Új Dunántúli Napló, 2003. november (14. évfolyam, 298-326. szám)

2003-11-15 / 311. szám

8. OLDAL POLITIKA VITAFÓRUM 2003. November 15., szombat A Közgazdasági Kar köszöntése Már 25 év eltelt. Kimondani is sok, negyedszá­zad. Pedig mintha tegnap léptünk volna be az egyetem kapuján. Mintha ma vettük volna át a diplomát, felszabadultan és szomorúan búcsúz­va ifjúságunk e néhány szép évétől. Huszonöt év, és mennyi minden történt az or­szággal, velünk. Elődeinkhez hasonlóan nekünk is jutott egy történelmi sorsforduló. Ezek a sors­fordulók az egyéni életek kisszínpadain felemel­kedést és lesüllyedést egyaránt hozhatnak, csak megnyugvást nem adnak könnyen. Más, szeren­csésebb csillagzatú országban talán száz év sem eredményez annyi megrázkódtatást, mint ná­lunk néhány évtízed. Ezek az erőpróbák nem múlnak el nyomtalanul, megedzenek, talán böl­csebbé tesznek. Az egyetem, a mi egyetemünk elvarázsolt és megváltoztatott bennünket. Korábbi hiteinkben elbizonytalanított, újra kíváncsivá tett, lényeglá­tásra buzdított. A kisszerű munkahelyi megalku­vások, a politikai alkalmazkodás jelentősége las­san elvesztette kiemelkedő fontosságát életünk­ben. Új célok, új távlatok nyíltak. Ma évfolyamtársaink többsége elmondhat­ja, hogy sikeresen alkalmazkodott életének legnagyobb társadalmi változásához. Nem va­gyunk gond nélkül. Senki nem ért el közülünk valódi teljesítménnyel szinte elérhetetlen anyagi felemelkedést, viszont el sem süllyed­tünk. Társadalmi helyzetünk vállalkozó vagy éppen alkalmazottként döntően gazdasági szakemberekként szilárdult meg. Nem vál­tunk kiszolgálóivá és haszonélvezőivé szélső­ségeknek, dolgoztunk, munkahelyeket terem­tettünk. Civil életet élünk egy reményeink sze­rint civilizálódó, európaivá váló országban. Mit kívánhat egy jubiláló évfolyam, egy ki­öregedett diák? Kedves Tanáraink! Azt kívánom, hogy tö­retlen hittel folytassátok a csodát, melyre a mai fiataloknak talán nálunknál is nagyobb szükségük van. Hogy tudásuk felkészítse őket és az országot a versenyre. Hogy tudásuk ne tegye őket önhitté. Hogy becsüljék a munkát és csak a valódi teljesít­ményben higgyenek. Hogy megtanuljanak örülni mások sikerének, hogy tudják, egy­másra vagyunk utalva. Hogy tudják, jövőjük európai állampolgárként munkát, tudást, ön­bizalmat, optimizmust és mások iránti szoli­daritást kíván tőlük. Ne váljanak kiszolgálói­vá önérdekű, hamis politikai eszményeknek. Hogy tudják, egy és csak egy Magyaror­szág van, Európa pedig nem a szavak, hanem a kultúránk és a teljesítményünk alapján fo­gad be bennünket. Országunk és a világ sze­génysége felemelésre vár. Hogy végiggondol­ják, a fogyasztás állandó növelése nem lehet az emberi lét kizárólagos vezérelve és hajtó­ereje. A környezet pótolhatatlan érték, az ér­telmiségnek új célokat és eszközöket kell ke­resnie. Hogy értsék, hozzá kell járulniuk a kultú­ra, benne a politikai kultúra általános emelé­séhez, ahhoz a bölcsességhez, mely a demok­rácia alapköve. Csak ezzel az általános böl­csességgel lehetünk egyenrangú európai or­szág, ahol üres ígérgetésekkel, ellenségkép­teremtéssel, avitt, múltba révedő, hamis ideo­lógiával nem lehet az embereket egymás ellen hangolni. Kedves Tanáraink! Ha mindezt átültetitek a jövő generáció értelmébe és szívébe, a csoda - ami velünk történt - még magasabb szinten folytatódik. Akkor nem ijesztgethetnek többé bennünket új „barbárokkal". Akkor nem lesz többé szükségünk önjelölt vezérekre. Akkor teljesen szabadok leszünk. Dr. Sós Csaba, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági Karának volt hallgatója Tiffán Zsolt a Fidesz megyei elnöke Fidesz Magyar Polgári Szövetség Baranya megyei választmányi ülé­sén Bánki Erik elnök pozíciójáról Orbán Viktor pártelnök kérésére tör­tént koordinátori kinevezése miatt lemondott. így a jövőben a feladata az országos választmány és az egyes képviselői választókerületek közti összekötői tevé­kenység lesz. Az elnökség a grémiumnak az elnökségi tiszt betöltésére Tif­fán Zsoltot mun­kabírása és meg­tapasztalt szer­vezési munkája alapján javasol­ta. Tiffán Zsolt 1999 óta a villányi csoport elnöke, a 2002-es országgyű­lési választáskor a 6. számú választó- kerületben győztes Kékkői Zoltán kampányfőnöke volt, ez év közepé­től pedig a megyei elnökség tagja. A választmány Tiffán Zsoltot nagy többséggel választotta meg el­nökéül. Az új elnök leszögezte, hogy folytatni akarja azt a munkát, amit az elnökség elkezdett és azokat a célkitűzéseket tartja fontosnak, amiket korábban együtt megfogal­maztak. A helyi problémák helyben történő megoldását tartja szem előtt, fontosnak tartja a Szövetség építésé­ben a választókerületi tanácsok és irodák markáns megjelenését. Tiffán Zsolt 1965 augusztus 23- án született, tősgyökeres villányi. A mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázi­umban érettségizett 1983-ban, majd tanítói diplomáját 1987-ben a Ka­posvári Tanítóképzőben szerezte. 1995-ig testnevelőként tanított a Vil­lányi Általános Iskolában, nős, a fiai 9 és 12 évesek. A családban generációkon ke­resztül örökségként hagyományo- zódott a bortermelés tudománya, míg apa és fia a rendszerváltást kö­vetően 1990-ben megalapították a családi vállalkozásukat, amiben részt vesz ugyanúgy az édesanya és a feleség is, kiknek feladata az igen nívós vendéglátás. Zsolt borászati tanulmányokat folytatott Franciaor­szágban és Ausztráliában, beszéli a német és angol nyelvet. A család ma a térség egyik leg­jelentősebb borászati gazdaságát a Tiffán Ede és Zsolt Pincészetét ve­zeti, boraik a hazai és nemzetközi versenyeken jelentős sikereket ér­nek el. K.F. Stenczer Béla a jelölt A Magyar Szocialista Párt és a Mun­káspárt Pécs városi szervezetei megállapodást kötöttek a Pécs 10. választókörzetben 2003. december 14-ére kiírt időközi választások kapcsán. A megállapodás értelmé­ben a Munkáspárt helyi szervezete visszalépteti jelöltjét, Kertész Ist­vánt. A tárgyaló felek megállapod­tak abban is, hogy a Munkáspárt is Stenczer Bélát, az SZDSZ és az MSZP közös jelöltjét támogatja az időközi választásokon. Morvay Nándor, a Munkáspárt városi elnöke kijelentette: Sten­czer Béla személyében garanciát látnak arra, hogy a körzetben pártjuk szociális törekvései meg­valósuljanak. Juhász István, az MSZP Pécs Vá­rosi Szervezetének elnöke üdvö­zölte a megállapodást, mert mint mondta: az időközi választások al­kalmával minden egyes szavazat felértékelődik. Kereszténység, magyarság, Európa Kereszténység, magyarság, Euró­pa lesz a címe annak a tanácsko­zásnak, amelyet a Keresztény De­mokrata Fórum rendez meg no­vember 15-én Pécsett 10 órai kez­dettel a pécsi Bazilika Kocsis László termében. A tanácskozáson szó esik töb­bek között a keresztény érdekvéde­lem hagyományáról (Andrásfalvy Bertalan), a Keresztényszociális gondolat és a mezőgazdaság kap­csolatáról (Font Sándor), a keresz­tény családképről és nevelésről (Székelyné Gyökössy Dóra), vala­mint a Kereszténydemokrata Fó­rum céljairól, tevékenységéről. A KDF 2003 januárjában alakult meg a Magyar Demokrata Fórum környezetében levő mozgalom­ként. A szervezet célja, hogy a hívő magyar értelmiség keresztény poli­tizálását megújító törekvéseit segít­se elő. Szintén ezen a napon Szent Márton és az új bor napjához kap­csolódva A magyar borászat jelene és jövője - avagy mit iszunk jövőre Szent Márton-napkor címmel szak­mai konferenciát szervez az Ifjúsá­gi Demokrata Fórum. A konferenci­án neves borászok mutatják be bo­raikat és a borászat jövőjét a meg­változott jogi és gazdasági környe­zetben, a márkaépítést, borutakat és a hungarikumokat. A konferen­cia helyszíne a megyei közgyűlés díszterme, időpontja 14 óra. Tomcsányi Kata, 1DF Megfigyelés-fóbia A rendszerváltás megtörténte után némelyeknél beteges félelmet, szin­te iszonyt váltott ki a megfigyelés. Volt olyan időszak, amikor már a megfigyelés gyanúja is berzenke­déshez, tiltakozáshoz vezetett. Tudom, hogy senki nem repes az örömtől, ha munkálkodását kritikus figyelemmel kísérik, ha politikusi és más jellegű ügyködésére odafigyel­nek, ha tisztségviselői tevékenysége közben a körmére néznek, ha viselt dolgai függvényében minősítik, vagy ha gyarlósságait az orra alá dör­gölik. Főként a hatalom gyakorlói ré­széről tűnik különösnek, ha szemé­lyük vagy érdekszféráik „szemmel tartása” okán méltatlankodnak, ha a rájuk terelődő figyelmet személyi­ségi jogaikat csorbító gesztus gya­nánt minősítik. Ha pedig Árgus-sze- műeket tételeznek fel a környeze­tükben, privilegizált helyzetüknél fogva skandalumot rendeznek. A Kádár-rendszerben elválaszt­hatatlan volt az ellenőrzés a munka­végzéstől. Noha némelyek már ak­kor személyüket érintő bizalmatlan­ság jelének tekintették. Bizonyos személyiségek megfigyelésének is divatja volt. Országgyűlési képvise­lőként magam is tapasztaltam ilyen buzgólkodást. Olyannyira, hogy név szerint ismertem a köröttem ólálko­dó spicliket. Mégsem jajdultam fel, nem rohangáltam jogorvoslatot kö­vetelve fűhöz-fához. Talán mert ter­mészetes volt számomra, hogy a po­litika és a köz­élet szereplőit fokozott figye­lem kíséri. Evi­densnek tartot­tam, hogy az emberek érdek­lődnek irántuk, s kíváncsiak, hogy választott­juk betartja-e az állampolgárokra egyformán kötele­ző jogi és erkölcsi normákat. Míg akkor a törvény minősített esetként szabályozta az állami és közösségi tulajdon sérelmére meg­valósult cselekményeket, az állami pénzek elsíbolását, a mostani politi­kai érában az ellenőrzést korlátozó titkosítás vált gyakorlattá. A magán- tulajdon védelmének primátusa van, az állami pénzek elherdálóit, hűtlen kezelőit viszont többnyire anonimitás övezi. A közpénzügyi ál­lamtitkár feltárást célzó eredmény­telen kutakodásai eklatánsán bizo­nyítják ezt. A megfigyelésekre neu­ralgikusán reagáló tisztségviselők­nek volna egy javaslatom: úgy tevé­kenykedjenek a köz javára és olyan magatartást tanúsítsanak a közélet­ben, hogy senki számára ne terem­tődjék alkalom kompromittálásuk- ra. Ez a leghatásosabb módszer a feddhetetlenségre, dr südi Bertalan Párthírek A KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT Baranya megyei szervezetei­nél folytatódott a megújulás. A szágyi szervezetnél november 2-án történt meg a tisztújítás. Elnök Zima István, gazdasági vezető Kalányos Lajosné. A RECSKI SZÖVETSÉG dél-dunántúli csoportja és hortobágyi tagozata no­vember 22-én 10 órakor gyűlést tart a pécsi vasútállomáson a megszokott he­lyen. Vendégük lesz dr. Zimányi Tibor elnök és dr. Horváth János országgyű­lési képviselő. Szeretettel várják tagjaikat és a szimpatizánsokat. Életutak Sok tv- és rádióműsort néztem- hallgattam az elmúlt napokban, és sok múltidéző összejövetelen is megfordultam. A riportala­nyok és a személyes találkozók részvevői, régi ismerősök és is­meretlenek, barátok és idege­nek, néha egykori másként gon­dolkodók is, életüket itthon le- élők és külföldi otthonaikból visszatelepülök vagy csak éppen hazalátogatók kaparták elő 47 évvel ezelőtti emlékeiket. Ki hol volt, mit csinált éppen október 22-én, 23-án, 24-én vagy novem­ber 4-én, no és mi történt vele azután, hogyan alakult a sorsa. Az elmesélt történetek több­sége bátor lázongásokról és harci tettekről, megszenvedett börtönévekről, családok meg- hurcolásáról, idegen földön megélt hányattatásokról szólt. Volt, aki fegyvert ragadott, volt, aki ellenállásra buzdító verset szavalt, mások vörös csillagot szaggattak le, vagy Lenin- és Sztálin-képet tapostak meg, s aztán a hontalanok keserű ke­nyerét enni kényszerültek. Szó­ba került a szétvert pécsi nőtün­tetés, s persze a karácsony előtt a pécsi színházban fergeteges tüntetésbe torkollott Bánk bán­bemutató. Képzeletben benéz­tünk a börtönökbe, a siralom­házakba és a bitófák alá. Néme­lyik krónikást a sírás fojtogatta. Megnyugodva aztán, tovább folytak a beszélgetések. Például arról, hogy már figyelmes isko­lás gyerekként megtanultuk, hogy minden diktatúra egyszer megbukik, de itt nálunk egy ilyen gyökeres fordulat megélé­sére egyikünk sem számított, különösen azt látva, hogy a Nyugat egyetlen lépést sem tett érdekünkben. Tankok által térdre kényszerítve, dönteni kellett: hogyan tovább? Az 56 őszén élt hazánkfia három út közül választhatott: itt hagyja az országot és megpróbál más­hol boldogulni; itthon marad, és egy ránk kényszerített társa­dalmi rendszer megvalósításá­nak szolgálatába áll; vagy a .ho­ni lehetőségek keretei között meghúzza magát, titokban egy szebb világról álmodik, s köz­ben szakmájában a megélheté­sért és embertársai üdvéért te­szi a dolgát. A három út közötti választás határozta meg saját és gyermekei jövőjét. A forradalom zászlóvivői, hősei itthon a halállal néztek farkasszemet. Aki közülük ma­radt, fizetett is életével vagy szabadsága elvesztésével. Aki­ben tudatosult, mi vár rá a fel­kelés leverése után, az mene­kült a számára biztos szabad vi­lágba. És ment velük még to­vábbi kétszázezer magyar, akik ugyan nem voltak veszélyben, de többre, jobbra, emberibb életre vágytak. A tehetségesek, szorgalmasak jól jártak, a töb­biek küszködtek egész életük­ben. Sokukra büszkék lehet­tünk, de fájó volt, hogy egyesek bántóan lenézték az itthonia­kat, és gyanakodva pillantottak mindenkire, aki itt értéket pro­dukált, és pláne arra, aki ezért elismerést kapott. Pedig java­részük nem a szocializmust építette, csak nem akarta kezébe venni a vándorbotot. S amelyikük valamiért nem tartozott a ki­választottak közé, az nehe­zen érvényesült. Lelki teherrel és állandó félelemben kétszer annyit kellett teljesítenie, mint másoknak. De ők, az itthon ma­radt kitaszítottak és háttérbe szorultak őrizték értékeinket, szellemiségünket. Nekik kö­szönhető magyarságunk meg­maradása. És jutalmul - főleg az értelmiségi pályán mozgók - megkapták a megbélyegző „kol- laboráns” jelzőt odakintről, és megkapják ma a szocializmus valamikori élharcosaitól, az ál­lampárt aktivistáitól, akik ezzel saját dicstelen szereplésüket akarják halványítani. „Itt min­denki kollaboráns volt” - mond­ják előszeretettel. Ennyi minden elhangzott a forradalmi évfordulón! Aligha­nem mindenki életútját meg le­het érteni, még azokét is, akik a rendszer meggyőződéses hívei voltak. Csak azokkal szemben nem vagyok megértő, akik a párt különböző szintű aktív harcosaivá váltak, akiktől fél­nünk kellett, mert a hatalom magasából figyeltek bennünket, bábuknak tekintve játszadoztak velünk, és akiknek jó- vagy rosszakaratától függött nem­csak előrehaladásunk, de sze­mélyes szabadságunk, sőt éle­tünk is aszerint, hogy beleillet- tünk-e osztályharcos elképzelé­seikbe vagy sem. A sok kis elregélt élettöredék beszédes képet rajzolt az éppen magunk mögött hagyott évszá­zad második felének magyar drámájáról. Nem mondhatjuk, hogy nyugodt évtizedek jutot­tak nekünk. Ha egymáshoz il­lesztjük a különböző életpályá­kat, érthetővé válik, hogy ma miért tör felszínre oly sok gyű­lölet, amikor egymásra nézünk: mert magyar lőtt magyarra, és magyar tette honfitársa kezére - szó szerint és képletesen is - a bilincset. Mialatt nem is keve­sen egész életükben a napos ol­dalon sütkéreztek, bizony so­kan elképesztő testi-lelki meg­próbáltatásoknak voltak kitéve. Ezért jelent ma sok embernek elégtételt és boldogságot, hogy megélhette a századvéget, az ország jobb jövőjének remé­nyét hordozó megújulást. Csak azt sajnálják, hogy közben megöregedtek, s már nem lesz idejük élvezni a még hiányzó igazi megtisztulást. Dr. Schmidt Pál Minimálbér igen! - Maximált bér nem? Amikor a rendszerváltás történt, sok ember nagy várakozással né­zett elébe. Mindenki érezte, hogy csak jobb jöhet. Rengetegen csa­lódtak, sokak számára nyomorú­ságot, munkanélküliséget, csalá­dok szétbomlását hozta. Egy ré­tegnek viszont kifejezetten jót tett: az ügyeskedőknek, akik rög­tön nagy lehetőséget láttak a pri­vatizációban és a kárpótlásban. Fillérekért felvásárolt kárpótlási jegyekért üzemeket, földeket, gyárakat vettek meg. Gyárigazga­tókból, párttitkárokból egyszerre tőkések lettek. A jól menő üze­meket szétverték, vagy nevetsé­ges összegekért külföldi kézre ad­ták, akiknek egyáltalán nem volt érdeke a magyar nép sorsa. A magyar dolgozók - ha egy­általán foglalkoztatták őket - ne­vetséges bérekért robotoltak. Ek­kor szabtak határt a bérek mini- málásának, amely azóta, ha nem is a képviselők fizetésének ará­nyában, de emelkedett. Jelenleg bruttó 50.000 forint. Nagyon so­kan ebből az összegből több gyermeket nevelnek, fizetik a közüzemi számlákat és még va­lahogy élni is szeretnének. De vajon miért nem lehet a béreket maximalizálni? Demok­ratikus országokban hogyan le­hetnek ekkora fizetéskülönbsé­gek? Helyén való-e az, hogy egy- egy bankvezető (bármilyen ma­gas végzettsége is van) havi több millió forintot vigyen haza? Né­melyik ügyvéd óradíja 10.000 fo­rint körül van. Egy-egy szerző­dés elkészítéséért, amely pár perc alatt kész - akár több száz­ezer forintot is elkérnek. Mások ezt az összeget több hónapi ke­mény munkával sem tudják megkeresni. Tv-bemondóink közül is van olyan, aki havi 1-2 millió forintot is hazavisz. Mi in­dokolja ezeket a magas fizetése­ket? Kezdő orvosok, akik szintén sok évig tanulnak, szinte minden hét végén ügyeletet látnak el, hogy ne legyen családjuknak megélhetési gondjuk, a fent em­lített összegeknek csak töredékét viszik haza. Végkielégítés címén ugyancsak horribilis összegeket fizetnek ki, és ezen fizetések mö­gött vajmi kevés produktum van. Szinte minden párt, de kivált­képp a baloldaliak, választási ígéreteikben jólétet ígérnek min­den rétegnek. És megválasztásuk után általában az amúgy sem alacsony fizetésük felemelésével kezdik ténykedésüket. A KDNP ígé­ri, mindent megtesz azért, hogy ekkora fi­zetéskülönbsé­gek ne legye­nek. Felülvizs­gáljuk és meg­__________ reformáljuk a vé gkielégítés rendszerét, mert ez a jelenlegi formájában elfogadhatatlan. Alkotmányos joga van minden embernek a megélhetéshez. De a tisztességes megélhetés lehető-' ségét a mindenkori kormánynak kell megteremtenie! Kiss Tibor KDNP Pécs-Nyugat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents