Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)
2003-10-22 / 289. szám
24. OLDAL S P ŐRT 2003. Október 22., szerda Ü lilesiel Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. TIMII __________Dunántúli Napló-kupa__________ A Falábúak nem bírták Pécs, Verseny utca Ugyan az „utolsó”, 18. fordulót már a múlt héten lejátszották, ám egy csőtörés miatt elmaradt kör pótlásával csak most ért véget Pécs város kispályás labdarúgó-bajnoksága, a Dunántúli Napló-kupa idei küzdelemsorozata. A tornán ezúttal a tavalyinál kevesebb, de így is 96 (ebből 16 szenior) csapat vett részt a hat osztályban. A klasszikus marxi tételtől eltérően a Dunántúli Napló-kupa idei pont- vadászatában nem a mennyiségi növekedés, hanem a csökkenés vezetett némi minőségi javuláshoz, hiszen az egy komplett harmad- osztályú csoporttal és pár, korábban följebb szereplő gárdával megfogyatkozó mezőny (hárman már a rajt után léptek viasza, míg érdekesség, hogy a ki abbi szupérligás Healthy Tex az idén az országos futsalbajnokságra összpontosított) a rendezők szerint talán az előzőeknél is nívósabb meccseken mérte össze erejét hétfőn délutánonként a PVSK-sporttelepen. Igaz, ugyané közgazdasági alapigazság a pályák terén már megmutatta helyességét, hiszen a száraz tavasz és nyár csapadékmennyiségének csökkenésével arányosan vált csaknem használhatatlanná a salak. Mindez párszor szinte lincshangulathoz vezetett a Verseny utcában, ahol a mécsesek végére gyakran úgy néztek ki a játékosok, hogy a nézők között itt-ott előforduló egykori szénbányászok szeme könnybe lábadt, mert mintha csak egykori önmagukkal néztek volna farkasszemet... Aztán egyszer néhány lajtos kocsiból megöntözték a terepet, majd az utóbbi hetekre ismét a természet gondoskodott a szükséges locsolásról. Ám e negatívum ellenére Kovács János főszervező is inkább csak a szépre emlékezik: a játék, az iram, a színvonal, a nézőszám, a sport- szerűség mind-mind javult - igaz, ha nem is sokszor, utóbbira rácáfolva rövidebb-hosszabb eltiltást is kellett alkalmazni a szabálytalan vagy durva játék szankciójaként. Az egykori NB-s labdarúgók részvétele folytán törvényszerűen a Szuperliga hozta a legizgalmasabb csatákat, ahol három körrel a vége előtt még sokesélyes volt a dobogós helyek sorsa. Aztán a trónról tavaly leszorított TESZ erősített bele a legjobban, és mindkét riválisát legyőzve végül visszahódította a bajnoki címet a Róth.-Ker.-től. A Falábúak a szezon végére tapasztalhatták meg a nőmén est omen (a név intő jel) súlyos igazságát, hiszen a Tele- comppal együtt sereghajtóként búcsúra kényszerültek a legjobbaktól. Ahogy a csapatoknál, a góllövőknél is csak apróbb változás történt az élmezőnyben, hiszen a legtöbb találatot jegyző Nagy Behint a tavalyi gólkirály Mijics Dragontól hódította el a jeles címet. A csapatok a november 8-ai ünnepélyes díjkiosztót követő héten máris újra szerelésbe bújnak, miután az ANK- csamokban 15-én megkezdődik a csoportgyőztesek és a jelentkező szuperligások számára kiírt Bajnokok tornája, a többiek részvételével pedig a Pécsi kupa téli küzdelemsorozata. A teremfoci „fénypontja” a februárban sorra kerülő dunántúli városok bajnokainak tornája lesz, amely Kovács János szerint folyamatosan növekvő népszerűségnek örvend, és amelyet, mint mondja, az egyre nagyobb vidéki nyomás ellenére a világ minden kincséért sem adna ki a kezéből. sz. zs. 15., elhalasztott forduló, eredmények: Gól- Mérlegt - Telecomp 4-2. G.: Cziger(3), Vas, ill. Beregszászi, Buzádi. Füstfaragók - TESZ 2-7. G.: Teleki (2), ill. dr. Papp (3), Iliin (2), Lehota, Pál L. Vörös Autóház - flóíWíer. 5-1. G.: Mijics (2), Nagy B. (2), Flórián, ill. Jávor Falábúak - Mecsek Füszért O- 0. Budacash - Büromark 00. A Szuperliga élcsoportja: 1. TESZ 43 pont, 2. Vörös Autóház 41, 3. Róth-Ker. Dromi 32. A góllövőlista élcsoportja: 1. Nagy Bálint 21 (Vörös Autóház), 2. Mijics Drágán 13 (Vörös Autóház), 3. Vokó Tamás 12 gól (Füstfaragók). (További eredmények: www.dunantulinaplo.hu) Még egy tempó f és célba ér! # v Megjelelitf az újságárusoknál! Ingyenes hirdetési lehetőség a lapban található szelvényen. CSAKNEM 300-AN ÚSZTAK. Tizennégy egyesületet (nyolc magyart és hat külföldit) képviselve, 280-an indultak a hetedszer megrendezett Hullám-kupa nemzetközi úszóversenyen, amelyet a baranyai megyeszékhelyen, az Abay Nemes Oszkár versenyuszodában bonyolítottak le. Huszonkét számra került sor, ebből 18 egyéni, 4 pedig váltó volt. A legnépszerűbb számnak a 100 méteres fiú és leány gyorsúszás bizonyult, 51, illetve 43 indulóval. Az Abay Nemes Oszkár emlékszám, a 100 méteres férfi gyorsúszás győztese Rudolf Roland, a Jövő SC úszója lett, ideje 54.46 mp. A legjobb magyar női versenyzőnek Jakabos Zsuzsannát (ANK Pécs) választották meg, aki három számban nyert. A pécsiek közül még Czakó Andrea, Pap Kristóf, Cséplő Edina és Németh Kinga (mind TÁSI) győzött egyéni számban. A négy váltóból a TÁSI kettőben végzett az első helyen, az 1989-90-ben születetteknél a 4x50-es serdülő lány vegyesben (Pokorny, Takács, Vétek, Balogh) és az 1987- 88-asoknál a 4x50-es női vegyesben (Sárdi, Czakó, Kriván, Mészáros). ______________________________________ __ h. l. - fotó, löffler p. Ká lmán semlegesítése kulcskérdés Kupakötelezettsége miatt a 4. fordulóbeli találkozóját későbbre halasztotta a PVSK-Panthers NB I. A-csoportos férfi kosárcsapata, így ismét a hazai pálya előnyét élvezheti a Szombathellyel szemben csütörtökön. Pécs, Lauber Dezső SPORTCSARNOK Bár a Falco eddig mindössze egyszer tudott győzni (a Szolnok ellen), vereségeit olyan együttesektől szenvedte el, amelyeket a szakma akár a bajnoki arany megszerzésére is esélyesnek tart. Már csak emiatt sem könyveli el a pécsiek vezetőedzője biztos hazai győzelemnek a találkozót.- A szombathelyieké nagy múltú, rutinos, válogatott játékosokból álló csapat - adott rövid, jellemzést az ellenfélről Fodor Péter. - Az irányító Kálmán László a nemzeti csapat egyik erőssége is, egy sérülésből tér vissza, nem tudom, milyen formában lehet, de a semlegesítése kulcskérdés lesz a találkozón. Pankár és Gráczer szintén a sokat tapasztalt kosarasok közé tartozik, a mexikói légiósuk, Benitez pedig sötét ló. Ha a mentalitásunk, küzdőképességünk, harcosságunk olyan lesz, mint az eddigi két hazai találkozón, akkor reményeim szerint az eredményességünk, is hasonlóan fog alakulni. Úgy gondolom, a Körmend és a Sopron ellen igyekeztünk jól szórakoztatni közönségünket, ezért cserébe remek buzdítást kaptunk, bízom benne, hogy most is ez történik majd. A pécsieknél sérült nincs, a Magyar Kupa miatti pihenés jót tett Gambiroza bokájának, akitől azért még egy kis formajavulást vár Fodor Péter. A 18.00-kor kezdődő találkozó előtt 15.30-kor lesz a juniormérkőzés. A helyszínen még kapható a bajnoki szezonra szóló éves bérlet. A forduló további párosítása: Sopron - Kecskemét, Körmend - Dombóvár, Nyíregyháza - Szolnok, MAFC - Paks, Kaposvár - Zalaegerszeg, Albacomp - Debrecen. M.Z. Euroligarajt a Világkupa-győztes ellen Csoportja legnehezebb ellenfelénél, Oroszországban kezdi meg szerdán 15 (Sportl, élő) és csütörtökön 16 órakor a női kosárlabda Euroliga 2003/2004-es idényét a hagyományos két magyar csapat, az Euro- leasing-Orsi Sopron és a MiZo-Pécsi VSK. Pécs-Szamara Az idei nyitó napon a tavaszi negyeddöntőben a Brno ellen (még GYSEV néven) elvérző soproniak a címvédő Jekatyerinburghoz látogatnak. A múlt heti klub-vb-n bronzérmes uráliaknál a tulajdonos Sabtaj Kalmanovics alaposan bevásárolt: az Európa-bajnok hazai klasszisok (Baranova, Oszipova, Arhipova) mellett a WNBA tengeren túli All Star-válogatottjai játszanak (Milton, Griffith), valószínűsítve a trófea újbóli megszerzését. A legutóbb szintén a negyeddöntőben búcsúzó pécsiek másnap az Európa Kupa-győztes Szamara otthonában lépnek pályára, amely hazai pályán diadalmaskodott a WNBA-gárda felett a klub-vb mostam döntőjében. Az ugyancsak Kalmanovics által dirigált egyesület talán még a Jekatyerinburgnál is erősebb, hiszen itt pattogtat az Európa-bajnok Sztyepano- va és Korsztin, továbbá az ex-bmói csillag, a cseh Vodickovó Sőt, Rátgéber László legfrissebb híre szerint tegnap újabb két amerikai sztárt (Ferdinand és Cash) igazoltak...- A lehető legjobbkor megyünk Szamarába, fantasztikus lesz a világ legjobbja ellen játszani - örvendezett (részben komolyan) Rátgéber László vezetőedző tegnap délután - éppen kifelé jövet a szövetségből, ahol kapitányi beszámolóját tartotta. (Mandátuma 10 nap múlva lejár, mint mondja, A-csoport: Sopron, Bourges és Aix-en-Provence (francia), Chieti (olasz), USK Praha (csehi, Barcelona (spanyol), Ruzomberok (szlovák), Jeka- tyerinburg (orosz). Besöpört MiZo-Pécsi VSK, Valenciennes (francia), Vilnius (litván), Pamna (olasz), Brno (cseh), Valencia (spanyol), Gdynia (lengyel), Szamara (orosz). most elfogadták előadását és napokon belül a szakmai bizottság dönt, felkérik-e a folytatásra.). - Szeretném, ha az ottani ünnepi hangulatnak nemcsak statisztái lennénk, hanem egy jó mécsesét játszhatnánk a sztárcsapattal. Nálunk különben a maródi Fegyvemekyt kivéve mindenki egészségesen várja az összecsapást, mindössze Lisina játékengedélye nem érkezett még meg. A csapat kedd este még a fővárosban tartott egy edzést, majd szerdán repül tovább Oroszországba. A csoportmeccsek után az első 44 együttes márciusban két győzelemig tartó keresztbejátszással dönti el, ki jut az áprilisi négyes döntőbe - amelynek helyszínét ezúttal is közvetlenül a Final Four előtt választják ki a négy érdekelt közül. SZ. ZS. Extra siker Klampárék ellen Pécs-Komló-Mohács PEAC - Békés 7-6. Asztalitenisz. Férfi Extraliga. Pécsi győztesek: Dudás 2, Gyén 2, Ács 2, Dudás-Ács páros. Az egykori világklasszis Klampárral (minden meccsét megnyerte) felálló vendégek ellen nagy bravúrt vittek véghez az egyetemisták, akiknél bemutatkozott az Extraligában a fiatal tehetség, Zombori Dávid, aki ugyan mérkőzést most nem tudott nyerni, de szoros összecsapásokat vívott. Mezőtúr - Mohács 12-6. NB I., nők, Á-csoport: Mohácsi győztesek: Balas 4, Schmidt, valamint a Balas, Minorics páros. A vendégeknél a fiatal Schmidt remekül játszott, Minorics és Csizmadia viszont nem tudott nyerni. Mohács - Szolnok 11-7. NB I. B, férfiak. Mohácsi gy.: dr. Berg 3, Erdélyi Sz. 3, Dumitru 3, Orbán, valamint a dr. Berg, Dumitru páros. Nehéz mérkőzésen nyertek a hazaiak, a szolnokiak kiváló játékosát, Lőrinczet csak megszorítani tudták, mind a négy összecsapását megnyerte. Székesfehérvár - Mohács 5-13. NB II., nők. Mohácsi gy.: Pánki 3, Németh 3, Csollák 3, Kiss A. 2, valamint a Pánki, Kiss A. és a Csollák, Németh páros. A mohácsiaknál Csollák Lívia másfél éves kihagyás után sikerrel tért vissza. Komlói Bányász - Pécsi AE 5-13. NB II., nők. Gy.: Drinóczi 2, Szentesi, Wágnemé és a Drinóczi, Szentesi páros, ill. Horváth E. 4, Sár 4, Tóth A. 3, Boros valamint a Boros, Tóth páros. A pécsiek az 5. forduló után is veretlenek. Pécsi Tüke SE I. - Sopron 10-8. NB II., férfiak. P. gy.: Drávái 3, Csizmadia 2, Szeberényi 2, Pál és a Sze- berényi, Pál páros. ___________________(MZ, SZZ, KMA) Du nántúli napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA . Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7.627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2003. január 1-jétől egy hónapra 1395 forint, negyedévre 4185 forint, fél évre 8370 forint, egy évre 16740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133