Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)

2003-09-29 / 266. szám

10. OLDAL K R IMI 2003. Szeptember 29., hétfő . ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Kigyulladt az autó Ketten sérültek meg abban a balesetben, amely vasárnap, nem sokkal tizenegy óra után történt a 4-es úton. A 4-es út ceglédberceli szakszán eddig tisztázatlan körülmények között két személygépkocsi ütközött. Az egyik személyautó az ütközés következtében kigyulladt. A balesetben ketten sérültek meg. Egy személyt mentőhelikopter szállított kórházba, europress A papa pénze Öt nap alatt - szeptember 12. és 15. között - százezer forinttal rövidítette meg apját egy hu­szonhét éves dunaújvárosi férfi. A fiatalember műszaki cikkeket lopott el apja lakásából. A férfit a rendőrök előállították, és eljá­rást indítottak ellene, europress Öngyilkosjelölt A székesfehérvári vasútállo­másról kórházba kellett szállít­tatni egy férfit, aki többször ki­jelentette, hogy öngyilkos lesz és a vonat elé ugrik. Kiderült, hogy a balatonalmádi férfi korábban már többször átesett pszichiátriai kezelésen, europress Reggeli karambol Két gépkocsi ütközött egymás­nak a 3-as főút Vatta külterületi szakaszán szombat reggel. A balesetben ketten sérültek meg, őket nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel szállították kórházba a mentők, europress Hat sérült Két súlyos, és négy könnyű sérültje van annak a balesetnek, amely pénteken késő este tör­tént Debrecenben. Két személy­autó ütközött össze, majd az egyik autó az árokba csúszott. A sérülteket a tűzoltók szabadí­tották ki a roncsokból, europress Zavarta a beszélgetés Dunaújvárosban egy férfi és sógora beszélgettek a lépcső­házban szombaton, amikor megjelent a szomszédjuk. Az erősen ittas férfi üvöltözni kez­dett és megütötte a beszélgető­ket. Az intoleráns lakót a rend­őrök a Szent Pantaleon Kórház Pszichiátriai Osztályára szállí­tották. EUROPRESS Babkonzerv Két babkonzervet lopott el egy férfi egy székesfehérvári üzlet­ből. A tettest rajtakapták a bolt biztonsági őrei, mire törni- zúzni kezdett. A helyszínre érkező rendőrök bevitték a helyi kapitányságra, ahol kihallgatták, europress Anyját verte meg Nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett az a hölgy, akit a fia bántalmazott Pusztaszabolcson szombaton. Barátaikkal italoztak lakásuk­ban, amikor egy vita a tettle- gességig fajult. A fiút a rend­őrök gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben, europress Véletlen bukta Egy közúti ellenőrzésen bukott le az a durszentmiklósi férfi, aki egy Ford adásvételi szerző­dését és annak kötelező felelős­ségbiztosítását igazoló szelvé­nyét hamisította meg. A férfit magánokirat-hamisításáért állí­tották elő a rendőrök, europress Előállított kéj hölgyek Tiltott kéjelgés miatt jelentettek fel három helybeli hölgyet a Nagykanizsai Rendőrkapitány­ság járőrei vasárnap. Nem sok­kal dél előtt K. Zs., majd két óra múlva K. A. és 0. É. nagykani­zsai hölgyről derült ki, hogy szexuális szolgálatait ajánlja fel a 7-es számú főút elkerülő sza­kaszán. A hölgyeket előállítot­ták a kapitányságra, europress Gyilkol az elhanyagolt gázkazán Közeledik a fűtési idény, ezért fokozottan oda kell figyelni a gázkészülékekre. Az utóbbi években egyre többen halnak meg gázmérge­zésben. A szakemberek azt ajánlják, a készü­léket évente kétszer ellenőriztessük gázszere­lővel, és gondoskodjunk a megfelelő szellőző nyílásokról. Budapest A gázmérgezést több dolog okozhatja. Eltömőd- het a kémény, a madarak előszeretettel fészkel­nek oda. Meghibásodhat a gázkészülék, de az is elég, ha porral telnek meg a lamellák, és ezt nem tisztítják ki megfelelően. Az is gyakran előfordul, hogy betapétázzák a szellözőnyí- lást, vagy az alul-fölül kivágott aj­tót később kicserélik szellőző nél­külire, így elfogy a levegő. Szladovics Antal őrnagy, a BRFK rendkívüli halálesetek osz­tályának vezetője szeretné, ha előírnák: a kéményeket évente ellenőrző kéményseprők kérjék el a lakóktól a gázkészülék gép­könyvét, és amennyiben a kazánt régen ellenőrizték, a kéményre se adnák ki a működési engedélyt. Kevesen tudják, hogy nem csak a fűtőkészü­lékek okozhatnak gázmérgezést. A gáztűzhe­lyekkel, grillsütőkkel is megjárhatja az ember, ha a helyiségben elfogy a levegő. Ezért fontos, hogy mindig nyissuk ki az ablakot a konyhában. Az őrnagy azt ajánlja, hogy még a fűtési sze­zon előtt mindenki ellenőriztesse a fűtőberende­zést. A fűtési szezon közepén is át kell vizsgálni a készüléket, a tartós használattól ugyanis elöre­gednek, meghibásodhatnak az alkatrészek. Az is nagyon fontos, hogy abban a helyiségben, ahol a készülék van, legyen megfelelő 'szellőző, az ajtókon pedig felül is és alul is legyen rés a be­áramló friss levegőnek és a távozó gázoknak. Szintén ajánlatos beszerezni egy szén-monoxid- mérő készüléket - ez 20-30 ezer forintba kerül -, amely a mérgező gáz érzékelésekor hangjelzést ad. Ezt a padlóhoz közel kell elhelyezni, a szén- monoxid ugyanis nehezebb a levegőnél, ezért alulról fölfelé tölti fel a helyiséget. FARKAS MELINDA A jövőben a gázkészülékeket is figyelnék a kéményseprők? FOTÓ: BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP/LEHOCZKY PÉTER Fekete statisztika 2000-2001-ben öt szén-monoxid-mérgezés során nyolcán, 2001-2002 telén tíz esetben 11-en, 2002-2003-as idényben pedig 9 esetben 16-an vesztették életüket. Az egész családot megölheti Az utóbbi idők legszömyűbb gázmérgezése február 28-án történt Budapest XVII. kerületében, egy csalá­di házban. A háromgenerációs család hat tagja a helyszínen meghalt, míg a nagymama két héttel ké­sőbb a kórházban hunyt el. A halál oka gázmérgezés volt, amit a lamellák eldugulása okozott. Legutóbb augusztus 21 -én történt halálos gázmérgezés. Akkor egy 16 éves lány vesztette életét a fürdőszobában. A vízmelegítő-fűtő készüléket nem tartották karban, és a helyiség szellőzése sem volt rendben. Eloltották az égő tőzeget Eloltották a tőzegtüzet, 140 hektárnyi területet sikerült el- , . ,, ,, árasztani. Megszűnt a gomolygó füst, de a bűzt egy ideig még Láp Lett a tÓZegmeZO érzik a települések lakói. Ezt Heizler György megyei kataszt­rófavédelmi igazgató jelentette be a Berekben. Fonyód-Balatonfenyves Tájkép csata után. Ma már szép arcát mutatja a Berek. A tőzeget átszelő csatornák, árkok mutat­ják, itt napokig csata dúlt a tűz­zel. Hét szivattyú még dolgozik: a Mihálkovics árokból emelik át a vizet, ami a buzsáki tavaktól, az övcsatornából és a Balatonból érkezik. A területet három napig árasztják és néhány körbeárkolt kisebb gócot kell figyelni a követ­kező napokban. Aztán jöhet a helyreállítás. A csatornákat, ame­lyeken most ladikkal közleked­nek, vissza kell temetni és helyre­állítani az eredeti állapotot. Az árkokat társaikról nevezték el a tűzoltók, így könnyebb volt a tájékozódás. Tehát a Katona, a Horváth, a Gyurma és a Kovács csatorna jelzi azt a 28 napos ke­mény munkát, amit itt végeztek. Ma már tréfálkoznak, azt mond­ják például, hogy Horváth Iván­nak, a tűzoltás parancsnokának már előre köszönnek a mezei pockok. Az oltást Lamperth Mónika belügyminiszter és Kolber István, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke gyorsította fel azzal, hogy a belügy tíz- és a BFT ötmil­lió forintjának köszönhetően le­hetett komoly beavatkozáson gondolkodni. Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter köz­benjárására sikerült három forrás­ból is a gyorsan apadó víz után­pótlását megoldani. A települések számíthatnak a kormány további Az oltásban 21 szervezet, 374 ember vett részt. 14 kilométer ár­kot ástak, 107 technikai eszközt működtettek, 40 szivattyú emelte át a 750 ezer köbméter vizet. Az oltás 15,3 millió forintba került. A 140 hektárnyi terület másfél-két méter mély láppá változott. segítségére. Miseta István Fonyód polgármestere azt mondta: a víz­ügyi szakemberek becslése sze­rint 36,5 millió forint lesz az oltás és a helyreállítás teljes költsége, erre adtak be pályázatot. Heizler György tűzoltó ezre­des, a megyei katasztrófavédelmi igazgató tegnap találkozott ismét a fenyvesiekkel. Az igazgató arra kérte őket, nagyon óvatosan kö­zelítsék meg a Berek környékét, mert életveszélyes az elárasztott terület. GÁLDONYI MAGDOLNA Minden harmadik szabálysértő Budapest Több mint 38 millió forint bír­ságot szabtak ki az ellenőrök a mezőgazdasági ágazatban fe­ketén dolgoztatókra szeptem­berben. Az Országos Munka- biztonsági és Munkaügyi Fő­felügyelőség (OMMF) Somogy megyében kereste fel a legtöbb munkavállalót, a legszabály­talanabbaknak viszont a Pest megyeiek bizonyultak. Kelet-Magyarországon, a Balaton térségében és Fejér megyében ta­lálták a legtöbb feketén dolgozót az OMMF ellenőrei. A felügyelő­ség tízezer mezőgazdasági dolgo­zó engedélyét, szerződését vizs­gálta. Kiderült: a jogszabálysértők a legtöbbször nem írnak munka- szerződést, vagy nem pontosan fogalmazzák meg azt. A Munka törvénykönyve szerint a doku­mentumnak tartalmaznia kell a munkavégzés helyét, a munka­kört és a személyi alapbért is. A szabálysértő munkavállalók elsősorban azt hazudták, hogy a rokonuknak dolgoznak. Sokan közülük még a főnökük nevét sem tudták megmondani, csak a közvetlen felettesükét. Hajdú- Bihar megyében egy szövetkezet telephelyén 38 szerződés nélküli munkavállalót füleltek le bur­gonyabetakarítás közben; 30-an román állampolgárok voltak, ők még munkavállalói engedélyt sem tudtak felmutatni. Egy Pest megyei lótelepen három férfi például szállásért és élelemért dolgozott. A szeptemberi akció bebizo­nyította: minden harmadik mun­káltató szabálysértést követ el, 736-ból ugyanis 289-et füleltek le. A felügyelet mintegy 40 millió fo­rint bírságot szabott ki a két nap FEKETEMUNKA A MEZŐGAZDASÁGBAN* (Az első oszlop az ellenőrzött munkáltatóké, f a második a „lebukott” munkáltatóké) Baranya 23 9 Bács-Kiskun 36 7 Békés 47 18 Borsod 42 19 Csongrád 49 16 Fejér 41 18 Győr-Moson-Sopron 19 7 Hajdú-Bihar 35 22 Heves 38 10 Komárom-Esztergom 37 •13 Nógrád 31 21 Rest 38 30 Somogy 102 24 Szabolcs-Szatmár-Bereg 36 14 Jász-Nagykun-Szolnok 53 18 Tolna 17 11 Vas 25 7 Veszprém 41 17 Zala 26 8 *szeptemberi hóközi ellenőrzés alatt, ennek kétharmadát külföldi állampolgár engedély nélküli fog­lalkoztatása miatt. NAGY ESZTER DÓRA Félmillió forintot ér Budapest Félmillió forintot adna a rendőr­ség annak, aki információval segí­tené a nyomozók munkáját a szeptember 12-én 8 óra 25 perckor történt rab­lás tetteseinek kézrek- erítésében. Két ismeret­len Budapest I. kerületé­ben, az Iskola utca egyik épületének lép­csőházában megtáma- & ^ dott egy pénzszállítót, kA­megfenyegették, a lép- csőházban lévő rácshoz bilincselték, majd magukkal vit­ték a készpénzszállító táskát, és a Franklin utca-Donáti utca útvona­lon elmenekültek. A nyomravezetőnek olyan in­formációval kell szolgálnia, amelyből az elkövetők személyi adatai és tartózkodási helye meg­állapítható, és az eljárás kereté­ben bizonyítékként fel­használható. A rendőr­ség a díjkitűzés vissza­vonásának jogát fenn­tartja, a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. Aki érdemleges információval rendel­kezik, hívja a 443- 5000/32-379, 443­5000/32-664 telefonszá­mot, a 06-80-555-111 „Telefonta­nú” zöld számát, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszá­mok valamelyikét. europress Öten égtek szénné Veszprém Öten vesztették életüket va­sárnap hajnalban a veszprémi körgyűrűn bekövetkezett bal­esetben. A tragédia feltétele­zett okozóját, egy szlovén ál­lampolgárságú kamionsofőrt a rendőrség őrizetbe vette. A 8-as főút Veszprémet elkerülő szakaszán, a balatonfüredi ke­reszteződésben egy Ajka felől ér­kező Opel Astra Caravan állt a pi­ros lámpánál, amikor - eddig tisztázatlan okokból - egy szem­ből érkező szlovén rendszámú kamion belerohant az autóba, maga alá gyűrte, és mintegy 250 méteren keresztül tolta maga előtt. Az Opelban ülőknek esé­lyük sem volt a túlélésre: kocsi­juk az ütközésnél azonnal ki­gyulladt. A tűz átterjedt a kami­on utasfülkéjére is. A mentőknek, a tűzoltóknak és a rendőröknek csak a rend­számtábla alapján sikerült meg­határozni a kocsiban ülők sze­mélyazonosságát: valószínűsítik, hogy egy 28 ajkai éves férfit és 27 éves feleségét találták meg, a 38 éves nőismerősüket, aki 20 és 17 éves lányaival ült a járműben. Balesetet szenvedett egy, az Opel mögött álló német rendszá­mú Mercedes is: a kamion az au­tót 30-40 méterre hátravetve - a bal oldali forgalmi sávba lökte át. A Mercedesben ülő két, Német­országban dolgozó magyar férfi nem sérült meg. A kamion sértet­len sofőrje poroltóval próbálta megfékezni a lángokat. A baleset okozója műszaki hibára hivatko­zott a helyszínen. Azt mondta: nem működött a kamion féke, s hogy ne menjen bele az előtte le­vő járműszerelvénybe, balra rán- totta a kormányt. europress Lezuhantak, túlélték Székesfehérvár Három légibaleset történt a hétvégén. Előbb egy sportre­pülő zuhant le az öregszári homokbányánál, majd egy nappal később egy siklóer- nyős csapódott a földhöz szin­te ugyanoda; Börgöndön pedig egy tandem ejtőernyős tanuló ért szerencsétlenül földet. Egy háti motoros siklóernyős csapódott a földhöz szombaton Szárnál kora este. A 24 éves férfi 40-50 méteres magasságban dugóhúzószerűén kezdett el pörögni a levegőben, majd lezu­hant. A sérültet a mentők a tata­bányai kórházba szállították, ahol megállapították: a csípője kiugrott a helyéről. Szinte ugyanabban az időben Börgön­dön ficamította ki a bokáját egy tanuló ejtőernyős, aki tandem­ugrást hajtott végre oktatójával. A földet éréskor a jobb bokája sérült meg a tanoncnak, a men­tők a Fejér megyei Szent György Kórházba szállították. Pénteken este Öregszáron zu­hant le 17 óra 30 perc körül egy kétszemélyes motoros Apollo Fox Ultralight sportrepülőgép. A repülőgép Kecskéden szállt fel, Öregszáron a Homokbányánál a pilóta meg akart fordulni, azon­ban a manővert követően a gép lezuhant. A pilótát és utasát is súlyos sérülésekkel szállították el a mentők a tatabányai kórház­ba. A pilóta ellen légi veszélyez­tetés bűntett elkövetésének meg­alapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Bicskei Rendőr- kapitányság Közlekedésrendé­szeti Osztálya, akik a baleset kö­rülményeit szakértők bevonásá­val vizsgálják. EUROPRESS Diszkó helyett kettős halál Ennyi maradt az autóból a baleset után fotó: somogyi hírlap/lang Róbert Kaposvár Egy 17 éves lány és egy 20 éves fiú halt meg tegnap éjjel három­negyed egykor. Az autót egy 32 éves somogyjádi férfi vezette, amikor Várda előtt egy jobb ka­nyarban kisodródott és egy fának csapódott. Két utas, egy 17 éves lány és egy 20 éves fiú a helyszí­nen életét vesztette. Az autó má­sik két utasát, egy 17 éves fiút és egy 18 éves lányt, valamint a gép­kocsi vezetőjét súlyos, nyílt töré- ses sérülésekkel szállították kór­házba. ■ « * i I

Next

/
Thumbnails
Contents