Új Dunántúli Napló, 2003. november (14. évfolyam, 298-326. szám)
2003-11-17 / 313. szám
8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2003. November 17., hétfő Meddig lehet még javítani? A nagy tőzsdei cégek sorra döntik az eredményrekordokat 20.4 18.4 55.2 42.1 44.6 69.5 75.8 106.5 Matáv Mól* OTP Richter ■ A harmadik negyedév profilja a megelőző évi 15,6 milliárd forint után 29,8 milliárd volt. Forrás: VG-győjtés Budapest __ Öss zességében ismét kiemelkedő negyedévet zártak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) társaságai, bár ha a Mól, az OTP és a Richter profitját nézzük, akkor a „brutális” jelző illene leginkább az adat elé. Ráadásul a Matáv-nyereség is szerényebben olvadt, mint ahogy a piac várta volna. Olyan társaságok is javulásról számoltak be, amelyektől az elmúlt időszakban elfordult a piac, gondolva itt elsősorban a Pannonplastra. S az óriások mellett például a Démász is rekordprofittal örvendeztette meg befektetőit. Maradtak persze kedvezőtlen hírek is. Az Egistől többet várt volna a piac, a gépipar na- gyobbjainál (Rába, NABI) szintén nem látszik még a kiút, a Synergon megtorpant, a TVK pedig újra lefelé mozdult el. A tőzsdei nagyok azonban mindent megtettek annak érdekében, hogy a BÉT részvényindexe, a BUX a tízezer pontos álommagas- ságot áttörje, majd pedig tartósan e határ fölött ragadjon. VISSZAESÉS ÉS VESZTESÉG A NABI-NÁL A NABI csoport 11,4 millió dollár veszteséget termelt az első háromnegyed évben, ami az idén tett három profitwarning tükrében nem is meglepő. Az autóbusz-eladás csökkenését az alkatrész- és szolgáltatásértékesítés bővülése sem tudta ellensúlyozni, így a csoport teljes konszolidált árbevétele 13 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Az egy évvel korábban elkönyvelt, 4,7 millió dolláros nyereséggel szemben 2003 első kilenc hónapjában 11,4 millió dolláros adóVG-CRAHKA zás utáni veszteséget termelt a NABI csoport - derül ki a pénteken közzétett, az amerikai számviteli szabályoknak (US GAAP) megfelelő gyorsjelentésből. Az adózás előtti eredmény 13,6 millió dollár veszteség volt, ami csaknem 16 milliós visszaesés a 2002 szeptemberi adathoz képest. A konszolidált üzemi veszteség 13 millió dollárt ért el, szemben az egy évvel korábbi 4,8 milliós nyereséggel. A NABI csoport az idei év első kilenc hónapjában összesen 818 autóbuszt értékesített, ami 152- vel kevesebb az egy évvel korábban eladott mennyiségnél. Az autóbusz-értékesítésből származó árbevétel - a halasztott árbevétellel együtt - 182,2 millió dollárt tett ki, szemben az egy évvel korábbi 218,7 millióval. MÓL: MÉG EGY EREDMÉNYREKORD A privatizáció óta a legjobb negyedévet tudhatja maga mögött a Mól Rt. A magyar olajtársaság 29,8 milliárd forintos háromhavi profitja csaknem duplája a tavalyi év azonos időszakáénak. A kiugró adathoz a petrolkémiai üzletág kivételével valamennyi szegmens pozitív eredménnyel járult hozzá. A Mól Rt. a legutóbbi privatizáció óta a legnagyobb nyereséget termelő negyedévét tudhatja maga mögött - jelentette ki Mosonyi György vezérigazgató a társaság negyedévi gyorsjelentését értékelő sajtótájékoztatóján. A működési környezet, a magas, hordónként átlagosan 28 dollár fölötti olajár kedvezően hatott a kitermelésre, a finomítói árrések tágulása jobb körülményeket teremtett a feldolgozási és kereskedelmi szegmens számára. A fo- rint/dollár árfolyam alakulása némiképp rontotta az olajüzlet adatait, az importgázár növekedésén keresztül azonban kedvezően befolyásolta a gázüzletágat. A kutatás-termelés 2003 első három negyedévében 37,2 milliárd forint üzleti eredményt ért el, amely 2,1 milliárddal marad el a megelőző esztendő azonos adatától. A feldolgozás és kereskedelem 46,9 milliárddal járult hozzá a cégcsoport üzleti nyereségéhez az első három negyedévben. ■ TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK BUX MAX Euró/Ft Dollár/Ft EU/dollár * * f * dh 9679,5 242.8998 259.05 219.59 1,177-1,23%-0,8140 Dont 121 FI-0,56 Ft 060 cent FTSE-100 (London) 4397,00 pont (0,55%) Xetra DAX (Frankfurt) 3797,40 pont (0,84%) CAC-40 (Párizs) 3447,60 pont (1,06%) Arany (1 uncia) 398,00 USD " (0,94%) Brent (1 hordó) 29,68 USD (0,63%) GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2003. december 23100 39000 38 670 38 500 2004. március 23 300 41 700 41 560 40900 2004. május 25 400 42 800 42 800 42 000 2004. július 34100 43 900 43 900 43100 2004. november 30 000 32 020 30 200 30 200 2004. december 30 500 32 000 30500 30500 TAKARMÁNYBÚZA 2003. december 22 500 46 800 46400 46 000 2004. március 24100 40300 47 800 47 800 2004. május 33500 45 000 48600 48400 2004. augusztus 24 000 32 200 30000 30 000 2004. szeptember 29 600 32 430 30000 30000 2004. december v 30 000 30 000 30100 30100 BÚZA 2003. december 23950 47 200 47 200 47 200 2004. március 24 200 50 800 50800 50000 2004. május 33 500 51 300 51 300 50 500 2004. augusztus 30000 34100 33050 32 250 2004. szeptember 29800 35 500 32 250 32 250 Forrás: Budapesti Árutőzsde TÁRSADALMI KONSZENZUS KELL A MODERNIZÁCIÓHOZ Az Állami Számvevőszék nem kíván beleszólni a gazdaságpolitikába, szerepe csupán az ellenőrzésre szorítkozik, bár általánosítható tanácsait megfogalmazza - nyilatkozta lapunknak a szervezet elnöke. Kovács Árpád szerint a modernizációhoz először az alapelveket kellene meghatározni, ehhez pedig társadalmi konszenzusra van szükség. Az ÁSZ vezetője hibának tarja a pótköltségvetés intézményének kiiktatását. . #íj$1 l6Éjpilir,|'MI «ki»» (éB prímagáz) wmv. poroagsthu Gázpalackért Philips televízió Cserélünk? A Prímagáznál ez is lehetséges. Cserélje le üres gázpalackját 2003. november 10. és december 14. között az ország bármely Prímagáz cseretelepén akár 500 Ft-tal olcsóbban, és vegyen részt sorsolásunkon, melyen megnyerheti a hetente kisorsolásra kerülő értékes műszaki cikkek egyikét! Ugye, nem is rossz csere? Az ajándékokat a Philips Magyarország Kft. szállítja. S ez még nem minden... A sorsoláson való részvétele máris garancia arra, hogy egy következő palackcseréje is engedményes áron történjen. Valamennyi regisztrált fogyasztónk egy árengedmény igénybevételére jogosító szelvényt kap postán, amit PB-palack cserénél használhat fel a Prímagáznál. További részletekért keresse az akciós sorsjegyeket a Prímagáz-cseretelepeken, vagy hívja a Szerencsevonalat a 06-30/4444-000 ás, normál tarifás telefonszámon! A szívem a régi, a mobilom új Régi előfizetéséhez készülékek induló részlettel +12 havi kamatmentes részlettel mm £ rCn Ha «)/ On mobiljában Arany vágy Plat ina v/iv dobog, „cserélje felfelé" kés/üléket beépített kamof.ival ten clelkezd készülékre! Ajánlatunk Arany vagy Platinakártyád Ügyfeleinknek 0 ff indulórészlettel *■ I? havi kamatmentes részlettel: VfU y/fA "sf// /A IjJesie! a Kapcsolat Magyarország legnagyobb mobilszolgáltatója MC60, Motorola 065 Nokia 6610 (MM5, GPRS)« Ajánlatunk a Gázfutár szolgáltatás igénybevétele esetén is érvényes. Az akció a készlet ereiéig tart. A sorsolások időpontja: 9003. nov. 18.95., dec. 02., 09.. 16. Helye: 1117 Budapest. Kaposvár u 5-7., kezdési időpontja 14 6ra. A sorsoláson nyerőosztályonként egy tartalék nyertest sorsolunk ki. A telefonok mellé most í hónapra a Wo$íefWAP GPRS s/olqalbitását hayidij mentesen biztosítjuk