazgatási és bírósági eljárások során soron kívül intézik a kisko­rúak ügyeit. (További információk a 3. oldalon) A biztonság két pillére Budapest Drágul a jogosítvány is Sok a jelentkező, minden második jelölt megbukik a vizsgákon Magyarország nem akar válasz­tani a transzatlanti kapcsolat- rendszer két pillére, a NATO és az Európai Unió között, nem akar egyik vagy másik oldalra állni - hangsúlyozta Kovács László külügyminiszter a parla­mentben csütörtökön meg­rendezett nemzetközi NATO- konferencián. (Részletek a 2. oldalon) Változó áfa-kulcsok Budapest Pénzt spórol az, aki még az idén megvásárolja jövő évre szóló buszbérletét vagy újság-előfize­tését. A ma még 12 százalékos kedvezményes áfakulcsot janu­ártól ugyanis 15 százalékos vált­ja fel. Több ezer cégnél jelent kü­lönleges körülményt, hogy janu­ártól már más áfakulcsot kell al­kalmazni számos termék és szol­gáltatás adásvételekor, mint je­lenleg. (Részletek a 12. oldalon) Harmadával többen szeretnének még idén jo­gosítványt szerezni, mint a múlt év szeptem­bertől tartó hasonló időszakában. A tumultus oka, hogy a vizsgadíjak emeléséről terjedtek el hírek, a következménye pedig a megnöve­kedett bukási arány. A jelentkezők fele nem felel meg a követelményeknek. Baranyai körkép Az év utolsó hónapjaiban mind többen jelentkeztek és jelentkeznek forgalmi, műszaki és rutinvizsgára Bara­nya megyében. A rendkívüli vizsga­kedv valódi oka, hogy elterjedt a hír: január 1-jétől lényegesen drágábbak lesznek a Közlekedési Felügyeletnél a vizsgák. Valamelyest valóban emelkednek majd a díjak - kaptuk a tájékoztatást Jeges Jánostól, a fel­ügyelet osztályvezetőjétől -, ám csak 6 százalékról van szó. Jelenleg a forgalmi vizsga 3200, a rutin 2700, a KRESZ 1820 forintba kerül. A fővárosi körülményekhez ké­pest, ahol már sorba kell állni a vizsgázás lehetőségéért, a bara­nyai helyzet lényegesen jobb. A szakemberek állják az ostromot, két héten belül mindenkit fogadni tudnak. A roham eredményeként azonban sokan nem kellő felkészültséggel jelentkeznek, s ez meg­látszik az eredményeken is: a vizsgázóknak csak a fele felel meg a követelményeknek. (Tavaly ez az arány csaknem 60 százalék volt.) Márpedig ha a je­lölt kéri az oktatójától, utóbbi köteles vizsgára en­gedni, legjobb meggyőződése ellenére is. B-kategóriás jogosítványért csak Pécsett lehet for­galmi vizsgát tenni. Mezőgazdasági vontató vezeté­séhez Mohácson, Sellyén, kismotorhoz Mohácson, Szigetváron és Komlón is lehet vezetői engedélyt szerezni. A megyében működő 34 autósiskola közül eddig három szerezte meg az akkreditációt. Az arány ma­gyarázata a minősítés magas díja - 400-500 ezer fo­A megye állja a felét Az MSZP egyik választási ígérete volt az érettségihez ingyenesen biz­tosított jogosítvány. 2001 szeptember közepén a 26 éven aluliak kor­osztályára bővült a kedvezményezettek köre azzal, hogy utólag meg­térítik számukra az engedély megszerzésének díját. 2002. februárjá­ban ismét a középfokú oktatáshoz kötötték a lehetőséget. Napjainkra akként módosult az eredeti elképzelés, hogy az akkreditációt meg­szerző autóiskolákban végzők a díj 30 százalékát levonhatják adójuk­ból. Erre először jövö év elején lesz mód. A megyei önkormányzat mindhárom középiskolájában - Pécsváradon, Mohácson és a nem­régen átvett komlóiban is - fedezi a jogosítvány árának 50 százalékát. Dr. Kékes Ferenc elnök elmondta, eddig 215 fiatal jutott így vezetői engedélyhez, további 120 most végzi a gépjárművezetői tanfotyamot. rint -, ezt pedig az egy-két fős iskolák nehezen fize­tik ki. Csak az akkreditált iskolákban végzők írhat- ják le adójukból a képzési díj 30 százalékát, m. a. Hiller: jó úton a tárca Budapest A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma jó úton jár, ugyanakkor sok tekintetben még bővítenie kell érdekérvé­nyesítő képességét a kormá­nyon belül és a kormányon túl - hangoztatta Hiller István csü­törtökön az Országgyűlés Kul­turális és Sajtóbizottsága ülé­sén tartott beszámolójában. Hiller István a minisztérium előtt álló feladatok közül az egyik leg­nehezebbnek a magyar közkul­túra, közművelődés ügyét nevez­te. A tárca kulturális politikájá­nak két fő iránya van, amelyek között a minisztérium nem álla­pít meg fontossági sorrendet. Az egyik fő irány a magyar kultúra külföldön való megjelenítése, be­mutatása, a kulturális diplomáci­ai kapcsolatok ápolása, bővítése, a másik pedig a magyar közkul­túra ügye - mondta a miniszter. Kulturális diplomáciai kapcso­latok terén továbbra is kiemelt szerep jut a külföldi magyar éva­doknak - mondta Hiller, megem­lítve a nemrégiben kezdődött angliai magyar évadot. A jövő év­ben Hollandiában mutatkozik be a magyar kultúra, aminek költ­ségvetése 400-500 millió forint lesz, és 2004 végén elindul - egy­előre 50 millió forintos kerettel - az oroszországi magyar évad is. A kulturális örökségvédelem te­rületére kitérve a miniszter megje­gyezte: az autópálya-építések kap­csán régészeti feltárásokra lesz szükség. Az a pénz, amennyit a ré­gészet kap majd e preventív mun­kák elvégzésére, meghaladja azt az összeget, amelyet az elmúlt 30 évben kapott a terület. ________■ Bu sh bagdadi vacsorája Bagdad George Bush amerikai elnök csü­törtökön váratlanul az iraki fővá­rosba utazott. Az Air Force One, az elnöki különgép a sötétség be­köszönte után ért földet a bagda­di nemzetközi repülőtéren, a lá­togatást mindössze kétórásra ter­vezték. (Részletek a 2. oldalon) Pécs, Király utca 50. Tel.: 72/224-248 Nyitva mindennap: 8-21 óráig Pécs, Ferencesek útja 6. (ISZTRIA TOURS) Tel.: 72/213-735 Nyitva hétköznap: 8-18 óráig szombat, vasárnap: 8-13 óráig Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás USAD0LLÁRUSD 216,5000 223,0000 EURO EUR 258,5000 266,0000 Közű leteket Is kiszolgálunk! Érvényben: november 27. IDŐJÁRÁS Eső, zápor várható +4, +13 °C Vasárnap Hétfő ORVOSMETEOROLÓGIA. Ma már egyre többfelé várható eső, kissé csökken a levegő hőmér­séklete. Hidegfronti hatás okoz­hat fokozottabb idegi megterhe­lést, feszültséget. 770865 913050 0 3 3 2 4 MINDEN AMI CSÜLÖK November 28-án NC ** .— j svédasztalos csülökvacsora hangulatos harmonikazenével 19 órai kezdettel Korlátlan fogyasztás 2000 Ft/fő Asztalfoglalás: 72/512-640 HUNYOR ÉTTERED Pécs, Jurisics M. u. 16. Kilencmilliárd hiányzik PÉCS A 2004-es költségvetési tervezet tárgyalása volt a leghangsúlyo­sabb témája a tegnapi pécsi köz­gyűlési ülésnek. Jelen helyzet­ben 9 milliárdos hiány van a be­vételi és a kiadási oldal között, ezt kellene februárig lefaragni. A koalíció szerint stabil költségve­tés készíthető, az ellenzék sötét jövőtől tart, a szakszervezet az elbocsátások miatt akciókat ígér. A vita hosszasan folyt, többször az országos költségvetés és az út­fejlesztések is szóba kerültek. Vé­gül 22 igen és 8 nem mellett fo­gadták el a koncepciót. (Részletek az 5. oldalon) MÉSZÁROS ATTILA KOMMENTÁRJA Okosabb lenne szemtől szembe Fordítsunk a kérdéseken: jár-e ele­get orvoshoz? Figyel-e az egészsé­ges életvitelhez szükséges körül­mények megteremtésére, betartá­sára? Tud-e arról, hogy az alkoho­lizmus, a töménytelen cigarettázás csaknem 100 százalék bizonyos­sággal megrövidíti az életét? Lát-e összefüggést az iskolai végzettség és a várható élettartam között? Igaza van annak a körzeti or­vosnak, aki - amint meghallotta, hogy egy kérdőívben megjelenő program azt kutatja, az egészség- ügyi ellátás minőségi különbségé­nek lehet-e a következménye az, hogy a romák rövidebb ideig él­nek, mint a többi magyar állam­polgár - azt válaszolta: övön aluli ütés. Ennek a programnak talán nem az orvosi eskü mögött kellene ko­torásznia. Lehet okosabban is ku­tatni az okokat. Például egy éppen a napokban napvilágot látott el­gondolással, amelyik egészen egy­szerűen a cigánytelepek felszámo­lását tűzte ki célul. Mert először jó, ha azzal szembesülünk, hogy ilyenekből sok száz van még az országban. Vagy például azzal a szemlélettel formálni a felnövekvő roma nemzedékeket, amelyeket a pécsi Gandhi Gimnázium repre­zentál. Egyszóval valahol közvetle­nül az érintetteknél és velük együtt kezdeni a világos kép meg­rajzolását. Ma már az esélyegyenlőség, az alapvető jogok és más hangsúlyo­san megfogalmazott elvek megad­ják a keretet ahhoz, hogy megala­pozottan, nem pedig a lenézés, az ártó szándék gyanújával foglalkozhassunk bölcsö­débe be nem jutó kisgye­rekek, az apró falvakban buszjáratok nélkül élők, a fogyatékkal küszködök, a két diplomával is állástala­nok problémáival. Termé­szetesen a romákéval is. Bármit csinál azonban a társada­lom, eredményre csak akkor jut, ha a programok célzottjának dön­tő többsége partnere a megoldás megtááásában. „Provokatív" 4. oldal Különös képlet, hogy a társadabm évek óta segítőkész, a romák szerint a helyzet mégsem javul NÖVENYKÜLÖNLEGESSEG A PÉCSI PÜSPÖKSÉGÉN. Virágot hozott a két méternél is magasabb dísznövény, a közismert nevén kukoricapáma Mayer Miháy pécsi megyés püspök dolgozószobájá­ban. A tízévesnél idősebb pámafajta most először borult virágba, ér­dekes, édeskés illattá áasztva el a püspöki palota első emeleti né- hány helyiségét. _______________________________fotó: laufer László

Next

/
Thumbnails
Contents