Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)

2003-10-22 / 289. szám

2003. Október 22., szerda 0 K T Ó B E R 2 3 . 9. OLDAL iljen a független, demokratikus és szocialista MAGYARORSZÁG! I'ILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! DUNÁNTÚLI NAPLÓ KI». ÉVFOLYAM, KfH. SZÁM ARA «8 FILLER 'SZOMBAT. 19SS OKTOBER 21 Nagy Imre elvtárs rádióüzencíe a pécsi bányászokhoz Kívánságaikat a kormány teljesíti Sorakozzanak fel a párt és a kormány mögé I Szeretettel üdvözlöm n pécsi bányászokat és közölhetem, hogy J:;vas- Inlniknf, kívánságaikat Ismerem. Megvalósításukat a* új kormány ti'gíoirto- sabb feladatának tekintem. Álljanak helyt e nehéz időkben, sorakozzanak Jel a párt és a kormány mögé! Jószereti csét! Központi Vezetőség határozata aiadékíalanul véget kel! vetni a vérontásnak Tárgyalások a szovjet-magyar viszony rendezéséről a Minisztertanács elnöke. A pécsbányatelepi bányászok követelései Az alábbiadban részletesen hítsék! Szüntessék be o vasár* ka Ima zását a bányamunkában ismertetjük a pécsbányatelepi napi termelő- is pétmüszako- szüntessék meg. bányászok Nagy Imre elvtárs- kát! A műszaki dolgozók UK* 14. Számolják föl a szem- hoz intézett kívánságait, Javas- óráját fizessék ki! kúderlap-rendszert, a tov'il­latait, amelyeket pénteken 9. Az üzemekben vezessék binkban n szaktudás legye'! reggel Széchenyi-aicnán ismer- be m üzemi munkás-autonó- döntő és ne a Jtádorv6i«né:).y. tciett az .egybegyúrt bányászok miát. A szeikszervozeUsk önál- 15. A rokkant ős öreg t>:> előtt Vas» Vilmos, a munkás- lóságát oda növeljék, hogy nyászok nyiiRdiJ-kórdé vi; tanács tagja. függetlenül és csak munkós- gyorsan és méltányosan ron- A követelések a következők: érdekeket képviseljenek. előzzék! Mindazoknak az öiv' o- l. A nyugalom helyreállttá- 10 Csökkentsék az államap- gyei és *re* aa érdekében. 48 érán belül parátust és « felszabaduló akik a harcok során ékstCj.rt Munkástanácsok a forradalomért Önigazgatás és parlamentáris demokrácia együtt Az 1956-os magyar forradalom és szabadság- harc sajátos intézményei voltak a munkásta­nácsok. így nevezték a forradalom első napja­iban a vállalatoknál, majd néhány nap múlva az intézményeknél megalakult dolgozói dön­téshozó testületeket, önigazgató szerveket. Erről beszélgettünk Rozs Andrással, a Bara­nya Megyei Levéltár főlevéltárosával, akinek ez a téma az egyik kutatási területe.- Mennyire tartott lépést az eseményekkel Baranya?- Az országban a legkorábban, 1956. október 24-én megalakult munkástanácsok közé tartoztak a pécsi üzemi munkástanácsok. A Sopiana Gépgyár és Pécs- bányai Munkástanács fő szervezőközpontjai lettek a forradalmi eseményeknek. A Pécsbányai Munkásta­nács október 26-i reggeli összejövetelén fogalmazta meg követeléseit: a szovjet csapatok kivonását 48 órán belül, a testvérharc beszüntetését, munkás-au­tonómia bevezetését, az államapparátus csökkenté­sét, a párt- és szakszervezeti funkcionáriusok függet- lenítésének megszüntetését, az uránbányát rejtő szovjet-magyar bauxitbányaszerződés felbontását. Mindezt Nagy Imrének, a kormány elnökének ter­jesztették fel, aki rádióüzenetben válaszolt: „Szere­tettel üdvözlöm a pécsi bányászokat és közölhetem, hogy javaslataikat, kívánságaikat ismerem. Megvaló­sításukat az új kormány legfontosabb feladatának te­kintem. Álljanak helyt e nehéz időben, sorakozza­nak fel a párt és a kormány mögé! Jó szerencsét!”- Honnan ered a munkástanácsok ötlete?- Az 1956. október 23-át megelőző hetek reform- törekvéseiben merült fel. 1945-1949 között a koalí­ciós időszakban működött üzemi bizottságokban találták meg a mintaeszményt hozzá. A másik pél­daértékű modell a jugoszláv önigazgatási rendszer lehetett. A megalakult munkástanácsok aztán lé­nyegében a többpárti parlamentáris demokrácia működését tartották ideálisnak, másrészt közösségi tulajdonon alapuló munkás-önigazgatást akartak.- Hogyan alakult a szerveződésük Baranyában?- Október 27-én létesült az első központi mun­kástanács Pécsett a Sopiana Gépgyárban, Munkás- tanácsok Megyei Bizottsága néven. Másnap meg­alakult a Baranya Megyei Munkásság Nemzeti Ta­nácsa, a megye vezető forradalmi intézménye, amelybe beválasztották a legjelentősebb munkásta­nácsok küldötteit is. A munkástanácsok spontán megalakulásának korszakára jellemző volt a kettős hatalom, a régi párt- és munkahelyi vezetők és az újonnan választott vezetők együttes részvétele a döntésekben. Az október 28-i Nagy Imre-beszéd - amelyben a kormányfő demokratikus népmozga­lomnak nevezte addig az MDP és a kormány által is „ellenforradalom”-ként emlegetett folyamatot -, megváltoztatta a forradalom jellegét. Október 28. után sorra alakultak meg a munkástanácsok, ahol pedig már voltak, október 29-én és 30-án újravá­lasztották azokat, kiejtve belőlük mindenkit, akiket a rákosista rendszer képviselőinek tartottak.- Mi lett a munkástanácsok sorsa november 4. után?- A Kádár-kormány azonnal nem szüntette meg a munkástanácsokat: az ipari termelőüzemekben - a munka felvételéhez kötve és a befolyás növelése ér­dekében - elrendelte újraválasztásukat. A munkásta­nácsok azonban utóvédharcot folytattak. November 7-én a pécsi és baranyai munkástanácsok küldöttei a Sopiana Gépgyárban sztrájkbizottságot hoztak létre. November 16-án pedig új megyei Központi Munkás- tanácsot választottak. Másnap a pécsi szénbányász­ok 40 fős munkástanácsi küldöttsége Dobrovics Emil, a Pécsbányai Munkástanács elnöke vezetésével Bu­dapestre utazott. Kádár Jánossal akartak találkozni, de csak Apró Antalig és a szénbányászati miniszterig jutottak. Apró nem volt hajlandó politikai követelé­sekről tárgyalni. Miután november 21-én Budapesten szovjet tankok akadályozták meg az országos munkástanács-köz­pont létrehozását, az ellenállás je­gyében Pécsett november 23-án megalakították a Baranya Megyei Központi Munkástanácsot. Vála­szul a rendőrség letartóztatta Dob­rovics Emüt és néhány társát. Ezt követően a pécsi munkástanácsok megoszlottak a fennmaradás lehe­tőségeinek megítélésében és a pé­csi üzemek munkásainak zöme kilátástalannak ítélte a további ellenállást. December 10-én még több pécsi üzemben is sztrájkoltak. A következő napra a Pécsi Vasútigazgatóságnál tervezett sztrájk már elmaradt, mert a szervezőket letartóztatták. Negyedik szakasz­ként vehetjük a kádári konszolidáció idejét, amely a munkástanácsok redukált működésének, formális lé­tezésének időszaka volt, s tartott 1957. november 17- ig, a munkástanácsok megszüntetéséig. DUNAI IMRE Egy mecseki láthatatlan Az 1956-os forradalom pécsi történetéhez elválaszthatatlanul hozzátartozik az az időszak, ami voltaképp már a szovjet megszállás után történt: november 4-e után fiatalok csapatai vágtak neki a Mecsek erdeinek, hogy ott várják be a felmentő ENSZ-csapatokat. Dr. Molnár Lajos 19 évesen szánta el magát, hogy beálljon a ma már „mecseki láthatatlanoknak” hívott, le­gendás seregbe. Molnár Lajos november 4-e után két nappal „magánzóként” indult neki a Mecsek-oldalnak. Igaz, az or­vosegyetem 48-as téri kollégiumá­ból még ketten vágtak neki az út­nak, de a Magaslati útnál társának inába szállt a bátorsága, és vissza­fordult. Az elsőéves egyetemista pe­dig hamarosan az őrökbe botlott.- A Magaslati út végén, ahol kezdődött akkor az erdő, ott állt az őrség. Elmondtam, miért jöt­tem, hogy beállnék közéjük. Ha nem is feltétlenül harcolni, de ta­lán mint egészségügyis, a segítsé­gükre lehetnék. Erre elkísértek a dömörkapui turistaházhoz, ott volt a főhadiszállásuk. De még aznap átgyalogoltunk Vágotpusz- tára - emlékszik vissza a ma nyugdíjas orthopéd főorvos.- Milyen volt ez a „sereg", kik­ből állt, ki volt a vezérük?- Névről jóformán senkit sem ismertünk. A parancsnokot úgy hívták: Gazda. Amúgy ez a csa­pat, amelyiket közelebbről meg­ismertem, állhatott vagy húsz emberből. Puskáink voltak, a pa­rancsnoknak külön pisztolya, az őrségnek egy golyószórója. Azt, hogy ki biztosította az élelmezé­sünket, a mai napig nem tudom, de nem is nagyon törődtünk vele. Néha adtak valami kosztot, de dőzsölés nem volt, az biztos...- Mi történt pontosan ezekben a novemberi napokban a Mecseken?- Vágotpusztáról elmasíroz- tunk Kisújbányára, majd Pécsvá- rad felé vettük az irányt, mert olyan híreket kaptunk, hogy a rendőrőrsre volt AVÓ-sok vették be magukat. Ott lezajlott egy csa­ta, ahol az egyik emberünk - no, neki tudom a nevét -, Málics Ottó fejlövést kapott. Néhányan a vál- lunkra vettük, visszagyalogoltunk vele Kisújbányára. Ott lovaskocsi­ra tették, bevitték Komlóra, ahon­nan mentővel szállították az ideg­klinikára, de már nem lehetett megmenteni, belehalt a sérülésé­be. 1991-ben megkeresett engem ennek az embernek az unokahú­ga, aki azt mondta: lám, milyen sors, ha Málics nem hal bele a fej­lövésbe, biztosan kivégezték vol­na, mert már '56 előtt is ült bör­tönben politikai okokból, ráadá­sul Pécsett ő verte le a Nádorról a vörös csillagot. De azt is elmesélte ez az asszony, hogy 56 után rend­szeresen meggyalázták Málics Ot­tó pécsbányatelepi sírját.- Milyen volt a hangulat, mire vártak ott az erdőben?- Mindannyian bizakodóak vol­tunk. „Tartsatok ki, magyarok, jönnek az ENSZ-csapatok”, ez az ígéret volt bennünk. Egyszer el­berregett felettünk egy repülőgép, azt hittük, hogy itt vannak ameri­kaiak, amiből persze semmi sem volt igaz. Aztán egyik reggel, úgy a második hét végén Mánfa felől a szovjetek elkezdték lőni a pusztát. A Gazda összegyűjtött minket, és bejelentette: ő maga elindul Jugo­szláviába, aki akar, mehet vele, aki itthon marad, igyekezzen mindent eltüntetni, lehetőleg semmi ne le­gyen, ami arra utalna, hogy ott voltunk. Mindössze négyen-öten maradtunk, rendet raktunk, aztán szépen lesétáltunk a hegyről. Az utolsó napok- Mi történt közvetlenül ezek után, és később, a hosszú évtize­dek során?- Körülbelül a mostani Fészek Áruháznál jártam, amikor láttam, hogy Rákóczi és a Jókai utcai ke­reszteződésében szovjet katonák nagy igazoltatást tartanak. Arra gondoltam, ha most megfordulok vagy éppen futni kezdek, akkor biztos belém lőnek. Úgyhogy be­álltam a többiek közé, és csodák csodájára, miu­tán megnézték a papírjaimat, menni hagytak, pedig borostás voltam, a vihar­kabátom vérfol­tos volt, de el­engedtek. A kollégiumban rendbe hoztam ma­gamat, és miután vonatközleke­dés nem volt, hazabicikliztem Szombathelyre. Már nagyon vár­tak, apám azonnal akart indulni Ausztriába, aztán majd onnan Amerikába. De én azt mondtam, hogy itthon maradok. Mire apám kijelentette: csonka családdal nem megyünk! Ami a későbbieket ille­ti, magam se értem, hogy miképp úsztam meg a felelősségre vonást, mert ennél sokkal kisebb „vétke­kért” is hosszú börtönbüntetést szabtak ki diáktársaimra. Az egye­temi pártbizottság, amely a be­gyűjtendők listáját adta le, valami­ért megkegyelmezett. Talán azt nézték, hogy elsőéves voltam, nyolcgyerekes családból jöttem, és munkás származású is voltam, mivel apám, miután elvették Bor­sodban a boltját, beállt dolgozni egy kőbányába. 1990-ig pedig tel­jes hallgatás következett a mecse­ki láthatatlanokról, hiszen hosz- szú ideig még a 8x7 se 56-volt, ha­nem, mit tudom én, 32... MÉHES K. 1956. november 14-én délután Pécsvárad lakói lö­völdözésre lettek figyelmesek. A történtekre többen is emlékeznek, néhányan jelen is voltak, de az ese­mények leírása mindenkinél más és más. A legin­kább elfogadott változat Nagy József, a „mecseki láthatatlanok” egyikének nevéhez fűződik. A parancs szerint Nagy Józseféknek le kellett menniük a Mecsekből Pécsváradra, mert ekkorra már nem sok értelme volt az ellenállásnak, s a rend­őrőrs gépkocsiját megszerezve átmenni Jugoszlávi­ába. Fegyvert nem volt szabad használniuk. Egy tu­catnyi ember, Málics Ottó szakasza elhelyezkedett a téren, a Szentháromság-szobor mögött. Nagy József Máliccsal az őrs épületéhez ment, amikor váratlanul egy rendőrségi gépkocsi kanya­rodott a kapu elé. Málics megállásra szólította fel őket, s kérte, hogy adják át fegyvereiket. Ekkor az udvari kapun, állítja Nagy József, kilépett egy tiszt, és hátulról tarkón lőtte Málics Ottót. Erre a szakasz tagjai lövöldözni kezdtek, de nem emberre, nem is találtak el senkit. A rendőrök bedobálták fegyverei­ket a kocsiba, Nagy József kitolatott a térről, és el­indult nyugati irányba a főutcán. A kocsin két rend­őr is volt, akik közül az egyik megsebesült, amikor a rendőrség ablakából sortűz zúdult rájuk. Mire a várhoz értek, besült a mo­tor, mert találat érte a hűtőt is. A sebesültet társa vitte orvoshoz Pécsváradon, Nagy Józsefék pe­dig két tányéros golyószóróból készített alkalmi hordágyra fek­tették Málics Ottót, aki akkor még élt. A komlói kórházba vit­ték. Aztán visszamentek Vágottra, ahol a parancs­nok, dr. Horváth Géza, akit akkoriban csak a Gazda fedőnevén ismertek, feloszlatta a mecseki ellenál­lást. Többen Jugoszláviába távoztak, Nagy József itthon maradt. Nem követett el semmit, mondja, így „csak” hét évre ítélték. ____________cs^l. Kép riport: 1956>os emlékhelyek Baranyában Az 1956-os forradalom emlékoszlopa Pécsett; az emlékezés kopjafája az Aradi vértanúk útján; a sásdi emlékhely; az emlékezés virágai a komlói emlékkőnél________________________________________________■

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents