Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)

2003-10-15 / 282. szám

2003. Október 15., szerda RIPORT 7. OLDAL KULTUR A Pazar színház A My fair Lady Pécsett Babarczy tanár úr felsőfokon mutatta meg, hogyan kell pazar színházi előadást rendezni. Igaz, az alap­anyag is kínálta magát. G. B. Shaw a hírhedten szel­lemes és morózus agglegény, sok öngúnnyal, nem csak azt írta meg, hogy az ember mindig beleszeret saját teremtményébe, ha akarja, ha nem, de azt is, hogy a patriarkális társadalmakban lekezelik a fér­fiak a nőket, akik tulajdonképpen született mazo­chisták, imádnak szenvedni. Igazából csak azt sze­retik, aki megkínozza őket. A Pygmalion moralizáló, szarkasztikus humo­rát remekül mentette át a belőle készült musical, s megtoldotta a happy anddel. A My fair Ladyben, Higgins professzor már megkapja Elizát, bár Show ebbe sohasem egyezett bele. A szereplőkkel együtt így lett a közönség is boldog. Musicalnek nevezzük az új művet, de az valójában egy modern, XX. századi operett. Babarczy László rendezése azért példaértékű, mert vélet­lenül sem erőszakolja meg se­hol a darabot, de mindent ki­bont, amit a lehetőség kínál. Gondja van rá, hogy vizuálisan is érdekessé tegye amit látunk, így nem marad statikus rész. Minden jelenetet aprólékosan kidolgozott, mindegyikhez ta­lált slusszpoént, ha mást nem, hát Szél Horváth másodszor is nekiszalad a becsukott kocs­maajtónak. S arra is ügyel, hogy a hosszú előadás során, a díszletváltások alatt se marad­jon magára a közönség. A ze­ne biztosítja, hogy őrizzük az előző jelenet hangulatát. A já­ték remek ritmusváltásai tartják éberen a közönség figyelmét, harsány kacagás és drámai csönd váltja egymást a nézőtéren. A hatást erősíti Paseczky Zsolt forgószínpadot és zsinórpadlást praktikusan használó, gyors színvál­tásokra és a játéktérre koncentráló díszlete, vala­mint Cselényi Nóra dekoratív, minden harsányságot nélkülöző, az eleganciát pasztellszínekben tartó jel­mezei. A szívem repesett, hogy végre a kórus is testre szabott ruhákban parádézhatott. Eliza ruhái­ban egy béka is hercegnőnek látszana. Csak Hig­gins hétköznapi ruháját érzem stílustalannak. Látványos, szuggesztív, a szituációkba szervesü­lő koreográfia (Andrási Imre munkája), amely a táncokon túl még az álló kar kézjátékára is kiter­jedt. Ki kell emelni, hogy a színházi kórus tagjai ki­tűnően táncolnak. Igazi musicalszínészek. Ének­ben, táncban, prózában egyaránt profik. (Karigaz­gató: Witterle Gábor.) Ilyen körítésben nem lehet rosszul játszani. Em­lítésre méltók lennének azok az epizodisták is, aki­ket nem sorol fel színlap. Biztos pont volt a színpa­don Tadics Ágnes, mint Mrs. Eynsford-Hill, Unger Pálma sajátos bájjal jelenítette meg a társasági for­mákat szentnek tartó, de rossz modorú fiával szem­ben az alsóbb osztályból jött nővel is szimpatizáló Mrs. Higgins figuráját. Bámulatos, hogy Sólyom Ka­ti a százegyedik öregasszony alakítását is egyedi je­gyekkel tudja felruházni. Titkárnő, kötelességtudó, szüfrazsett beütésekkel. Határozott véleményű. Nem szolga. Minden mozdulatán érződő kemény tartása teszi megrendítővé, amikor „anyai csókja” elárulja, megszerette Elizát. Szél Horváth Lajos és Ujláb Tamás pompás segédbuffók, mindkét szerep- osztás szenesembere mellett. Jelzésértékű, hogy táncuk nyomán csattant fel az első vastaps. Pénteken Fillár István, szombaton Stenczer Béla mutatkozott be Alfred Doolittle, a szeszkazán sze­nesember szerepében. Egyik elragadóbb, mint a másik, bár sajátos karakterükre építették mindket­ten a figurát. Stenczer fehér szmokingjában olyan, mint Churchill, csak a szivart lopták ki szájából a cimborák. Lehengerlő a humoruk, a tánctudásuk, a lendületük, s a jó ízlésük. Garantálják, a nézők jó közérzetét. A lányok szívét Freddyként, Csengeri Attila, illet­ve Gregorovics Tamás töri össze. Csengeri sármo- sabb, Gregorovics több érde­kes mimikát, játékot enged meg magának, de fő érdemük, hogy ők valóban énekes színé­szek. Két ária s egy duett min­den lehetőségük, de maradan­dó zenei élményt adnak, s a je­lenetekben is kellemesek. Pénteken Bánky Gábor, szombaton Pilinczes József ad­ta elő Pickering ezredest. Bán- kynál a kifogástalan úriember, Pilinczesnél a mackós öregúr volt megkapó. A kevés látvá­nyos lehetőséget adó, de dra- maturgiailag fontos szerep­nek, mindketten megfelelő hangsúlyt és színt tudtak adni. Sajnos nem láthattam Bállá Esztert Eliza szerepében. Mindkét előadáson Stubendek Katalin játszotta a kikupálódó virágáruslányt. Úgy vélem, eddigi legkiemelkedőbb alakítása. Átváltozó képességét már a Fekete Péter­ben is élvezhettük, most a kidolgozottabb játék, a jól koreografált mozgások és testtartások mellett, beszédbeli teljesítménye is elismerésre méltó. Az összhatás feledteti, hogy énekesként még szerény hangoszloppal bír. Higgins professzort játszani, majdnem annyi, mint Hamletet. Csak a műfaj más. Balikó Tamás al­katilag predesztinált a szerepre. Könnyű elhinni ne­ki, hogy csak a maga ügye érdekli, a nőket lenézi, modortalan, szellemes csudabogár. Adottságaival nagyszerűen él, de nem minden megszólalásakor érződött, hogy egy fonetikaprofesszor beszél. Szombaton Németh Jánosnak kellett eljátszani, amit Balikó önmagából bontott ki. Ügyesen tette, bár ismerősei nehezen hiszik el róla, hogy nőgyűlö­lő. Higginse izgágább, mint Balikóé, kicsit más, de plasztikus figura, s nagy érdeme Némethnek, hogy az ének is erőssége. A Cser Miklós vezényelte zenekar teljes értékű kovácsa volt a sikernek. Diszkrét, pontos, élvezetes és kiszolgáló: volt a zene. Szombaton Neumayer Ká­roly mutatkozott be színházi dirigensként. Rutinja az új szituációban is kamatozott. A nyitányt, s a táncokat, mintha leheletnyivel tempósabbra vette volna, de ez csak emelte az élvezhetőséget. Összességében azt hiszem nincs első és második szereposztás. Két jó szereposztás van. Aki nem hi­szi, nézzen utána. Bükkösdi László Stubendek Katalin fotó: t. l. EGYETEMI MEGEMLÉKEZÉS PÉCSETT. Az Erzsébet Tudományegyetem első pécsi tanévnyitójának 80. évfordulója alkalmából rendeztek emlékestet tegnap a PTE orvosi karának Szigeti úti aulájában. Az ünnepségek szervezői közül dr. Kircsi Lászlót (balról) és dr. Vonyó Józsefet köszöntötte Komlósi László az egyetem vezetőségének nevében, majd Király Csaba Liszt-díjas zongoraművész adta elő Chopin: Négy scherzo című alkotását. fotó: laufer László Naplók, memoárok előkészületben Indul a Hagyománytár Idén is megszervezik a Ha­gyománytár népzenei kon­certsorozatot a Dominiká­nus Házban. A program ma este indul a Veszprémer Klezmer Band fellépésével. A Pécsi Kulturális Központ szer­vezésében ma kezdődik, és jövő tavaszig tart az a rendezvényso­rozat, amelynek keretében ha­vonta egy-két alkalommal az or­szág legjobb népzenei együtte­sei fordulnak meg a Dominiká­nus Házban. Vízin Antal főszer­vezőtől - a balkán népzenét ját­szó Vízin zenekar vezetőjétől - megtudtuk, hogy már az idei program is jó néhány különle­gességet ígér. Ma este 19 órakor a zsidó zene egyik reprezentán­sa, a Veszprémer Klezmer Band lesz a vendég, majd a hó végén, 27-én a Golestan (perzsa zene) következik, novemberben 12-én a fővárosi Rila együttes (bolgár népzene) 28-án pedig a székes- fehérvári Édain (ír zene) érke­zik. Ezt az esztendőt a pécsi Un­terrock együttes zárja, akik né­met népzenét adnak elő. A Veszprémer Klezmer Band nem először látogat Pécsre, többnyire a Színház téri zsidó táncházak zenekaraként hall­hatták eddig a baranyaiak. MÉSZÁROS B. E. Az összesen 24 értekezés hangzott el az idei Előadások Pécs történetéből konferencián régészeti emlékekről, egyház- történetről, társadalmi és poli­tikai helyzetekről, jeles sze­mélyiségekről, hajdani város- fejlesztési és kulturális té­mákról. Az előadásokból kötet jelenik meg, és alsorozatként izgalmas naplókat, memoáro­kat terveznek közzétenni. A Pécs Története Alapítvány, a PAB Város- és Helytörténeti Munkabi­zottsága és a Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Csoportja hagyományoknak megfelelően ősszel is megrendezte az Előadá­sok Pécs történetéből konferenciát. Nem volt előzetesen meghatáro­zott témakör, hanem mindenki a friss kutatási eredményét mutatta be. A hagyományoknak megfelelő­en az előadók foglalkozása, szemé­lye is rendkívül heterogén volt: az amatőr helytörténészektől egyete­mi tanárig terjedt a skála. A konferencián elhangzott érte­kezésekből szokás szerint kötet ké­szül, amely ezúttal két korábbi ha­sonló konferencia anyagával össze­fogva és más tanulmányokkal ki­egészítve áll össze, és már csak jö­vőre fog megjelenni - tudtuk meg dr. Vonyó Józseftől. Előkészület­ben van viszont három másik kö­tet. Ezek közül még kettő idén biz­tosan megjelenik. Az egyik emlék­kötet Koller József, a 18-19. századi tudós kanonok életművéről rende­zett konferencia előadásaiból dr. Font Márta szerkesztésében, a má­sik pedig egy négy évvel ezelőtti nemzetközi konferencia anyaga Várostörténet, helytörténet - elmélet és módszertan címmel dr. Vonyó József szerkesztésében. A közvet­lenül nyomdai munkák előtt áll már egy forráskötet Révész Mária szerkesztésében: Gosztonyi Gyulá- né naplója. A kötetnek valószínű­leg Egy pécsi polgárasszony naplója lesz a címe, vagy legalábbis alcíme. Remény van arra, hogy alsoro­zatként dokumentumok formájá­ban izgalmas naplókat, memoáro­kat és hasonló forrásokat tud kiad­ni az alapítvány. A következő ilyen lesz jövőre Fischer Béla alispán naplója és több dokumentuma. Egy fiatal történész pedig megtalál­ta Belgrádban a Baranya szerb megszállása alatti pécsi szerb sajtó vezető képviselőjének a memoár­ját. Ezt a visszaemlékezést lefordít- tatják és jövőre kiadják. DUNAI I. Azért is szép város Kolozsvár! „Minden ajándék, ami Pécsről jön” - hangzott el a hétvégén nem­egyszer Kolozsvárott, ahol a magyarországi testvérvárosból érke­ző művészek igyekeztek azon, hogy a „kincses városba” talán a legnagyobb kincset vigyék el: jókedvet, örömet, barátságot. Péntek A Szélkiáltó Együttes, a Jelenkor csapata, a Közelítés Galéria front­emberei, Tám László és Tóth Károly fotóművészek és N. Szabó Sándor színművész vágott neki hajnalok hajnalán Varga Ferenc, pécs-bara- nyai EMKE-elnök vezetésével, hogy 600 kilométert abszolválva, az első fellépésekről el nem késve érkezze­nek meg Kolozsvárra. Mátyás király szülővárosába megérkezni mindig öröm, még ak­kor is, ha a városba vezető úton fo­lyó munkálatok és a pécsit idéző ki­lométeres dugó már túlzottan is a „testvérvárosiságra” hajaz. Az EMKE helyi vezetője, Dáné Tibor Kálmán fogadja a csapatot, osztja be a szállást, kit a Protestáns Teológiára, kit a „pampákon” fekvő Suceava utcai Luther-házba. Ő me­séli el, hogy az EMKE nemrégiben vált le az RMDSZ-ről, és most az ál­lomás mellett, a legelső Kós Károly- házban székelnek, amit a híres épí­tész a szüleinek tervezett. Némi péntek délutáni csúcsforgalmi ámokfutás és sebtében legyömö­szölt töltött káposzta (ugyan mi más?!) után lehet igyekezni: a Je­lenkor négyfős gárdája a Bánffy-pa- lotában, N. Szabó Sándor Karinthy- estjére a Györkös-házban kerül sor - mondani sem kell, nagy érdeklő­dés mellett, csak akik mindkettő műsort megnézték volna, azok ber­zenkedtek kissé... Este pedig..., tán nem szükségel­tetik hozzá nagy képzelőerő, mely formában folytatódott a testvérváro­si kapcsolat ápolása. Szombat Mindig akad egy csoportban, aki még soha, vagy régen járt Kolozsvá­rott, számukra nagyon is elkél egy értő idegenvezető. Amúgy maga a nyüzsgő város is látványosság, úgy ahogy van, a maga furcsaságaival, nemritkán mégiscsak lehangoló ké­peivel. Amikről tudjuk, hogy van­nak, azt ne mondjam, „adottak” (hogy még a villanyoszlopokra sze­relt dibdáb szemetes is piros-sárga- kék színekkel pompázik). A város­háza előtt egymást érik az esküvők, egy hegedűs és egy tangóharmoni­kás cigányember kéretlenül is rá­zendít, amikor egy új ifjú pár tűnik fel a színen. Délre - ahogy az egyik helybéli1 tői hallom, és különösen bensősé­gesnek érzem - a „Matyi-házba”, azaz Mátyás szülőházába kell oda­érni. Varga Feri még emlékszik rá:- Nagy szó, hogy most itt állítha­tunk ki, volt idő, amikor magyart ide be se akartak engedni. Persze, egy-két szappan minden kaput megnyitott. Mint ahogy a pécsi mesteriskolá­sok „avantgárdnak” titulált kamara­tárlatát a Képzőművészeti Akadé­mia elnöke nyitotta meg. Németh Júlia, a Barabás Céh vezetője arról szólt: érdekvédelmi és értékvédelmi egyesületekre van szükség manap­ság, s bíznak abban, hogy a Közelí­tés közeledése nem pillanatnyi fel­lángolás csupán. Délután jöhetett a fotó. A régi Malom utcai zsidó imaterem falán Tóth Károly Pécset ábrázoló, fekete­fehér fotói világítottak, a vetítővász­non pedig Tám László diaporáma- sorozatai villantak fel. A hűvöske te­remből aztán megint sietni kellett, az Állami Magyar Operába. Az épü­let előtt fejkendős néni szólított le:- Édes fiatalember, nem tudna adni három szál gyufát? Nem vagyok dohányos, már- már isteni vélet­len, hogy a zakóm zsebében lelek egy skatulya szál­lodai reklámgyu­fát. Amilyen lüké szentimentális tud lenni az ember, még arra is gondo­lok: na tessék, fényt, meleget hoztam... Mint a Szélkiál­tó, akiknek a zené­jére a közönség szinte szétszedi a színházat. Tamkó Sirató Károly Szabódalához - megle­petésként - ugyancsak illusztris „vendégművészt” citál a színpadra Lakner Tamás, nem mást, mint Bo­ros János alpolgármestert, akinek az olló-zenekarban kell közreműköd­nie. Hibátlanul végre is hajtja a fel­adatot, pedig akkor a magyarok még nem is tudják, hogy reggel, Marosvá­sárhelyre igyekezvén kisebb baleset­be keveredett, belehajtott egy lovas­kocsiba, és máris suttogták egyesek: lám, a románok szekerét tolja...! Pedig dehogy is, sőt, mint la­punknak megerősítette: erősen bí­A nézők nem csalódtak a programokban zik benne, hogy 2004 tavaszán végre sikerül kiseprűzni Funart a városházáról. Szinte mindegy, ki lesz a polgármester, egy a fontos - ne ő legyen! Vasárnap A józanodás órái, minden tekintet­ben. Már tudni, hogy a magyar válo­gatott kikapott a lengyelektől, és per­sze tudni, hogy az enyhe, októberi időben megint „utószor” ballag vé­gig a társaság a kolozsvári utcákon. Nem csoda hát, hogy az ebéd a Pro­testáns Teológia éttermében hama­FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ rabb lezajlik, mint maga a búcsúzás. Ahol megint ott van az alpolgármes­ter, szabadidőruhában, kissé kialvat- lanul, de ott van, és már emlegeti, mikor jön majd Pécsre. Mert kell jönni, és kell majd megint menni. Még akkor is, ha a szalontai határát­kelőn a „régi szép időket” idézve két és. fél órát várakoztatják a román vá­mosok a buszt. De szinte mindegy is. Ettől még szép város marad Ko­lozsvár, ahogy a születésnapos Rozs Tamás gitárja mellett az egész busz derekasan el is énekli.

Next

/
Thumbnails
Contents