Új Dunántúli Napló, 2003. november (14. évfolyam, 298-326. szám)
2003-11-27 / 323. szám
H 2003. November 27. csütörtök BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Hogy áll a költségvetés? A koalíció szerint fizetőképes, az ellenzék szerint eladósodott a város Elesett embereket lopott meg PÉCS A pécsi közgyűlés mai ülésének napirendjén szerepel a költségvetés háromnegyed éves állásának kérdése, igaz, az előterjesztés formája szerint a képviselők nem szólhatnak hozzá a vitához. Az ellenzék szerint ugyanakkor gyakorlatilag új büdzsét kellene készíteni, annyira eltér már a valós helyzettől; a koalíciós bizottsági elnök viszont úgy véli, az időszakhoz képest jók az adatok, és a fizetőképesség is megfelelő. Pécs Ma kerülhet a pécsi városatyák elé a település költségvetésének háromnegyed éves állásáról szóló tájékoztató. Mivel azonban a szervezeti és működési szabályzat szerint a „tájékoztató” jellegű előterjesztésekhez nem lehet hozzászólni, így elvileg nem is intézhetnek kérdést a képviselők a Toller László polgármester által előterjesztett témához. Nagy Csaba, a közgyűlés Fidesz-frakciójá- ^ nak vezetője azt közölte lapunkkal, kezdeményezni fogja a forma megváltoztatását, így a képviselők mégis bekapcsolódhatnának a vitába. Vitára ebben az esetben szó szerint van is kilátás, hiszen a koalíció és az ellenzék gyökeresen másképp látja a „kassza” állását. Soó László, a költségvetési bizottság szocialista elnöke úgy vélekedett, a város büdzsérendeletét nagy pontossággal, az előzetes adatok szerint hajtják végre, így a likviditás, a fizető- képesség megfelelő. Nagy Csaba, a pénzügyi bizottság fideszes elnöke ezzel szemben úgy fogalmazott, már a féléves helyzetben is látszott, gyakorlatilag új költségvetést kellene alkotni, hiszen a számok nem felelnek meg a valóságnak, a bevételek elmaradtak, a kiadások viszont megnőttek. Nagy Csaba legkritikusabbnak az ingatlaneladási helyzetet látja, itt szinte biztosan nem folynak be az előre eltervezett összegek. Soó László szerint évről évre hasonló a helyzet, ez azonban a politikus szerint nem feltéüenül káros, hiszen így a telkek, épületek megmaradnak továbbiakban is a város tulajdonában. Azt azonban a bizottsági elnök is elismerte, hogy így forrás hiányában a különböző fejlesztések húzódhatnak el, hiszen elsődlegesen az intézmény- rendszer működését kell biztosítaniuk, ami sikerült. A fideszes képviselő ezzel szemben úgy látja, az iskolákat, hivatalokat, rendelőket gyakorlatilag „kizsákmányolták”, már a végső tartalékaikat élik fel. Az idei beruházásokkal kapcsolatban a Fidesz frakcióvezetője úgy vélekedett, a koalíció felelőtlenül vállalta fel a kiadásokat. A képviselő szerint intő jel, hogy gyakorlatilag valamennyi nagyobb fejlesztés (reptér, panelszigetelés, bérlakások) alapja hitel, így sok száz milliós kölcsönt törleszthet majd a város. Soó László szerint a mintegy 2 milliárdos fejlesztési hitel nem haladja meg a költségvetés 10 százalékát, nincs harminc napon túli, ki nem fizetett tartozás, így nincs vészhelyzet. Nagy Csaba ellenben úgy látja, előfordulhat, hogy jövőre már hitelből sem tud beruházást indítani a város, mert eljut az eladósodottság kritikus határához. (Háttér, előzmények: www.dunanttdinapb.htt) Előzetes letartóztatásba helyeztek egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy idős, elesett emberektől lopott el értéktárgyakat. A rendőrség további károsultak jelentkezését várja. Ahogy mondani szokták, a harminc esztendős pécsi férfi egy banánhéjon csúszott el, vagyis egy „sima” besurranásos lopás alkalmával bukott le. Azonban később kiderült, hogy más esetek is terhelhetik a számláját. A nyomozók ugyanis a férfinél több zálogjegyet, illetve nagy értékű arany ékszereket találtak, amelynek az eredetéről nem tudott elszámolni. A rendőrség úgy véli, a férfi különböző ürügyekkel, egyebek mellett vízkérés, illetve közüzemi díjak beszedése okán kéredzkedett be kizárólag idős, vagy mozgáskorlátozott emberek otthonába, majd a lakásokból féltve őrzött ékszerekkel távozott. Eddig hét rendbeli bűncselekményt látnak bizonyítottnak a rendőrök, azonban úgy vélik, másoknál is járt a gyanúsított, ezért további károsultakat jelentkezését is várják. MÁTÉB. Megszurkálta alvó gyermekét Mohács Tegnap hajnalban a gyanú szerint négy alkalommal szúrta nyakon 14 éves alvó gyermekét egy mohácsi tanárnő. A fiú csodával határos módon túlélte a támadást, az asszonyt őrizetbe vették. Tegnap hajnalban egyelőre ismeretlen okból támadt gyermekére a 36 éves mohácsi tanárnő, a tizennégy éves alvó fiút egy konyhakéssel négy alkalommal szúrta meg. Igazi csoda, hogy a szúrások sem artériát, sem légcsövet, sem létfontosságú ideget nem értek.- A fiút hét óra körül szállították a mentők a kórházba - mondta el lapunknak dr. Gaál Gergely, a gyermek kezelőorvosa. - A sérült nyakán különböző helyeken négy szúrást ejtettek. Mélységük egy és három centiméter közötti, az elsődleges vizsgálatok alapján szerencsére komoly szervi sérülést egyik sem okozott. A fiú állapota, úgy pszichésen, mint fizikailag kielégítő. Részben sebei miatt, részben megfigyelés céljából egyelőre a kórházban ápolják a gyermeket. Nem lehet kizárni, hogy állapota esetleg romlik, de a jelenlegi információk alapján a sebek várhatóan nyolc napon belül gyógyulnak. Az asszony ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt indul eljárás. A gyermekét bántalmazó anyát a rendőrség őrizetbe vette, és elrendelték igazságügyi orvos szakértői vizsgálatát. Az ügyben a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja a nyomozást. A nő információink szerint elvált, egyedül nevelte gyermekét. Azok többségét, akiket a család környezetében élők közül sikerült megkérdeznünk, megdöbbentették a történtek. A lakótelepi lakásban élő nőt szomszédainak többsége kevéssé barátkozó, de nyugodt, csendes embernek ismerte. Ugyanakkor volt olyan, aki szerint a látszólagos nyugalom inkább a közöny jele lehetett. Volt, akinek az utóbbi időben az asszony szinte kóros soványsága tűnt fel. A tizennégy éves fiú mindig is csendes, tisztelettudó, visszahúzódó gyermek benyomását keltette. A gyermekét bántalmazó asszonyt alkalmazó intézmény vezetője nem kívánt lapunknak nyilatkozni. __________________________ B. B. Hír ek A MAGYAR Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat ma tartja a Véradók Napját, az eseményhez kapcsolódóan egy hónapon keresztül mintegy 50 ezer önkéntes véradót köszöntenek. A szolgálat természetesen folyamatosan várja Baranyában is a 18 és 65 év közötti donorokat. (ns) KŐVÁGÓTÖTTÖSÖN befejező dött a kultúrház tetőszerkezetének cseréje, a kétmillió forintos beruházást TEKI-pályázat segítségével valósította meg az önkormányzat. Nemrégiben érkezett, szintén pályázati segítséggel három korszerű számítógép a közösségi házba, ezeket hamarosan bárki használhatja. (o) GÖRCSÖNYBEN kikerültek a település négy pontjára, illetve Keresztespusztára az adventi fényfüzérek. Az önkormányzat idén először szereltette fel a karácsonyi hangulatot adó világítósorokat, 200 ezer forintért. iaa> Skandináv lottó Első számsorsolás: 5, 7, 14, 23,26, 27, 30 Második számsorsolás: 6, 9,17,19,21, 29, 34 Nyeremények: 7 találatos: 65 462 310 Ft 6 találatos: 81 334 Ft 5 találatos: 2 602 Ft 4 találatos: 572 Ft UJ ORGONA PÉCSETT. Magyarország legnagyobb hordozható koncertorgonáját a napokban helyezték el a Pálos templomban. A holland gyártmányú, közel másfél tonna súlyú hangszer a legkorszerűbb technológiát tükrözi. Az orgonát Király Csaba, Liszt Ferenc-díjas orgona- és zongoraművész szólaltatja meg, amivel jótékonysági koncerteket is ad majd.__________________________________fotó, lőffler péter Még három évet kaptak a föld alatti olajtartályok PÉCS Baranya területén a földfelszín alatt több ezer olyan olaj-, illetve egyéb éghetőfo- lyadék-tartály van, amelyek már nem felelnek meg az új jogszabályi előírásoknak, és szennyezik környezetüket. Felszámolásukra, a környezetmentesítésre hároméves programmal kell készülniük az érintett gazdálkodóknak, intézményeknek.- Egy októberben megjelent GKM- rendelet ugyan újabb hároméves moratóriumot ad az országos problémaként jelentkező, a felszín alatti vizeket szennyező tartályok felszámolására, illetőleg korszerűsítésére, ám a jogszabály január 10-ig minden érintettet ütemterv készítésére kötelez, amelyben pontosan le kell írni, hogy mikorra szünteti meg a problémát. Ennek be nem tartása bírságot, egyéb szankciókat von maga után - tájékoztatta lapunkat az aktuális feladatról Bartos Sándor, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara környezetvédelmi szakmai osztályának elnöke. A témában tartott fórum kapcsán a szakember elmondta, hogy a megyében több ezer ilyen szeny- nyező tartály van, az érintettek köre pedig nem csak gazdálkodókra, hanem önkormányzati intézményekre is kiterjed. Az ütemtervet a Területi Műszaki Biztonsági Felügyeletnek kell leadni, a kömye- zetmentesítés végrehajtását a Dél- Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség ellenőrzi. Bartos Sándor egy másik fontos feladatra is felhívta a figyelmet. A gazdálkodóknak február 15-ig kell elkészíteniük és a környezetvédelmi felügyelőségnek leadniuk hulladékgazdálkodási tervüket, amely kiterjed a termelési, kommunális és a veszélyes hulladékok gyűjtésének, kezelésének módjára is. Az EU-normákhoz igazodó új jogszabályok teljesítésében a szakhatóságok, a kamara, illetőleg a környezetvédelmi szakértő cégek segítik a vállalkozásokat. KASZÁSÉ. Települési egyeztetés a cementgyárról Az érintett falvak garanciákat és több feltétel megnyugtató kezelését kérik EGÉSZSÉGÜGYI ÜGYELETEK Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig. Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Kórházi. Gyermek- belgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekklinika. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház, baleseti sebészet: Honvédkórház. Gyógyszertárak: Pécs: Magyar Korona (Csontváry u. 2.), Boly: Panacea, Komló: Szilvás, Mohács: Szent Ferenc, Pécsvárad: Szentháromság, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Vajszló: Ormánság, Harkány: Thermál, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár: Szigeti. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06-30-9027-729. Az érintett települések képviselőinek részvételével összevont testületi ülést tartottak tegnap Bükkösdön. A fórum témája a település, illetve a szomszédos Hetvehely határában tervezett cementmű beruházása volt. A testület három fő pontban fogalmazta meg elvárásait a beruházó STRABAG Rt. képviselőinek: megnyugtató megoldást kell találni a falvakat érintő út javítására, a szennyvíz kezelésére, illetőleg garanciát kérnek arra, hogy a beruházás ne veszélyeztesse a turizmust. Bükkösd-Hetvehely-Budapest Mint lapunkban korábban megírtuk, a STRABAG Rt. első magyar- országi cementgyári beruházását készíti elő. A tervezett fejlesztés bekerülési költsége folyó áron számolva 25-26 milliárd forjnt, az új ipari létesítmény 90 fő foglalkoztatását teszi majd lehetővé.- Számos helyszínt megnéztünk az országban, az utolsó fázisban a bükkösdi és egy kelet-magyarországi bázis lehetősége maradt meg. Ma már elmondhatom, hogy a körülmények és az adottságok ismeretében a cég Bük- kösd-Hetvehely határában szeretné végrehajtani a fejlesztést. Úgy látjuk, hogy amennyiben az érintett településeknél kedvező fogadtatásra talál, bizonyos környezetés természetvédelmi feltételek teljesülésével meg is lehet valósítani a beruházást - beszélt az elképzelésekről Kővári József, a STRABAG Rt. projektvezetője. Mális István, Bükkösd polgár- mestere szerint a kiemelkedő méretű fejlesztés lényegesen javítana a település foglalkoztatási helyzetén. A cementgyár által fizetett iparűzési adó - ennek várható nagysága évi 100 millió forint lesz - egy folyamatos és kiszámítható fejlődési pályát hozhatna a község számára. Feltétlenül szükséges 'azonban, hogy az ott élők meggyőződjenek arról, hogy a beruházás, illetve a tervezett működés a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően történik. Hasonlóan vélekedik az ügyben Wágner Antal hetvehelyi polgármester is, aki szerint az említett szempontokon kívül a megnövekedő teherforgalom okozhatja a legnagyobb problémát az út menti települések számára. Az út jelenlegi állapotában a több 10 tonnás teherautók vibrációt, az úthoz közeli házakban pedig károkat okozhatnak. A beruházással érintett körzet településeinek polgármesterei és több képviselője a STRABAG spi- tali központjában, illetve egy észak-olasz cementgyárban járva szerezhettek személyes tapasztalatot az ipari létesítmény működésével kapcsolatban. A beruházó az osztrák Zyklontechnik GmbH-t kérte fel a tervek elkészítésére, amelynek szakértői elmondták, hogy a zárt rendszerben működő gyárból szilárd formában nincs hulladékkibocsátás, a por, a kéndioxid-, a nitrogén-oxid-, illetve a szén-monoxid-kibocsátás pedig jelentősen a szigorú uniós előírá- képviselőit, hogy a cég készíttessük alatt maradnak. sen tanulmányt a tervezett fejleszA tervezett beruházással kap- tés természeti és környezeti, illetve csolatban tegnap az érintett tele- a helyi turizmusra gyakorolt vár- pülések képviselőinek bevonásé- ható hatásairól, ugyanakkor a Ahogy a természetvédő látja Dr. Majer József, a PTE tanszékvezető tanára, a Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány elnöke, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Baranya Megyei Csoportjának vezetője szerint a bükkösdi bányaudvarba tervezett cementmű nem okozna közvetlen természeti kárt. A zárt technológia olyan, hogy fajlagosan kevesebb port bocsát ki, mint egy cserépkályha. A cementgyártás ugyanakkor jelentős széndioxid-képződéssel jár, ami globális környezeti hatásokat vet fel. A természetvédő szerint komolyabb problémát jelent a hegy elbányászása. Véleménye szerint ez veszélyeztetheti az érintett nyugat-mecseki völgy speciális, az alpesihez hasonló mikroklímáját. Hozzátette, hogy a térségben több védett madárfaj, többek között a fokozottan védett Haris él, védelmet élvező fajok lelhetők fel az ottani növényvilágban is, amelyeket károsan érinthet a bánya, illetve a cementmű működése. val összevont testületi ülést tartottak. Az eddigi tapasztalatok, illetve a Bükkösdön és Hetvehelyen tartott közmeghallgatás során felmerült kérdések alapján a községek vezetői arra kérték a STRABAG szakminisztériumok bevonásával a települések és a beruházó keressen megnyugtató megoldást az ütés a hozzá kapcsolódó közműfejlesztések ügyében. KASZÁSÉ.