Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)
2003-09-29 / 266. szám
4. OLDAL BARANYA 1 2003. Szeptember 29., hétfő jflHHH T U KÖR Több ezer omladozó kémény A Belügyminisztérium a napokban írt ki egy pályázatot a gyűjtőkémények felújításának támogatására. A tárca a beruházások negyven százalékát állja. A megye kéményeinek jelentős része igen rossz állapotban van. _______ Baranyai körkép A megye városaiban álló lakóházak tetején füstölő kémények átlagéletkora átlagosan 50-60 esztendő. A jogszabályi előírás szerint legalább három évtizedenként fel kell újítani a kéményeket, ám ezt a legtöbb épületnél nem végezték el, sőt a ’80-as évek elején üzembe helyezett égéstermék- elvezetők állapota is kritikussá vált. A megye- székhelyen - Meszesen, Uránvárosban, a Petőfi, a Rákóczi és a Jókai utca környékén - több ezer kémény vár felújításra. A gázfűtéses lakásban élők jelentős része azonban a kötelező rekonstrukciót pénz híján eddig nem tudta vállalni, illetve a lakóközösségek általában még arról sem tudtak megegyezni, hogy összefogva, közös erőből csináltassák-e meg a kémény felújítását, vagy pedig mindenki önállóan oldja meg a saját lakását érintő problémát. A helyzeten most némiképp könnyíthet, hogy a Belügyminisztérium pályázati lehetőséget kínál a gyűjtőkéménnyel rendelkező társasházak számára. Mint azt Nagy Emil, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Szövetségének (LAKTÁSZ) megyei elnöke lapunknak elmondta, a tárca a beruházások költségeinek negyven százalékát állná. A kiírás szerint elvileg az önkormányzat is hozzájárulhat a munkálatok finanszírozásához, méghozzá harminc százalékkal. Ez esetben a lakóknak kevesebb, mint a költségek egyharmadát kellene kifizetniük.- Az önkormányzatok anyagi helyzetét tekintve kicsi az esély arra, hogy a városok is támogassák a pályázatokat - véli Nagy Emil. - A Belügyminisztérium azonban lehetőséget ad arra, hogy a minimum nyolclakásos épületek jelentkezzenek a tenderre, feltéve, hogy vállalják a költségek hatvan százalékát. De ez még mindig jóval kevesebb, mint amennyit eddig kellett volna költeni a felújításra. Mindemellett egy új technológia is megjelent, amely a drága elszívó ventilátorok beépítése helyett huzatnövelőket alkalmaz - mondja az elnök. Ezen füstelvezetők rekonstrukciója már csak azért sem mellékes, mivel ezek az elavult kémények életveszélyesek, a gáz ugyanis visszaáramolhat a lakásba, és rendszeres fejfájást vagy akár mérgezést is okozhat. De a rosszabb állapotban lévő kémények akár be is omolhatnak. (Háttér, előzmények: www. dunantulinaplo. hu) SOMLAI ADRIENN Hírek LÁNYCSÓKON az ének-zene terem kialakításával folytatódik az általános iskola épületegyüttesének három éve kezdett felújítása. Eddig a 19. századi tanítói szolgálati lakásból korszerű kémiai előadó lett, az épület pincéjében ifjúsági klub kapott helyet. (bz) FELSÖSZENTMÁRTONBAN hagyományteremtő falunapot tartottak szombaton, kora estébe nyúló sport- és kulturális rendezvényekkel tarkítva. A település ebből az alkalomból megkapta a megye zászlaját, melyet dr. Kékes Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke adott át. (bz) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SCHREIBER ISTVÁN 72. évében elhunyt. Halottunkat 2003. szeptember 30-án 15.00 órakor tartandó gyászmise után kísérjük utolsó útjára a himesházi temetőben. A gyászoló család (874298) Halálozási csúcs a hajléktalanok körében Pécs Negatív rekordot döntött a halálozás az otthontalanok körében. Már augusztusban meghaladta az elhunytak száma az elmúlt esztendeit. A Támasz Alapítvány ezért mihamarabb egy ápolási otthont szeretne létrehozni. A napokban megállapodás született arról, hogy néhány kórház Iá- badozóágyakat biztosít az intézményekből kikerülő hajléktalanoknak. Az idei nyár rekordmelegei legalább annyira megviselték az utcán élő embereket, mint a tavalyi zord tél. Ezt bizonyítja, hogy ebben az évben augusztusig több hajléktan hunyt el, mint az elmúlt esztendőben összesen. A Támasz Alapítvány ezért és a közelgő tél miatt megállapodott az ÁNTSZ megyei szervezetével, hogy segítsen lábadozóágyakat biztosítani a komlói, szigetvári, megyei kórházban és az orvoskar belgyógyászati klinikáján azoknak a fedél nélkülieknek, akiket elbocsátottak*- az intézményekből, azonban még nincsenek olyan állapotban, hogy elviseljék az utcai élet viszontagságait - nyilatkozta lapunknak Lőcsei Attila, a szervezet elnöke. Ezenkívül az alapítvány nemrég egy pályázatot nyújtott be az illetékes szaktárcához azért, hogy még a tél előtt egy ápolási otthont létesíthessen hajléktalanok számára. A döntést a napokban várja a szervezet. Az igényelt összeg - tette hozzá az elnök - azonban csak az intézmény működtetésére elég, az ingatlant a lábadozók számára az önkormányzatnak kell biztosítania, mivel bérleti díjra a pályázati pénzből már nem futja. CSIKÓS KLAUDIA Európai városok találkozója A SZŐLŐ ÉS BOR ÜNNEPE. Immár hagyományosan, a Pécsi Napok zárásaként a belváros egész napos szüreti fesztiváli helyszínné változott tegnap. A csúcspont, a várva várt felvonulás elmaradhatatlan résztvevői voltak a borrendek, a huszárok és a néptánccsoportok (felvéte- lünkön a Leőwey Gimnázium táncosai).____________________________________________ ___________________________________fotó,tóthl. PÉ CS Miután nem készültek programok, nem érkeztek eddig sem a régióba, sem a megyébe európai uniós pénzek. Egy új kezdeményezés, a városok találkozója, remélhetően elindít valamit ezen a területen. Tavaly írták alá Steiermark kezdeményezésére olasz és osztrák tartományok, magyar megyék, továbbá Szlovénia és Horvátország képviselői, szám szerint tizenhármán a „Dél-kelet, a jövő régiója” névét viselő együttműködés szándéknyilatkozatát. Ennek alapján kívánják megvalósítani a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács mellett dolgozó külügyi referens, Poros Béla ötletét Pécsett: a városok találkozóját, a házigazdákkal együtt tizenhét város képviselőinek részvételével. A cél nyilvánvaló: az uniós pénzek „becsalogatása”, miután az EU támogatja például a városhálózatok kialakulását. Ám ahhoz, hogy a baranyai megye- székhely is bekerüljön ebbe a körbe, valamilyen módon meg kell ismertetnie magát, mondja Pörös Béla, s ennek egyik módja, ha szervezőként kezdeményez. Távlatilag akár kulcsszerephez is juthat az osztrák, északolasz, a horvátországi, észak-boszniai és a vajdasági területek közötti kapcsolatok fejlesztésében. A tervek- szerint még októberben . sorra kerülő találkozó az egyetemek, főiskolák, kutatóintézetek, az ipartörténeti örökség megőrzése, a világörökségi helyszínek, a városrehabilitáció terén való együttműködés, illetve az egyes régiók közötti projektek kezdeményezése köré szerveződik. B. Z. Grazi bemutatkozás SZENTLŐRINC Néhány napja utaztak el a Grazban tartandó hagyományos nagyszabású nemzetközi őszi vásárra a város képviselői, hogy előkészítsék a Szentlőrin- cet és térségét bemutató standot. A PIV Rt. és a megyei közgyűlés által is támogatott tárlaton a Szentlőrinci Zártkerti Egyesület és a város turisztikai kínálata mellett helyet kapnak például helyi méhészek termékbemutatói és a Gyűrűfűt és környezetét ábrázoló prospektusok is. A vásár kilenc napja alatt népszerűsítik a jövő évre újra megrendezésre kerülő Gazdanapokat, bízva abban, hogy egyre több külföldi kiállító érdeklődését is felkelti. B. L. Felújítás a kastélyparkban Boly A Montenuovo kastélypark tavaszi-nyári megújítása után több mint egymillió forintot költ a város a főbejáratot övező nagykapu és a falak felújítására. Amint azt Morvay Gyula, a város jegyzője elmondotta, évről évre visszatérő gondon szeretnének úrrá lenni. Ugyanis a bejárati falak nedvesedése időről időre a vakolat mállását eredményezte, s ezért most egy új technológiával szeretnék a vako- latpergést megakadályozni. A munkálatok október 20-ra befejeződnek, s helyére kerül az a két tábla is, amellyel egykori olimpikonoknak - Ripszám Henriknek és Dittrich Tamásnak -, a város szülötteinek állítottak emléket. k. f. Készül a rendezvénytér Többfunkciós terület kialakítása a cél Harkány Jelenleg a gépjárműparkolók kialakítása, a területet övező árkok feltöltése zajlik az önkormányzat által a várost övező hegyoldalban vásárolt, közel egy- hektáros leendő rendezvényterületen. Amint azt Bédy István polgármester elmondta, a pihenőrész mellett különböző objektumok tervezése is elkezdődött, ugyanis olyan több- funkciós terület kialakítása a céljuk, ahol a helyieken kívül a turisták is megfelelő színtérre lelnek. Tájékoztatása szerint a szállás biztosítására faházak megvalósítása is szere- pel a tervekben, míg a pince kialakítását a jövő évben indíthatják el. A város új rendezvényterével a településen eddig is biztosított számtalan programnak egy új helyszínt kíván teremteni, amely szervesen illeszkedik az eddig meglevőkhöz. Mint megtudtuk, a jövő évi «ramJI szüreti fesztivál műsorainak egy részét már az új helyszínen akarja megrendezni a város. k. j. Százhúsz kilós spárga Még próbálnak. - Jesszusom, de aranyosak! - húzódik szélesre Fisli Andrea, a tavalyi szépségkirálynő mosolya. - Tegnap sokat beszélgettem velük, nagyon jó fejek. És igazán figyelemre méltók ezek az elrajzolt idomok - mondja Bagossy László, a pécsi Ifjúsági Ház ügyeletes munkatársa. Később kiderül, ők ketten a zsűri első emberei az országos duciszé- pe-választáson. A szombat este egyik pécsi programpontjaként a nyitány előtt még latolgatjuk az esélyeket a kollégákkal, persze egyik tipp sem jön majd be, de ezt mi nem tudjuk, és ízlelgetjük a főszervező, Árvái Mónika szavait. Nem az a lényeg, hogy ki lesz az első, hanem hogy akik ide eljöttek az ország minden szegletéből - kis túlzás, a huszonkilenc hölgy zöme budapesti -, azok föl merik vállalni a nyolcvan és plusz kilóikat, ezzel magukat, s megmutatják, hogy így is lehet szép és teljes életet élni. Nyitány, a főszervező mikrofonhoz áll, hogy aztán ne engedjen mást a közelébe, bár nem ártott volna, ha a leírtakon kívül a spontán mondatokat is szépen fűzi valaki, de nem ez a lényeg, hisszük. Hogy mi is a lényeg... Ezeknek a lá- nyoknak-asszonyoknak minden rezdülésükben pezseg a nőiségük, ilyen csillogó kacér szempárok nem léteznek, itt igazi mosoly az élet, ezek egymásra rímelnek, kérem, és cinkosan összeölelkeznek lélekben, amikor a százhúsz kilós társnő cigánykerékből spárgába megy át. Ez nem verseny. Ez fiesta, az ő megérdemelt fiestájuk. Térjünk vissza kicsit azért a földre, Hölgyeim és Uraim, kedves kétharmad nézőtérre való családtag-tömeg, már betéve tudjuk a szponzorokat, immár túlvagyunk az ötödik divatbemutatón is, mindig ugyanazok a vékony gyermek- és ifjúsági modellek, persze a saját modellisko- lából, bizony, már több van az országban!, a ruhák néha jók, csak kár, hogy a fordulónál elővillan a tenyérnyi árcédula,- de majd csak túltesszük magunkat rajta, úgy is szünet, állítólag most jön a fehér- neműs show, ágyazzunk meg neki egy töpörtyűs kenyérrel a Sörsátorban. A színpadon minden változatlan, a mikrofon továbbra is birtokon belül, a hölgyek továbbra is varázslatosak, tessék csak megmutatni magatokat még egyszer a zsűrinek!, aztán most majd ké- remszépen eredményhirdetés, addig tombola. Egy üveg bor, egy kávé, nyer a zöld kilencvenkettes, mint a lányok átlagsúlya, megint egy bor, megint egy kávé, azt a doboz csokit hagyjátok meg a gyerekeknek!, és jöjjön a fődíj, az ötvenezer forintos modelltanfolyam, átruházható, nyugszik meg a jó ötvenes ősz hölgy. Közönségdíj a legnépesebb rokonságtól, aztán három-kettő-egy: a bajai Kaszásné Árvái Dóra az idei magyar duci szépségkirálynő. Mint a mosoly, a könnyek is igaziak. ______________________________ BALOOH ZOLTÁN A pozitív kisugárzás a döntő