Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)
2003-09-06 / 243. szám
I 2003. Szeptember 6., szombat KULTÚRA -RIPORT 7. OLDAL AZ ÁJK-KTK KÖNYVTÁR ünnepélyes megnyitásával tegnap kezdődött a PTE Közgazdaságtudományi Kar kétnapos rendezvénye. Az új könyvtárat dr. Lénáid László rektor és Fischemé Dárdai Ágnes dr., az egyetemi könyvtár főigazgatója nyitotta meg. Az aulában dr. Komái János díszdoktori székfoglaló előadást tartott (középső képünkön). Délben a KTK-nak támogatást nyújtó cégekről elnevezett tantermeket avattak. Ma közgazdász öregdiák találkozó színhelye lesz a KTK épületszárnya. D. I. ____________________________________foto: tóth László Pau ler Gyula-dfíj Dr. Szita László A török alóli felszabadító háborúk korszakának történeti feldolgozása fűződik az augusztus húszadikán a levéltáros szakma legrangosabb díjával elismert történész nevéhez. Tudósi pályája első felében főleg a nemzetiségekkel, társadalomtudomány- és politikatörténettel foglalkozott. Ma már leginkább a 17. századvég meghatározó kutatójának tartja számon a történész és a levéltáros szakma. Most az utóbbi legmagasabb díját kapta meg. Dr. Szita László nyugalmazott levéltárigazgató, a történelemtudományok doktora Pécsett született. 1956-1959 között a Pécsi Állami Levéltár segédlevéltárosa, 1960-tól 1967-ig a Pécsi Tanárképző Főiskola történelemtudományi tanszékének adjunktusa, 1967-1971-ig az MTA Dunántúli Tudományos Intézet tudományos kutatója, 1971-1993 között pedig a Baranya Megyei Levéltár igazgatója volt. 1988-tól az elmúlt évtized végéig a PTE címzetes egyetemi docenseként tanított. Idén töltötte be 70. évét. A nyu- godtabb életvitelért már több mint négy éve Vokányba vonult vissza. Nyugdíjba vonulása óta közel ötven tanulmányt és két kötetet készített Magyarország és Délkelet- Közép-Európa török uralom alóli felszabadításáról. E két könyv: A legnagyobb győzelem (Dokumentumok az 1697: évi török elleni hadjárat és a zentai csata történetéhez) és A karlócai béke és Európa. Ehhez társul levéltárigazgatói idejének végéhez kapcsolható három vaskos kötet ugyanerről a korról. Büszke arra, hogy 1686-tól, Buda felszabadításától az 1699-es karlócai békéig terjedő korszak történeti feldolgozása az ő nevéhez fűződik.- Ismerve az óriási anyagot, a levéltáros történész kutatóban mindig benne van a félsz, hogy valami elkerülte a figyelmét. Amikor egy levétáros feltár egy bizonyos mennyiségű dokumentumot, tudja, hogy az milyen kevés ahhoz képest, ami a téma kiteljesítéséhez lehetséges lenne - vallja pályája sajátosságáról. Hatévnyi gyűjtőmunka alapján immár három éve írja az Erdély a török háborúk idején című könyvét. Az idei nyárra szerette volna befejezni, de hosszas betegség hátráltatta ebben. Látási probléma miatt most sokkal nehezebben olvas, vagyis lassan megy a munka, de 150 oldal nyomdai korrektúrája már kész a 300 oldalasra tervezett kötetből. d. i. Harmincéves Generációk tánca címmel nagyszabású gálaműsort ad a Mohács Nemzetiségi Néptáncegyüttes szombaton este a Bartók Béla Művelődési Központ szabadtéri színpadán, ahol a jelenlegi tagok mellett az egykori alapítók, s a valaha volt táncosok is több mint százan fellépnek. Éppen harminc éve szólítják „Fila tanár bácsinak” a gyerekek Filákovity Istvánt, aki 1973 szeptemberében kezdte pályafutását az újmohácsi iskolában. Egy hónapra rá már tánccsoportot alakított, s a 38 fős együttes a Vádá nevet kapta, mert a mohácsi so- kácok így hívják a szigetet. A következő év tavaszán volt az első idegenbeli fellépésük, és igazi sikerük, amikor a busójárás közönsége tapsolt a csodálatos népviseletben pompázó apróságoknak.- Úttörőseregszemlék, országos fesztiválok résztvevői voltunk, s ezeken első helyezést, kü- löndíjat kaptunk - emlékezett az első időkre Filákovity István, bár mesélte azt is, hogy a nagyszülőktől összegyűjtött, eredeti népviselet mellé a kalocsai ruhát a szülők hímezték, a virágok sárga közepét pedig maga öltögette. Négy év után munkahelyet váltott, a Dr. Marek József Mezőgazdasági Technikumban lett tagár, a gyerekek meg jöttek utána Újmoa tánccsoport hácsról, így ott folytatták a táncot, a sikereiket pedig már Marek Táncegyüttes néven aratták. A helikoni diáknapokon tizenegyszer léptek föl, 10 arany és egy ezüst minősítést, e mellett négy fesztiváldíjat és hét különdíjat hoztak el nemzetiségi seregszemlékről, s 2000-ben megkapták a „Kiválóan minősült együttes” címet is. Egy idő után patrónusukká szegődött a helyi téesz elnöke, Harmatos József, s akkor Új Barázda Néptáncegyüttes lett a 150 fős csoport, de végül a Mohács Nemzetiségi Táncegyüttes név mellett kötöttek ki, mondván: a város már csak örök marad! Bár Európa számos országában sorra aratták sikereiket magyar, német, horvát és szerb táncaikkal, arról volt híres mindig az együttes, hogy itthon a legkisebb településen, akár fizetség nélkül is szívesen vállaltak szereplést. Ma 187 táncos próbáit vezeti, fellépéseit szervezi Filákovity István. A „Pöttömkék” alsó tagozatosok, a "Talpacskák” a felsősök, aztán van a közép- és főiskolások, illetve már munkába állt fiatalok csoportja. Legalább ezren ropták az elmúlt három évtized alatt „Fila tanár bácsi” koreográfiája szerint a négy nemzetiség jellegzetes táncait, s most közülük 300-nál is többen készülnek arra, hogy maguk is, és a közönség is jól szórakozzon a jubileumi gálán. BERTA M. pf Futnak a képek évi Görbe bögre Kálmánchelyi Zoltán és Végh Zsolt egy-két eredeti látásmódú rövid- filmmel hívták fel magukra a figyelmet az elmúlt években. Ezért kíváncsi várakozás előzte meg a szerzőpáros első egész estés produkciójának bemutatását. Úgy látszik azonban, a nagyfilm vagy egészen más kvalitásokat (is) igényel, vagy pedig - s ez a rosszabbik eset - a tá- gabb időtartam, a felnagyított részletek csupán láthatóvá tették az alkotók korábban is meglévő, ám a kisfilmekben rejtve maradó szemléletbeli hibáit. A Libiomfi ugyanis, mondjuk ki kereken, rossz film. Nézzük a témáját! Tény, hogy a művészetek háza táján sok kókler sertepertél. Annál több, mennél inkább alkalmas az adott tevékenység az úgynevezett önmegmutatásra. Az előadóművészet, kivált annak populáris formái, mindig is erősen vonzották a szélhámosokat. Erről érdemes (lenne) filmet készíteni. A Libiomfi hősei azonban nem szélhámosok, hanem klinikai esetek. És ez egészen más ügy. Ne- •héz szatírát csinálni belőle. A Libi bácsinak nevezett, és többek által rendezőnek vélt orvosi tanulmánytárgy, élettársával, Anikó bácsival egyetemben felvételt hirdet készülő produkciójuk, a Micimac- kószerepeire. A jelentkezés tömegesnek mondható. Néhány mindenre elszánt, ám igazi színész is megjelenik, továbbá munkanélküliek, csellengők, széllelbéleltek, pszichopaták - a film ekkor még több irányban is mehetne, ám a rendezők a legrosszabb utat választják. Libi bácsi ugyanis azokat veszi fel, akik a kezükbe adott bögrét nem bögrének látják, hanem bagolynak, mókusnak és más effélének. Innen kezdve, hogy úgy mondjam, nem kunszt hibát hibára halmozni. Nézzünk, találomra, egyet! Libi bácsi pszichológiai kísérletnek veti alá delikvenseit. El kell mesélniük a többiek előtt azt az eddig titkolt kínos esetüket, visszás, esetleg alávaló tettüket, amelyet leginkább szégyellnek az életükben. Megjegyzem: a Félkegyelműben szerepel egy ilyen jelenet, a könyv egyik legfontosabb, legdrámaibb epizódja, amellett igazi emberi dokumentum. Ha a rendezőpáros tagjai olvasták volna e művet, tudnák, hogy ez a szituáció különleges felkészültséget, lélektani figyelmet követel attól, aki elbeszélésére, bemutatására vállalkozik, nagy lehetőség, nem lehet csak úgy packázni vele. Egy efféle komédiától természetesen nem vár az ember doszto- jevszkiji mélységeket, ám az, hogy ebben a jelenetben a szereplők primitív, semmitmondó sületlenségeket fecsegnek, az enyhén szólva bosszantó. A főhősről megtudjuk, hogy szegénynek nehéz gyerekkora volt, ami abban mutatkozott meg, hogy benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta az anyját. Én ugyan a magam részéről ebből inkább arra következtetnék, hogy a szüleinek lehetett nehéz felnőttkoruk egy ilyen gyerek mellett, de ez más lapra tartozik. A film egyik jelenetében megjelenik a papa - ez gyaníthatóan álomjelenet, hacsak nem illegalitásból tér haza -, és elfenekeli éle- medett korú fiát. Jobb későn, mint soha, mondhatnánk, ám mivel e nevelő akció során a duó a Bun- kócskát énekli, azon töprengünk, hogy ezt vajon miért teszik? Persze, ki lehetett volna fejteni, még talán értelme is lett volna, de ez nem történt meg. Lennének még a látvánnyal kapcsolatosan is felvetéseink. Például, hogy a szereplő hajviselete ugyanazon a jeleneten belül lehetőleg ne változzon meg, vagy: a színészek úgy legyenek megvilágítva, hogy látni lehessen az arcukat, bár valószínűleg így sem vesztettünk sokat. Ám ezek részletkérdések. A legfőbb baj magában az elképzelésben rejlik. Hogy Rejtőt idézzem: itt van a kutya lényege eltemetve. Nagy Imre Micimackó vidéken („Tanya csak egy van!”) Egy öregember emlékirataiból Atta teremtette! Pécs történelmének sajátos epizódjait felidézve, nagy önuralomra van szükségem, hogy ne beszéljek a várost leromboló Zrínyiről, a kuruc- és rácdúlásról vagy a nyilvánossá tett püspöki könyvtárról. De ezek kerek évfordulói a jövő évre esnek. Tán megérem, s akkor elmondom majd a magam verzióját. Ma, ahogy ígértem, apróbb balgaságokra emlékeznék. Helytörténészeink a mai városkép kialakulását a török utáni időktől számítják. A felszabadítás sikerére jellemző egy kamarai tisztviselő jelentése, amely szerint: "Van Pécsett vagy háromszáz ház, de nem lakik benne polgárság." Bár eleinte még a Mecsekről jött vaddisznócsordák és a déli lápról fellátogató farkasok garázdálkodtak a volt Bazár téren, a város sokasodott, gyarapodott, a forspont- tizedek, fogyasztási adók, katonai megszállások, járványok ellenére is. 1698-ban már felépült mai helyén az első városháza. Ám a romjaiból éledő várost 1703-ban súlyos csapásként éri Lipót császár dekrétuma, amely középkori jogállásába, püspöki földesúr alá helyezi, így a kamarai szolgáltatások mellé a földesúri szolgáltatásoknak is eleget kellett tenniük. Közel nyolcvan évig küzdöttek, míg elnyerték a szabad királyi város rangot. Közben sok gondot adott a pestis. Fenyő tüzekkel védekeztek, úgy gondolták, ezek megtisztítják a levegőt. De tudták: „a dögvész az isten ostora, alázattal el kell viselni". Közben a trágyát, amit a fagy s a síkosság ellen télen a főtéren szétterítettek, olvadás után elfelejtették eltakarítani. A téren át hajtották a megyeri legelőkre s haza a kecskéket, disznókat, marhákat. Innen hordták az ivóvizet a lakásokba. A török kút vályújában itatták az állatokat, mostak ruhát, halat és gabonát, a pocsolyákban bivalyok fürödtek. Az 1709 őszén megjelent pestis egy évig tombolt. Hiába égettek szagos füveket, tartottak körmeneteket, a lélekharang napestig szólt. 1710. augusztus 5-én temették a vész utolsó halottját. Ekkor tettek fogadalmat, hogy hálából a tér közepére Szentháromságszobrot emeltetnek. Először azzal magyarázták a járvány okát, hogy a város falain belül óhitű rácok és egyéb pogányok élnek. A szégyenteljes fogadalmat nincs gyomrom leírni, legyen elég: létrejött Rácváros, s a zsidóknak három óra alatt kellett távozni Pécsről. A pestis még maradt. Az első Szentháromság-szobrot 1713. augusztus 25-én avatták, az első pestis napfordulóján. Ettől kezdve a tér a Szentháromság nevet viselte. A barokk korban a tanács büntette a nyilvánosan káromkodó- kat, különösen kemény ítéletek születtek járvány idején. Csizma János céhmester magyarul, németül is tudott. Két nyelven szitkozódott. Vezekelnie, a fogadalmi szobor még csak kijelölt helyén kellett. A határozat szerint, nagy nyilvánosság előtt, többször káromkodó szájára ütött, másodszor mindenkitől bocsánatot kért, aki előtt káromkodott, s fizetnie kellett 30 Ft-ot, a Havi-hegyi pestiskápolna javára. (Ez tíz mázsa búza ára volt. Ezért hát még sokat káromkodott, amíg leszurkolta.) Pál, az éjjeliőr cifrákat mondott Jakab gombkötő mesternek, aki nem tudott magyarul, de a csúnya szót értette. Az éjjeliőr nyolcnapi munkát végzett ingyen, a szobor aranyoztatása javára. A Szentháromság-szobor és Havi-hegyi kápolna ellenére csak visszajött a pestis. Bűnbakot kerestek hát. Rájöttek, hogy egy öngyilkos nőt öt éve a temető felszentelt földjébe temettek. Egy másik asszony, járvány idején, a városi tanács tömlöcében halt meg, tán szintén öngyilkos lett, mégis a temetőbe került. Mindkettőt kihantolták, s a temetőárokba földelték. A pestis eztán még a főbírót is elvitte. Pécsi János évenként gabonából szeszt és sört főzött, ez Isten testét, a kenyeret adó gabonát sérti. Ezzel Isten haragját a városra vonta. Pellegrandt György is gabonából készített sört. Istenítélettel, feleségestül, száműzték a városból. A Szentháromság téren, a szobor előtt, jelképes máglya égett, a nép boszorkánypört követelt, gúnydalokat énekelt és halált kért a serfőző házaspárra. Alig tudtak meglógni az azóta Boszorkány-dűlőnek nevezett úton. A pestismentes időkben az ifjúság vígan tereferélt este a kút körül. Sok polgár panaszkodott, hogy emiatt nem tud aludni. A nemsokára kezdődő Pécsi Napok egyik előzménye az is, hogy egy Todt János nevű bűvészmester, „nem átallotta magát itt mutogatni!" A tanács ki is toloncoltatta a városból, de elébb a cigánnyal „megcsapatta.” Elvégre a bűvészkedés, nem lehet Istentől való. A török után másfél évszázadig a Szentháromság téren zajlottak a kivégzések. Az elítélt imádságainak kérdéseire az áhítatos nézősereg felelt. Csak 1822-ben avatták föl három gyilkos felakasztásával a Ledinán, az új kivégzőhe- lyet, az Akasztófa-dombot. A városkapuk bezárása után - amelyek mind a mai belváros területére estek - aki engedély nélkül járt az utcán, a főtéren büntették. Ha egy asszony, este lámpa nélkül járkált a városban, nyilvánosan megbotozták. A házasságtörőt pellengérre állították, majd a városi cigány szamárháton, szalmafonattal a fején kivezette a városból. A ledér nőket is nyilvánosan korbácsolták. Mindez ma már megoldhatatlan lenne. Kicsi ehhez a Széchenyi tér. Azt azonban nem bánnám, ha a pletykálkodókat több órára kalodába zárnák a téren, mint régen, vagy a rágalmazóknak „hegedő” alakú kalodát akasztanának a nyakába s kezére, néhány órára. Nyüzsögne a tér a „hegedős politikusoktól”. Igen. Akkor még adtak az erkölcsökre. Szegény Alajbegovics, a tér lakója, részegen azt mondta: „atta teremtette!" Szégyenoszlophoz kötötték, megbotozták isten- káromlásért, pestisjárvány idején. A „teremtette” szóban ugyanis a Teremtő fogalma is rejlik. Vajon mi járt volna néhány olyan kifejezésért, amit hamvas gimnazista lánykák mondanak manapság bájcsevely közben, a Ló alatt? Bükkösdi László
