Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)

2003-09-22 / 259. szám

2003. Szeptember 22., hétfő BARANYA I T Ü K Ö R 5. OLDAL Hírek SZENTLŐRINC közelében újabb ipari telephelyeket hoznak létre. A Királyegyházai út mel­lett négy kisebb telket alakíta­nak ki, a kenyérgyár mellett pe­dig egy nagyobb területet jelöl­nek tó, ahol akár parkoló kiala­kítására és nagyobb raktározási lehetőségekre is mód lesz. (o) SIKLÓSON az eredeti elképze­lésekkel szemben nem lesz la­kossági, illetve kereskedelmi vé­leményezés a város piacterének átépítése kapcsán, ugyanis az eredetileg elképzeltekkel szem­ben a rekonstrukcióról csak egyetlen terv készül. Amint azt a megbízott tervezőiroda tulajdo­nosa elmondta, megváltozott a koncepció, így az elkészítés alatt álló tervről a képviselő-testület mond majd véleményt. (kj) KISTAPOLCÁN készül a hor­gásztó. A munka dandárjával már végeztek a település új nyolc és fél hektáron készülő ha­lastavánál. A földmunkák befeje­zésének végső határideje szep­tember 30. Az időpontig még húszezer köbméter iszapot kell kitermelni, mellyel a közeli, mintegy három hektárnyi terüle- tú téglagyári gödröt töltik fel, ikji Szervátültetések szervezettebben Új nemzeti várólista készül ­A szervátültetésekre várók számára minden bizonnyal jó hír, hogy új nemzeti várólista és egyben egy új várólista-rendelet is készül. A szakma is ettől a jogszabálytól vár kedvező fordulatot. Bár az érintett orvoscsoportok ve­zetőinek véleményét kikérték, a szakemberek még nem sokat tudnak az október 1-jén életbe lépő rendeletről. Pécs-Budapest A szervátültetések jelenlegi várólistái nem tarthatók be, az egyes betegeket besoroló várólista-bizottság működése meglehetősen sok kívánnivalót hagy maga mögött. Dr. Kalmár Nagy Károly szerint azt sem ér­tette a szakma, hogy korábban miért kapott döntés­hozói „teljhatalmat” a fővárosi transzplantációs klini­ka igazgató főorvosa. Mindezek után a pécsi sebé­szeti klinika adjunktusa, a transzplantációs részleg vezetője örvendetes változásokat vár az október else­jétől életbe lépő várólista-rendelettől, bár lapunknak elmondta, hogy még csak azt a tervezetet ismeri, amelyben maga is sok változtatási javaslatot tett. Székely György, a Magyar Szervátültetettek Orszá­gos Szövetségének elnöke szerint a sorrendet leg­többször a financiális okok borították fel, hiszen ha kimerült egy-egy klinikán a keret, a kinyert szervet és vele az átültetés lehetőségét kénytelenek voltak átadni egy másik régió másik klinikájának. Akad, aki szerint a szervátültetés sorrendiségét olykor sze­mélyes döntések is megváltoztatták. Ezt az állítást többen is cáfolták, köztük Kalmár Nagy Károly is. Szűkösek a pénzügyi keretek Az adjunktus elmondta, bár eddig is volt nemzeti várólista-rendelet, kétségtelen, hogy nem lehetett a passzusait következetesen betartani. így éppen ide­je volt a reformnak. A pécsi sebész ugyanakkor örö­mének adott hangot azért, hogy a szervátültetést ko­ordináló Hungarotranszplant létrejöhetett. Amióta ez a cég koordinál - mondotta -, ugrásszerűen meg­javult a szervellátottság. így Pécsett ebben az évben eddig időarányosan a legtöbbet, azaz 33 veseátülte­tést és 6 hasnyálmirigy-vese együttes transzplantá­ciót végeztek el. Utóbbit Magyarországon csak a pé­AZ ORSZÁGOS VÁRÓLISTA Szerv Várakozók száma Műtétek 2002-ben A műtét költsége Vese 1026 299 3,8 M Ft Szív 27 9 8 M Ft Máj 34 17 15 MR Hasnyálmirigy 14 7 5M Ft Forrás: Hungarotranszplant K esi klinikán végeznek, ám a hírek szerint Budapes­ten is felkészültek már erre a műtétre. Borka Péter, a Hungarotranszplant vezérigazgató­helyettese szerint is hasznos dolog a nemzeti várólis­ta, ám az átültetéseket finanszírozó pénzügyi keretek bővítésére is szükség volna. A helyzetet akként jelle­mezte: idén országosan 22 májátültetésre volt keret, ám már eddig is 25 átültetést végeztek el. Mindehhez hozzátette, a minisztérium szóbeli ígéretét bírják, mi­szerint pénzügyi okok miatt nem maradhat el élet- mentő transzplantáció. ______________kozma febenc Hétfőn este 19 órakor a Pécsi Nemzeti Színházban a Honvéd Tánc­színház előadását tekinthetik meg az érdeklődők, Fekete gyöngyök címmel. (Az eredetileg e napra tervezett, hasonló témájú táncrap­szódia, a Romantiáda című előadás betegség miatt marad el.) A Honvéd táncszínház új műsora kárpát-medencei roma táncokat és cigányzenét mutat be. Az alapgondolat egy kísérlet, amely a cigány kultúra különböző stílusú és más-más közönségnek szóló rétegeit egymás mellett, párhuzamosan mutatja be. A Honvéd Táncegyüttes művészeti vezetője a világszerte elismert, a szakma fejedelmének számító Nouák Ferenc. A Pécsi Napok fesztivál részletes programja lapunk 13., Szolgál­tatás oldalán olvasható. ____________________________________________________________________________________NY. ML Ve zeték épül a hegyre Harkány Jelenleg engedélyeztetés alatt vannak annak á vezetékrendszer­nek a tervei, amelynek segítségé­vel az önkormányzat a város mel­letti hegyoldalban található szőlő­birtokokhoz kívánja eljuttatni az ivóvizet. Amint azt Bédy István polgármester elmondta, az első ütemre már érvényes engedélyük van, pillanatnyilag a második sza­kasz dokumentumaira várnak. A villányi hegységhez tartozó Nagy Cser déli lankáin számos külföldi állampolgár vásárolt már birtokot magának. Amint azt az egyik né­met tulajdonos elmondta, öröm­mel fogadták a hivatal terveit, mi­vel így magasabb komfortfokozat jöhet létre, ráadásul a távlati ter­vekben kisebb panziók kialakítá­sa is szerepel, amihez elengedhe­tetlen követelmény a jó minőségű víz. Elmondásuk szerint a veze­ték kiépítése ellenére a meglévő ciszternákat a tulajdonosok nem számolják fel, már csak a takaré­kosság érdekében sem. ________________ K. J. Mo nopóliummá válhat a közös képviselőség? Pécs-Budapest A kormány augusztusi ülésén jóváhagyta a társasházi tör­vény tervezetét, így azt a kö­zeljövőben a parlament is megtárgyalhatja. Amennyi­ben a honatyák áldásukat ad­ják az új jogszabályra, akkor hamarosan már e szerint igazgatják a társasházak éle­tét a közös képviselők. Az új rendelkezés egyik passzusa szerint azon közös képviselők­nek, akik üzletszerűen - azaz a sajátjukon kívül több épületnél - látják el munkájukat, a jövőben meghatározott, úgynevezett tár- sasházkezelői végzettséggel kell rendelkezniük. Pécsett azonban többek szerint ez rövid időn be­lül ahhoz ve­zethet, hogy a közös képvise­lői munkát ki­fejezetten erre szakosodott társaságok ve­szik kézbe, vagyis, akik ed­dig mellékál­lásban látták el feladatukat, kiszorulhatnak e körből. Mint azt Nagy Emil, a Lakás- szövetkezetek és Társasházak Szövetségének (LAKTÁSZ) bara­nyai elnöke lapunknak elmond­ta, nem kizárt, hogy ez a folya­mat valóban elindul, ám azt sen­ki sem vitathatja, hogy ez egy szakma. Hogy mi lesz a vége, azt még senki sem tudja, de az biz­tos, hogy érteni kell a pályázatok megírásához, a számvitelhez és a műszaki dolgokhoz is. Az elnök elmondása szerint már el is in­dultak azok a tanfolyamok, ame­lyek biztosítják a társasházkeze- löi végzettséget. Az elmúlt években gondok adódtak a közös költség befizeté­sével kapcsolatban is. A tulajdo­nostársak egy része ugyanis je­lentős hátralékot halmozott fel, a pénz behajtása azonban megle­hetősen nehézkes volt. Mint arról már beszámoltunk, a LAKTÁSZ korábban olyan javaslattal élt, hogy a lakás értékesítése esetén az új tulajdonost csak akkor je­gyezze be a földhivatal, ha a ko­rábbi lakó elszámolt a közös költ­séggel. Arról, hogy nem áll fenn tartozás, a közös képviselő adjon igazolást. Nagy Emil elmondása szerint úgy tűnik, ez kimarad a társasházi törvényből, illetve másképp kívánják kezelni a problémát. A majdan életbe lépő jogszabály szerint ugyanis az adásvételi szerződés megkötésé­vel kell vállalnia az eladónak, hogy a tehermentes lakásnak sem közüzemi, sem közös költ­ség tartozása nincs. (Háttér, előzmények: mvw.dunantulinaplo.hu) SOMLAI ADRIENN FA DŐLT AZ ORFŰI ÚTRA. Tegnap délelőtt egy útra dőlt fa nehezítette meg az üdülőhely felé haladást Remeterét után. A törzset az arra járó autósok és a Baranya Megyei Állami Közútkezelő Kht. útellenőre rövid időn belül eltávolították. Szerencsére komolyabb baj nem történt, az erős hétvégi forgalom a körülményekhez képest gyorsan megindulhatott. _____________________ fotó: löffler péter Id én már nem készül el a vásárcsarnok Szigetvár Nem tudja megkezdeni a vá­ros piacterére tervezett új vá­sárcsarnok kialakítását az önkormányzati területet bér­lő vállalkozó, mert a szüksé­ges engedélyt eddig nem kapta meg a pécsi építési ha­tóságtól. A késedelem miatt tarthatatlan az eredetileg őszre tervezett befejezés. A piacteret meglehetősen lerob­bant állapotban vette át Varga Er­nő a nyár elején. Megoldatlan volt a csapadékvíz elvezetése, az árusí­tópultok, -asztalok siralmas álla­potban voltak, s hiányzott az előírt kerítés is. A bérlő vállalta, hogy rendbe teszi, és működteti a pia­cot. Ennek érdekében már számos részmunka befejeződött, többek között pormentes burkolatot ka­pott a tér, 35 új, sátorral fedett áru­sítóhely került tó. A csarnok építésének késedel­me más szükséges beruházások kezdését is gátolja. A terv szerint ugyanis lesz az új létesítményben gombavizsgáló, állatorvosi szoba, illetve szociális és mellékhelyisé­gek is. A városházán kapott infor­máció szerint az építési engedély kiadásához kiegészítő dokumen­tumokat kért a pécsi hatóság. A vállalkozó a hiánypótlást érthetet­len huzavonának tartja. Ha a pécsi építési hatóság tó is adja rövid időn belül az engedélyt, idén már nem kezdődhet el a beruházás. Pályázati sikerek és ígéretek Egészségügyi és oktatási intézmények felújítását segítő pályá­zati támogatásokról, valamint közlekedési fejlesztésekről tar­tott tájékoztatót három baranyai országgyűlési képviselő. PÉCS Egészségügyi ügyeletek Kórházi. Gyermekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekkór­ház. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat: n. sz. Belgyógyászati Klinika, sebészet: I. sz. Sebészeti Klinika, baleseti sebé­szet: volt Honvédkórház. Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7- ig. Pécs és a városkörnyék felnőttjei­nek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Gyógyszertárak. Pécs: Schulek E. (Veress E. u. 2.), Bóly: Panacea, Komló: Piramis, Mohács: Szenthá­romság, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas.Vajszló: Ormánság, Harkány: Thermal, Szentlőrinc: Fehér Ke­reszt, Szigetvár Szigeti. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068,06- 30-9027-729. Lottónyeremények 38. HÉT Ötös lottó Nyerőszámok: 16, 30, 81, 83, 87 Joker: 718153 Ötös nem volt Négyes 3 615 384 Ft Hármas 27 265 Ft Kettes 1 425 Ft Joker: 145 023 673 Hatos lottó Nyerőszámok: 2, 9,16, 29, 33, 38 Pótszám: 4 Hatos nem volt 5+1 8 202 094 Ft Ötös 216 919 Ft Négyes 4 234 Ft Hármas 890 Ft Baranyai fejlesztési pályázati sike­rekről tartott szombaton sajtótájé­koztatót Pécsett a Zsolnay-gyárban Szili Kataän, az Országgyűlés elnö­ke, Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke és Kocsi László országgyűlési képviselő. Minde­nekelőtt azt hangsúlyozták, hogy a baranyai képviselők továbbra is ra­gaszkodnak az M 6-os gyorsforgal­mi úttá fejlesztéséhez az eredetileg megjelölt határidő szerint. A jövő évi költségvetés összeállítása során a térség képviselői kiállnak amel­lett, hogy a gyorsforgalmi út 2006- ig elkészüljön Dunaújvárosig, és megkezdődjön a déli határtól indu­ló szakasz építésnek előkészítése is- mondta az Országgyűlés elnöke. Szili Katalin előnyös fejleménynek minősítette, hogy a kormány nem a megyéket, hanem a hátrányos helyzetben lévő kistérségeket tá­mogatja. A baranyaiak közül az Or­mánság és a Hegyhát számíthat pluszforrásokra. Az elnökasszony szólt arról is, hogy a baranyai települések pályá­zati úton jelentős forrásokhoz jutot­tak a különböző fejlesztések meg­valósításához. Kővágószőlős, Cser­kút, Bakonya és Kővágótőttős az együttesen megvalósítandó, 871 milliós költségű csatornahálózat építésére 571 millió forintos címzett támogatást nyert el. Pécs a rácváro­si iskola bővítéséhez 240 millió fo­rintos pályázati támogatáshoz ju­tott. A patacsi művelődési ház fel­újítására a kulturális tárca ígérete szerint 2004-ben kap támogatást. A központi segítséggel biztosan induló fejlesztések sorolását Kékes Ferenc azzal folytatta, hogy 2003- as programként a Baranya Megyei Kórház rekonstrukciójára 640 mil­lió, a Komlói Városi Kórház felújítá­sára 480 millió, egy Mozsgó térségi ivóvízjavító programhoz pedig 290 millió forint támogatást nyert el Ba­ranya. A 2004-es címzett támogatá­sok körében a pécsi Apáczai Csere János Nevelési Központ felújítása körülbelül egymilliárd forint köz­ponti segítséggel indulhat. Hosszú- hetényben a művelődési központ és általános iskola kap 204 milliót, valamint a megyei önkormányzat által fenntartott mohácsi Radnódi Miklós Szakközépiskola közel 330 milliót a fejlesztéshez, bővítéshez. Az útépítések közül 6-os út Pécset délnyugat felé elkerülő szakasza idén elkészül a Bacsó Béla utcai csomóponttal együtt. A pogányi re­pülőtér építésével összefüggésben 2005-re négysávosra szélesítik a Pécstől odáig vezető siklósi utat. Az ígéretek szerint a hosszúhetényi el­kerülő út is meglesz 2005-re, ami a községen áthaladó több mint 3000 kőszállító teherautó miatt nagyon várt fejlesztés. Kocsi László arról szólt, hogy Magyarböly és a Mocska folyé- konyhulladék-elhelyzését szolgáló 20 milliós közös beruházáshoz 15 milliós támogatást nyert el. A mű­ködésképtelenséggel fenyegetett önkormányzatok köre is érinti Ba­ranyát. Ezen okból 19-19 millió fo­rint segítséget kap Sellye és Siklós, kisebb összeghez jutva sikerrel pá­lyázott még Bogádmindszent és Versend is., DUNAI. I.

Next

/
Thumbnails
Contents