Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)

2003-09-05 / 242. szám

I 2003. Szeptember 5., péntek SPORT 19. OLDAL C7 abadFogas. Orrtöréssel is játszik A hét végén a Gösser-kupán mérheti le Fodor Péter vezetőedző, hol tartanak játékosai a fel­készülésben. A férfi kosárlabda A-csoportjá- ban szereplő PVSK-Panthers most tesztelheti meccsszituációban újoncait. Pécs-Szolnok A keret a héten egészült ki a próbajátékra érke­zett Chris Campbellel, akiről néhány edzés után csak dicsérőleg tudott nyilatkozni Fodor Péter.- Jól képzett, sokrétű, több fel­adat ellátására is alkalmasnak lát­szott az előzetes tájékozódás alap­ján, ez az edzése­ken igazolódott. Az éles próbára a hét végén kerül sor, akkor derül ki, hogy mennyi­re alkalmazkodik az itteni játékve­zetői felfogás­hoz, meccshan­gulathoz. Korai nyilatkozni, de úgy tűnik, mind játéktudásban, mind emberileg megfelel a vele szemben tá­masztott elvárá­soknak. Akárcsak a múlt héten iga­zolt Mladen Gambiroza, aki már ismert volt a szakvezető előtt, és az eddigi munka során külső és belső já­tékban is azt Edzője dicséri a színes bőrű játékost nyújtotta, amiért szerződtették.- A hétvégi torna célja, hogy csiszoljuk a csa­patjátékot, az edzéseken ugyanis eddig nem dol­goztunk 5-5 ellen. Mindenkinek lehetőséget adok, nem az eredmény a cél, hanem hogy az ed­digi hozzáállással lépjünk mérkőzéseken is pá­lyára, és jó szellemben kosárlabdázzunk. Bízom benne, hogy a tornán mutatottak fedik majd az edzéseken látottakat. Bár pályára lép majd, de várhatóan kevesebbet játszik majd Hegedűs Gergely, akinek az egyik edzésen eltörött az orra. A Gösser-kupa pécsi vo­natkozású mérkőzései, szeptember 5. péntek, 18.00: Szolnok - PVSK-Panthers. Szeptember 6. szombat, 16.00: PVSK-Panthers - Nyíregyháza. Szeptember 7. vasárnap, 9.00 vagy 10.00: PVSK- Panthers - Kecskemét. FOTÓ: LÖFFLER PÉTER Elkészült a bajnokság alapszakaszának időbe­osztása is, a Panthers október 3-án Kaposváron kezd, majd következik három hazai találkozó a Körmend (október 8.), a Soproni Ászok (október 12.) és a Szombathely (október 23.) ellen. Érmek, 88 évesen Gyula Hat baranyai résztvevővel ren­dezték meg a 33. országos sze­nior úszóbajnokságot. Az ese­ményen közel 300 versenyző vett részt 25 egyesület színei­ben. A mezőny legidősebb tagja a pécsi Kovács György (88) volt, aki három arany- és öt ezüstérmet szerzett. Szeniorként eddig 13 világverse­nyen vett részt és összesen 51 (!) éremmel térhetett haza. A me­zőnyben 25 és 100 év közötti úszók indulhattak 5 éves korcso- portonkénü bontásban. Beck Csa­ba (52) három ezüst- és két bronz­éremmel gazdagíthatta gyűjtemé­nyét, aki mellett a baranyai kül­döttségből még Fleinig László (75) állhatott fel a dobogó valamelyik fokára, kétszer elsőként, egyszer másodikként és kétszer harmadik­ként. A megyék közötti pontver­senyben 7. helyen végeztek. K. G. Kényszerű fiatalítás Komló A hétvégén kezdődnek az NB Il-es tekebajnokság Közép-csoportjá­nak küzdelmei, a Komlói Bányász további tizenegy csapattal küzd meg a bajnoki címért. Jelenleg ü- zenkét igazolt játékosuk van, akik közül hárman a nyáron kerültek fel a juniorkeretből. László Róbert, László Ferenc és Bugyi Zsolt közül valamelyikük már az első forduló­ban debütálhat, mert az idei sza­bálymódosítások alapján, ezentúl kötelező ifista korosztályú játékost is játszatni a mérkőzéseken. Sike­rült a tavalyi keretet együtt tartani, ezért a tavalyi hatodik helyezést követően Lukács Márió játékos­edző szerint idén is megpróbálnak a mezőny első felébe bekerülni, de az éremszerzés sem lehetetlen. FP. Véget ért a pihenés PÉCS Megkezdték a felkészülést az őszi szezonra Dancshdzi Tamás vezetésével a PEAC vívói. A csa­patnak jelenleg csak juniorkorú » versenyzői vannak, akik férfi és női párbajtőrben lépnek a pást­ra. Peterdi András, Csobó Dávid és Bogdán Gábor számára külö­nösen eseménydús ez az idő­szak, hiszen ők a korosztályos válogatottal is készülnek, mert szeptemberben Pozsonyban a junior Világkupán indulnak. Nemsokára új szakember is ér­kezik az egyesülethez, ugyanis a szövetség a tavalyi jó eredmé­nyek alapján támogatásban ré-v szesíti a klubot és Marton Bélát, a korábban az egyiptomi válogatottat irányító mestert küldi a Pécsre a mostani edző mellé. Friesz Péter Nehéz körülmények között Ezerötszázan kerekeztek, köztük baranyaiak is Az ausztriai hegyi üdülőhelyen rendezték meg a mountain- bike amatőr világbajnokságot, amelyen 17 ország 1500 kerék­párosa vett részt. A vb-n több pécsi, komlói és hosszúhetényi versenyző is rajthoz állt. Saalbach-Hinterglemm Cross countryban a fiatalok 16, a felnőttek 22 kilométert teker­tek. Ebben a kategóriában a junioroknál Takács Kristóf 8., Götz Attila (mind Hosszúheté­nyi SE) 13. lett, a felnőtteknél Léber Zoltán 24., Goda Péter (mind Contact SE) pedig a 25. helyen végzett. A maratonon - amely több 2000 méter feletti hegycsúcsot érintett - az ifjab­bak 44 km-en, a többiek pedig 81 km-en, 2400 méteres szint­különbségű pályán küzdötték végig magukat. A körülmények nagyon nehezek voltak. Itt a ju­nioroknál Reisch Kristóf (Hosszúhetény) 17., a felnőttek Blazsó Márton (Contact SE) a 14., a Pécsi Városi Kerékpár Klub versenyzője, Vörös Bene­dek a 28. helyen zárt. Elindultak Ausztriában a komlói DÖKE hegyikerékpáros szakosztályának tagjai is. Közü­lük maratonon az 1200 induló­ból Friesz László a 300., Horváth Csaba a 301. helyet szerezte meg. A freeride kategória kvali­fikációs futamán 150-en vettek részt, itt Rózsavölgyi Péter nyert. Utána következtek a dön­tők, amelyek során egyszerre négyen indultak a meredek, ug- ratókkal teli és az esőtől jócskán sáros pályán (ilyen feltételek mellett nem éppen leányálom a bringázás). Itt a komlóiak kép­viseletében a legjobb ered­ményt Ambrus Norbert érte el, ö 4. lett. Klubtársai is rajthoz áll­tak, Rózsavölgyi a 9., Patay Gá­bor pedig a 23. helyet szerezte meg. A sportággal kapcsolatos a hír, hogy Komlón az újabb downhill versenyre október 5- én kerül sor. A szervezés már megkezdődött, várják majd a hegyi bringásokat és a nézőket. F.P-H. L. Röviden MEGKEZDTÉK. Autópark-PVSK - Komlói Bányász 82-28. Női kosár­labda felkészülési mérkőzés. A két csapat legjobb dobói: Berta Zsófia 18, illetve Marcsik Erika 10 ponttal. (kg) ELŐKELŐ HELYEN. A18. Nike Budapest nemzetközi félmaratonon a pécsi indulók közül a nőknél a legjobb helyezést Déri Andrea érte el, 21. lett 1:27:16 órás idővel. A férfiaknál a 21 km-es távot a pécsiek közül Oláh Gábor 1:10:48 óra alatt teljesítette leggyorsabban, ő 31. lett. A nők­nél 1043, míg a férfiaknál 3425 induló állt rajthoz. (kg) SOK KAPÁS LESZ. Halfogó verseny lesz szeptember 7-én, vasárnap reggel 7 órakor a bissei tavon. Ezen csak egyesületi tagok indulhatnak. Nevezés: a helyszínen, 6.30-tól. A jó fogást elősegítheti, hogy két hete a tóba 10 mázsa pontyot telepítettek. (n) KOMLÓI BRINGÁZÁS. 2 x 50 kilométer Baranyában néven, a Komlói Napok rendezvényeként országúti kerékpáros teljesítménytúrát rendez-* nek szombaton 8 órától. A rajt és a cél a Városház téren lesz. Útvonal: Komló - Mánfa - Árpádtető - Lapis - Orfű - Magyarhertelend - Magyar­szék-Komló. A szintidő 3,5 óra, illetve 6,5 óra. (dg) IRÁNY PÁRIZS. Szeptember 5. és 7. között a francia fővárosban rende­zik a 91/92-es korosztály labdarúgó-világbajnokságát, amelyen a TÁSI csapata is részt vesz. (kg) JUNIOR DZSÚDÓSOK. A cselgáncsozók országos junior csapatbaj­nokságán a PVSK sportolói 5. helyezést értek el. A Romváry Attila edző által edzett együttes tagjai voltak: Engel András (55 kg), Bucskó Balázs (66 kg), Bucsek András (66 kg), Bogdán Tamás (73 kg), Gömöri Péter (73 kg), Bognár Ferenc (81 kg), Pálfi András (90 kg), Járányi Norbert (100 kg) és Makai László (+100 kg). (kg) NYÍLT TÚRA. Szeptember 6-án, szombaton 14 km-es nyílt túra indul Cserkúti csárda - Kővágószőlős - Jakab-hegy - Cserkúti csárda útvona­lon. Találkozás Húsvéth Ilona túravezetővel a pécsi, uránvárosi végállo­máson a 26-os busznál, 8.45-kor. (szz) TORNAGYŐZTES. Szikszai Péter (PVTC) megnyerte a férfi egyest a százhalombattai II. osztályú férfi teniszversenyen. (n) TŰZOLTÓK SPORTOLNAK. Szeptember 5-én, szombaton 8.30 órától tűzoltók részére labdarúgó tornát rendeznek a Szigetvári Tűzoltóság sportpályáján, (kma) EZÜSTCET. Nagyatádon, a Cetrend nevű 10 km-es úszóverseny orszá­gos döntőjében a Szigetvári Delfin Úszóegyesület versenyzői közül Sas­vári Balázs 2., Bozsogi Tamás 4., Sasvári László 5. lett. (szz) JÓL TEKERTEK. A kerékpárosok országos pályabajnokságán, Buda­pesten az 1000 méteres időfutamban a pécsi Ivanics Gergő 6. lett, schrechben ttz 5., a pontversenyben a 3. helyet szerezte meg. A balmaz­újvárosi 40 km-es időfutamban az amatőröknél Csala Viktor (Pécs Váro­si Kerékpár Klub) első helyet szerzett. (n) HÚSZÉVES A TE-SI. A hétvégén, sportos hangulatban ünnepli fennállásának két évtizedes évfordulóját a komlói TE-SI Klub. A szervezők szombaton 8 órától a Móricz Zsigmond utcai teniszpá­lyán várják baFáti találkozóra-játékra minden egykori tagjukat, szimpatizánsukat. A férfi-női teniszmeccsekre a nevezéseket még a helyszínen is elfogadják. (szz) A KAMARA-KUPÁÉRT TENISZEZNEK. Szombat-vasárnap rendezik meg a pécsi Makár-tanyán az 5. Kamara-kupa teniszversenyt, amelyet dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke nyit meg. Nevezni férfi-női egyéni, férfi és vegyes párosban lehet a helyszínen. (szz) TOBORZÓ. A pécsi Apáczai Nevelési Központ az idei tanévben gyere­kek és felnőttek részére is több sportágban indít sporttanfolyamokat. A szakképzett edzők a gyerekeket úszás, aerobik, karate, cselgáncs és aikido, a felnőtteket aerobik, fitball, karate, aikido és cselgáncs sport­ágakban várják. Bővebb információ a 72/550-640-es telefonon. (szz) BARANYAI ÚSZÓVERSENYEK. Szombaton 13 órától lesz Harkány­ban a 18. sprint nemzetközi úszóverseny. Harmincnégy versenyszámot rendeznek meg, külföldiek (románok, horvátok, szerbek, bosnyákok) is indulnak. A szervezők körülbelül 350 sportolóra számítanak. A 9. szigetvári Zrínyi-kupát másnap, vasárnap 10.00-tól tartják. (n) AZ ÉLEN IZZADNAK. Az AMC-kupa Pécs városi fallabda-csapatbaj­nokság 5. fordulójának eredményei: Misina - Kertvárosi Izzadás 3-1 Károk - K. Famili 2-2. Az élcsoport: 1. Kertvárosi Izzadás, 2. Misina, 3. Muffalók, 4. Pattogtassunk vagy SE. ________________ iszz) Tá jfutó sikerek Szlovéniában rendezték meg a tá­jékozódási futók hagyományos Alpok-Adria-kupáját. Baranya csa­pata (a PVSK és a PVM legjobbjai- ból állt össze) 11 régióválogatott közül a 3. helyet szerezte meg. Egyéniben Bális Eszter, Rankasz Ernő (nyílt könnyű és nyílt techni­kás kategóriák), ill. Dómján Tamás (F21Br) is aranyérmes lett. A sze­nior férfiaknál dr. Kovács Ferenc, a legfiatalabb fiúknál Béres László, míg a serdülő lányoknál Péley Dor­ka a 2. helyen végzett. Az F16-ban Sebők Béla, az F18-ban Kovács Ró­bert lett 3. Dómján Zsuzsanna a női elitben éppen csak lecsúszott a dobogóról. Á váltóban a férfi elit mezőnyben 3. lett a dr. Kovács Fe­renc, Sziebert Péter, Sprok Bence, Vonyó Péter összeállítású csapat. A felnőtt nyílt kategóriát a Rankasz Ernő, Dómján Tamás páros nyerte, a szenior nőknél Lajtai Sándomé és Mező Éva szerzett bomzérmet. ______________________________________ISZZ) Ba lszerencsés bokaszalag-szakadás Több újonccal vág neki a bajnokságban a Diacell-Pécsi KK NB I-es férfi kézilabda-csapata. Köztük vannak friss szerzemé­nyek és olyan is, aki az ifiktől került fel a felnőttek keretébe. PÉCS Az új igazolások egyike Lehmann Viktor. Jól megtermett, 189 centis, 95 kilós játé­kos, a hajdúbö­szörményi csa­patból igazol­ták, előtte Győrben kézi­labdázott. A 25 esztendős kézi­labdázónak az agresszív táma­dójáték az erős­sége. Jobbátlövőként számítanak rá Pécsett. Már a Diacell-kupán kitűnt ke­ménységével Kolsovszky Mátyás (24), aki szintén Hajdúböször­lós. Most még sérült, a hétvégi felkészülési tor­nán bokaszalag­szakadást szen­vedett, csak szeptember vé­gére épül fel. Ak­kor viszont kulcsszerepet ményből jött. Balátlövő, első­sorban a véde­kezésben lehet hasznára a pé­csi együttes­nek. Nagy Attila Nagyváradról érkezett, beál­kaphat a Dia­cell-Pécsi KK- ban. Pécsett volt ifi, aztán Sikló­son, az NB I. B- ben játszott Pajic Péter, most a Tenkes- aljáról tért visz- sza. A vajdasági születésű fiatal­ember 193 cm, 94 kg, balátlövő, főként a védekezésben tűnhet ki. Az Európa-bajnokságon nyol­cadik helyet el­ért magyar csa­pat tagja volt Péter Szabó Dá­vid (19), őt Komlóról sze­rezték meg. Kettős igazolás­sal rendelke­zik, vagyis a KBSK NB I. B-s csapatában és az élvonalban is játszhat. Az irányító posz­ton vethető be, technikás, kép­zett játékos. Radó Gábor (20) az egyet­len ifista, aki felkerült az NB I-es felnőttek közé. Elsődlegesen jobbszélsőként használható, vi­szont feltalálja magát jobbátlövő­ként is. Gyors, robbanékony, e jó tulajdonságaiból profitálhat a klubja. Valamennyiükkel találkozunk majd a pályán, hamarosan kez­dődő idényben. A Diacell Pécsi KK a köveztkező bajnokságban az első mérkőzését szeptember 13-án játssza Veszprémben. H.L Csarnokavató kupa Szigetvár Szombaton hazai környezetben rendez felkészülési tornát az NB I-ben újonc Szigetvár férfi kézi­labdacsapata. A Zrínyi-kupán 9.30-kor játszik a Diacell-Pécsi KK az Álba Regiával, majd 11.00- kor a házigazdák mérkőz­nek a Nagykanizsával. 14.00-kor a két vesztes dönt a harmadik helyről, majd 15.30-tól kerül sor a döntőre. Az ünnepélyes meg­nyitó 9.00-kor lesz, ami egyben a felújított sportcsarnok avatója is lesz. Az eredményhirdetést 17.00- kor tartják, a helyezette­ken kívül a legjobb kapust, me­zőnyjátékost, góllövőt is díjaz­zák. A kupán már kapható lesz a szigetváriak bajnoki szezonra érvényes bérlete, amelyet a szurkolók egyébként hétköz­napokon a csarnokban vásárol­hatnak meg 17.00-20.00 között. 3

Next

/
Thumbnails
Contents