Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)
2003-10-31 / 297. szám
Az elkoptathatatian szőnyeg A szőnyeg nem luxus, még a mai hidegpadlós divathullám idején sem. Szőnyegeink fő feladata, hogy megtörjék lakásunk padlózatainak ridegségét, tompítsák a hangokat, kellemesebbé és puhábbá tegyék az enteriőrt. Fontos szerepük van a szőnyegeknek a hőszigetelésben is, de emellett talán a leglényegesebb tulajdonságuk a hangulatuk, a meghittség, amit adhatnak. Nem mindegy, milyen minőségű darab hová kerül, a fokozott igénybevételnek kitett helyeken a szőnyegnek megfelelően tartósnak kell lennie. A bútorok hangsúlyozására az egyszínű szőnyegek a legalkalmasabbak, de ma már számtalan mintázat közül válogathatunk. A szőnyegeknek két nagy csoportját különböztetjük meg: a kézi technikával gyártottakat és a gépi szőnyegeket. Ezek ismerete anyagi szempontból is lényeges, hiszen például a kézi csomózással készült szőnyegek igen drágák. Különösen a keleti kézi csomózású szőnyegek, amelyek őrzik még a több ezer éves ősi technikát. E szőnyegek különböző elnevezése helyi jellegre utal, úgy, mint városnév, tájjelleg. Például az Elő-Ázsiából származó perzsaszőnyeg általában virág- vagy stilizált virágmintázattal, a Belső-Ázsiából származó bochara - amely az egyik legértékesebb szőnyegfajta - geometriai mintázattal készül. A kínai szőnyegekre jellemző a színes középmezőben kerek minták, sárkányalakok, főnixmadarak használata. Ezek általában gazdagon díszítettek, színeikben a kék árnyalatai, a türkiz dominál. Kézi csomózású szőnyeg falra is kerülhet. A szőnyegek elhelyezése és méretének megválasztása a szoba arányaitól, a bútorok nagyságától függ. Fontos szempont, hogy a fallal párhuzamos búto- rozású szobában ne legyen ferdén lerakva a szőnyeg, mert nyugtalanná teszi az összhatást. Ha jól választunk, a szőnyeg éppen körülfogja azt a területet, ahol egy bizonyos tevékenység folyik. Lényeges, hogy egy helyiségen belül ne keverjük az anyagfajtákat, a stílusokat! Antik bútorhoz, klasszikus berendezésekhez a legszebbek a kézi csomózású keleti szőnyegek. A skandináv stílusú bútorokhoz a gyapjúszőnyeg illik. A népi hagyományokat őrző lakásokban a torontáli vagy a rongyszőnyegek érvényesülnek a legjobban. A szőnyegek speciális tisztítást igényelnek. A darabszőnyegek esetén a hátoldalra rögzítik az útmutatót, míg a folyóméterben vásároltaknál a tájékoztatót a boltban teszik az áru mellé. Ezt minden esetben kérjük - és tartsuk be a használati-kezelési útmutatásban közölteket. A velúrszőnyegre jellemző, hogy körülbelül 3-4 hónapig, amíg a felülete össze nem tömörödik, elegendő kézi seprűvel kíméletesen lesöpörni. Tisztítás, porszívózás után szőnyegtisztító szerrel, a feltüntetett utasítás szerint kezelhetjük. H. I. GY. kedvezménnyel! A tartó, záródugó és a kézi légtelenítő F ] tPl LliTGF PFSZET Pécs, Jászai M. u. 2-4. Tel./Fax.: 72/210-851, 210-850 Mn« wAroÄm Különösen kis lakásokba ajánlott az az asztalújdonság, amelynél az asztallap két része lecsukható. Kinyitva 3-4 főnek ad helyet az étkezéshez, ha pedig az egyik oldalát lehajtjuk, fal mellé állítva konzolasztalként funkcionál. OLCSÓN BÚTORT? Szekrénysorok, kisbútorok, kiegészítők REKLÁMÁRON, EGYEDI MÉRETBEN IS! ORBÁN BÚTOR Pécs, Bajt sy-Zs. u. 43. Hétfőn zárva! Nyitva: K-P: 9-16-ig, tel.: 72/311-311, 30/975-2202 Ajándékozásban is s, Jókai tér 9. otthon vagyunk Á : Már most ^ kellemes Y ünnepeket V kívánunk kedves vásárlóinknak! Forrás Üzletház II. em Konyha felszerelések Tárháza ouo PURKITTU Egész 220 féle! (Floorever, Castello, Saxon, Pegazus, Top floor, Interfloor, Swissfloor, Kronotex Elesgo, Premium, Imerial, Perfect floor, Berry floor, Cottage...) EURÓPÁBÓL Tel.: 415-245 Nyitva: minden nap! PÉCS, CSIKOR K. U. 28. (Baumax mellett) SiTIUÜlSlESiMINOSEG Ml . A-| Wr^stextílT '^FELSŐFOKON? Vmport ri^etj^jsganygj^ függönyök, dekoranyágotf ‘színes fényáteresztők vitrázsfüggönyök natúr textíliák •' LAKÁSTEXTIL n Colonia Passage Üzletház l.em. Citrom u. 2-6. Tel.: 72/211-886 Lakberendezés 9