Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)
2003-09-06 / 243. szám
2. OLDAL KÖR KÉP 2003. Szeptember 6., szombat Hírek Új NATO-főnök Körvonalazódni látszik a megoldás a NATO-főtitkár utódlásáról. Lord George Robertson az év végén köszön le posztjáról. Bár esélyesként korábban felvetődött Aleksander Kwasniewski is, ám a jelenlegi lengyel államfő hivatali ideje csak 2005-ben jár le. A legesélyesebb jelölt most az 53 éves John Manley, aki Kanada kormányfőhelyettese és pénzügy- minisztere. EUROPRESS A pápa magyarul Magyarul is szól majd a hívekhez a pápa, aki a jövő héten négy napra Szlovákiába látogat. II. János Pál Rozsnyón, Pozsonyban és Besztercebányán pontifikái szentmisét. A rozs- nyói szentmisén az egyházfőtől előbb egy magyar nyelvű felolvasást, majd két könyörgést és végül egy a magyar hívőket külön megszólító beszédet lehet majd hallani, mti Börtönlázadás Öt elítélt életét vesztette, hatan súlyos égési sérüléseket szenvedtek a legnagyobb koszovói börtönben kitört lázadás során. A Dubrava börtönben a foglyok fellázadtak a gyatra élelem és a rossz életkörülmények miatt; gyújtogatni kezdtek, lángra kapott a fogda egyik része, s a tűzben halálát lelte öt elítélt, mti Melegjogok Az azonos nemű párok házasodási és örökbefogadási jogának elismerését ajánlja a tagországoknak az Európai Parlament alapvető emberi jogokról elfogadott éves jelentése. A stras- bourgi testület által jóváhagyott dokumentum követeli a tagországoktól, hogy „vessenek véget a homoszexuálisok mindenféle megkülönböztetésének jogi és gyakorlati téren egyaránt, különösképpen a házassághoz és az örökbefogadáshoz való jog területén.” wn „Rutinakció” Izraeli katonák agyonlőttek egy feltételezett palesztin szélsőségest, amikor Nábluszban kísérletet tettek lefogására. Az izraeliek a ciszjordániai városban megrohamoztak, majd leromboltak egy épületet, miközben megpróbálták elfogni a palesztin fegyverest. A hadsereg szóvivője szerint a katonák rutinakciót hajtottak végre Nábluszban. mti Amerikai engedmény Az Egyesült Államok kész bizonyos engedményekre az Észak- Koreával zajló atomvitában. Washington eddig az északkoreai atomfegyverprogram teljes felszámolását szabta előfeltételül minden más kérdés megtárgyalásához, mti Pokolgép robbant Az Athén központjában lévő igazságügyi komplexumban tegnap két pokolgép robbant, két rendőr megsebesült. A robbanások negyedórán belül következtek be, komoly kárt téve az épületegyüttesben, ahol bíróságok, ügyészségi hivatalok és más igazságszolgáltatási irodák vannak. Egy eddig ismeretlen csoport, a Forradalmi Harc vállalta magára a merényletet, mti Hágai bíróság Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ismét Carla del Pontét nevezte ki a délszláv háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék főügyészének, egyben megválasztotta utódát, Hassan Bubaca Jallow volt gambiai igazságügy-miniszter személyében a világszervezet ruandai ügyekben eljáró jogi testületének fővádlói tisztségére. Eddig mindkét munkakört Del Ponte asszony látta el. mti Medgyessy: „lejárt a türelmi idő” Tapolca MINISZTERKERINGŐ Kökény Mihály lesz az új egészségügyi, szociális és családügyi miniszter - jelentette be Medgyessy Péter miniszter- elnök az MSZP tapolcai frakcióülésének szünetében. A politikai államtitkári posztot ezentúl Vojnik Mária tölti be. A frakcióülésen Medgyessy Péter a kormány tevékenységét értékelve kijelentette: az elmúlt időszakban voltak hibák, a kabinetnek csökkent a népszerűsége, de az ellenzék stratégiája eredménytelen, nem szereztek vele új szavazókat. A kormányfő védelmébe vette Gynrcsány Ferenc sportminisztert, akit felkészült, szorgalmas kormánytagnak nevezett, és kijelentette: kormányzati poszton nem hibázott és nem volt jogellenes cselekedete. „Nem fogom hagyni, hogy egyenként lőjenek ki minket” - mondta a kormányfő, aki leszögezte: „képesek vagyunk, erősek vagyunk, igazunk van.” A kormányzati hibákról szólva a kormányfő kiemelte, hogy éretlen, félkész javaslatok szivárogtak ki kormányzati döntésként beállítva; túl lassú az apparátus; nagy a bürokrácia; a kormány kommuni„Kovács adjon utat” „Ha azt akarjuk, hogy a kormánytagok a feladataikra összpontosítsanak, fel kell szabadítani őket az alól, hogy párttisztséget töltsenek be” - mondta Horn Gyula a frakcióülés szünetében. Az MSZP volt kormányfője és elnöke szerint új emberek kellenek ezekbe a tisztségekbe, akik frissítik a pártot és offenzívába mennek át. Az kellene, hogy Kovács László pártelnök is adjon utat a megújulásnak - jelentette ki Horn Gyula, aki szerint a tisztújító kongresszust lehetőleg 2004 elején meg kellene tartani. ANTALL-BOROSS KORMÁNY. 1990-1994: MDF-KDNP-FKGP Surján László (KDNP) Bevezette a keresetekhez kapcsolt egészség- biztosítási járulék beszedését. A fekvőbeteg-ellátásban áttértek a teljesítményalapú (HBCS) finanszírozásra, amely a gyakorló orvosok szerint nem fedezi a gyógyítás tényleges költségeit és „ügyeskedésre” inspirálja a pénzügyi gondokkal küszködő intézményeket. HORN-KORMÁNY 1994-1998: MSZP-SZDSZ Kovács Pál (MSZP) Az költségvetés súlyos megszorító intézkedései miatt beadta lemondását. Szabó György (MSZP) Kökény Mihály (MSZP) Szemére vetették: nem is törődött a szakma véleményével, kizárólag a pártszemlélet uralta a tetteit. A kórházi ágyszám drasztikus csökkentése, amely egyes szakmákban sok nehézség forrása lett. ORBÁN-KORMÁNY 1998-2002: FIDESZ-MDF-FKGP Gógl Árpád (Fidesz) Mikola István (Fidesz) A sürgősségi betegellátás fejlesztését tűzte zászlajára. Nagy eredményeket nem ért el. A kórháztörvény hatályba sem lépett első változata fűződik a nevéhez. MEDGYESSY-KORMÁNY 2002-től: MSZP-SZDSZ koalíció Csehák Judit (MSZP) Kökény Mihály (MSZP) 1 2003-ban a legfőbb feladat: az egészségügyi ellátóhálózat reformjának tényleges beindítása. Megegyezés a gyógyszerpiac szereplőivel. kációja rosszabb, mint a tevékenysége. Medgyessy szerint jobban össze kell hangolni a kormány, a párt és a frakció tevékenységét, esélyt kell adni a fiataloknak. A kormányfő arra is kitért: lejárt a türelmi idő azoknál a köz- tisztviselőknél, akik nem bizonyították lojalitásukat vagy szakmaiságukat. A kormányfő ennek szellemében a jövőben megerősíti a közigazgatási apparátust. Medgyessy azt mondta: nincs külön kormány-, párt- és frakcióérdek. A lisszaboni nyilatkozatra célozva hangsúlyozta: a belső vitáknak helyük van, de az nem helyes, ha ezeket máshol folytatják, mert ez Orbán Viktor stílusa. A miniszterelnök a költségvetés kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy hiba a megszorítások és a takarékosság összekeverése. Mint mondta, a 2004-es költségvetésben nem a fűnyíróelv érvényesül, Nem kommentálnak Csáky András (MDF), az Országgyűlés egészségügyi bizottságának alelnöke: „A Fórum már a nyár elején jelezte, hogy az idei év a rossz politika és helyzet miatt a katasztrófa éve lesz. Csehák Judit lemondása nem más volt, mint ennek a beismerése. Hogy kit választanak utódnak, a kormánypártok belügye, ezért Kökény Mihály kinevezését nem kívánjuk kommentálni”. a hangsúlyt a beruházásokra és az építkezésekre helyezik. Az alapköveket nem a választások előtt kell letenni - fogalmazott a miniszterelnök. A kormányfő megerősítette a korábban felvázolt jövőképet, a modern, európai Magyar Köztársaság megteremtését. Politikai célként a jóléti rendSzerencsét kívánnak Révész Máriusz (Fidesz - MPSZ), szóvivő: „Csehák Judit azért távozott a posztjáról, mert a költségvetési tervezet nem fedezte volna az egészségügy megfelelő ellátását. Az anyagi problémáknál sokkal több gond van. Csehák hatalmas romhalmazt hagyott maga után: lázonganak a patikusok, sztrájkra készülnek az orvosok. Csak sok szerencsét és jó munkát kívánhatunk Kökény Mihálynak”. szerváltást, az esélyegyenlőséget, az építkezést, a szolidaritást, az igazságtalanságok megszüntetését határozta meg. Jelenleg Európában rossz a gazdasági helyzet, ezért - a gazdaság dinamizálása érdekében - felvetette az Európán kívüli lehetőségek keresését. MTI/EUROPRESS Tüntetés gumicsónakon Ma zárul az olaszországi Garda-tó partján az EU külügyminisztereinek, illetve a csatlakozó országok képviselőinek kétnapos tanácskozása. Magyarországot Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára képviseli. Ríva del Garda A tanácskozás színhelyén a globalizáció ellen demonstrá- lók számos tüntetést szerveztek. Tegnap csaknem félszáz tiltakozó kenukon és gumicsónakokon közelítette meg a tó partjait, s transzparenseiken az oktatás és az egészségügy magánkézbe adása ellen emeltek szót. A szárazföldön két csoport,eltorlaszolta a településhez vezető közutakat, ahol több kilométeres kocsisorok alakultak ki, s a tüntetők festékszórókkal fújták le a fórumra igyekvők gépjárműveit. A péntek délutáni munkaülés első témái között szerepeltek az európai biztonsági kérdések. Az olasz előterjesztés szerint szeptember 19-én Rómában az európai védelmi és biztonsági stratégia kérdéseiről tanácskoznak majd a szakértők, majd október 6-án és 7- én Párizsban, ezt követően pedig Stockholmban kerül terítékre e téma. Az olasz elnökség munkaokmánya értelmében az október 4-én nyíló kormányközi konferenciának fel kell gyorsítania az európai alkotmány elfogadásának folyamatát. Az első külügyminiszteri értekezlet a kormány- és államfők október 4-i római csúcstalálkozója alkalmából lenne, amelyet noSolana esélyei Az Európai Unió első közös külügyminiszteri posztjára a legnagyobb eséllyel Joschka Fischer pályázott. Ám a német külügyek irányítója bejelentette: a következő években a koalíció munkájának sikerét kívánja elősegíteni. így brüsszeli körökben mind nyíltabban beszélnek arról, hogy az európai tárca várományosa a kiváló diplomata hírében álló spanyol Javier Solana, aki egy időben a NATO főtitkára is volt. vember 28-án és 29-én újabb miniszteri értekezlet követne ugyancsak az olasz fővárosban (további három külügyminiszteri találkozót Brüsszelben, illetve egyet Luxemburgban szer- veznének), ________ ■ ÁL LÁSPONT GYULAY ZOLTÁN Kun Bélától Mvinyiig Hegyeshalomnál őrizetbe vették Rejtő E. Tibort, a K&H- botrányban részes egykori bankvezért, ugyancsak tegnap óta az osztrák rendőrség vendégszeretetét élvezi Klivinyi Zoltán, a Vertical Invest szökésben lévő ügyvezetője, s a minap a bécsi Operaház előtt tartóztatták le a szintén K&H-ügyben érintett brókert, Kulcsár Attilát. Mi van abban a Bécsben, hogy mindenki oda utazik? Netán Vörös Segély-utazási iroda működik egy eldugott mellékutcában, mély illegalitásban, és menekíti, akit menekíteni kell? Annakidején a császárvárosba síbolta - Kosztolányi Édes Annájából tudjuk - a magyar állam aranykészletét Kun Béla, a dicsőséges Tanácsköztársaság külügyi népbiztosa. Nem sokáig élvezte a szabadságot: hamarosan internálták, majd kitoloncolták a Szovjetunióba, ahol Sztálin rá is kimondta a verdiktet. A rendszerváltozás után itt rakott új fészket a valaha rettegett Aczél György - ő nem került a rendőrség, legfeljebb a lesi- fotósok látókörébe. Bécsbe futott Princz Gábor, a Postabank bukott vezére is, onnan üzengetett az itthoni hatalmasságoknak, egykori tartóinak és tartottjainak, egészen addig, amíg haza nem jött, hogy az elektronikus média hullócsillagából gyanúsítottá, terheltté, majd vádlottá lépjen elő. Minden bizonnyal nem belépőjegyért ment a bécsi Operához Kulcsár Attila, amikor rejtélyes körülmények között letartóztatták. S amikor a schwechati repülőtéren Klivinyi Zoltán kezén csattant a bilincs, éppen úton volt Ausztriába Rejtő E. Tibor. Különös egybeesések: ráadásul ezalatt házkutatás zajlott a K&H brókercégével kapcsolatban. Nagyon vonzó város ez a Bécs, ez vitathatatlan. Ám akinek ég a lába alatt a talaj, egyelőre kerülje el jó messzire! EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 BEBESSI KÁROLY Hiteltelen fogadkozások „Magyar helyzet” mindig is volt. Most is van, épp a köztársasági elnök felszólamlása nyomán. Arra kérte a parlamenti pártok jobbik énjét, tegyék félre szablyáikat, és foglalkozzanak a haza dolgaival. Arra nem utalt, hogy mellesleg ezért kapják a fizetésüket is. A másik képébe sarat hajigálók kardos elitje persze nyomban visszaigazolta az elnöki fölvetés jogosságát. Hogyne - mondták -, miközben sokak szemében immár az is kérdéses, köztársaság van-e manapság Magyarországon. Ki hihet még az ígérgetéseiknek? Ép eszű ember aligha. Talán Szili Katalin tapintott rá legfinomabb érzékkel vadkeleti viszonyaink alapvető okára az új alkotmányozás szorgalmazásával. Parlamentarizmus címén ugyanis iszapbirkózás folyik itt már jó ideje. Olyan erők recseg- tetik-ropogtatják a magyar államiság alappilléreit, amilyeneket a múlt század harmincas éveinek végén hordozhattak hátukon ez ősi hantok. Az elviselhetőség határán támolyog az ország. Öklendeztető látványa alapján arra gondol az ember, hogy még tizenöt évvel ezelőtt is büszke lehetett a magyar szerte a világban. Imázsunk Európából véve szemügyre ez idő szerint legfönnebb amolyan vidéki cirkusznak tetszhet. A nagyzási hóbortban szenvedő hadviselők harci cselekményeik körítéseként otromba zeneszerszámaikkal, repedt fazék hangjukkal olyan csinnadrattát csapnak, amit ha tudnánk, egyszerűen kihagynánk az életünkből. Ez az, aminek se hívévé, se ellenségévé nem szívesen szegődik jobb érzésű ember. Valójában valahonnan innen erednek legendás történelmi vereségeink is. Hiábavaló minden intelem. Hiábavalók Szili törekvései is. Kérdés, Európának tényleg szüksége van-e egy ilyen társaságra? Meglehet, elúszóban volna már a csatlakozás is? Ez persze meg sem fordul a pokol sarat hajigáló elszabadítói, nagy mellényű parlamenti titánjaink fejében. Jöhet-e még ennél rosszabb? EGYETÉRTEK: 06-90430422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ma egyetért az Itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja; 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. SZÚR: Siófok átalakul Siófok - Budapest Ma rendezik a Balaton fővárosában a SZÚR-t, a színészek és újságírók rangadóját. Siófok teljesen átalakult erre a jeles alkalomra. Több ezer, tízezer látogató érkezése várható a Sport 1 Fesztivál mai rendezvényeire. A Színész- Újságíró Rangadó, az esélyegyenlőség-park, a koncertek, a sztárvendégeknek is köszönhetően emlékezetes kikapcsolódást nyújtanak. Siófok már a 19. század hetvenes éveiben is népszerű fürdő- és üdülőváros volt. Akkoriban festőművészek építették fel villáikat a parton. A jómódú vendégek kiszolgálására sorra nyitottak a vendéglők, a szállodák, a fürdőházak, színház és lóversenypálya épült. Siófok számos kikapcsolódási lehetőséget kínál azoknak, akik nemcsak a strandolásra, hanem aktív pihenésre vágynak. Teniszpályák, fallabda-, kézi-, kosár- és strandröplabdapályák, fit- nesztermek, vitorlázás, lovaglás, gyalogtúra, szauna, masz- százs, szépségápolási programok várják az ide érkezőket. A siófoki fesztiválok is sok érdeklődőt csábítanak a városba. Elkészült a Siófoki Fürdőház és Gyógyközpont terve. A 2004 végére elkészülő létesítményben lesz termálmedence, iszapfürdő, nappali kórház és well- neszrészleg szaunákkal, gőzfürdővel, masszázzsal. A balatoni város vezetése szerint a Fürdőház megépülésével minden bizonnyal új korszak kezdődik a siófoki turizmus történetében. KURUCZ ADRIENN