Új Dunántúli Napló, 2003. november (14. évfolyam, 298-326. szám)
2003-11-18 / 314. szám
2003. November 18., kedd RIPORT 7. OLDAL K U L T U R A CSALÁDI TÁRSULAT. A Hamupipőke történetét izgulhatták végig az Ördögszekér Kompánia Bábtársulás előadásában a Miasszonyunk Kanonokrend óvodásai és az Apáczai Csere János Nevelési Központ 3. számú óvodájának ifjú csemetéi a pécsi Művészetek Házában tegnap délelőtt. A mese sajátos, végig lebilincselő, a kö- zönséget is bevonó változatát egy ismert házaspár, Varga Orsolya és Rozs Tamás adta elő. ______fotó:tóthl. Pó diumon a főrendező Jó a társulat, kiváló a közönség, érdemes hosszú távon gondolkodni A Pécsi Nemzeti Színház főrendezője, Hargitai Iván októberben egy Karinthy Frigyes-darabbal bemutatkozott a budapesti Nemzeti Színházban is, a múlt héten pedig Pécsett a Gulliver bábjátékot vitte színre. A sokat foglalkoztatott szakembert az eddigi útról és a folytatásról kérdeztük.- Debrecenben gyerekszínjátszóként ismerkedtem meg a színpaddal, majd Szegeden a jogi egyetemen újra feltámadt bennem a kedv a pódium iránt. Végül Ascher Tamás egyik zalaszentgróti nyári tábora adta meg a végső lökést, hogy színházi rendezőnek jelentkezzem.- Nagy utat járt be a szakmában, és igen foglalkoztatott rendező. Készítene egy rövid mérleget eddigi tevékenységéről?- A budapesti Új Színházban töltöttem a pályám első négy esztendejét, majd három évig ingáztam Pécs és Debrecen között, az ezredfordulótól pedig a PNSZ főrendezője vagyok. Úgy másfél tucatnyi előadásnál járok, melynek csaknem a fele Pécshez kötődik. Megjegyzem, hogy a pálya nehézségei engem sem kerültek el, ugyanakkor sok szempontból szerencsésnek tartom magam. A Gulliver rendezése közben fotó: t. l.- Milyen nehézségeket emelne ki?- A legfontosabb feladata egy rendezőnek a színházat úgy megszólaltatni, hogy ne legyen túlzottan olcsó a mutatvány, ugyanakkor érdekelje is a produkció az embereket. Szórakoztató előadás szülessen, de ne szájbarágós bölcseleteket kínáljon. Közben pedig küzdeni kell önmagámmal, a nézővel és a kollégákkal is.- Mit jelent a főrendezői beosztás? ' - A szerződésem úgy szól, hogy évente két darabot állítok színpadra. Emellett művészeti vezetői teendőket is ellátok, részt veszek az évad programjának kialakításában, ügyelve a nézők igényeire, és a színészek helyzetbe hozására.- Milyen tervei vannak még a pécsi színházzal?- Nincsenek darabálmaim, a fő célom az, hogy a társulat egyre erősebb csapat legyen. Ezért igyekszünk bizonyos posztokra friss erőket igazolni, a többieket pedig magabiztos, összetartó kollektívává formálni.- Miként jellemezné soros munkáit?- A Karinthy-darabot, a Holnap reggelt, amit a fővárosi Nemzeti Színházban októberben mutattak be, már régen kiszemeltem. Ez egy napjainkban is jól aktualizálható történet, mely gördülékeny cselekményével jó játéklehetőséget kínál a színészeknek. A Gulliver bábjáték pedig több síkban is továbbgondolható felnőttmese.- Mi jön ezután?- December elején kezdjük el próbálni Csehov Három nővérét, melynek január végén a Kamaraszínházban lesz a bemutatója. A szöveg eredeti, de a díszlet és a színjátszás révén mégis arról szól, hogy mi hogyan élünk. Másrészt tavasszal kezdünk hozzá az ír Synge Szentek Kútja című darabjához. Ez a mű jutalomjátékot kínál a színpadon 30 éve tevékenykedő N. Szabó Sándornak és Unger Pálmának. Ebben a nagyon szép mesében egy vak koldusházaspár látóvá lesz, a változás örömeivel és fájdalmaival.- Pécsinek vallja már magát?- Sok szál köt ide, és itt élek a családommal. Emma lányom négyesztendős, Veronika pedig negyedikes iskolás. Feleségem, Szilágyi Eszter Anna filmrendezőként végzett, most a Janus Egyetemi Színházban dolgozik. Verseskötetet, filmforgatókönyveket írt korábban, de mindinkább a színpadi rendezés felé fordul ő is. Azt gondolom, hogy Pécsett nagyon jó társulat van, a város közönsége is kiváló, itt hosszú távon érdemes színházat csinálni. Én pedig igyekszem élni ezzel a lehetőséggel^ MÉSZÁROS B. ENDRE Egy fura ipar remekei Nemezkiállítás nyílt a pécsi Pannon Magyar Házban. Az ősi anyag ősi művészetének két Vajdaságban élő mestere Varga Dóra és Tóth Sándor mutatják be munkáikat. Szőnyegek, térítők, kalapok, sapkák, kesztyűk és más nemezkészítmények láthatók a tárlaton. Cárok csizmája, keleti kényurak szőnyegei, táskák, fövegek, nyergek és ki tudná elsorolni, mi minden készült, készül nemezből. De mi az a nemez? - vetődik fel mindenekelőtt a kérdés.- A nemez gyapjúból, szőrből összegubancolt, tömörített, szövés nélkül készült textilanyag - mondja Tóth Sándor nemezelő- mester. - Több ezeréves a múltja és jókora a felhasználási területe. Hasonlít a 19. században géppel előállított filchez, de a nemez mindig kézzel készül. A posztóval ugyancsak rokon, de annak anyaga a szövésen alapul. Van egy kis fűkalász, amit a gyerekek szoktak egymás nyakába dugni. Ez aztán egyre beljebb „mászik” a ruhába. A birkaszőrön, a szőrökön általában mikroszkopikus méretű pikkelyek vannak. Ezek lúgos, vagy savas folyadékban áztatva megduzzadnak, és apró pikkelyeikkel egymáshoz tapadnak. A nemezkészítő mozgatással, nyomkodással, sodrófás hengerléssel tömöríti az anyagot. Időközben formák, minták, festékanyagok alkalmazására is sor kerül. Majd kiszárítják a tárgyat. A síkidom forma nem „kaptafaszerű- en” működik, csak arra szolgál, hogy ne ragadjon egybe a nemeztömb. A festékek változatosak, a legszebb színeket a növények adják, például a zöld dió héja. A szintetikus festékek hatékonyabbak. Közép- és Belső-Ázsiában ősidők óta virágzik a nemezelés. A juh mellett szinte minden fajta szőr alkalmas a nemezelésre. A sivatagok környékén élő muszlimok például teveszőrből készült nemez imaszőnyegeiken borulnak le Allah előtt. Az ősmagyarság is használta a nemezt. Eredeti nemezminta sajnos nem maradt fönn, de a tojásírásból, a hímzésből, a népi ornamentikából sikerült jó pár mintát is átmenteni a mai nemezművességbe. A fura ipar a kalaposságként maradt fenn, aztán egy kecskeméti népművész révén éledt újra, és jutott el például a szomszédos Vajdaságba is. A feleségével, Varga Verával és karonülős kislányával Pécsett időző Tóth Sándor elmondta még, hogy a napokban veszik át a Népi Iparművész címet a Magyar Ipar- művészeti Tanácstól. bebessi k. Hogy összezsugorodtak az évtizedek! A közönségkedvenc műsorok élén tegnap még mintha a Frédi meg a Béni állt volna, ma meg Vágó István és a mérhetetlen nemzeti tudásvágy, melytől a kis ABC megkevert eleje mételyezi-kí- nozza a magyart. Jó ideig egy másik próba következett rá kedveltségien, a Survivor, ámde az edzett lelkek dögunalmas keser- gése a homokparton (sehol egy ABC) ma már csak a legszívósabb rajongókat - anyut, aput a sörrel, meg a szűk rokonságot - marasztalja a pálmák alatt. Nézéséhez ugyanis vagy erős kötelek vagy kötélidegek kellenek. Befutott viszont és csaknem lekörözte a nemzeti tudásvágyat a Barátok közt című népszínmű, s nyomában már ott lohol a Fókusz. Ez az idősebbek körében ért el olyan népszerűséget, mint egykor a gyerekek körében a Csilicsala bácsi csodái. A Fókusznak ugyan nem hivatása a varázslás, egy borongás pénteki napon mégis képes volt elővarázsolni Trabantot és egy ennél is megbízhatóbb endé- kás turmixgépet, hogy tartósságukat és olcsóságukat felvillantva, rámutasson arra, hogy Frédinek és Béninek még minden mennyivel könnyebb volt. Vannak olyan műsorok is kedves (nem)nézőink, amelyek oly szépen elvannak magukban, mint egy magába rokkant, de öntudatos szilvabefőtt: szortyog-for- tyog a zsírpapír alatt, de nem tudni, milyen ízeket kínál. Vagy azért, mert a csatorna csak kábelen jön be, vagy mert hétalvók vagyunk. Pedig hétfőn este láthatnánk az egyik legjobb magyar va- lóságshow-t, a Provokátort, melyet .... vezet, és aki szombaton véletlenül harangszóra kapcsolta volna be a tévét, és nem ugrott volna át az m2-n, hallhatta volna a Mátyás templom harangjának kondulását. A gálaműsort harangozta be, melyet a 25. évüket ünneplő kisebbségi műsorok és a 10. éves határon túli magyar műsorok tiszteletére rendeztek. Ne felejtsük, a Pécsi Körzeti Stúdióé az érdem: a Duna-tájon itt indul meg 1978. augusztus 16-án a német és az akkor még „szerb-hor- vát” nemzetiségi adás, amit 1981- ben a szegediek révén a román és szlovák követ. Különös volt látni utána a „Kelet-európai Női Magazin" portréit - küzdelmes életű asszonyokét - ismerős sorsokat máig közös Kárpát-medencei valóságunkból. Az m2 egy csodás karikaturista portréjával is gazdagított ezen a napon: a 82 éves Kaján Tibor örökifjú és zseniális Sándor György humoralistával beszélgetett, „...kontesztáló dolgozatok tucatjaiban nincs annyi robbanószer, mint egyetlen rajzában, de ő nem pusztítani akar, csak figyelmeztetni: legyünk egy kicsit jobb emberek” - írja Kajánról Fekete Sándor valamikor a hetvenes években. BÓKA RÓBERT HÉTVÉGE A KÉPERNYŐN A legnézettebb tíz tévéműsor november 14-én, pénteken 1. RTL Klub Legyen Ön is milliomos! 2 681 225 2. RTL Klub Barátok közt (magyar filmsorozat) 2 278 016 3. RTL Klub Fókusz (közéleti magazin) 1 944 286 4. RTL Klub Híradó 1 695 155 5. RTL Klub Mónika (talkshow) 1 644 727 6. tv2 Tények 1 607 008 7. tv2 Aktív (magazinműsor) 1 383 947 8. tv2 Bűbájos boszorkák 1 276 447 9. RTL Klub Tűzvihar (amerikai katasztrófafilm) 1 249 065 10. tv2 Hárman párban (szerelmi kalandtúra) 1 199 997 A legnézettebb tíz tévéműsor november 15-én, szombaton 1. tv2 Activity 1 795 121 2. mtv Kató néni kabaréja 1 710 249 3. RTL Klub RTL Box Klub 1 649 758 4. RTL Klub Survivor - a sziget (túlélőshow) 1 573 027 5. mtv Híradó este 1 535 532 6. tv2 Tények 1 530 145 7. RTL Klub Híradó 1 221 011 8. RTL Klub Heti hetes 1 209 493 9. tv2 Terror az 534-es járaton (amerikai akciófilm) 1 199 225 10. ■ tv2 Az elveszett ereklyék... (fr.-német-am. filmsor.) 1 192 309 A legnézettebb tíz tévéműsor november 16-án, vasárnap 1. tv2 Napló (heti magazin) 2 503 404 2. tv2 Tények 1 973 198 3. tv2 Walker, a texasi kopó 1 605 934 4. mtv Névshowr 1 597 791 5. tv2 JAG - Becsületbeli ügyek (amerikai filmsorozat) 1 571 321 6. RTL Klub Híradó 1 468 181 7. RTL Klub A közellenség (amerikai akciófilm) 1 365 999 8. tv2 Mint a kámfor (amerikai akcióvígjáték) 1 322 465 9. RTL Klub Szeress most! (magyar filmsorozat) 1 253 906 10. RTL Klub Sheena, á dzsungel királynője (amerikai filmsorozat) 1 243 579 Az ártatlanság elvesztése A közoktatási törvény az oktatási intézményrendszer feladatának szabja, hogy felkészítse a tanulót a családi életre, a családtervezésre. Mire a közoktatás idáig jut, már javarészt csak az utógondozásra futja a felvilágosításból. A következmények legsűrűbben a kisvárosi lányoknál mutatkoznak. Két diáklány - egyébként szolid - beszélgetése megdöbbentette a pécsi 2-es helyi buszjáraton a hallótávolságban velük együtt utazókat. A fiatalabbik a kollégiumi élményeiről beszámolva elmondta: van családi életre nevelés is. Állatok párosodását bemutató természetfilmmel illusztrálták, és ő majdnem elaludt rajta. Ha azt vesszük, hogy nálunk manapság 12 éves lányok dicsekednek azzal, ők természetesen már nem ártatlanok, akkor a fent jelzett illusztráció különösen mellbe vágó. Van persze előzménye: a nemi felvilágosítást már a bevezetésekor, jó negyedszázada családi életre nevelésnek finomították - maszatolták el - a prű- dek kedvéért. Mindez a terhességmegszakítások tragikusan magas számában hozott eredményt. Jelenleg a kerettanterv előírja, hogy a helyi tantervben is szerepeltetni kell a családi életre nevelést az egészségre nevelés keretén belül, de más megkötés nincs.- Állatok párosodása? Elképesztő, életemben nem hallottam ilyet - hüledezik dr. Szolcsányi János- né, a Leőwey Klára Gimnázium igazgatója, aki biológia szakos tanár is. - Az ilyen filmekből sok mindent meg lehet tudni ahhoz, hogy normálisan gondolkodjék az ember, miről is szól az élet, de ezt a témát az ember esetében másképp kell tárgyalni. Ehhez ma már sok ismeretterjesztő, szemléltető anyag van. Biológusként nagyon jól körbe lehet járni, hogy ne legyen tabu téma, de ezen belül vannak olyan témarészek, amelyeket jobb, ha nem tanár ad elő. Nálunk az osztályfőnöki órák keretében minden évfolyamon vannak ilyen előadások. Védőnő tartja. A harmadik év végén pedig három nap csak az egészséges életmódról szól, és ennek része a szexuális élet is. Vannak intim előadások, és ezeket szakorvosok tartják. Volt olyan, hogy urológus az előadás nyomán talált pár fiút, akik szakorvosi segítségre szorultak. Egy tanár nem tud ilyen tanácsokat adni. S egyéb speciális témákban sem.- Akadt gyerek, aki olyat kérdezett tőlem biológiaórán, hogy majd hanyatt estem. Olyan gyakorlati tanácsot kért kérdésbe burkolva, hogy úgy tűnt - ezt kénytelen voltam megjegyezni -, ebben felvilágosítottabb, mint én - mondja egy biológia szakos pécsi tanárnő.- A pedagógiai programnak van egy mentálhigiénés egészség- nevelési része, amelybe a családi életre nevelés beletartozik. Ennek szaktantervi személyi feltételeit biztosítani kell. Két biológia szakos tanárunk van - egyik sajnos táppénzen -, akik ehhez speciális szakképzettséget szereztek. Ők viszik ezt a programot nálunk. Van egészségügyi szaktantermünk az iskolai szemléltetésben meghonosított ábrákkal. A video- programokat nem sikerült még beszerezni. Mindazonáltal elképzelhetetlen hülyeségnek tartom, hogy náluk ilyen természetfilmet adtak volna illusztráció gyanánt - hangsúlyozza a Hajnóczy Kollégium igazgatója, Mezei József. A Kodály Zoltán Úti Középiskolai Kollégium igazgatója biológia szakos.- Úgy szoktuk megoldani, hogy saját orvosunk vagy nőgyógyász tart előadást évente egyszer - mondja Kovács Mi- hályné. - Egyébként gyakorló pedagógusként mondom, egy biológus tanárnak tudnia kell korrektül beszélni erről a témáról a szakma nyelvén, és nem az a dolga, hogy állatfilmen mutassa be. Az igaz, a kollégiumoknak kevés anyagi lehetőségük van megfelelő demonstrációt beszerezni. A középiskolás tananyagban elég későn, a harmadikban kerül elő, de már az általános iskolásban is szerepel. Úgy vélem, az édesanyáé a vezető szerep a leánygyermekek nemi életre való nevelésében. A személyiség sérülne, ha a gyerek magánéletében kutakodnánk, hogy van-e nemi kapcsolata. A gyerekek koTerhességmegszakitások száma településtípus szerint 2002-ben Baranyában 0-14 éves 15-19 éves Pécs 0 98 Többi város 4 96 Községek 1 116 Összesen 5 310 Forrás: KSH Baranya Megyei Igazgatósága 1000 megfelelő korú nőre jutó tertiességmegszakrtás 2002-ben Baranyában 14 éves 15-19 éves Pécs 0,0 ■ 17,7 Többi város 6,7 29,2 Községek 1,1 26,4 Összesen 2,1 23,5 rábban érnek, ez a menstruációs ciklusból is látszik. Nem tehetünk úgy, hogy nem vesszük tudomásul - ha nem is helyeseljük és nyomatékosan az ellenkezőjét tanácsoljuk is -, hogy 12. évüket alig betöltött leány jó néhányának testileg már tartalmas párkapcsolata van. Mi már javarészt csak utókezelésben részesíthetjük a gyerekeket nemi felvilágosítás terén. A kollégium mindig az adott gyerekanyagra tud pedagógiai programot tervezni. Egyre kevesebb az ártatlan tinédzser a kisvárosokból, falvakból érkezők között is. Előfordulnak felvilágosulatlan szülők is. A kollégiumi tapasztalatokból meséli, hogy egy folyton bágyadt 17 éves diáklány anyjára rákérdeztek, vajon rendben van gyermeke menstruációja. Kiderült, hogy 14 éves kora óta nincs rendben, de az anyuka nem aggódott. Az igazgatónő okulásul előadta a történet magját harmadikos gimnazistáknak: az óra után jelentkezett nála egy kislány azzal, hogy ő bizony azt sem tudta, mi a menstruáció. Találkozott ugyanakkor olyan anyákkal, akik maguk adják a fogamzásgátló tablettákat elsős gimnazista lányuknak.- Nem helyeselhetem, hogy egy tizenéves leány hormontartalmú tablettákat szedjen, de még mindig jobb, mint a küret. dunai i. * A szilvabefőtt dicsérete