Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)

2003-09-22 / 259. szám

IHII 2003. Szeptember 22., hétfő KULTÚRA -RIPORT 7. OLDAL A MÉZESKALÁCSTÓL A FARAGOTT SZÉKEKIG. Fajátékok, díszes kerámiák, kézi szövésű szőnyegek és még számtalan díszített hasz­nálati eszköz sorakozik a pécsi Néprajzi Múzeum Guzsalyas Termében, ahol is a hét végén nyílt meg a már tizenöt éve működő Mag- yarlukafai Kaptár Egyesület kiállítása. _______________________________________________________ fotó. tóth l Fé léwesztes történeti kutatás A humor mint életforma Római határerőd-vonal: vasfüggöny vagy kapu? A tervek szerint 2005-re vagy 2006-ra jelenne meg a Pécs Tör­ténete nagymonográfia első, 2009-re pedig az utolsó, nyolca­dik kötete. A finanszírozás sa­játossága miatt azonban idén (is) helyből fél év hátrány ke­letkezett a kutatásban. Pécs Közgyűlése 1992-ben hozta létre a Pécs Története Alapítványt, hogy szervezze a város históriáját feldolgozó többkötetes nagymono­gráfia megiratását. Ilyen igényű tu­dományos összegzés Pécsről még nem készült. Az utóbbi évtizedben azonban városok, illetve megyék sorra jelentették meg történeti nagy­monográfiáikat. Azok 4-7 év alatt elkészültek. Pécsett tíz év múltán is az vált nyilvánvalóvá, hogy a prog­ram anyagi feltételeit kellene végre előteremteni. Bár előmunkálatok­ként a „Tanulmányok Pécs történe­téből” című kiadványsorozat eddig megjelent kilenc kötetben 92 tanul­mány látott napvilágot és további 22 vár megjelenésre, a nagymonográ­fia tervezett köteteiből még egy sem állhatott össze. Pénzszűkében a szerkesztőbizottság nem tudott megbízási szerződéseken alapuló céltudatos munkát végeztetni a ku­tatókkal, ezért korszakonként és tematikusán is eltérő készültségi fo­kú az eddigi teljesítmény. Ez év elején a közgyűlés - újra! - pénzügyi támogatásáról biztosítot­ta a nagymonográfia elkészítését, amelyhez kb. 80 millió forint kell hat-hét év alatt egyenetlen megosz­lásban. Az új változat szerint egy-e- gy korszakot átfogó nyolc kötetben jelenik meg a monográfia: az első 2005-ben vagy 2006-ban, az utolsó 2009-ben, a Pécsi Püspökség alapí­tásának ezredik évfordulójára. Az alapítvány kuratóriuma a munka felgyorsítására a legutóbbi ülésén módosította a szerkesztőbi­zottság összetételét: dr. Font Márta egyetemi tanár társelnök lett dr. Vo- nyó József egyetemi docens mel­lett. Az előbbi az 1780-ig terjedő időszak, az utóbbi az újabb korral kapcsolatos kutatást fogja össze.- Az idei munkákra kért ötmillió forintot az önkormányzat jóváhagy­ta a nagyközönségnek szánt kismo­nográfia befejezéséhez, illetve a nagymonográfia készítésének foly­tatásához - hallottuk dr. Vonyó Jó­zseftől. - A városháza pénzügyese azonban csak augusztusban érdek­lődött, milyen számlára utalják a pénzt. Márpedig amíg nincs pénz, a szerkesztőbizottság hozómra nem adhatott megbízási szerződéseket a kutatóknak. Ehhez most szeptem­berben kezdhetünk hozzá, ha való­ban lesz a számlánkon pénz. Fél év tehát megint elveszett a kutatásból. Huszár Zoltántól, a kuratórium titkárától úgy értesültünk, hogy a pénz folyósítása végre már csak pénzügytechnikai kérdés, a szerző­dés augusztus végén megköttetett. Egyébként az 5 millió forint éven belül is ütemezett: kétmillió eleve csak az utolsó negyedévben jár. Vagyis ahhoz képest, hogy a tá­mogatásról február 13-én született meg a döntés - az időveszteséget te­kintve -, sikerült megfordítani a közmondást, amely szerint kétszer ad, aki gyorsan ad. DUNAI I. A humorban nem ismerek tréfát - mondta volt Karin­thy Frigyes, és ez a mondat minden magára valamit is adó humoristának afféle „kötelező ars poeticájává” is lett. így van vele Havai Zsolt pécsi parodista is, aki hozzáteszi: a humor a sza­badságból táplálkozik. Az idén 30 éves Havai Zsolt­nak, úgy tűnik, van kellő élet- tapasztalata ahhoz, hogy már viccelődhessen a világ dolga­in. Volt lakatos, porcelánfestő, cipész, vagontakarító és se­gédszínész, majd Szondi Imre kurzu­sán szerzett műsorszer­kesztői és segédopera­tőri képesí­tést. Mind­ebből úgy tűnhet, so­káig nem találta a helyét a vi­lágban, jóllehet, mindeközben pontosan tudta, mit akar csi­nálni, nevezetesen paródiákat.- Ez a vágy gyerekkorom óta él bennem, és persze nem is álltam ellent neki. Már az ANK- suliban is űztem, de szerencsé­re a tanárok nem sértődtek meg rajta, inkább elfogadták egyfajta „tükörként” az én bo­hóckodásomat - meséli a fiatal­ember, aki a 90-es években me­gyei Ki mit tud?-okon indult több-kevesebb sikerrel, bár mint mondja, nem kevesebb, mint 23 nevezetes személyiség hangját képes utánozni: töb­bek között Csortosét, Kabos Gyuláét, Fábryét, Kádár Jáno­sét, az énekesek közül például Kozsóét és Charlie-ét. A nagy kiugrást számára az egyik kereskedelmi adó műso­ra hozta (volna) meg: ám ami­lyen a sors, épp 2001. szeptem­ber 11-én lépett fel Boros Lajos oldalán, s bár így is elhozta a közönségszavazatot és a vele járó pénzt, nyilván erről a nap­ról mindenki másra emlékszik, mint Havai Zsolt humorista „berobbanására”...- Nyilván ennek a sikeres szereplésnek egészen más lett volna a kicsengése és az utó­élete, ha nem ezen a szeren­csétlen napon történik. így azonban szinte teljesen elfeled­kezett rólam a tévé is, jóllehet előtte voltak kecsegtető ígére­tek a hogyan továbbról. Ezért egyelőre pécsi és kör­nyékbeli fellépések maradnak, illetve a készülés a „nagy do­básra”, no meg némi pesti nyo­mulás, mert másképp nem megy - egyelőre reklámfilmek adódnak, amolyan vicces faj­ták, ahol pofákat kell vágni...- Az olyan humort tartom jónak, amelyik nem bánt, ami­ben nincsen politika, ami in­kább megelőzi a bajt, s nem utólag mutogat. Azt hiszem, a humorhoz is komoly magunk­ba szállás szükségeltetik és nagyfokú belső szabadság - vé­li Havai Zsolt. M. K. Szeptember elején kilenc na­pon át Pécsett rendezték meg a római régészet és hadtörténet legrangosabb nemzetközi kongresszusát 250 résztvevővel. A Római Birodalom határvidéké­nek erődítményrendszerét kutató régészek XIX. Nemzetközi Limeskongresszusát a Pécsi Tudo­mányegyetem Ókortörténeti és Ré­gészeti Tanszékének régészeti sze­mináriuma rendezte. Az 1949-ben Newcastle-ben indított kongresz- szussorozat a római régészet és hadtörténet legrangosabb tudomá­nyos találkozója, amelyet 2-3 évente más-más helyen rendeznek a római birodalmi határvonallal érintett országokban, vagyis há­rom kontinensen. A mostani pécsi tudományos találkozón hét or­szágból több mint 250 régész vett részt, s mintegy 150 előadás hang­zott el öt napon át. A többi négy napon Pécs, Dunaújváros, Tác, Szekszárd, Budapest (Aquincum), Szentendre és Horvátországban Eszék római határvédelmi emléke­ivel ismerkedtek meg a kongresz- szus résztvevői. Sőt a kétnapos előkirándulás is volt, amelyen au­gusztus végén, Pozsony - Komá­rom szlovákiai része - Visegrád szakaszt járták be. Az egynapos utókirándulás pedig a limesen túl az alföldi szarmata emlékeket mu­tatta be Baja és Szeged között. Három múzeumi kiállítás is kapcsolódott a kongresszushoz: Pécsett a Római katonai építészet­ről, Aquincumban az ottani régé­szeti kutatások története, Szege­den a várban pedig a A Rómaiak és szarmaták című tárlat. Az előkészítő munka eredmé­nyeként több kiadvány is napvilá­got látott, részint a kiállításokhoz kapcsolódóan - Pécsett a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága katonai építkezések a Duna men­tén című angol-magyar nyelvű ki­adványa -, de például megjelent angolul és kibővítve dr. Visy Zsolt A ripa Pannonica Magyarorszá­gon című műve. (A ripa folyópar­tot jelent.) A PTE Bölcsészettudományi Kar régészprofesszora volt - a kul­turális kormányzat, önkormány­Novák Ferenc „Tatával”, a hazai néptáncmozgalom és -művészet élő legendájával találkozhatnak ma délután 17 órától az érdeklő­dők a Baranya Házban (Pécs, Jó­zsef A. u. 10.) A rendezvény ré­zatok, illetve szponzorok által tá­mogatott - a XIX. Nemzetközi limeskongresszus szervezőbizott­ságának elnöke.- Mindez zökkenőmentesen zajlott. A résztvevők nagyon elége­dettek voltak a szervezéssel és a helyszínekkel -, mondja a profesz- szor a vendégek hazautaztával. A résztvevőktől elnyert elisme­résekhez a szervezők által beveze­tett újítások is hozzájárultak. Nagy sikert aratott például, hogy nem földrajzi terüle­tek szerint szer­veződtek a szekciók, ha­nem témakö­rönként, kor­szakaként.- így sikerült változtatni a ko­rábbi konferen­ciák azon nega­tív tapasztalatán, hogy a szekciók­ban egy-egy ország régészei szinte maguk között ismertették a kutatá­si eredményeket, és valójában nem volt közvetlen találkozás a külön­böző országok régészei között - vázolja a változtatás hasznát Visy Zsolt. - A szakmai anyagból a két legfontosabb témaként - amelyek­hez nagyon sokan hozzászóltak - a limes mint stratégiai szerepet ját­szó terület működését, illetve en­nek a katonai záróvonalnak az át­járhatóságát lehet kiemelni. Tehát azt a problémakört, hogy a limes mennyire volt vasfüggöny, és mennyire volt a gazdaság és a kultúra, a szellemi és vallási áram­lások kapuja a barbárok felé, amely fogalmat a rómaiak a biro­dalmon kívüli népekre általánosan használtak. Vagyis a határ két olda­lán élők egymásra hatása volt a vizsgálódás tárgya. Visy professzor a hároméves szervezőmunka kiemelkedő tudo­mányos eredményének minősíti, hogy a kongresszus alkalmából megjelent a Roman Army in Pan­nónia című régészettörténeti kala­uz. Ezt a kötetet a pannoniai limes által érintett öt ország - Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Horvát­ország és Szerbia-Montenegró - kutatói közösen hozták létre. sze a megyei Kulturális és Ide­genforgalmi Központ által szer­vezett programfüzérnek. A mű­vész beszélgetőtársa Simon Már­ta, a sorozat rendezője. ________________________________________(AA) DU NAI I. Találkozó a „Tatával” A város virulásának örök szemtanúja A Zsolnay-porcelánok, épületkerámiák voltak a XIX. század el­ső felének világkiállításain a legfeltűnőbb attrakciók, zsinór­ban nyerték a nagydíjakat. A családra, a gyár remekeire emlé­keztek a hétvégén mindenütt az országban, felidézve a nagy si­kereket, elzarándokolva a fennmaradó alkotásokhoz. A legtöbb csoda pedig itt tündököl Pécsett a szemünk előtt, nap mint nap elfutunk mellettük, észre sem véve a házak homlokzatain, az ablakpárkányokon, a kapufélfákon pompázó remekműveket. Talán útikönyvből, vagy szerve­zett idegenvezetéssel kellene megmutatni mindenkinek értel­me nyiladozásakor szülővárosát, állandó lakhelyét, hogy befogadja és elraktározza annak minden különleges szépségét. Mert kül­földi útjainkon sokkal kevesebb­re is rácsodálkozunk a házak, szökőkutak, szobrok sokaságá­ból, mint ami mellett otthon ész­revétlenül elrohanunk. Pécsett erre a legékesebb példát a Zsol- nay-emlékek szolgáltatják, me­lyek házfalakon, tetőzeteken, köztéri díszeken köszöntenek ránk úton-útfélen. Persze a Zsol- nay Múzeumot, a -gyárat, és bi­zonyosan a Mauzóleumot is látta már az itt élők többsége, de a nyilvánvalót, a házak díszeit ke­vesen fedezték még fel. Mendöl Zsuzsa művészettörténész egy ilyen belvárosi barangolásra invi­tálta a hétvégén a város lakóit, és több turnusban is százával gyűl­tek össze az érdeklődők. A Boldogság Háza udvarán egy apró diszkóinál indul a séta, mely a gyár alapításának 1968-as cente­náriumára készült, és eredetileg a Jókai téren állt. A szakember azt is kifejtette, hogy a pécsi emlékek teljes egészében nem tudják rep­rezentálni azt a minőséget, amit a Zsolnay-gyár a fénykorában, a múlt századfordulón elért. A vá­rosban ugyanis ekkor hiányzott a tőkeerős építtető, az igazi remek­művek jó része így más városokba került, ám a gyár indulásának, majd fejlődésének nagy pillanatai egyedül Pécsett követhetők nyo­mon. A Széchenyi tér aljában, a Ki­rály utcai elágazásnál a Nick-ud- var a következő állomás. Itt Zsol- nay Miklós üzletét és lakóházát kötötték össze üvegezett pasz- százzsal a XIX. század végén. A nyugati nagyvárosokban akkori­ban ez nagy divat volt, Milánótól Párizsig ma is több példája látha­tó. (A Nick elnevezést később, az 1900-as évek elején kapta ez a rész, az itt üzemelő ismert söröző kapcsán). A felújításra váró épü­letben a terrakotta díszítőelemek ma is jól láthatók. Ezzel a terra­kotta anyaggal kísérleteztek évti­zedeken át a gyárban, s jutottak el a pirogránit különböző változa­taiig. A Király utcán továbbhalad­va a Zsolnay kővirág- és kőfüzér- díszek mindenütt visszaköszön­nek. A Színház téren pedig bár­merre nézünk, mindenütt Zsol- nay-figurák találhatók szobrok, domborművek, tetőkerámiák for­májában. Az itt látható OTP-szék- ház eredetileg is Pénzügyi Palotá­nak készült, a funkciójának meg­felelő jelképes domborművekkel. Átadásakor jókora botrány is volt emiatt, eleveníti fel a történteket a művészettörténész. Az épüle­ten ugyanis fő szerepet kap egy Merkúr-fej, a kereskedés, közle­kedés és hírvivés istenének alak­ja. A média viszont kiemelte, ez az isten a „tolvajok főnöke” is, nem kellett volna egy ilyen egyér­telmű figurával utalni a pénzügyi mahinációkra. Szemközt, a szín­házon összetéveszthetetlenül ki­emelték: megfestették a Zsolnay- emlékeket, az allegorikus dom­borműveket napokon át lehetne fejtegetni. Színházi estéink előtt érdemes megszemlélni a tetősar­koknál álló mellszobrokat is, me­lyek a teátrum olyan nagy alakja­it ábrázolják, mint Szigligeti Ede vagy Csiky Gergely. Arrébb a Helyőrségi Klub, egy­kor Kaszinó is felmutat néhány homlokzati füzért, de az igazi ne­vezetessége a kacsás eozin kút volt, melyet az 1906-os Milánói Világkiállításon nagy sikerrel mu­tattak be. A katonai klub „fényko­rában” azonban szétverték ezt az alkotást, bár egy variánsa épség­ben ma is megtalálható Debrecen­ben, szétszedett részei pedig a Zsolnay-gyárban hevernek. Persze nem maradhatnak ki egy ilyen sétából a legismertebb emlékek sem. így például a A Vasváry-ház, mely tökéletes min­tája, hogy az ipar és a művészet milyen békésen megfér egymás mellett. A színház alsó bejáratá­nál pedig a Hoffmann bútorraktár kapuzatánál azt tapasztalhatjuk, hogy a zománcozott kerámiáknak is van létjogosultságuk az épület­díszítésben, miként erre bizonyí­ték a megyeháza épülete is. Több szót érdemel a legszebb pécsi köztéri remekmű: a Zsolnay Vil­mos emlékkút, valamint a Zsol- nay-szobor. A kút már 1910-ben elkészült, de csak 1930-ban állí­tották föl. Ez a kompozíció olyan jelképeket használ, melyek a világ számos pontján megjelenő ma­gyar építészeti munkákon is visz- szaköszönnek a későbbiekben. A kőagyag lapoknak fafaragásokat utánzó a mintázata, és a máza is különleges színekben pompázik. Az eozin színeit illetően érdemes egy kicsit betérni a közeli város­háza épületébe is, ahol a lépcső­vel szemközti órakút a Zsolnay- fejlesztésű máz szinte minden ár­nyalatát felvonultatja. Tovább ha­ladva a belvárosban a postaigaz­gatóságnál célszerű elidőzni, ahol a címer a régi nagy Magyarorszá­got idézi, a tetőcserép pedig a zöld minden árnyalatát visszaad­ja. Hogy mit tudtak a régi meste­rek, azt mutatja, hogy a napjaink­ban ennek mintájára született Matáv-székház tetőzete kontúros színeivel messze nem éri el ezt a színharmóniát. Külön fejezetet érdemel a Zsol- nay-szobor, mely mellett naponta észrevétlenül elbuszozunk. Ez a monumentális emlékmű az 1907- es országos kiállításra készült a polgárok adományaiból. Elgondol­kodtató, hogy ezt megelőzően ipa­rosnak emlékszobrot csak Ybl Miklós építésznek, és a Tiszát sza­bályozó Vasvári Pálnak állítottak. Innen haladhatnánk tovább az MTA-székházhoz (Vasvári-villa), a mauzóleumhoz, a DOZSO-hoz, vagy a gyár területére is, aztán kecskeméti, budapesti, bécsi épü­letek következnek. A fővárosban a zománcos kerámiák fellelhetők a Gresham-palotában, az Iparművé­szeti Múzeumban, a Gellért-fürdő­ben, a Műcsarnokban is. Ám ma­radjunk Pécsett, s néha jusson eszünkbe a Széchenyi téri emlék­kút kávájának felirata: ez Zsolnay Vilmos emlékkútja, legyen örök szemtanúja Pécs város virulásá­nak, lakói boldogulásának. MÉSZÁROS B. ENDRE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents