Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)
2003-10-16 / 283. szám
16. OLDAL SPORT 2003. Október 16., csütörtök | Pl Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. béklyó a sikertelenség Borzasztó A rajt nem arra engedett következtetni, hogy ilyen gyászosra sikeredik a PMFC U19-es ifi labdarúgóinak NB I-es bajnoki szereplése: a szezon eíején kétszer is győztesen hagyták el a pályát Tihanyvári László tanítványai, ám ezt zsinórban nyolc vereség követte. A zuhanórepülés ráadásul nemcsak az ifiket érinti, ha ők kieső helyen végeznek, magukkal rántják a 17 éveseket is. Pécs A két korosztályos csapat a felnőtteknek köszönhetően jutott fel a nyáron az NB I-be, s az ifiket a 16-os mezőnyben az első tízbe várták a PMFC utánpótlásának szakmai vezetői. Az U19-es együttes irányításával Tihanyvári Lászlót bízták meg, aki Herke Imrét váltotta a kis- padon. Utóbbi az utánpótlás szakágvezetője, így természetesen - már hivatalból is - továbbra is szemmel kíséri volt csapata szereplését.- Terveink szerint az ifiknek stabil középcsapattá kellene válniuk még akkor is, ha ez a mezőny egy Ferencvárossal, MTK-val vagy Újpesttel rendkívül erős - mondta Hérke Imre. - A szezon nem is indult rosszul, hiszen kétszer nyertek is a srácok, ám utána csak vereségek következtek. Kétségtelen, hogy eddig kevesebb pontot szereztek a kelleténél, de úgy gondolom, még teljesíthető a 10. hely. Ennek ellenére már elbeszélgettünk a trénerrel, elemeztük a problémákat, hiszen szeretnénk, ha minél előbb eredményes lenne az együttese. A menesztése, az edzőváltás viszont'nem merült fel, nem akarunk kapkodni. A szakágvezető hangsúlyozta, az ifik szereplése nemcsak saját magukat érinti, hanem az U17 is bajba kerülhet, hiszen a versenykiírás alapján ha előbbiek kieső helyen végeznek, a 17 éveseket is magukkal rántanák. Ezt szeretnék elkerülni, az első osztályú bajnokság ugyanis kiváló versenyeztetési, fejlődési lehetőséget nyújt a fiataloknak, így jó lenne, ha hosszú távon az NB I-ben maradnának. A versenykiírással kapcsolatban megjegyezte, amióta „az eszét tudja”, mindig párban játszott a két ifi- és a két serdülőcsapat. Bár a szakmai indokok alapján jobb lenne, ha egymástól függetlenül versenyeztetnék őket (hiszen hogy is l^het motiválni egy tizenéves gyereket, ha tudja, hiába lesz dobogós saját korcsoportjában, az idősebbek eredménytelensége miatt amúgy is egy osztállyal lejjebb csúszik), ezt az utaztatás megnövekvő költségei miatt aligha lehetne kivitelezni. Az U19 edzője, Tihanyvári László érthetően keserűen nyilatkozik csapata eredménytelenségéről, mint mondja, hiába végeznek el elképesztő mennyiségű munkát játékosai, nem jönnek a sikerek. A törést a szezon eleji két győzelem után a dunaújvárosi 6-1-es vereség jelenthette, amelyet újabb hét követett, köztük olyanok, mint a soproni fiaskó, amikor 3-1-es félidei vezetést követően 4-3-ra kaptak ki, vagy amikor az Újpest ellen 1-1 után a hajrában 12 perc alatt öt gólt kaptak.- Edzői pályafutásom alatt még sosem volt olyan csapatom, amelyik zsinórban nyolcszor kikapott volna - emlékezik vissza a tréner. - Ugyanolyan csalódott vagyok, mint a játékosaim, akik ugyan ügyes, tehetséges gyerekek, ám az eredménytelenség hitetlenné tette őket, borzasztó béklyókat kötött a lábakra. Nagyon kellene már egy győzelem, s remélem, a hétvégén ki is lábalunk a hullámvölgyből, hiszen az utolsó helyezett Kecskeméthez látogatunk. K. MAYER ANDRÁS Ketten utazhatnak az Eb-re Végigverte a válogatottat Pécs Röviden BORNEMISSZA ELSŐSÉGE. A pécsi illetőségű Bornemissza Péter első lett a kung-fu semi-contact országos bajnokságon (z) LÁTNOKOK NÉLKÜL Szigetvá ri kispályás labdarúgó-bajnokság, 12. forduló: Old Smugglers - Szigetvíz 0-5, Reménykedők - Fekete gyémántok 1-2, Posta - XXL 1-4, Zrínyi - Drink Team 0-3, Unikumok - Campona 3-3, Zöld Sasok - Zebrák 1-1, Q5 - Maszekok 5-3. A Látnokok szabadnapos volt. Az állás: 1. Szigetvíz 36 p (64-10) 2. Látnokok 33 p (51-12)/11 mérk. 3. Campona 31 p (61-12)/11 mérk. (kt) EREDMÉNYEK INTERNETEN. A Baranya Megyei Kézilabda Szövetség által szervezett bajnokságok, versenyek eredményei, sorsolása megtalálhatók az interneten is a www.handballnet.hu oldalon. A Megye menüpont alatt Baranyát keresve az adott versenyforma csatolt fájlt kell kinyitni. (z) VÉGH EZÜSTJE. A cselgáncso- zók 2. o. felnőtt országos bajnokságán, a fővárosban a Nevko- DOZSO SE Judo sportolói közül Végh Tibor +100 kg-ban 2., Simon Levente -81 kg-ban 5., Vasvári Gyula -90 kg-ban és Damyi Péter -100 kg-ban a 7. helyet szerezte meg. (szz) RUSSAI 18. Férfi kosárlabda megyebajnokság: Mecsek SE - PVSKIII. 76-59. Legjobb dobók: Russai 18, Lázár 12, Szmolka 12, illetve Varasdi 15. ikmai Pécs A két válogató versenyen, a Buda- pest-bajnokságon és a győri országos bajnokságon nyújtott teljesítményüknek köszönhetően a Pécs Városi Lövész Klub két sportolója, Csonka Zsófia és Nagy Zsófia is utazhat a november 3-7. között megrendezésre kerülő Európa-baj- nokságra. A háromnapos győri ob-n a pécsi színeket 30-an képviselték, s a klubvezető, Herbai János kiemelte, hogy az előbb említett két junior versenyző saját korcsoportjában és a felnőtteknél is nyerni tudott, sőt, az Európa- és olimpia bajnokokat is felsorakoztató nemzetközi viadalon is kiválóan szerepelt. Csonka Zsófia légpisztoly 40 lövésben az első napon 379 kört, a másodikon 376-ot, a harmadikon 377-et lőtt, Nagy Zsófia zártirányzékú légpuska 40 lövésben 394 és 395 után 396-tal egyéni csúcsát javította meg. Dobogós helyezések. Légpisztoly 40 lövés, junior lányok: 3. a PVLK csapata (Csonka, Herr Adrienn, Juhász Kata). Zártirányzékú légpuska 40, junior lányok: 3. PVLK (Nagy, Móricz Gabriella, Karmacsi Anikó). Légpisztoly 40, felnőtt nők: 2. PVLK (Csonka, Stubán Gabriella, Herr A.). Zártirányzékú légpuska 40, felnőtt nők: 2. PVLK (Nagy, Tőrös Végh Eszter, Pető Andrea). Ifjúsági lányok: 3. PVLK (Horváth Tímea, Karmacsi Anikó, Karmacsi Ildikó). Nyütirányzékú légpuska 20, nők: egyéniben 1. dr. Rácz Ilona, 2. Herr- né Kiss Éva, 3. Káldi Anna, csapatban 1. a PVLK. Légpisztoly 20, nők: egyéniben 1. Herrné Kiss Éva, csapatban 1. a PVLK (Herrné, dr. Rácz, Káldi). Nyütirányzékú légpuska 20, férfiak: 2. a PVLK (Lakatos Zoltán, Heilmann József, Káriusz Károly). A férfi asztalitenisz Extraliga legutóbbi fordulójában a PEAC játékosa, Dudás Róbert végigverte a magyar válogatottat. Dudástól nem meglepő ez az eredmény, hiszen a 27 éves vajdasági fiú jugoszláv válogatott is volt, és amikor Magyarországon kezdett játszani, Cegléden szuperligás csapat tagja volt. Edzője, Ács Pongrác szerint a nyarat nagyon keményen edzette végig, és most is heti 7-8 edzést végez. Nagy segítség lenne számára, ha a csapaton belül találhatna egy képességeinek megfelelő edzőpartnert. Dudás honosítása folyamatban van, amennyiben megkapja a magyar állampolgárságot, még magyar válogatott is lehet. Ács Pongrác, akit időközben kineveztek a magyar egyetemi válogatott szövetségi kapitányává, számítana is Dudásra.- A többiekhez képest közelebb állok egy lépéssel az asztalhoz, ezért például a fonákom, ami PÉCS A versenyengedélyek bevezetését követően sokan ódzkodtak a plasztikkártyától, feleslegesnek tartották az erre kiadott pénzt. Mostanra egyre többen jönnek rá, ha élnek a kártya nyújtotta kedvezményekkel, pillanatok alatt megtérül a „befektetés”. Azt lápunkban már korábban megírtuk, hogy a személyre szóló versenyengedélyt, amely sportáganként és osztályonként is különböző összegbe kerül, sokan csak nyűgnek, újabb felesleges kiadásnak tekintették. Mostanra azonban egyre inkább változik még a húzódzko- dók véleménye is, ugyanis a versenyengedélyhez olyan kedvezmények kapcsolódnak, amelyek - ha élnek velük - praktikussá, kifizetődővé teszik a plasztikkártyát.- Az amatőr kosarasok eleinte lázadoztak, nem értették, minek kell egyébként ez egyik erősségem, más, szokatlan az ellenfeleknek - mondta Dudás. - Ha sikerül a honosításom, szívesen szerepelnék magyar színekben, és ha lehet, maradnék is Pécsett, hiszen nagyon sok segítséget kaptam az egyetem vezetésétől. Ács Pongrác szövetségi kapitányként fejébe vette, hogy az egy év múlva esedékes győri egyetemi világbaj- nokság előtt egy válogatott tornát szervezne Pécsett, amelyen a magyar, a magyar egyetemi és a jugoszláv válogatott mellett egy negyedik ország csapata is asztalhoz állna. Közben azért zajlik az élet a PEAC-nál is, november elején Pármába utaznak, ahol a helyi első osztályú, kiesés ellen küzdő klubbal szemben próbálják meg kiharcolni a továbbjutást a nemzetközi kupában. móczán zoltán még ez a pluszkiadás - emlékezik vissza Várhalmi Zsolt, a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség főtitkára. - Szép lassan azonban kezdik belátni, a sportágnak, és saját maguknak is szükségük van erre a kártyára. Az állami pénzelosztásnál ugyanis az eddigi, „hasraütésből” bediktált sportolói létszámok helyett a regisztráció pontos adatokat nyújt, hiszen csak versenyengedéllyel lehet sportolni. Az egyéni érdekeket is szem előtt tartja a kártya, amellett, hogy alapszintű biztosítást nyújt, rengeteg kedvezményre jogosítja fel tulajdonosát. Baranyában 27 helyen lehet különböző szolgáltatásokat igénybe venni, többek között ruházati szaküzletekben, könyvesboltokban és éttermekben is elfogadják a kártyát, amellyel 5-15 százalék közötti kedvezményt kaphat a sportoló. A részletes lista megtalálható a www.dunantulinaplo.hu honlapon. K.M. A. NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS BIRKÓZÓVERSENYT rendeztek Szigetváron, ezen 135-en indultak, a külföldet szlovének és horvátok képviselték. A díjakat két olimpiai bajnokunk, Pólyák Imre és Varga Imre adta át. Legeredményesebben a házigazda Szigetvári BSE versenyzői szerepeltek, akik a szabad- és kötöttfogású viadalon összesen 10 elsőséget szereztek, ezzel megnyerték az egyesületek közötti pontversenyt. iwi - fotó: laufer l K. MAYER A. Röviden MÉG LEHET JELENTKEZNI. Október 31-ig lehet beadni a jelentkezést az OKJ-s tanfolyamot jelentő, november elején induló sportoktatói képzésre. A jelentkezési lapokat a Sportszövetségi székházban (Pécs, Apáca u. 2.), vagy a megyei önkormányzat hivatalában (Pécs, Széchenyi tér 9.) lehet átvenni. (z) TEREMTORNÁK. Bakonyán október 23-án 9.00-től lesz kispályás foci- torna, érdeklődni a 73/709-205-ös telefonon lehet. Sellyén 2003. október 24-én 9-től kispályás teremlabdarúgó-torna lesz, jelentkezni a 70/209-7224-es telefonon Szalóki Dánielnél lehet, a nevezéseket a beér- kezés sorrendjében fogadják.________________________ __________m A kártya praktikus oldala Dunántúli Napló www.aprohirdetes.hu Értesítjük a Tisztelt Hirdetőpartnereket, hogy hirdetőirodáink nyitvatartási rendje az október 23-i ünnepre való tekintettel az alábbiak szerint alakul: Ferencesek u. 1. okt. 18-án 8-13 h-ig okt. 24-én 8-13 h-ig okt. 25-én 8-13 h-ig Hunyadi u. 11. okt. 18-án 7.30-13 h-ig okt. 24-én zárva okt. 25-én zárva Nagy Lajos király útja 14. okt. 18-án 7.30-13 h-ig okt. 24-én zárva okt. 25-én zárva Berek u. 6. okt. 18-án 7.30-13 h-ig okt. 24-én 7.30-12 h-ig okt. 25-én 7.30-12 h-ig Engel J. út 8. okt. 18-án 7.30-13 h-ig okt. 24-én zárva okt. 25-én zárva Többi napokon irodáink a megszokott nyitvatartási renddel várják kedves ügyfeleinket. __________Férfi kézilabda NB I.___ A fiatalok már játszottak Győr - Diacell-Pécs 30-18 (16-8) Győr, 300 néző. V.: Horváth, Marton. Győr: GERHÁTH - Struhár 2, JÓZSA D. 8/1, KONKOLY 7, Kányái, Nyikes 1, Kovács Á. 4. Cs.: TATAI (kapus), Remete, Gyárfás 3, Szalafai 1, Fodor, Czifra 3, Nánik' 1. Edző: Tóth László. Diacell-Pécsi KK: Balló - Radó 1, Kovács G. 2, Kolsofszki 1, Nagy A., Szappanos 2, Császár 4. Cs.: Szabó P. (kapus), Kovács Zs. 1/1, WERNER 5, Lehman, Paic 1, Péter Szabó 1, Papp M. Edző: Füzesi Ferenc. Az eredmény alakulása: 6. p.: 3-2, 15. p.: 9-3, 25. p.: 14-6, 40. p.: 20-12,48. p. 21-15, 53. p.: 24-16. Hétméteresek: 3/1, ill. 4/1. . Kiállítások: 10, ill. 12 p. Az első játékrészben sok technikai hiba és védekezési hiányosság tarkította a pécsiek játékát. A szünetet követően az átalakított vendégek már sokkal jobb játékot mutattak be. A Diacellnél most mutatkozott be az élvonalban a saját nevelésű Papp Márk. Füzesi Ferenc: - Nagyon gyenge első félidő után a másodikban fia- talabbjaink már kézilabdáztak. További eredmény: Pestszent- lőrinc-E.-Rév - Szeged 22-32. Férfi NB I. A 1. Veszprém 8 8 0 0 277 167 16 2. Szeged 7 6 0 1 216 149 12 3. Dunaferr 7 5 0 2 204 170 10 4. Nyíregyháza 7 4 0 3 179 193 8 5. Győr 7 3 1 3 170 158 .7 6.PSZER 7 3 1 3 195 195 7 7. Tatabánya 6 3 1 2 143 151 7 8. Sz.batta 7 3 0 4 166 177 6 9. Csömör 7 2 1 4 172 185 5 10. Békés 6 1 2 3 151 159 4 11. Szigetvár 6 0 0 6 135 192 0 12. Diacell-Pécs 7 0 0 7 133 245 0 M.Z. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2003. január 1-jétől egy hónapra 1395 forint, negyedévre 4185 forint, fél évre 8370 forint, egy évre 16740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133