Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)

2003-10-18 / 285. szám

I 2003. Október 18., szombat SPORT 19. OLDAL Szabadfogás A PAOK lesz a Debrecen ellenfele Nyon A Debrecen a görög PAOK Szalonikivel találkozik a labdarúgó UEFA Kupa 2. for­dulójában. A péntek déli sorsolás értelmé­ben az első mérkőzést minden bi­zonnyal november 6-án Szaloni- kiben, míg a visszavágót 27-én Debrecenben játsszák. A hajdú­sági együttes vezetőedzője, Szen­tes Lázár nem kívánt véleményt nyilvánítani a görög csapatról, mivel elmondása szerint egyelőre nem tudja, müyen játékerőt kép­visel, de bízik benne, hogy lesz esélyük a továbbjutás kiharcolá­sára. A PAOK az előző fordulóban a norvég Lynt búcsúztatta: elő­ször hazai pályán meglepő 1-0-ás vereséget szenvedett, az idegen­beli visszavágón azonban 3-0-ra diadalmaskodott. Még nem közölt csütörtöki eredmények: Schalke 04 (német) - Kamen Ingrad (horvát) 1-0, to­vábbjutott a Schalke 1-0-val; Kärn­ten (osztrák) - Feyenoord (hol­land) 0-1, tj.: Feyenoord 3-1-gyel. Változások az ETO-nál Győr Klement Tibor, a klub igazgatója, Reszeli Soós István pedig a szak­mai igazgatója lesz a Győri ETO FC-nek - jelentették be a futball- klub pénteki sajtótájékoztatóján. Klement Tibor november 1-jétől dolgozik klubigazgatóként, a meg­bízatása határozatlan időre szól. Tarsoly Csaba klubtulajdonos el­mondta, az új szakmai igazgató 3 évre kötelezte el magát a Győri ETO FC-hez. Az első csapat irányí­tása továbbra is Kiprich József ve­zetőedző feladata. Sajnálja az elmaradt bravúrokat A nagyválogatott kudarca mellett az U21-es gárda sem jutott tovább selejtezőcsoportjából, így Athénban ismét magyarok nélkül rende­zik meg a labdarúgótornát. Róth Antal szövet­ségi edző ugyan papírformának ítéli a 3. he­lyet, ám csalódottságát fejezte ki az elmaradt bravúrok miatt. Pécs-Budapest t A magyar-lengyel után szinte azonnal Gellei Imre fe­jét követelte a szakavatott hazai futballközvélemény. Az U21 kapcsán érték-e önt is hasonló támadások?- Szerencsére nem, bár én úgy érzem, ezt a csa­patot igazából nem is érhette volna, hiszen egy olyan, újonnan toborzott, fiatal gárdával indultunk el, amely semmiféle sikert nem tudhatott a háta mögött, miközben például a lengyelek kétszer is a kontinens legjobbjai voltak. Vagyis mi mindent megtettünk, amit megtehettünk, csak azt sajnálom, hogy igazi bravúrokra nem voltunk képesek.- Decemberben Gellei Imréével együtt az ön man­dátuma is lejár. Mit gondol, a szövetség mennyire tartja önt felelősnek? Magyarán: hogy látja, önnek (is) mennie kell?- Hadd ne én mondjak ítéletet magam fölött... „Mentségemre” az szólhat, hogy a két év előtti 19 éve­sek között mindössze 4-5 NB I-es szintű futballistát ta­láltam, több mint 70 játékost próbáltam ki, mire össze­állt a csapat, amelyet ráadásul sérülések, eltiltások vagy rossz forma miatt szinte meccsről meccsre kény­telen voltam felforgatni. Ráadásul, mostanra mind ki is öregedtek, azaz januártól nekem vagy az utódomnak újra a legelejéről kell kezdeni a válogatást. És ahogy mostanában tájékozódtam, a mostani 18-19 éves kor­osztály, ha lehet, még rosszabbul áll az előzőeknél.- Mégis, mit csinálna másképp, ha megtehetné?- Több összetartást, közös felkészülést, edző­meccset szerveznék a csapatnak, mert úgy látom, a csapategység hiánya is közrejátszhatott a 3. helyben.- Pécsiként hogy látja, szőkébb pátriánkból ki pályázhat az új (vagy a régi) mester bizalmára?- A PMFC-s Dávid Ervin, a most Szentlőrincen futballozó Kordé Zoltán vagy a kozármislenyi Tóth Zoltán sok munkával és elszántsággal biztosan be- verekedhetné magát a nemzeti csapatba, szűcs zs. PARÁDÉZÓ KAPUSOK. Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján két gól nél­küli döntetlen is született. Eredmények: New York Rangers - Atlanta 0-0 (hosszabbítás után), Tampa Bay - Phoenix 5-1, Columbus - Chicago 2-1, Montreal - Pittsburgh 4-1, New Jersey - Toronto 2-2 (hosszabbí­tás után), Detroit - Vancouver 3-2, Minnesota - Colorado 2-5, Nashville - St. Louis 4-1, Edmonton - Buf- falo 4-1, San Jose - Philadelphia 0-0 (hosszabbítás után). _______________________ fotó: epa ________________Lelátó_________________ Ki legyen a kapitány? Nem sikerült az, amiben egy héttel ezelőtt reménykedtünk, a magyar labdarúgó-válogatott nem tudta ki­harcolni az Európa-bajnokság pót- selejtezőjén való indulás jogát. Igaz, ha legyőzi a lengyeleket, akkor is hasonló a helyzet, hiszen Lettország válogatottja idegenben bizonyult jobbnak a svédeknél Jogos a szur­kolók csalódottsága jól indult szá- munkm az Európa-bajnoki selejte­ző és a korábbi előcsatámzásokkal ellentétben, most az utolsó pillana­tig esélyesek voltunk. Ez a csalódott­ság a lengyelek elleni mérkőzést kö­vetően máris kemény kritikába csa­pott át, és ahogy a honi labdarúgás­ban már hagyomány, minden érin­tett lemondását követelték. Lehet, hogy az tenne a legjobb megoldás, ha most lemondana a szövetégi kapitány meg a sportág vezetése. Ebben az esetben töb­ben megnyugodnának, ám a kö­rülmények alig változnának. Az új vezetéssel és szövetségi kapi­tánnyal sem nyerne már holnap a válogatott a sportágban megha­tározó szerepet játszó országok válogatottjai elten. Egyik napról a másikra képtelenség változtatni azon, hogy a magyar futball min­den mutatójában Európa utolsó helyezettjei között van. Abban vi­szont az éten állunk, hogy az el­múlt hatvan évben nálunk váltot­ták le, vagy mondatták te a leg­több szövetségi kapitányt. Visszatérve a magyar - lengyel mérkőzésre: ha nyerünk és a své­dek is jobbnak bizonyulnak a tet­teknél, akkor most Gellei Imre az egyik legnépszerűbb magyar ál­lampolgár. Ismeretlenek gratulál­nának neki, veregetnék a vállát és köszönnék meg a sikert. A ve­reség hatására ezek az ismeretle­nek most Gellei fejét követelik, képtelenek következetesen meg­ítélni a sportág helyzetét. Gellei Imre szerződése egyéb­ként december végéig tart, és ad­dig még egy barátságos mérkőzés vár a magyar válogatottra Észtor­szág elten. Az biztos, hogy azon a meccsen Gellei ül a válogatott kis- padján, mert ahogy jelezte, szer­ződését kitölti és az MLSZ vezetése sem kíván személycserét végrehaj­tani decemberig. Hogy azután mi tesz, azt csak találgatni tehet. Az MLSZ következő elnökségi ülésén beszámol a kapitány, akinek tevé­kenységét elemzi az edzők testüle­té is. Ezeket mérlegelve foglal majd állást abban az MLSZ elnöksége, hogy hosszabbít-e szerződést Gel- lei Imrével, vagy januártól új szö­vetségi kapitányt keres. Felvető­dött bizonyos körökben, hogy kül­földről kellene egy szakembert szerződtetni, ám ennek kevés a valószínűsége. A javaslatok között található Nyilasi Tibor és Détári Lajos neve is. Edzői pályájukon voltak már felvillanásaik, én azonban a jelenlegi szövetségi ka­pitányt felkészültebb szakember­nek tartom. Gellei biztatóan kez­dett meg egy utat, tehetőséget ad­nék neki a folytatásra, informáci­óim szerint a döntéshozók többsé­ge hasonló véleményen van. Lázár Lajos BAJBAN A ROMA. Nehéz anyagi helyzetbe került az AS Roma labdarúgócsapata: a 2001-es olasz bajnok adóssága 104,7 millió eu­ró. A klub állítólag 4 havi fizetéssel tartozik a játékosoknak, s ez az összeg 16 millió euróra rúg. Mivel a könyvvizsgáló cég több hibát talált a mérleg áttanulmányozásakor, csütörtöktől felfüggesztették az AS Roma részvényeinek kereskedését._______________________■ A Debrecené a lélektani előny Budapest A válogatott meccse és az európai kupamérkőzések után vasárnap a 10. fordulót játsszák a labdarúgó NB I-ben: a Hidegkúti Nándor- stadionban rangadóra kerül sor a címvédő MTK és a trónkövetelő, egypontos hátrányban lévő Deb­recen között. A két együttes elté­rő hangulatban várja az összecsa­pást, hiszen a kék-fehéreknek szerdán nem volt esélyük a 3-1-es vereség okozta hátrány ledolgo­zására a Dinamo Zagreb ellen az UEFA Kupa 1. fordulójában, a haj­dúságiak viszont 3-2-es hazai si­kerrel, kettős diadallal léptek túl a szintén horvát Varteksen. Vagyis a lélektani előny a debreceniek­nél van, kérdés, hogy ezt ki is tud­ják-e használni.- Nincs idő keseregni a kiesé­sen, hiszen rendkívül fontos mér­kőzés vár ránk. Vendégeinket nyilvánvalóan feldobta a tovább­jutásuk és ez előnyt jelenthet szá­mukra, de természetesen mi is győzni szeretnénk. Vasárnap olyan játékosokat küldök ki a pá­lyára, akik már kiheverték a hét­közi kudarcot, s csak a jövővel foglalkoznak - mondta Egervári Sándor, az MTK vezetőedzője. Kollégája, Szentes Lázár is győ­zelmet vár együttesétől: - A lélek­tani előny mindenképpen nálunk van, mivel az elmúlt hetekben hoztuk a sorsdöntő meccseinket, míg az MTK nem. Felkészülé­sünk jól sikerült, így csak a há­rom pont begyűjtésével lennék elégedett. A 10. forduló programja, vasár­nap: Békéscsaba - Újpest (14.30 óra), Győr - Ferencváros (16, Ma­gyar ATV), Balaton FC - Zalaeger­szegi TE (18), Lombard FC Hala­dás - Pécsi MFC (18), Videoton FCF - Matáv-Sopron (18), MTK FC - Debrecen (18). Tuvics: kellemes pécsi emlékek Bár már két esztendeje külföldön gyűjtögeti a pontokat (előbb Franciaországban játszott, idén pedig - a nyári ameri­kai kitérő után - Olaszországban folytatja pályafutását), most, a hazai női bajnokság rajtja előtt talán érdekes lehet, hogy a pécsi kosarashölgyekért szurkolók egyik nagy ked­vence, Szlobodanka Tuvics miképp emlékszik a MiZo-Pécsi VSK-nál töltött esztendőkre.- Ön tagadhatatlanul Európa- szerte ismert és elismert játékos. Gondolom, az sem kérdőjelezhető meg, hogy Pécsett tett azzá, vala­mint hogy vajdasági és pécsi mes­tere, Rátgéber László sokat tett en­nek érdekében.- Igen, de a legtöbbet mégis csak magamnak köszönhetem, hisz Rátgéber előtt is volt és ter­mészetesen most is van néhány edző, aki jelentősen segítette a fejlődésemet. Azon kívül a ma­gasságom eleve meghatározta, hogy kosaras legyen belőlem.- Pécsre Rátgéber mester invi­tálta, vagy különben is idetalált volna, hisz közel van az otthon­hoz, szülőkhöz, családhoz?- Mindkettő, bár fontosabb, hogy egy jó edző irányítása mel­lett fiatal, jó csapatban játszhat­tam.- Milyen emlékeket őriz Pécs­ről, a sikerekről, kudarcokról?- Nagyon sok szép dolog tör­tént itt velem a három év alatt. Sok barátra, ismerősre tettem szert és itt lett életemben először kutyám. Többszörös magyar baj­nok és kupagyőztes lehettem és az Euroliga 3. helyét is sikernek tartom. Kudarc talán, hogy Messi- nát követően nem tudott a csapat még előrébb lépni.- A MiZo-Pécsi VSK szerencsét­lenségére a messinai bronz után a továbbra is egységes, jó gárdát elő­ször Béres Tímea csapata, aztán az önnel megerősített Bourges ver­te ki a kupából. Távozásának szakmai, anyagi esetleg egyéb oka volt?- Lehetőségem adódott, hogy máshol is kipróbáljam magam és én éltem vele. Új barátokat sze­rezhetek, új nyelveket tanulha­tok, világot láthatok és nem utol­sósorban szakmailag is jót tesz a változás.- Miben különbözik a franciák edzésmunkája a Pécsett tapasztaltak­tól?- A kosárlabda min­denhol kosárlabda, a kü­lönbözőséget a társak je­lentik.- Hogyan viszonyul mindezekhez az ameri­kai módi?- Gyorsabb és erő­sebb a játék, mint itt Eu­rópában.- A pécsi pletykahír- adó szprint ön azért nem erőltette a játékot a fran­ciaországi Final Four- ban, hogy sérüléséből hamarabb felépülve idő­ben bekapcsolódhasson az amerikai munkába. Igaz-e?- Nevetséges, ez rosszindulatú pletyka.- Ebben az évben Itália közön­sége csodálhatja az ön játékát. Milyen tervekkel vág neki a sze­zonnak? A Schio ugyanis nem in­dul az Euroligában.- Mostani csapatom csak a baj­nokságra koncentrál, ezért nem lép ki a nemzetközi porondra. Tuvics (jobbra) már az olaszokat erősíti FOTÓ: L L valóban- Összegezze, kérem a görögor­szági Európa-bajnokság tapaszta­latait, különös tekintettel a ma­gyar és a szerb csapat teljesítmé­nyére.- No comment...- Lát-e arra esélyt, hogy valaha visszatér a Mecsekaljára játszani?- Semmi sem elképzelhetet­len... Juhász László A HÉTVÉGE SPORTMŰSORA Október 18., szombat ASZTALITENISZ. Női NB I. A: Mezőtúr - Mohács, 13.30. Női NB II.: Beremend - Szekszárd, 11.00. H. Szondi - Mohács, 11.00. Férfi NB II.: Pécsi TÜKE - Sop­ron, Pécs Xavér u., 11.00. Herend -PEACH., 11.00. FALLABDA. Átrium GSM-kupa, nyílt férfi- és női verseny, Mecsek Fallabdaközpont, Pécs, Mecsek Áruház, 9.00. KÉZILABDA. Férfi NB I.: Százha­lombatta - Szigetvár, 18.00. Női NB I. B: Tolna - PEÁC-Pikker, 18.00. Férfi NB I. B: Pápa - Peli­kán Siklós, 18.00. Női NB II.: Ko- zármisleny - Bácska, Pécs, Szé­chenyi csarnok, 16.00. Nagykani­zsa - Pécsvárad, 17.00. Férfi NB II.: Harkány - PEAC-Kettele, 17.00. Mecseknádasd - Keszt­hely, 16.00. KOSÁRLABDA. Női NB I. A: BSE- MiZo-Pécs VSK, 18.00. Női NB I. B: Autópark-PVSK - Szombathely, Pécs, Gandhi-csamok, 14.00. LABDARÚGÁS. NB II.: Budaka­lász - Komló, 14.30. NB III.: PVSK- Dombóvár, Pécs, Matáv-pálya, 14.30. Megyei I. osztály: PEAC - Lánycsók, Pécs, Sport u., 11.00. ÚSZÁS. 7. Hullám-kupa utánpót­lásverseny, Pécs, Abay Nemes Oszkár sportuszoda, 14.00. TOLLASLABDA. Babits-Multi Alarm-kupa, B-kategóriás ver­seny, Pécs, Babits gimn. csarno­ka, 9.00. VÍZILABDA. OB I. B: PVSK-TÁSI- MAFC, Pécs, Abay Nemes Osz­kár sportuszoda, 11.30. Október 19., vasárnap ASZTALITENISZ. Férfi Extra­liga: PEAC - Békés, Pécs, Sport u„ 11.00. Férfi NB I. B: Mohács - Szolnok, 11.00. Női NB II.: Kom­ló - Pécsi AE, 11.00. KÉZILABDA. Férfi NB I. B: Kom­lói BSK-Fűtőerőmű - Vác, 17.00. Női NB II.: P.-TÁSI-Pikker - Mohács, Pécs, Egyetemi csarnok, 10.00. Férfi NB II.: Pécsi KK II. - Barcs, Pécs, Lauber sportcsarnok, 11.45. KOSÁRLABDA. Férfi Magyar Kupa: Szekszárd - PVSK-Pan- thers, 19.00. LABDARÚGÁS. NB I.: Szombat­hely - PMFC, Szombathely, 18.00. NB III. (mind 14.30): Szentlőrinc - Beremend, Kozármisleny - Har­kány, Mohács - Szekszárd, Hidas - Bonyhád, Nagyatád - Bóly. Megyei I. osztály (mind 14.30): Pogány - Sásd, Pellérd - Szederkény, Öcsárd- Egerág, Nagyárpád - Bogád, Pécs­várad - Siklós, Szigetvár - Sellye. Megyei I. B (mind 14.30): Palotabo- zsok - Görcsöny, Majs - Bicsérd, Szászvár - Villány, Újpetre - Töttös, Magyarszék - Somberek, Baksa - Vajszló, Vasasi Bányász - Magyar- bóly, Pécs-Vasas, Boda - Kökény. Női NB II.: PMFC-IVAS - MÁV Elő­re, Pécs, Várkői stadion, 11.00. RÖGBI. NB II.: Pécsi Indiánok- Békéscsaba, Pécs, Matáv-pálya, 13.00. TÁJFUTÁS. Igaz Béla-emlék- verseny, Váralja, 10.00. TOLLASLABDA. Babits-Multi Alarm-kupa B-kategóriás ver­seny, Pécs, Babits gimn. csarno­ka, 9.00. ez) Újabb győzelmek Plovdiv Mindkét magyar együttes nyert az 5. fordulóban a sakkcsapat Eb-n. 5. forduló, férfiak (37 csapat): Ma­gyarország - Csehország 2,5-1,5. Acs - Hracek 1-0, Berkes - Navara döntetlen, Varga - Babula döntet­len, Ruck - Stocek döntetlen. A magyar csapat 11 ponttal a 9. Nők (31): Magyarország - Litvá­nia 2-0. Dembó - Ciuksyte 1-0, Gara - Turauskiene 1-0. A magyar csapat 6,5 ponttal a 7. __________■

Next

/
Thumbnails
Contents